|
|
Aranyszarvas Füzetek ÉVSZAKOK
FŐÜNNEPE Témakör: ŐSMAGYAR NAPTÁR |
23. szám 2011. év |
|
vissza a
főoldalra |
|
|
Figyelem!
Az itt közzétett dokumentumok elektronikus formában szabadon másolhatók, terjeszthetők, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használhatók. Minden más terjesztési/felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni! Ezt a copyright szöveget a terjesztett dokumentumban mindig fel kell tüntetni! |
||
|
|
|
|
|
Farkas László
(Remete) ÉVSZAKOK FŐÜNNEPE Tudományos kutatások,
népi hagyományok és korabeli feljegyzések alapján… A magyarok lakta területeken – a középkorban – különböző időpontban ünnepelték az újév kezdetét. A városokban Kiskarácsonykor (január 1.-én), a hivatalos állami újév kezdetén. Esetleg Karácsonykor, amelyhez a keresztény újév kötődött. Amely nap időpontja a Gergely-naptár elterjedésével eltérő időpontot eredményezett a nyugati és ortodox keresztény kultúrkörben. Azokon a helyeken, ahol az állami és vallási fennhatóság nem volt képes legyűrni a népi naptárt: Luca napján, vagy Karácsony előestéjén, esetleg a téli napforduló idején. 1. Téljelző nap
Az magyar népszokásokban: gonoszűző és termékenység-varázsló napként szerepel. Az európai kultúrkörben inkább az anyák (a jók és gonoszak, az éjszakák anyjának, a szülő nő) ünnepe. Sőt, egyes helyeken: Szent Lucia néven „keresztényesítve” a gonosz ellen fellépő tisztaság jelképévé vált. Szembetűnő a hasonlóság a Luca-nap és az ősi kelta évkezdő napot megelőző éjszaka (Samhain) hiedelmei és szokásai között. E nap sajátossága, hogy 12 nappal megelőzte a régi évkezdő napot. Karácsony előestéje A Nagykarácsonyi népszokások elemzése már bonyolultabb, mivel a hagyományok alapvetően eltérnek a Nagykarácsony megelőző estéjének, és a Nagykarácsony két napjának szokásai.
Az éjszakai boszorkányjelenésekre, a nem evilági vagy természetfeletti lények beavatkozására vonatkozó hiedelmek pedig a kelta újév napját megelőző éjszakát juttathatja eszünkbe.
Megülésében az ókinai újév-köszöntő disznóvágás hagyományai fellelhetők, akárcsak a görög Bachus-ünnep vidámkodó jellege, vagy a környezetünkben élő népek téli napforduló idejére eső (karachun) típusú ünneplései. Csak később, a kereszténység térhódítását követően alakult át Szenteste ünnepévé, visszaszorítva annak eredetileg vidám, felszabadult és fesztelen jellegét. A régi magyar Karácsony
előestéjének néphagyományai és ünneplési szokásai szembeötlő hasonlóságot
mutatnak a cseh és szlovák (Kračún), orosz, ukrán (Корочун,
Корачун,
Карачун, Коротун), nyugat-ukrán
és kelet-kárpáti
(Kеречун, Карачун), román (Craciun) ünnepekkel. Ezen ünnepek hasonló neve ótörök (türk, kazár,
óbolgár) eredetre utal. Jelentése: Kara-chun, vagyis: fekete-vég, vagy fekete
halál. Hasonló jelentéssel bír a mai baskír, tatár, kazah, kirgiz, azeri
nyelvben. Ami egyértelmű utalás a téli napforduló idejére. Szláv mitológiában
a Karacsun: a sötétség földalatti istene. Régi újév kezdete
A régi magyar szokások szerint ez tekinthető igazán családi-pihenő ünnepnek, amelyet a regösök házhoz járása, vagy a betlehemezés tett tartalmasabbá. Ezek rokonságot mutatnak az ősi szláv, román, bolgár és albán népi „koleda” ünnepekkel, mint rítusaikban, mint külsőségeiben. Hasonló ünneplés nyomai már a rómaiak „calende” újév napi köszöntésénél.
