Aranyszarvas Füzetek KÁRPÁT-MEDENCE ŐSI LAKOSSÁGA Témakör: MAGYARSÁG TÖRTÉNETE

8. szám 2010. év

<<<	vissza a főoldalra

Figyelem!

Az itt közzétett dokumentumok elektronikus formában szabadon másolhatók, terjeszthetők, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használhatók.

Minden más terjesztési/felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni!

Ezt a copyright szöveget a terjesztett dokumentumban mindig fel kell tüntetni!

Farkas László (Remete)

Magyarság eredete: 3. rész

KÁRPÁT-MEDENCE ŐSI LAKOSSÁGA

Elméletek, kutatások, eredmények, következtetések…

Szöveggyűjtemény korabeli krónikák és tudósítások felhasználásával.

Tények

Régészeti adatok igazolják, hogy – i.e. 9-8. ezer körül – a Kárpát-medencében élő ősi gravetti népesség döntő hányada a Kárpátok és Balti-tenger közötti területre települt. Innen (Szvideri kultúra) kelet felé terjeszkedve sajátos kultúrát hoztak létre K-Európa erdei és Balti-tenger menti övezetében valamint az Urál-hegység mentén, egészen a Krím-félszigetig.

Tárgyi emlékek igazolják, hogy Kárpátok környéke sajátos helyi kultúrával rendelkezett: Szeleta (i.e. 38-28 évezred), Kárpáti gravetti és epigravetti (i.e. 28-12 e), É-Kárpáti Szvideri (i.e. 11-8 e.), Körös-Starveco (i.e. 7-6 e). Alföldi [keleti] és Bükki (i.e. 6-5 e.), Tiszai (i.e. 5 e.), Lengyeli (i.e. 5-4 e.), Vinca-Tordos (i.e. 5-3 e.), Bádeni-Péceli (i.e. 3,6-2,8 e.) kultúra.

Embertani adatok igazolják, hogy a Kárpátok környékén (a Kárpát-medencében is) akkoriban európai jellegű népesség élt (cro-magnoni, mediterrán, északi, alpi), akiknek embertani jellemzője nem utal uráli-ázsiai származásra. Csak az uralkodó és vezető rétegnél érzékelhető jelentősebb törökös-ázsiai behatás. A mai népességek sajátosságai (vércsoport, tejcukor-érzékenység, bőr-, haj-, szemszín) is közép-kelet európai származásra utalnak.

Genetikai adatok igazolják, hogy a Kárpát-medence „honfoglalás kori” népességének döntő része (a köznép) közép-kelet-európai származású. Vagyis, elődeiknek már több ezer évvel azelőtt el kellett távolodnia Urál, Szibéria és Közép-Ázsia környékérő, és csak kis hányaduk származhatott Kaukázus és Irán környékéről. Az akkori lakosság genetikai jellemzői régen (i.e. 5. ezer előtt) itt élő, valamint a Kárpátok-Urál közötti területről ide vándorolt népességek keveredésére utal. Csak az uralkodó és vezető réteg érzékelhető esetében volt kimutatható jelentősebb közel-keleti vagy ázsiai behatás.

Néprajzi adatok igazolják, hogy a Kárpátok-környékén élő népességcsoport körében az ünnepköri népszokások (pl.: húsvéti locsolkodás, hímes tojás ajándékozása, májusfa-állítás, Szentiván) és a jeles napokhoz kötődő babonák (farsang, húsvét, karácsony, regölés, György-, Mihály-, Márton-, Luca-nap stb.) rendkívül hasonlóak, eltekintve a vallási és egyéb átvételek okozta eltérésektől.

Előzetes szövegmagyarázat:

Neuri-k (más néven: neuroi, nevri): Tisza-menti népesség, erőteljes szkíta szokásokkal. Perzsa és szkíta támadások elől [i.e. 5. század elején] egy részük az északi Kárpátokon túlra [Beszkidek, mindkét Bug és Dnyeper forrásvidék] irányába menekült.

