BeSzaZsu szüléstörténete

Hát akkor elkezdem.

A terhességem 36. hetében és 1. napján jártam, amikor elkezdett felmenni a vérnyomásom. Ezt először úgy vettem észre, hogy elkezdett fájni a fejem. Méregettem a vérnyomásomat és elég ijesztő adatokat mutatott, főleg, hogy itthon jó szokott lenni. Úgy gondoltam, hogy ha másnap is ilyen lesz, akkor felhívom a dokimat és megmondom Neki. Sajna másnapra sem változott semmi, ezért telefonáltam. Mondták, hogy menjek be ctg-re még aznap. Be is mentem, a szülésznő meg is csinálta, az még teljesen jó lett. De mondta a dokim, hogy másnap reggel 9-re vár egy újabb ctg-re. Be is mentünk másnap. Feltették az érzékelőket a pocakomra és elkezdődött a figyelés és a nyomtatás. Jött kifele a papír a gépből. Voltak kisebb-nagyobb eltérések Picurka szívverésében. Ez a szülésznőnek nem nagyon tetszett, de mondta, hogy ez nem feltétlenül jelent bajt. Közben bejött a doki is és nézegette a papírt. Aztán amikor végeztünk, azt mondta, hogy akkor terheljük meg egy picit a dolgokat, és menjek fel a 3. emeletre gyalog és jöjjek vissza. Meg is tettem. Utána feltették megint az érzékelőket, és nézték az adatokat. Láttam a dokin, hogy egyre jobban nem tetszik Neki a dolog és jár az agya mint a fene. Egy ideig ültünk csendben a szobában,  a szülésznő a doki a párom és Én a gép pedig csak dolgozott. Aztán egy idő után feltette a doki a kérdést, amit tudtam, ha felteszi, akkor aznap lesz valami, hogy reggeliztem-e.  Mondtam igen. A második kérdés az volt, hogy a cucc a kocsiban van-e. Montam, nincs. Erre az volt a válasz, hogy nem baj, majd a Peti hazamegy érte valamikor.  Fogta a telefonját és kiment a szóbából, de nem annyira messze, hogy ne lehessen hallani mit mond. Kérdeztem a szülésznőtől, hogy nagy a gond? Mondta, hogy  pár adat nagyon nem tetszik a doktornak és hogy ha ma nem is műt meg, akkor is bizti be kell feküdnöm. Ekkor hallottuk amit a doki mondott a telefonban. Kb. Így hangzott egy része: „Jó akkor jövünk és mire beérünk, készítsétek elő az asztalt!!”  Alig lett minden bajom rögtön. Visszajött és mondta, hogy akkor most megyünk be a kórházba és kivesszük ezt a babát,mert gond lehet, ha nem.

Elindultunk, Ő az Ő autójával, Mi a Mienkkel. Hamar átértünk. Közben szóltam Anyukámnak,hogy hát akkor megyünk be a kórházba és műtenek.

Mire beértünk, már jó sokan ott voltak. Rögtön mondták, hogy öltözzek át, és be kellett mennem egy szobába, ahol bekötöttek egy infúziót és feltettek egy katétert, az miatt, hogy estig nem kelhetek fel. Jött az aneszteziológus és feltett jó pár kérdést, és elmonta azt is, hogy ha nem sikerül a gerinc érzéstelenítést beadni,mert nem olyan a hátam, akkor altatnak. Egy idő után jött egy műtősfiú, akit Gábornak hívtak,  és mondta, hogy akkor megyünk a műtőbe. Ő fogta a palackomat, Én fogtam a zacsimat és a lepedőmet és átsétáltunk a műtőbe. Felültem az asztalra, és teljesen kiszolgáltatottnak éreztem magam. Az járt a fejemben, hogy életemben nem voltam még kórházban, most meg itt ülök egy műtőasztal szélén és nemsokára kapok a gerincembe egy érzéstelenítőt és utána nem sokkal megszületik a kisfiam. És Én ezt az egészet akarom-e, persze, hogy akartam, és hogy jó lesz ha vége lesz már.

Rátették a jobb kezemre a vérnyomásmérőt, a balba pedig folyt az infúzió.