Ettől keletre: a Dnyeper és Pripjaty
mentén, valamint Don-Oka-Moszkva folyók mentén. Ott, ahol a korabeli magyar
és szláv krónikák szerint: valamikor a fekete magyarok (fekete ougorok)
éltek, és azok határterületei voltak. Link: http://www.magtudin.org/Karacsony%20nevu%20szemelyek.htm A december 26.-a, vagyis Nagykarácsony másnapja, a régi magyar hagyományok szerint már kifejezetten dolgos nap, amelyet egészség- és termésvarázsló napként, de időjárás-előrejelző napként is számításba vettek. Valószínűleg ez lehetett a régi újév első munkanapja, amely egyúttal az év hétindító napja (hétfője) is lehetett. Jellegében leginkább a Yule és Samhain ünnepeket követő és pihenést igénylő másnapjához hasonlíthatók.
A Gergely naptár bevezetését követően ekkor vált általánossá az óév búcsúztatása. Ezért a Karácsony ünnepének „elkeresztényesedését” követően ide mentődtek át a régi évlezáró szokások népi-pogány elemei. Ez azt is jelenti, hogy ekkor vált január 1. (Kiskarácsony napja) valódi évkezdő nappá. Kiskarácsony: pontosan egy héttel követi Nagykarácsony ünnepét, átmentve a pogány szokásokat. Vízkereszt napja (január 6.). A hozzá kapcsolódó szokások a kora keresztény kori és az ortodox újév maradványaként mutat rokonságot az évkezdő-napi szokásokkal. E nap jelentőségét felértékelte, hogy - mintegy a Luca-nap ellenpólusaként - 12 nappal követte az régi évkezdő napot (Karácsonyt). Valamint 7.-ik napként követte a hivatalos-állami naptár szerinti óévi zárónapot. A régi naptárunk szerinti Tavaszjelző nap meghatározása okozhat némi nehézséget, mivel a tavaszi napéj-egyenlőség időpontja körül több jeles napot is számon tartunk. Ugyanakkor néphagyományunkban annyira erősen él Gyümölcsoltó Boldogasszony napja (márc. 25.), hogy joggal feltételezhetjük, hogy ez valamikor régen Tavaszjelző napként szerepelt az ősi kalendáriumunkban. Feltételezésünket alátámaszthatja, hogy a régi népeknél a Tavaszünnep igen elterjedt volt. Hagyományuk hagyománya kapcsolatba hozható: a régi babiloni újév kezdetével, az ókínai Napelébe-menetelésének ünnepével, a régi római újév dátumával, a kelta ébredező természet ünnepével, a baltikumban a vetés ünnepével, a cseremisz gyertyaünneppel, stb.
Március 25-e kiemelt jelentőségét erősítheti, hogy ez a nap 90 nappal követi a régi évkezdő nap dátumát. Ugyanakkor, más napok is szóba jöhetnének, mint például: Sándor napja (márc. 18.), József napja (márc. 19.) vagy Benedek napja (márc. 21.), amely valószínűleg akkor válhattak egyre jelesebb napokká a magyar népi kalendáriumban, amikor a szökőnap-számítási hiba miatt a tavaszi napéj-egyenlőség időpontja fokozatosan egyre korábbra került.
Találkozhatunk olyan feltétezéssel, hogy az április 1.-éhez kötődő hagyományok már nem a tavaszünnepet, hanem a természeti év századik napját hivatott megünnepelni. Érdekes elképzelés, amennyiben az év kezdésének dátumaként a téli napfordulót fogadjuk el. Ennek valószínűségét ugyanakkor csökkenti, hogy a hivatalos évkezdő dátum soha sem esett december 22-ére. Ez a száz nap, legfeljebb csak az i.sz. kezdete környékén és csak néhány évszázadon keresztül lehetett valóban is száz nap. Sokkal inkább valószínű, hogy ez a jeles nap a tavaszünnepet követő hetedik nap rájátszó-megerősítő rituáléjához tartozhatott (hasonlóan, mint a Nagykarácsonyt hét nap után követő Kiskarácsonynál már érzékelhettük).