Agathyrsi-k (más néven: agatziri, agatziroi, acatziri, agafirszi): Maros-mentén letelepült, díszes öltözetű, aranyékszereket kedvelő, trákokhoz hasonló szokású népesség.

Szigünná-k (sigynnae): Dunántúli, méd eredetű népcsoport, feltehetően a visszavonuló perzsa hódítók által hátrahagyott népesség.

Venger-ek: eredetileg Kárpát-medencében élő ősi népesség. Egy részük a Kárpátok és Balti-tenger közötti területre (Szarmata-alföldre) is áttelepült, majd az 5. század elején visszatértek a Kárpát-medencébe (Dunántúlra, Kisalföldre, Felvidékre).

Helyi népességek

Herodotosz Halicarnassus (görög történész, író), történeti gyűjteményében (i.e. 480. körül) ezt írja:

„Szkítia északi részét - szárazföld belsejében, az Istros [alsó Duna = Fekete-tenger és Kazán-szoros közötti Duna] mentén felfelé – körbefogják először agatyrsik, majd a neurik, azután az andophage-k, végül a melanhle-k.

Úgy hallottam, az Isztroson túl egyetlen nép lakik, a méd [óiráni] viseletben járó szigünnák [szkíták]…”

Caius Plinius Secundus (görög író, polihisztor) ”Naturalis Historiae” című művében (77. körül) írja:
 

„Taphrai-től [Herszoni földnyelvtől], a szárazföld belseje az Anchetek által lakott, közöttük a Hypanis [déli-Bug] forrásvidékénél; és a neurik [Tisza vidékéről elvándoroltak], a Borysthenes [Dnyeper] felső ágánál; úgyszintén a gelonok [oda vándorolt balkániak], thyssageták, budmik, basilidek, és az agathyrsek [Maros menti Kárpátiaiak] fejükön kékre festett hajjal. Feljebb a nomádok; és az antropophagok [lappokhoz, számikhoz, szamojédekhez hasonló vadászó-halászó nyershús-evők].”

Nagy Lengyel Krónika (készült 1273. körül) így emlékezik meg a magyarokról:

„Ve(n)gerek egy Vrka [Wkra] nevezetű folyóról kapták nevüket, amely abból a nagy tóból folyik az Északi-tengerhez, amelynél most Przemyslav város fekszik. Azután… a ve(n)gerek feleségeikkel és gyermekeikkel visszatértek a pannonok földjére, ahonnan eredtek, …”

Kimmerek és szkíták

Írásos emlékek szerint, a Kárpátoktól keletre elterülő sztyeppei vidékekre (i.e. 1 évezred körül) idegen népek vándoroltak. Ezek közül némelyek a Kárpát-medencébe is behatoltak, kiterjesztve uralmukat az ott élő őslakosságra.

Régészeti adatok alapján, e népeket „szarvasos népeknek” is nevezik. Mivel, az általuk birtokba vett területeken igen elterjedtek a szarvas-ábrázolásos leletek (pajzsdísz, ékszer, ábra). E népek legendáiban a szarvas „mint helyes utat mutató mitikus állatként” jelenik meg.

Szarvasos legendájú népek: kimmerek, szkíták, európai hunok, bolgárok, magyarok, ugorok, jugorok, baskírok, vogulok stb. Azok, amelyeket az ókori leírások a szkíták közé soroltak.

Előzetes szövegmagyarázat:

Kimmerek: i.e. 12-8. században Fekete-tenger melléki sztyeppéken (Kárpátok - Kaukázus között) élő nomád népesség. Az i.e. 8. században (szkíta nyomásra) két ágra szakadtak. Nyugati águk ekkor vonult a Kárpát-medencébe (Alföldre).

Szkíták: i.e. 8. század körül, a Pontuszi-Kászpi sztyeppékről nyugatra (a kimmereket kiszorítva) terjeszkedő nomád népességek gyűjtőneve. I.e. 7. században Kárpát-medencébe is betelepültek, majd beolvadtak a helyi lakosságba.