Az aneszteziológus nagyon rendes volt, nyugtatgatott. Észrevette, hogy mennyire izgulok és ettől izzadtam is rendesen. Kérdezte, hogy  Ideges? Mondtam nagyon. Mondta, nem lesz semmi baj. Egy idő után beadta az érzéstelenítőt, amitől kb. 10 másodperc alatt elzsibbadtam lábujjtól rekeszizomig. Akkor felfektettek és kaptam egy kis oxigént is az orromon keresztül.

Bejött a dokim, mondta az aneszteziológus, hogy nagyon jól bírom. Erre azt mondta a dokim, hogy Ő is nagyon büszke rám, ahogy ezt az egészet végig csináltam. Olyan jól esett.

Elém tették azt a zöld lepedőt, hogy ne lássak semmit, és a dokim mondta, hogy „ Zsuzsi akkor kezdjük!!”  És elkezdték.

Nagyon álmos voltam, de koncentráltam, hogy ne aludjak el. Egyszer csak hallottam, hogy mondják, hogy „Milyen sok haja van!!! „  Eltelt még egy kis idő mire ki tudták venni, mert még eléggé fent volt a baba és úgy kellett a kb. Rekeszizomnál rásegíteni, hogy kijöjjön.

Aztán egyszer csak hallottam, hogy az aszisztens, köszönt Gabinak, és hallottam egy vékony kis hangocskát, ami orditássá erősödött amikor kivitték és elkezdték lemosni, megmérni. J Közben a doki folytatta a műtétet. Gabit közben visszahozták egy picit megmutatni Nekem, de el is vitték melegedni, mert hideg volt Neki a kinti világ.  Amikor készen lett a doki, levették elölem a lepedőt. A doki odahajolt hozzám és adott két puszit, Én is Neki, és megbeszéltük, hogy nem volt olyan rossz az a 13 év amióta ismerjük egymást.  

Egy idő után a műtős fiú jött, áttett egy ágyra és áttolt az örzőbe ahol ráfektetett egy másik ágyra. Ott betakartak, és a következő 4 órát ott töltöttem. Peti közben kiment Anyuékhoz is, hogy jól vagyok és minden rendben van, de ezt megtette a dokim is. Ezt utólag tudtam meg.

A 4 óra alatt, bejött hozzám  a tesóm, Anyu, és persze Peti is ott volt. Egy idő után elkezdett múlni az érzéstelenítő hatása. Hááát!! Nem volt semmi.  Még ott feküdtem amikor, jött a gyermekorvos és mondta, hogy Gabit átviszik a Madarász utcai kórházba, mert még korán van Neki, és meg kell tanulnia enni. Végül a koraszülött mentősök vitték át olyan este 7 óra fele. Nagyon rossz volt.

Délután 4 után áttoltak a szobámba. Este 8-ig még nem kelhettem fel. Addig Anyuék is ott voltak, aztán véget ért a látogatás és jött a nővérke. Szerencsére kiszedte a katétert, a dokim mondta is, hogy így legyen. Egy idő után megpróbáltam felkelni, ami nagy nehezen ment, mert húzódott a hasam nagyon.

Másnap kaptam még 3 flakon infúziót, Peti szerencsére velem volt, és Anyuék is bejöttek délután.

De jött a vasárnap. Ez volt az a nap, hogy kiborultam elég rendesen. Ültem a szobámban teljesen egyedül, és belegondoltam, hogy mi lehet Gabival, és egyáltalán!! Valószínű itt jött ki a sok feszültség péntek óta.

Szerencsére Peti átvitt Gabihoz a kórházba egy kis időre. Igaz, hogy alig bírtam menni, de legalább láthattam egy pár percre. Olyan hihetetlen volt, de elötte a tejemnek még nyomát sem láttam, de miután kijöttünk Gabitól a kórházból, akkor kezdett el csöpögni.

Hétfőn szerencsére hazaengedett a dokim, mert ismer már annyira, hogy attól, hogy ott voltam bent, nem lettem volna jobban, hanem csak itthon.

Kisfiam azóta már itthon van, de az a két hét amit külön töltöttünk nem volt túl jó. De túl vagyunk rajta.  

Most, hogy leírtam ennek a pár napnak a történéseit, ugyan úgy a sírás kerülget, mint azóta mindig amikor eszembe jut, és ez még biztos így lesz egy darabig.