Néphagyományunkban még él Szent Iván-napja (jún. 24.), ezért feltételezhetjük, hogy régen Nyárjelző napként ünnepelték. Ez a dátum (illetve környéke) a régi népeknél igen elterjedt volt a Nyárünneplésre, például: az ókori egyiptomiaknál az Aranycsöpp Éjszakája, a védikus időben napköszöntő vallási-szexuális ünnep, az ókínaiaknál a Földszellem ünnepe, a rómaiaknál napforduló ünnepe, a keltáknál a Napisten és Földanya ünnepe (Litha), a japánoknál a Nagy Megtisztulás ünnepe. A régi magyaroknál rontáselhárító, párválasztó és termékenység-varázsló ünnep, akárcsak az eurázsiai népek többségénél (beleértve a rituális tűzugrást is). A június 13-ai Szent Antal napja, ugyancsak érdekes lehet számunkra, mert ezen a napon is sokfelé hasonló tüzeket gyújtanak, mint Szent Iván-napján, sőt egyes rítusai is igen hasonlóak a napfordulós eseményekhez. Könnyű észrevenni, hogy az jelenség igencsak hasonlít ahhoz, amit Luca-nap és Nagykarácsony esetében már tapasztaltunk. Vagyis egykor, a szökőnap-számítási hibák miatt csúszhatott át a napforduló ünneplése július 24.-ről július 13.-ra.
Ezt a zavart próbálja feloldani az a sajátos megoldás, hogy a Szent Iván-napi tűzugrásra napnyugta után kerül sor, amely több nép régi időmértéke szerint már a másnapot jelentette (ugyanis sok helyen következő nap nem éjfélkor, hanem napnyugtakor kezdődött). Vagyis tulajdonképpen június 25.-ére esett az ünnepség csúcspontja. Az előbbi feltételezés ellenőrzéséhez számoljunk előre hét napot (mint a Nagykarácsony és Gyümölcsoltó Boldogasszony dátumainál). Itt is találunk egy igen fontos jeles napot: Sarlós Boldogasszony napját (júl. 2.), amely régi aratáskezdő napként maradt meg a népszokásaink között. Igaz, hogy manapság Péter-Pál napját tekintik az aratási kezdőnapnak (jún. 29.), ami érthető, mert itt is érvényesül az a 3 napos időeltolódás, amely az eredeti (időszámításunk körüli) Julián-naptár napjárási ünnepei és a valóságos napjárás között megfigyelhetők.
Erre az időszakra esett: a régi rómaiaknál az őszi napforduló, az ókinaiaknál a Nap elébe-menetelének ünnepe, keltáknál a szüret és bőség ünnepe (Mabon). A magyar népi kalendáriumból ebbe az idősávba illeszthető Máté-napja, amely asszonyi dologtiltó nap bizonyos házimunkákra, és egy hétig vetési tilalmat állít fel, valamint kezdőpontjául szolgál a pásztorünnepeknek és szüreti mulatságoknak.
Ennek oka lehet az időjárási feltételek romlása és a beérési időszak kitolódása (a középkorban bekövetkezett kismértékű környezeti lehűlés következtében), de nem zárható ki az sem, hogy a Máté-napján kezdődő pásztorünnepek és szüreti mulatságok ekkorára csúcsosodtak ki. A nap fontosságát jelzi, hogy ekkorra fejeződhetek be a Máté-nappal induló állatbehajtások és számadások, amely munkálatokat rendszerint egy nagyobb vásár és vigadalom zárt le, közben nem feledkezve meg a rontás- és farkaskár-elhárítási bűbájosságokról sem.
