Halhatatlanul


Átható, sötét mélység ölel körül engem,
csak nézek a sűrű fekete ködbe,
de nem látok. Nem mozdul a levegő,
de mintha néma mozgást észlelnék.

Árnyak.

Lidérces körvonalak egymásba
mosódó homályos körvonalai vesznek körül.
Hirtelen hideg fuvallatot érzek,
majd kénköves szag csapja meg az orromat.

A félelem szaga.

Semmivel össze nem téveszthető, nyomasztó baljós érzés.
Majd egy ízt érzek,
egy sós, émelyítő ízt. A vér ízét.
Meleg, sűrű, üdítő nedű, mely velejéig
megborzongatja a lelkemet.
Forog a világ, a környezetem,
majd feleszmélek egy másik világban.
Csodálatos érzés kerít hatalmába.
Az örökkévalóság tudata.
De valami hiányzik. Valami, ami
benne van a szellemben már kezdetek óta.
Majd belém nyilall a felismerés. Társ!
Valaki, akivel megoszthatom minden érzésem,
gondolatom, valaki, aki képes megérteni
legkellemesebb örömeimet, és legszomorúbb bánatomat.
Valaki, aki mellettem áll, és átérzi,
Szellemem ujjongását, melyet megtalált ;
Az örökkévalóságban.

Egy újabb érzés. Egy ösztön.

Megkeresni. Megtalálni.

Elindulok, mint vadász, amely zsákmányát kutatja,
s várja, hogy áldozata lőtávolba érjen.
És akkor meglátlak.
Csak állsz ott, magányosan, lábaidnál
mint kísérteties látomás, köd kavarog.
Megragad természetfölötti alakod, ahogy vársz .
És mikor megpillantasz, újból megérzem a már ismerős szagot.

Félsz .

Csak nézel dermedten, hipnotikus csendben,
lelkedben kiáltva testednek: Mozdulj!
De a test gyenge szolgája a tudatnak,
mely ösztönözne menekülésre.
Érzem az ereidben a lüktető vér
áramlását, látom szemeid riadt játékát,
homlokodon a kristály cseppeket.
Mint kígyó által megbabonázott rágcsáló, meredsz szemembe.
Hallom néma sikolyod, látom a testeden
átfutó remegések apró, szinte észrevehetetlen harmóniáját.
És ekkor megérintelek.
Ah, isteni érzések!
Bőröd puhasága, mint harmatos
rózsaszirom, magasan felülmúlja sajátom
érdes pergamenszerű tapintását.
Szád, mint tőr éles pengéje keskenyedik
a félelemtől, s az indulattól, hogy tehetetlen vagy.
Százszor elátkozol és kárhoztatsz, ahogy kezeim
ujjai, mint fürge pókok, bebarangolják tested minden szegletét.
Majd mélységet rejtő szemeid lecsukódnak,
s átveszi akaratod egy másik személyiséged.

A vágy.

Testünk összefonódik, többé nem kettőt, különt,
hanem egységes egyet alkotva.
Majd behatolok, megtörve tested utolsó kapuját,
mely utamban állt a végső győzelemhez.
Immár eggyek vagyunk. Te és Én.
Halhatatlanságunk örök időkre szól.
A Halálnak elöttünk egyetlen lépéssel,
véget ért a hatalma, s mi feloldódunk a
Nirvánában, hogy mint tűzben meghalt
Főnixmadár, újjászülethessünk.

Mindig.

Újra és újra.

Örökké...

* * *