Tudósítások, leírások:

Herodotosz Halicarnassus (görög történész, író), történeti gyűjteményében (i.e. 480. körül) ezt írja:

„A szkíták földjén ma is vannak "kimmer falak", "kimmer kikötők",… egy Kimmeria [Krím] nevű vidék, és az úgynevezett Kimmer [Kercsi] szoros… az ázsiai nomád szkíták massagetáktól szorongva átkeltek az Araxész folyón, és a kimmerek földjére vándoroltak [Kárpátok-Kaukázus közti terület]; az a föld ugyanis, amelyet ma a szkíták laknak, valamikor a kimmereké volt. Az erős szkíta sereg közeledtének hírére a kimmerek tanácskozni kezdtek, de a vélemények megoszlottak… szétváltak, egyenlően erős felekként egymás ellen fordultak. A kimmerek népe valamennyi halottját Tyras folyó [Dnyeszter] mellé temette - sírjuk ma is látható - a temetés után kivonultak az országból, míg a benyomuló szkíták elfoglalták a lakatlan földet…

Istros [Duna] … A szkíta föld (vizei) közül az első Nyugatról folyik; … Naggyá tehát ezek teszik: a … Porata … [Prut], távolabb Tiarantos [Tisza] … Araros [Arges], Naparis, és Ordéssos e két folyó között ömlik Istros [Duna] vizébe. … E folyók szkítaföldön erednek. Agathyrsek földjéről pedig a Maris [Maros] folyó egyesül vele. A szkíták területe fűben gazdag, síksága jól öntözött… annyi a folyó, mint Egyiptomban a csatorna… azokat nevezem meg… amelyek a tengertől az ország belsejéig hajózhatók.

Először, Istros [Duna] az öt ágával, majd…

… Tyras [Dnyeszter]… Hipanis [déli Bug]…

… Borisfenos [Dnyeper]… Pantikapaion [Deszna]…

… Hipakiris [Szivas-laguna, a tauroknál]…

… Herros [Dnyeper kiszáradt Azovi ága]…

… Tanais [Donyec, alsó-Don, a királyi szkíták és a szauromaták határa]…

… meg a Sergis [Don] folyó…

Taurok között ismét szkíták élnek, részben keletebbre a tengerparton, részben a Kimmer Boszporusz és Meotis-tó nyugati részén egészen a Tanais folyóig…”.

„Ravennai” Anonymus (ismeretlen pap) „Cosmographia” című földrajzi gyűjteményében (700 körül) így ír:

„… a terület, amelyet Szkítiának neveznek, többnyire sík vidéket foglal magába. Nagy-Szkítiának is nevezik. … Ez a terület az északi óceán [Barrens-tenger] partvidékén a … Rimfeiski [Uráli] hegyek mellett terül el. Állítják, hogy e terület hosszában és széltében igen kiterjedt…

Odébb, a sík vidéken található a széltében és hosszában egyaránt rendkívüli méretű (terület), amely neve Kazária; ezek népeit… Jordanes agaciroknak nevezte. A kazárok területén számos folyó halad, nagyobb folyói között az, amely neve Kufis [Kuma]… Távolabb, az óceán [Fekete-tenger] környékének északi oldalán … Nagy Szkítia szomszédságában található az ország, amely neve Colchia Chorcheon [Rioni-folyó völgye], Melanchlion, Bassarinon. Ez Cholchia általában sík vidék… Arrébb, az óceán felé az említett Cholchia szomszédságában található az a terület, amelyet elődeink Amazonok-nak neveztek, miután, ahogy olvastuk, leereszkedtek a Kaukázus hegyeiből…”

Szkíta-magyar rokonság

Szkíta néptörzsek: gyűjtőfogalom. A korabeli leírásokban a Kárpátok és Urál-hegység közötti területen élő sztyeppei népesség. Gyakran szkítáknak neveztek más kelet-európai és közép-ázsiai nomád népességeket is.

