|
Aranyszarvas Füzetek HÓNAPOK
ÉS ÉVSZAKOK Témakör: ŐSMAGYAR NAPTÁR |
22. szám 2011. év |
vissza a
főoldalra |
|
Figyelem!
Az itt közzétett dokumentumok elektronikus formában szabadon másolhatók, terjeszthetők, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használhatók. Minden más terjesztési/felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni! Ezt a copyright szöveget a terjesztett dokumentumban mindig fel kell tüntetni! |
||
|
|
|
Farkas László
(Remete) HÓNAPOK ÉS
ÉVSZAKOK Tudományos kutatások,
népi hagyományok és korabeli feljegyzések alapján… Hónapok
régi elnevezései A régi magyar hónap-elnevezésekről kevés adat áll rendelkezésre. Azok is főleg régebbi latin nyelvű iratokból, és az újkori irodalomból maradtak fenn. Ugyanakkor, néhány hónapnév a népi hagyományokból, énekekből, rigmusokból, időjóslásokból viszonylag pontosan rekonstruálható. Ezeket a következő táblázat tartalmazza. Feltüntetve a velünk valamikor kapcsolatban álló népek hónap-megnevezéseivel, amelyek érdekes következtetésekhez vezethetnek...
A táblázatban jelzett naptárak összehasonlításánál némi gondot okoz az a tény: hogy a hónapok kezdő- és végdátumai között jelentős eltérések érzékelhetők. Ugyanis, idővel egyesek igazodtak a Julián naptárhoz. Mások pedig megőrizték régi hónapkezdéseiket (zodiákushoz vagy a Gergely-naptár bevezetése előtti (XVI. századi, hónap-közepi) igazodásukat. Ezek különösen „jól tetten érhetők” a kárpát-medence környéki szlávok hónap-elnevezéseinél, ahol: az egyes hasonló hónapneveknél egyértelműen kimutatható a hónapnevek elcsúszása. Ami arra utal, hogy az ősi naptárt célszerűen igazították a helyi természeti és időjárási környezethez. Hasonlóan érdekes párhuzamok érzékelhetők a szláv, finnugor, bolgár és a sztyeppei zodiákus naptárak között. Következtetések:
Ez erősíti azt a feltételezést, hogy az ősidőkben ezek a közép- és kelet európai népességek hasonló kultúrkörben „együtt éltek”. Ez is alátámasztja azt az újszerű vélekedést, hogy a magyarság nem Ázsiából származik: hanem az ősi Kárpát-medencei és – kelet-európai alföldi epigavetti népességtől. Erre utalnak a genetikai vizsgálatok eredményei, az akkori Vénusz-szobrocskák hasonlósága, valamint a későbbi rovásjelek hasonlósága. Hónapok
nevei A hónapok népies elnevezési elsősorban a természet állapotához és a közösségi munkákhoz kapcsolódtak. Legvalószínűbb hónap-elnevezésekre a régies elnevezések utalhatnak, amelyek a népi nyelvezetben, egészen a XX. század elejéig kimutathatók. Annyi bizonyos, hogy az ősi magyar naptárnál - a hónapok elnevezésénél - a jelenlegi hivatalos, valamint az egyházi jellegű és a zodiákus eredetű elnevezések nem lehettek használatosak, mert azok későbbi átvételek. A hónapnevek tanulmányosából kitűnik, hogy a régi magyar hónapnevek a hónap végi naptári helyzetre utalnak, vagyis arra a jeles napra, amellyel a hónap lezáródik. Természetesen itt is fellelhetünk néhány kivételt, például: Boldogasszony hava. Itt, ugyanis a hónap nevét adó jeles nap már kikerült a róla elnevezett hónapból. Ezt okozhatta a névadó jeles nap természeti jelenségekhez erősen kötődő sajátossága, ami a naptári helye - a korabeli naptárszámítási hiba miatt - eltolódhatott. Bár a másik változat: a Pál-fordulás elvevezés, már belefér a hónapba. Ezt a feltételezést erősítheti a Szent Mihályról (szept. 