Angyal - álom


Ezüstfényű csillagok, és éjfekete ég alatt,
Angyalszemed őriz engem, közel már a virradat.
Engedj hát még álmodnom...


Hűvös, könnyű nyári szellő
suhant át a város felett,
csendes, békés éjszakában,
Éj-Vándor Téged keresett.

Szél-Testvérem küldtem Érted,
s ő hozott jó hírt, üzenetet,
látott egy Fényt, talán Angyalt,
aki az erdő felett lebegett.

Mint fellobbanó gyertya lángja,
elsötétült, vak szobában,
úgy ragyogott kitárt szárnya,
a varázslatos éjszakában.

Szemei, mint drága ékszer,
ezerszínben felragyogott,
Éj-Vándor a fényét nézve,
megérezte, hogy boldog, ott!

Az Angyal s a Fény, mely Te voltál,
aláhullott csendesen,
mámor, s boldogság áradt szét,
túl városon, s tengeren.

A hegyek zengték, erdők zúgták,
Lényed szép dícséretét,
s gyermekek álmodtak Rólad,
békés, szép tündérmesét.

A Hold az égről, messze fentről,
mosolyogva nézett le Rád,
s a Sötétségben apró Árnyék
hallgatta a lelked szavát.

Ha megtehetné, minden éjjel
csodálná a drága Fényt,
az Angyalt, amely Te vagy kedves,
álmok között élő kép.

Az Árnyék Rád vár minden éjjel,
hogy álmai közt visszatérj,
szárnyad bontva, fellegek közt,
újraírd történetét.

Mert egyszer talán hozzáérhet
a szikrázó, égi Fényhez,
s hasonlóvá válhat Hozzád,
mesebeli Angyallényhez!


Ezüstfényű csillagok, és éjfekete ég alatt,
Angyalszemed őriz engem, közel már a virradat.
Engedj hát még álmodnom...


* * *