Folytatás a
következő füzetben… |
Luca-nap
ünneplésének gyakorlatában, megfigyelhetők: az ógörög vetésünnepek elemei, az
antik római Szaturnália-ünnepek misztikuma és felszabadultsága. 
Ha
az ünnepekről lehántjuk a keresztény-jellegű rárakódásokat, akkor a december
24.-ének estéjének hagyományai meglepő hasonlóságot mutatnak a Luca-napi
termékenység-varázslásokhoz és rontásűző eljárásokhoz, kiegészülve a jövő
évre vonatkozó idő- és szerelemjóslásokkal. 
A
december 25-ei Nagykarácsony a régi magyar kalendárium szerint szigorúan
dologtiltó nap és zártnap (otthoni tartózkodással), legfeljebb jóslások,
illetve szerelmi és termékenység-varázslások végezhetők.
Jelenleg
december 31.-e, vagyis Szilveszter estéje hasonlíthat leginkább a régi
óévzáró búcsúztató napra. 
Hasonlóan
erre az időszakra esnek egyes - holdnaptárhoz is igazodó - tavaszi ünnepek is
(amennyiben az ünnepet meghatározó holdfázis a napéj-egyenlőség környékén
következik be), például: Húsvét, indiai Holi-ünnep, amelyek rokonságot
mutatnak a magyar-népi húsvéti hagyományokkal, de ne feledkezzünk meg az
akkortájt esedékes volt régi babiloni 7 napos bűnbánó ünnepről, a bűnbak
feláldozásáról és a Napbika-Napgyerek (Marduk) ünnepről se.
A
tavaszjelző napok sorában nem feledkezhetünk meg április elsejéről sem, amely
a régi római Vénusz- és Fortuna-ünneppel, illetve a közeli Holdünneppel és az
áldozó pásztorünneppel hozható kapcsolatba, melyek mindegyike a tavaszi
termékenységünnepeknek tartoznak, sőt az sem kizárt, hogy ezek az ünnepek (a
naptáruk torzulásáig) lényegében a tavaszi napéj-egyenlőség dátumához
kapcsolódó tavaszköszöntő ünnepségsorozatot alkottak. 
A
régi naptárunk Nyárjelző napi dátumának meghatározása nem tűnik különösen
nehéz feladatnak, mivel a nyári napforduló időpontja körül eléggé szegényes a
jeles napok választéka, bár itt is érhetnek minket meglepetések.
Nem
feledkezhetünk meg ugyanakkor arról sem, hogy amikor a keresztény naptárba
(jún. 24-re) beillesztették Keresztelő Szent János-napját, akkor ezt tették,
azért, mert akkorra eshetett a nyári napforduló ünnepe. Ugyanis ennél az
ünnepnél is fennállhat bizonyos eltolódás, hiszen a Nagykarácsonyi (dec. 25.-ei)
évkezdés bevezetésekor a nyári napfordulónak június 25.-re kellett esnie. 
Régi
naptárunk Őszjelző napi dátumának meghatározása már gondot okoz, ugyanis népi
kalendáriumunk szeptemberi jeles napjainál több furcsaság is érzékelhető.
Abban nem érdemes kételkedni, hogy volt-e valamilyen őszünnep a régieknél. Ha
kiindulási alapunkhoz igazodva (vagyis, hogy az akkori év dec. 25-én
kezdődött, a Julin-naptár szerint) akkor az Őszjelző nap valamikor szeptember
21-26. környékén lehetett esedékes. 
Szeptemberi
jeles napjaink közül leginkább Szent Mihály-napja (szeptember 29.) jöhetne
számításba, mint Őszjelző nap, de dátuma (7 nappal) késeinek tűnik.
Feltehetően itt is bizonyos rituálé-átcsoportosulásnak lehetünk tanúi, amely
során egyes Máté-napi események egy héttel későbbre tolódva jelennek meg. |
vissza a
főoldalra |
|