Albert Kampenze (német pap, tudós, Hanza-szövetségi tisztviselő) VII. Kelemen pápához írt levelében (1524-ben) így ír a moszkvai fejedelemség egyes alárendelt népeiről:

„Moszkoviától [Moszkvai Fejeldelemségtől] északkeletre, a Vljatka és Usztjuga folyókon túl, ötszáz német mérföldre élnek a pecseriak és vogulok, szkíta néptörzsek… (rajtuk túl) az Északi-óceán partja mentén más szkíta népek élnek, úgymint: jugorok, karéliek, baskírok és cseremiszek.

Mindannyian moszkoviai uralom alatt vannak, de még mindig bálványimádók.”

Andre Thevet (francia ferences pap, térképész) „Cosmographie Universelle” című művében (1575-ben) írja:

„Az Ob és Jurga folyók között elterülő terület neve Jugra, ahonnan, ahogy ezt hitelesnek tartják, onnan jöttek ki az első hunok, akiktől a magyarok származnak…

… valamint nem kétséges, hogy azok szkíták voltak, méghozzá északiak és nyugatról a legtávolabbiak.”

Kimmer, szkíta bevonulás… az első visszatérés?

Herodotosz (görög történész, író), történeti gyűjteményében (i.e. 480. körül) ezt írja:

„Arimaszpik [Ural környékiek] kikergették az isszedonokat [Kászpi-környéki] saját területükről, ezután az isszedónok kiszorították a szkítákat [nyugat felé], a déli tengernél élő kimmerek pedig a szkíták nyomására bal felé [Kárpátok irányába] elhagyták hazájukat…

Eszerint az ázsiai nomád szkíták a massagetáktól szorongva átkeltek az Araxész folyón, kimmerek földjére vándoroltak [Kárpátok és Kaukázus közti terület]; az a föld ugyanis, amelyet ma a szkíták laknak, valamikor a kimmereké volt.

Az erős szkíta sereg közeledtére a kimmerek tanácskoztak, … [vitában] szétváltak, egyenlően erős felekként egymás ellen fordultak. A kimmerek népe valamennyi halottját Tyras folyó [Dnyeszter] mellé temette, sírjuk ma is látható, a temetés után pedig kivonultak az országból, míg a benyomuló szkíták elfoglalták a lakatlan földet”

„… Mivel Darius [perzsa király] nem hagyott fel az üldözéssel, szkíták a haditervüknek megfelelően feladták azon törzsek területének védelmét, kik megtagadták segítségüket, mindenekelőtt a melanhlenok területét. A perzsák és szkíták inváziója megrémítette a melanchlainok-at. Majd a szkíták az androphage-ok területére csalogatták az ellenséget. Ezeket is megrémítve, visszavonultak a neurik területére [Tisza környékére]. Ezt követően, a neurikat is rémületbe ejtve, a szkíták az agathyrsik felé [Maros völgyébe] visszavonultak.

… Azonban a melanhlenok, andtophagok és neurik nem mertek ellenállni, se a szkítáknak, se a perzsáknak… rémülten menekültek tovább északabbra, lakatlan területekre. A szkíták nem hatoltak be az agathyrsik területére, mivel azok nem kívánták őket átengedni, hanem megpróbálták a perzsákat átcsalogatni a neurik földjéről, a saját földjükre.”

Szkíta szarvas-ábrázolások hasonlósága:

Dél-Oroszország Kubán-folyó vidéke Kosztromszkaja i.e. VII-VI. század	Lengyelország Lubusz vajdaság Witaszkowo i.e. VI. század	Magyarország Pest-megye Tápiószentmárton i.e. VII. század	Ukrajna Krím-félsziget Kul-oba i.e. V-IV. század	Kazahsztán Balhas-tó délvidéke Zsalaulinsz (Berel) i.e. IV-III. század

Szarmaták, alánok

I.sz. 250. körül, a Don-folyó környéki szarmaták szövetséget alakítottak ki a Don-Volga-Kuma folyók közt élő hasonló népességekkel. Ezt követően, a szkítákat északabbra szorítva, a szarmaták nyugat felé terjeszkedtek. Nagyobb részük a Ny-Kárpátokig [Szarmata-hegyhez], és a Visztula-folyóig [Szarmata-alföldre] vándorolt, és a Balti-tenger [Szarmata-tenger] keleti partvidékéig terjeszkedett. Egy részük beköltözött a Kárpát-medencébe.

