Arany János 1817. március 2-án született a Bihar megyének ma Romániához tartozó, Nagyszalonta nevű községében.

Édesapja, Arany György, olyan családból származott, amely Bocskaitól kapta a nemességet a hajdúk letelepítésekor.

Édesanyja, Megyeri Sára.

Kései gyerekként szüleinek tizedik gyermeke volt, de testvérei közül mindössze egy, Sára maradt életben. Az idős szülők féltő szeretettel vették körül gyermeküket, és lehetőségeikhez képest mindent megadtak neki. Édesapja tanította írni, olvasni, s tőle hallott először a hajdúság mondáiról. Tizennégy évesen segédtanítói állást vállalt, hogy segíthesse idős szüleit.

Keresetéből félre tudott tenni annyit, hogy 1833-ban beiratkozhasson a debreceni református kollégiumba. A diákévek nem voltak zökkenő mentesek. Tanulmányait megszakítva rövid ideig Kisújszálláson tanítóskodott, hogy további tanulmányait finanszírozni tudja. Kiváló diákként mégis elragadta a lelkesedés és tanulmányait félbeszakítva színésznek állt, majd a debreceni társulat feloszlása után vándorszínésznek. Színészi pályafutásának egy rossz álom vetett véget, melyben édesanyját halottnak látja. Ettől kezdve nem volt maradása, visszatért Nagyszalontára. Otthon valóban szomorú a helyzet: távolléte alatt édesapja megvakult, édesanyja pedig haldoklott. Ekkor végleg megszakította debreceni tanulmányait és szülőfalujában maradva előbb segédtanító, majd jegyző lett. Feladatát rendkívül lelkiismeretesen látta el és hivatalában elismerésnek örvendett.

Ekkoriban alapított önálló családot. Egy helybeli árvát vett feleségül, Ercsey Juliannát, aki mindvégig hűséges társa. 1841-ben megszületett Juliska nevű lánya, majd 1844-ben fia, László, a későbbi költő. Életvitele rendkívül puritán. Baráti társasága a kántorból, a német orvosból és néhány tisztviselőből állt. 1842-ben került Szalontára rektornak egyik volt debreceni diáktársa, aki irodalmi munkásságra buzdította.

1845-ben e hajdani barát ösztönzésére küldte be egyik művét a Kisfaludy Társaság vígeposz készítésére kiírt pályázatára. Elnyerte a díjat, bár a bírálók közül Vörösmarty Mihály csak fenntartással nevezte a legjobb pályaműnek. Az olvasóközönség azonban nem költőként, hanem az Életképekben megjelenő romantikus novellák szerzőjeként ismerte meg nevét.

1846-ban a Kisfaludy Társaság újabb pályázatot írt ki, olyan "költői beszély" megalkotására, "melyek hőse valamely, a nép ajkán élő történeti személy". Arany ekkor írta meg a Toldit, s a döntés most egyöntetű. A bizottság oly annyira értékelte a művet, hogy a kitűzött 15 arany helyett 20-at ítélt meg. A pénzjutalom mellett azonban még nagyobb elismerést kapott. Ez a műve hozta meg számára a kor egyik jeles képviselőjének, Petőfi Sándornak a barátságát. Ez a barátság Petőfi korai halála miatt csak két és fél évet ölelt át, de levelezésük jelentős kor- és irodalomtörténeti dokumentum. Petőfi a magyar irodalmi élet legfontosabb kérdéseinek közepébe emelte Aranyt; műhelyproblémák együttes végiggondolására, elképzeléseinek pontos megfogalmazására késztette, munkára serkentette.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeiből a maga módján ő is kivette részét. 1848 novemberében két hétig táborba szállt a szalontai nemzetőrökkel Arad védelmében. 1849-ben állást vállalt a Belügyminisztériumban, s követte a kormányt Debrecenből Pestre. Az orosz csapatok bevonulása után néhány napig bujdosott, s utána hónapokig várta letartóztatását. Anyagi helyzete kétségbeejtővé vált. Állását, szolgálati lakását, vagyonát elvesztette. Ezért 1851-től előbb a Tisza családnál házi nevelőként, majd ez év októberétől a nagykőrösi református gimnázium tanáraként helyezkedett el. Tanári teendőit a rá jellemző alapossággal végezte. Családja megélhetését biztosította, de nagykőrösi elzártsága nem kedvez irodalmi munkásságának.

A hatvanas évek elején egy sor változás állt be a költő életében. 1858-ban az Akadémia tagjává választották. 1860 őszén elfogadta a Kisfaludy Társaság igazgatói tisztét, fölhagyott nagykőrösi tanári állásával és Pestre költözött.

Nagy tervekkel érkezett Pestre. Keresztury Dezső megfogalmazásával élve a "nemzet költője" kívánt lenni. Ennek jegyében írta meg hivatalos felkérésre ünnepi ódáját Széchenyiről (Széchenyi emlékezet, 1860).

Elhivatottságot érezve az irodalmi élet megszervezésére, rendkívül magas színvonalú folyóiratot szerkesztett, előbb Szépirodalmi Figyelő (1860-1862), majd Koszorú (1863-1865) címmel. Megbízható munkatársak hiányában Arany kénytelen volt a könyvbírálattól a szerkesztői üzenetig mindent saját maga írni. Álnévként Gogol írnok-figurájának nevét használta, Akaki Akakievics.

A Kisfaludy Társaság igazgatójaként fáradhatatlanul szervezte a felolvasói esteket, gondozta a kiadványokat.

1865-ben elfogadta az Akadémia jelölését a Szalay László halálával megüresedett titkári posztra. (1870-től főtitkár)

A két évre tervezett hivatalvállalásból tizenkettő esztendő lett. Ebben szerepet játszott a magánéletében őt ért csapássorozat. A hetvenes években sokat betegeskedett, ami végképp emberkerülővé tette. Élete egyre szűkebb körben mozgott: főtitkári lakása az Akadémia épületében volt, ha szabadba vágyott a Városligetet kereste föl, nyarait a gyógyfürdőiről nevezetes Karlsbadban töltötte.

1877-ben visszavonul a főtitkári székből, újra megszólal költőként. Így született meg az Őszikék cím alatt összefoglalt ciklus, a híres "Kapcsos Könyv"-be jegyzett lírai darabok, életképek és balladák gyűjteménye. A versekből csak néhányat publikált és nem fogadott el értük honoráriumot.

Petőfi szobrának felavatására már nem mehetett el, 1882. október 22-én hunyt el. Öregkori vallomásai aggastyánt sejtetnek, holott csak hatvanötödik esztendejét töltötte be.