29.) és Szent Andrásról (nov. 30.) elnevezett hónap is, ahol a névadó jeles nap hónapban tartása aránytalan hónaphosszúságot eredményezne. Nem kizárt, hogy egy ősibb jeles nap pogány jellegének kiküszöbölése érdekében ezzel mintegy „keresztényesítettek” egy régi hagyományokon nyugvó ünnepet. Ezt a feltevést igazolgatja Mindszent (nov. 1.) havának esete is, ahol a névadó jeles nap lényegében nem más, mint egy régi betakarítást lezáró (illetve kelta) ünnep keresztényesített változata. Valószínűleg, itt is tetten érhető a középkor eleji „naptár-csúszás”, ugyanis azok figyelembe vételével: „problémás ünnepek már beleférnek” a róluk elnevezett hónapokba. Mettől-meddig tarthattak az
évszakok? Az eddigi ismeretek alapján feltételezhető, hogy az ősi magyar naptárban a hónapok 30-31 naposak lehettek. Viszont a hónapok hosszát csak az évszakok vizsgálatát követően lehet feltételesen meghatározni. A jeles napok naptári helyzetéből arra lehet következtetni, hogy a 30 és 31 napos hónapok eloszlása nem lehetett véletlenszerű, hanem valamilyen logikai rendszert követhet. Ennek alátámasztására célszerű megvizsgálni néhány - hagyományosan évszakhoz kötődő - jeles nap naptári elhelyezkedését is.
Lényegében több ünnep gyakorlatán alakulhatott ki. Úgymint: ősi-régi évszakkezdő ünnep, a keltáknál tűzünnep (Imbolc), ókínaiaknál vetés-előkészítő ünnep. A pogány rómaiaknál tavaszkezdő és istennő-ünnep (Februa), az ókori görögöknél az alvilágban anyját kereső ókori görög istennő-lány ünnepe (Proserpina). Katolikusoknál a Boldog Szűz megtisztulásának ünnepe (Mária), régi magyar hitvilág szerint a növekvő fény ünnepe és időjárás-rámutató nap. Eredetileg ez a nap – a korabeli naptárreform előtt – Dorottya (február 6.) idejére eshetett. „Ha Dorottya szárítja, Julianna tágítja”.
Szintén több ünnep talaján alakulhatott ki, úgymint: egy ősi-régi évnegyedkezdő nap, ősi keltáknál mint termékenység-ünnep (Walpurgis), a görögöknél bajhárító Apollon ünnepe. Rómaiaknál májusi ünnep (Floralia), szlávoknál nyírfaállító ünnep, valamint katolikusoknál Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok ünnepe, a régi magyar hitvilágban tavasz-záró és nyárkezdő párkereső ünnep. A korabeli naptárreformok előtt ez a nap Fülöp, Ferenc, Szervác, Pongrác, Bonifác idejére eshetett (május. 11-14.). „ Sok bort hoz a három ác, ha felhőt akkor meg nem látsz”. A tótoknál Szent Mamert (Mars) napjára (május 11.). „Mamert napján a tél is meghal”.
Jelenleg már kevésbé ismert ünnep, de előzményei régi hagyományokat fog közre, úgymint: ősi évnegyedkezdő nap, keltáknál aratás-betakarítás ünnepe (Lughnasadh), cseremiszeknél mézünnep, zürjéneknél kenyérünnep. A katolikusoknál Szent Péter szabadulásának ünnepe, a régi magyar hitvilág nyárzáró-őszkezdő betakarítási ünnepe. Eredetileg ez a nap – a naptárreform előtt – Lőrinc (augusztus 10.) környékére eshetett. „Lőrinc napja, ha szép; sok gyümölcs lesz és ép”.