Előzetes szövegmagyarázat:

Szarmaták: szkítákkal rokonított népesség, akik i.e. 3. században még a Don-Volga közti területen éltek. Környezettükben élő más népekkel (alánok, ugrok) szövetkezve szövetséget hoztak létre. Egy részük a 2. században a Kárpát-medence és Dnyeper-folyó közötti területre települt. Több középkori tudósítás a lengyeleket és litvánokat a szarmatáktól származtatja. Más elmélet szerint balti és szarmata népek keveredéséből alakultak ki a szlávok (némely régészeti adat ezt „sejteti”).

Jazigok: szarmaták egyik népessége, akik az 1. század elején a Duna-Tisza-közébe települtek.

Roxolánok: szarmaták másik népessége. Az 1. század elején a Duna és Déli-Bug közé települtek. Egyes középkori tudósítások a ruszinokat (ruténokat) a roxolánoktól származtatják.

Alánok: Don-Volga-Kaukázus háromszög népessége. A 4. században a hunokhoz csatlakozva egy részük a Kárpát-medencéig vándorolt.

Claudius Ptolemaiosz (római geográfus, matematikus, történész, csillagász) „Geografia” című művében felsorolja az európai Szarmatia népességét (150 körül):

„… a Venedicus [Gdanski, litváni] öböl közelében laknak Veltae-k [Venta-folyó környékiek, vendek?], felettük Ossik [keletiek, észtek], majd tovább északra a Carbonek, … és kelet felé a Careotae [fehér horvátok] és Sali [szelik, Daugava-folyó környékiek], … alattuk a Gelonok [Dnyeper- Gyeszna-folyó közöttiek], a Hippopodek [rövidlábúak] és Melanchlaeni [Dnyeper- Donyeck-folyó közöttiek];

… ezek alatt Agathyrsi [erdőmentiek], majd Aorsi [avarok] és Pagyritae,

… majd Savari [szeverjánok],

… Borusci [Protva-Don-folyó környékiek] a Ripaeos hegyek [Urál-hegység] felé,

… majd Acibi [ny-Dvina-Dnyeper környékiek] és Nasci [Nachi-folyó mentiek],

… alattuk Vibione-k [Ny-Bug és Pripjaty-folyó között élők] és Idrae-k [?] ,

… Vibionek alatti határterületen Alauni [alánok] és Sturni [Styr-folyó menti],

… Alauni [alánok] és Amaxobii [Donyec menti] között van Cariotines és Sargati [fehér gúz]; …

Tanis [Don] folyó kanyarulatának közelében Ophlones [?],

… majd Tanaitae [Don-Doneck-folyó mentiek];

… akik alatt Osili [jászok] települtek egészen Rhoxolanokig [roxolán-szarmaták];

… Amaxobii [Don-menti] és a Rhoxolani között a Rheucanali és a Exobygitae;

… Peucini [Pecsora-folyó mentiek] és Basternae [Kárpátok és Dnyeper közöttiek] között a Carpiani [kárpátiai], …

… akik felett a Gevini [kárpátiai gelonok maradványa],

… majd Bodini [tiszai-kárpáti neurik maradványa], Basternae [Kárpátok és Dnyeper között]…

… Rhoxolanok [Azov-környéki szarmaták] között Chuni [herszoniak], és a róluk elnevezett hegyek [Krím] előterében Amadoci és Navari [alsó-Dnyeper környéki városok].”

Fontos észrevétel: a roxolánok egy része később – keleti szkíta nyomásra - a Kárpátok irányába vándorolt, a Duna-torkolatáig. Egyes középkori írások az ugor-ruszokat (ruszinokat) a roxolánoktól származtatják.

