Állandó kiállítás

„…Valaki kell, hogy őrizzen, ha ág roppan, ha nád zizzen…”

Budapesttől 47 km-re található a Ráckevei-Duna-ág vagy másik nevén a Kis-Duna partján Ráckeve. A Csepel- sziget déli részén festői környezetben elterülő kisvárost a szerémségi Keve település török elől menekülő lakói alapították a középkori Szentábrahám telke helyén 1440-ben. A Csepel-sziget a Kiskunsággal együtt határt és átmnetet képez földrajzi megközelítésből az Alföld és a Dunántúl, történetileg pedig a puszták világa és a városiasabb dombvidék között. A népek vándorútja mellett fekvő táj története összefonódott az ország sorsával. Az itt élő magyar, szerb, német lakosság küzdelme a nemzeti múlt szerves részét alkotja.
Az 1962 óta városban működő, 1992 óta már tájmúzeumi rangot viselő Árpád Múzeum 2002 tavaszára elkészült új állandó kiállítása szeleteket ragad ki a  város különös történelmi múltjából,  felvillantja a Duna meghatározó szerepét, a látogató elé tárja „letűnt idők” tárgyi és dokumentációs emlékeit és közel viszi az egykor itt élők életmódjához, kultúrájához, személyes világához.

A Duna mente az őskor óta lakott terület. A vizek és mocsarak által védett sziget otthonává lett a neolitikumtól kisebb-nagyobb megszakításokkal a történelem során egymást váltó embercsoportoknak. Számos nép (kultúra) hagyta ránk tárgyi maradványait, amelyekről régészeti leletek árulkodnak. A táj földje bronzkori anyagban a leggazdagabb. Jelentős ásatások voltak Szigetszentmiklós, Majosháza határaiban, ahol nagyrévi- és vatya-kori leletek kerültek elő.  (1/1 terem)

A honfoglalás idején a sziget igen gyér lakosságú volt. A Duna vidékét Árpád törzse, a Megyer törzs szállta meg, így az korán fejedelmi, majd királyi birtok maradt.

A középkori Puszta Templom alapjait tárták fel Ráckeve északi határában, ahol is római faragott kő került elő. A 12-13. századi kolostor-templom oltárát díszíthette az állatokat zenéjével elbűvölő Orfeuszt ábrázoló dombormű, amely a Dunántúlról kerülhetett a Csepel- szigetre. Érdekessége hogy a római kőnek keresztény utóélete is volt.

A 15. század első felében a török elől menekülő al-dunai Keve város gazdag kereskedelemmel foglalkozó polgársága értékeit és királyi kiváltságait igazoló okleveleit hajóra rakva menekülésre kényszerült. 1440-ben I. Ulászló királyi engedélyt adott a menekülő szerbeknek, hogy a Csepel szigeten, a Szent Ábrahám monostor körül letelepedjenek.
Ráckeve város, majd mezőváros, évszázadokon a Csepel- sziget gazdag kereskedőkel, céhes iparral, halászattal rendelkező gazdasági központjává vált. A város alapításáról szóló dokumentumok, oklevelek, a másfélszázados gazdag virágzást igazoló tárgyi emlékek kerülnek bemutatásra a kiállításban.

Különösen értékes darabja a történeti gyűjteménynek a Mária Terézia által 1740-ben adományozott egyházi ruha, a dalmatika.

A céh a feudális korban a városi kézművesek érdekvédelmi szervezete volt, amely szakmánként tömörítette a kézműves mestereket. Megteremtődött a rendi társadalom új eleme a városi polgárság.

A 18. század első negyedében Ráckevén létrejött céhes szervezet szinte semmit nem változott a következő században sem, bár több céhrendelet módosítás történt. Az 1817-ben megújított szabadalomlevelekkel működési engedélyt nyert a molnár, a csizmadia, a szűcs, , a szíjgyártó, a takács, a szűrszabó, a kovács és a bognár céh.

A ráckevei molnárok 1728-ban nyerték el magyar nyelvű szabadalmukat III. Károlytól, s legtovább ők ragaszkodtak céhes külsőségeikhez. Itt üzemelt az ország utolsó tombácos vízimalma Ráckevén üzemelt. 1962-ben restaurálták, műemlékké nyilvánították, de 1967-ben elsüllyedt, ezért a kimenekített hajómalmot a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba szállították. Mérethű makettje a kiállításon található.

A vizek mentén élő ember ősi foglalkozása volt a halászat. A zsilipek megépülése előtti folyóvíz a hagyományos halászatot tette lehetővé, így volt ez Ráckevén is, ahol a megélhetés egyik alapvető forrásának számított.
A kiállítás enteriőr része egy hagyományos halászkunyhót, halászt és eszközeit, fotói pedig a halászás különböző fogásait, változatait mutatják be.
Az akváriumokban a Kis-Dunában előforduló halak úszkálnak, akiket tüzetesebben szemügyre vehet az érdeklődő preparált halakat bemutató szemléltető tárlónkban.

 A Duna-ág kizárólagos horgászvízzé az elmúlt évtizedekben vált, addig a horgászat másodrendű szerepet töltött be a nagyhálós és a varsás halászat mellett. A halállományt sok csapás érte, ritkultak a halak, sőt időnként csaknem kifogytak a vízből. A pusztítást részben a háborúk alatti robbantások, és az egymást követő vízszennyezések okozták.
Mesterséges haltelepítésekkel és a vízszennyezés elleni egyre erősödő közdelemmel próbálják helyrehozni a Kis-Duna élővilágát. Kezdetét vette a Ráckevei-Soroksári Kis-Duna –ág rehabilitációja.

A soroksári Duna-ág jellegében, környezetében sajátosan egyesül a folyó és a tó világa. A Duna ősi medrét, szilaj futását az ember megzabolázta.
1916.ban elkészítették a ráckevei Árpád-hídi elzárást, és ettől kezdve csak a Ráckeve-Tass közötti rész volt közvetlen összeköttetésben a Nagy-Dunával. A ráckevei zárógát lehetővé tette a Gubacsi-gát elbontását. 1927-ben elkészült a tassi hajózó-zsilip és az erőmű.

A duzzasztott víz nemcsak nagy kiterjedésű mezőgazdasági kultúrák öntözését tette lehetővé, hanem a maga nemében egyedülálló üdülési és vízisport-lehetőségeket nyújt.

Természeti szépségekben bővelkedik a tájék. A vízparti és ártéri erdők tölgyei, nyárai és a homokbuckák akácosai, az apróbb-nagyobb szigetek fűzei, a nádasok éles hangú dalosai csalogatják ide az embert.

A nádas-gyékényes foltok jó rejtekhelyet biztosítanak a különböző vízimadaraknak: szárcsának, vadkacsának, vízityúknak, vízicsibének, búbosvöcsöknek, vörösgémnek, sirálynak, hattyúnak. Nyári éjszakákon a békák koncertjétől hangos a part.
         
Szép növények gyönyörködtetnek: virít a sárga nőszirom, a nyílfű, az ernyő alakú virágkáka, a kék virágú nefelejcs, a sárga virágú farkasfog, a zsombék- és parti sás, a tavi káka, a kakaslábfű, a tavirózsa.

A Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságához tartozó Árpád Múzeum tájmúzeumként felöleli a volt ráckevei járás területét. Feladata a régészet, néprajz, történet és a gyűjtőkörhöz kötődő képzőművészei anyag gyűjtése, feldolgozása, bemutatása. Az utóbbi években a múzeum fontosnak tartja a helyi adottságból, a Duna melletti létezésből fakadóan a természeti környezet értékeinek védelmét, gondozását.