Szintén több régi ünnep hagyományait foglalja magába, úgymint: ősi évnegyedkezdő nap, az ó-kínaiaknál a téli szállás tűzgyújtásának ünnepe, keltáknál az újév ünnepe (Samhain) halottak és ősök szellemének megjelenésével, a régi rómaiaknál a tél-eleji játékok kezdete, a katolikusoknál az összes szent ünnepe, a régi magyar hitvilágban az ősök és halottak nyugalmának napja. A korabeli naptárreformok előtt ez a nap Márton idejére eshetett (november 11.). „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” A tótoknál Bogumil vagy Márton napjára eshetett (november 8, 11.). „Bogumilkor a természet elaszik”. „Itt van Márton, itt a tél.” Látható, hogy az ünnepek igencsak régi keletűek. De amikor a régi dátumuk szerint bekerültek a Julián-naptárba, illetve a Gergely-naptárba: addigra a naptárok hibája már jócskán felhalmozódott. Ehhez társult az még az is, hogy a naptárreformra különböző helyeken, különböző időkben került sor). Ezért, ezeknél az ünnepeknél az eredetileg évszakkezdő funkció már csak korlátozottan érvényesülhetett, vagyis egyre inkább a hagyományhoz, mint a tényleges évszakváltáshoz kapcsolódtak. Ezt a kavarodást igencsak érzékletesen jelzi az a gyakorlat, hogy e jeles napok ünneplésének dátuma - tájanként és népcsoportokként - több nappal is eltérhet annak ellenére, hogy ünneplési szokásaik kísértetiesen megegyeznek.
Ugyanakkor nálunk ezek népszokások és rítusok legtöbb helyen Szent György-napjához (április 24.-éhez) kapcsolódnak. Erdélyben és Felföldön (hűvösebb területeken) inkább Fülöp-Jakab napjához (május 1.), ahol ma is szokásos a májusfa-állítás. A melegebb, de időjárási frontváltozásokra érzékenyebb (délvidék, alföld és hegyvidék határvidéke) területeken: a 3 fagyosszent napjához, ahol – az akkortájt rendszeres és erőteljes fagykároktól - füstöléssel és természet-varázslásokkal igyekeztek megvédeni a gyümölcsösöket és a korai palántákat. Téli
napforduló = évforduló Első pillanatban ez az alcím kissé furcsának tűnhet, mivel mindenki számára egyértelmű, hogy az évszakok fordulása szorosan összekapcsolódik a napfordulók és napéj-egyenlőségek időpontjaival. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról, hogy a régiek számára - az évkezdő nap kivételével - az évszakforduló napok inkább rituális, mint időmeghatározási jelentőséggel bírtak. Az ősi naptárunk Naphoz kötődését misem bizonyítja jobban, mint a téli ünnepkörünk népszokásai. Ha az ünnepköri Luca-napi, a Karácsonyi és az Újévi népszokásainkról (de akár a Vízkereszti szokásokról is) lehántjuk a politikai, társadalmi és keresztény-vallási lerakódásokat, akkor igen érdekes hasonlóságokra „bukkanhatunk”. A hasonló szokások különböző időpontok szerinti megjelenése bizonyára összefüggésben lehet: a régi naptár-reformok okozta torzulásokkal, a népi (és a nap járásához igazodó) időszámítás és a hivatalos naptárak közötti fokozatos eltávolodásával, egyes vallási ünnepek „népiesedésével”.
Ugyanakkor a szökőnap-számítási hibák miatt a téli napforduló dátuma december 24-25.-ről (Nagykarácsonyról) fokozatosan egyre korábban következett be. A XVI. század vége felé az évkezdő napforduló időpontja már december 12-re (Luca-nap előestéjére) esett. A XIV-XVI. századtól egyre több helyen vált hivatalossá a január 1.-ei (Kiskarácsonyi) újévkezdés a nyugati-keresztény kultúrkörben. Arról sem feledkezhetünk el, hogy a keleti-keresztény kultúrkörben viszont a vallási évkezdés dátumaként január 6-a volt megjelölve. Tehát, a magyar lakosságnak - a XV. században - négy dátum is rendelkezésre állt az Újév-napi ünnepségekre: Luca-napja, mint a természeti újév kezdete; Nagykarácsony, mint a római-keresztény újév kezdete; Újév napja, más néven Kiskarácsony, mint a hivatalos-állami újév kezdete; illetve Vízkereszt napja, mint az ortodox-keresztény újév kezdete. Folytatás a
következő füzetben… |
vissza a
főoldalra |
|