Ammianus Marcellinus (szíriai-római történetíró) „Res Gestae” című művében (353-378. között) így ír:

„Nem messze innen fekszik Meotida [Azovi-tenger], igen nagy helyet foglalva el, …

… ezek a szélsőséges és elzárt mocsarak sok nép által lakottak, akik különböznek egymástól nyelvükben és szokásaikban: yaxamatok [Don-torkolatvidékén], meotok [Don-Kubán torkolatánál], jazigok [Duna-Tisza közében], roxolánok [Al-Dunánál], alánok [Kuma-folyó környékén], melanch-laenik [Donyeck-környékén], gelonok [ Dnyeper-Vorlska folyó környékén]; és agathyrsik [kárpátiak], akiknél gazdag drágakő lelőhelyek találhatók. ...

… Meotis bal oldalán lévő félszigeten görög települések vannak…

Ister [Duna], felduzzadva mellékfolyóitól [Duna-delta], Sauromaták mellett folyik el, kiknek területe a Tanaiszig [Don-Donyeck vonalig] terjeszkedik, elválasztva Ázsiát Európától.

Fontos észrevétel: az ókori felfogás szerint Ázsia határa = nem az Urál-hegység, hanem a Don-Donyec-folyó. Vagyis, a magyarok egyes ősei a mostani földrajzi felosztás szerint = nem Ázsiából, hanem kelet-Európából vonultak a Kárpát-medencébe.

E folyón túl az alánok foglalnak el mérhetetlen területet a szkíta pusztaságból. Nevük egy hegytől eredeztethető. Számos győzelemmel fokozatosan maguk alá rendelték a szomszédos népeket, és nevüket is kiterjesztették rájuk, ahogy ezt a perzsák tették.

E népek között a neurik foglalják el a középső helyet, kiknek szomszédságában magas és meredek hegygerincek [Kárpátok], melynek sziklái jéggel borítottak, északi szél által átjártak. Mögöttük élnek a vinidek [venedik] és a rendkívül vad gelonok népessége,…

Gelonokkal határosak az agathyrok, akik testüket festik és kék hajúak; az egyszerű népek itt-ott kis foltokkal [testjelekkel], a nemesek – nagyobbakkal, élénkebbekkel és többel.

Másik oldalról az amazonok lakhelyének közelében, keletről szomszédjaik az alánok, akik szétszóródva nagy létszámú és hatalmas (erős) népek között… egészen a Gangesz-folyóig…”

Petrus Ransanus (lucerai püspök), „Epithoma Rerum Hungaricarum” című kódexben (1492. körül) így ír a szarmaták és magyarok kapcsolatáról:

„Már említettük, hogy a hunok hazája a Riphaeus-hegyekhez [Urál-hegységhez] közelebbi [Kárpátok és Urál közti] Szarmata területek és helyek közé tartozik…

… jeleztük, hogy a szarmaták létszámának megnövekedése miatt… sok ezer [ottani lakójuk] elhagyta a hazáját, és a gótok seregéhez csatlakozott, akik szintén néhány évvel azelőtt hagyták el lakhelyüket…”

Jacob Reytenfels (balti utazó, diplomata) „De rebus Moschoviticis ad serenissimum magnum ducem costum tertium” című földrajzi, politikai és gazdasági leírásában (1676-ban) az alábbiakról tudósít:

„A világ teremtésének 3888. évében [mai időszámítás szerint: i.e. 88-63. körül] a bonispheni [Dnyeper-menti] szkíták Mitridates pontusi [Fekete-tenger déli partvideke] királyt segítették a rómaiak ellenében; vagy, ahogy Appianus mondja, hogy a királyi szkíták, jazigok, koralok, trákok, valamint… Tanais [Don], Ister [Duna], Meotis-tó [Azovi-tenger] mentén élők, akik barátaik és szövetségeseik voltak. Akikhez Sztrabon hozzásorolta még a moshokat [Kubán-mentieket], kirkitokat, vagy cserkeszeket. Ezen szkíták közül, … leginkáább a roxolánok tűntek ki.”

Johann Erich Tunmann (svéd történész) a krimi kánságról írt művében (1777-ben) ezt írja:

„… Első ismert lakói [a Krimben] a kimmerek voltak

… az összes területeik közül, amelyeket a szkíták eloroztak tőlük, egyedül csak a Krím mentén őrizték meg szabadságukat…

… i.e. mintegy 380. évvel a szkíták nagyobb részét elpusztították a szarmaták.

… időszámítás kezdete körül az alánok megszállták a félszigetet…

… a 2. században gótok vették át az alánok helyét…”

Szarmata-magyar rokonság

Petrus Ransanus (lucerai püspök), „Epithoma Rerum Hungaricarum” című kódexben (1492. körül) így ír a szarmaták és magyarok kapcsolatásról:

„… szarmaták hatalmas tömege… találva maguknak katonai dolgokban tapasztalt embert, egy Ungar nevezetűt… kivonultak szülőföldjükről. Kijöttek ők… az Európai Szarmatia valamely részéről, amelyet a szarmaták még ma is Ungariának neveznek.

Sokak szerint, akik e népek között jártak, e terület lakói ugyanazon a nyelven beszélnek, mint az ungarok [pannóniai magyarok]. Ennek hitelességét megerősíti, hogy Szarmatia uralkodója, akit Moszkóvia [Moszkvai Fejedelemség] hercegének is neveznek, a sok egyéb címe között… Ungaria hercegének is nevezik. De nem az itteni [Kárpát-medencei] Magyarország hercegének, hanem a Szarmatiai-nak [Jugoriai-nak], ahonnan a Pannóniát birtokló ungarok [magyarok] kivonultak.”

Szarmata, alán bevonulás… a második visszatérés?

Ammianus Marcellinus (szíriai-római történetíró) „Res Gestae” című művében (353-378. között) így ír a szkítákról:

„… jazigok [Duna-Tisza közében], roxolánok [Al-Dunánál], alánok [Kuma-folyó környékén],

… melanchlaenik [Donyeck-környékén], gelonok [ Dnyeper-Vorlska folyó környékén]; …

… és agathyrsik [kárpátiak], akiknél gazdag drágakő lelőhelyek találhatók.

Jordanes (gót származású történetíró) a „De origine actibusque Getarum” című munkájában (551. körül) írja:

„Ezt a Gótiát, amit elődeink Dákiának és amelyet ma Gepidiának neveznek, akkortájt az keletről a roxolánok határolták, nyugatról a jazigok, északról a szarmaták és a baszternek, délen a Duna folyó. Jazigokat és az aroxolánokat csak az Aluta [Olt] folyó választja el… Szauromaták, kiket szarmatáknak nevezünk, és kemandrok, és némelyek a hunok közül Illyria egy részén települt le…

A szkíták, szadagárok és az alánok egy része Kandak vezérükkel megkapták Kis-Szkítiát [Duna-delta] és Alsó-Moéziát [Balkán-hegység és Duna közti rész].”

„Ravennai” Anonymous (ismeretlen pap) „Cosmographia” című földrajzi gyűjteményében (700 körül) ezt írja:

„Arrébb, az óceán [Balti-tenger] környékén található a terület, melyet roxolánok, szvarikok és szarmaták (országának) neveznek. Ezen az országon folyik keresztül, többek között… a nagy folyó, amelynek neve Visztula és bővizűen ömlik az óceánba, és a folyó, melynek neve Lutta [Ludza-Narva folyóág]… E terület mögött… a Skansa-sziget [Skandináv-félsziget]…

Az északi óceán [Balti-tenger] közelében, megemlítjük a Szarmaták területét is, amely Roxolánokéval határos. Úgy tartják, hogy e terület nem érhető el óceán hajózható részéről [a Földközi és Fekete-tenger felöl]. Szarmatia hegyeiből [észak-nyugat-Kárpátok] számos folyó ered, többek között egy folyó, az úgynevezett Bangis [Viadrus, mai nevén Odera] az óceánba ömlik; a másik, az úgynevezett Appion [Ipoly?], valahová a Duna (felső) részéhez folyik…

Tovább, az óceán mentén e Szarmata területet érintve található a föld, amely neve Szkítia…”

Folytatás a következő füzetben…

<<<	vissza a főoldalra