Hírek

Rólunk

Események

Propaganda

Támogatás

Gyüjtemény

Elérhetőség

Hírek

Interjú az Indulat zenekar tagjával

2011. 12. 09.

Első interjúnkat Tengerrel a zenekar énekesével készítettük el.

Mióta vagy a zenekar tagja?
A kezdetek, azaz április óta, illetve részt vettem a zenekar életre hívásában.

Milyen indíttatásból léptél be a zenekarba, és milyen cél vezérelt?
Mindig is az életem része volt a zene. Jött ez a lehetőség, és úgy éreztem élek vele. Motivációt kaptam a régi NAGYOKTÓL (pl:Archívum, Valhalla, Vérszerződés), ami miatt elkezdett foglalkoztatni a Nemzetiszocialista eszme. Ez volt az ami átsegített, és utat mutatott életem nehéz szakaszaiban. A zenélést, a propaganda tevékenység egyik fontos részének tartom. Remélem, ezzel is hozzá tudunk járulni a magyar NS színtér kiszélesítéséhez.

Milyen posztot töltesz be a zenekarban?
Az "énekes" szerepét töltöm be ;-) és mivel még nincsen állandó basszusgitárosunk ezzel is szeretnék próbálkozni. Máskülönben én írom a szövegek nagy részét.

Mit jelent számodra a zene maga?
A zenélést bizonyos fokú önmegvalósításnak tartom, a saját gondolatok kivetülésének.

Mik a jövőbeli terveid?
A dalaink egy részében kiemelt fontosságú helyet kap a család. Fontosnak tartom és érzem, hogy a közeljövőben én is sajátot alapítsak, ezzel is gyarapítva nemzetemet.

Köszönöm szépen a válaszokat. Mit üzensz azoknak akik olvassák ezeket a sorokat?
Az elétek kerülő akadályokat legyűrni kell, ne adjátok fel so
ha! Éljen a győzelem!

 

Koncert!

2011. 11. 28.

 

Megemlékezés

2011. 11. 01.

Az Arrabona ns crew és a Blood and Honour Győri szekciója közös rendezvényt tartott a győri Radó szigetén a halottak napja alkalmából.
A rendezvény során fejet hajtottunk és egyben tiszteletünket fejeztük ki
az elfelejtett hősök előtt,
akik életüket adták a hazájukért és fajukért!
Végezetül pedig az összes emlékmű-sír gyalázónak
és történelem hamisítónak ezt tudjuk üzenni!
Elloptátok a nemzet vagyonát és a nemzet becsületét
Meggyaláztátok a nemzet hőseit az utókor előtt
A mai napig becsmérlitek az elesett testvéreinket
Miért nem inkább a hősi tetteikről beszéltek
Nem tisztelitek a hősi halált és a hazáért adott áldozatott
Sírokat gyaláztok nap, mint nap
Leköptök és ki röhögtök minket nap mint nap
A gyerekink előtt nevetségessé tesztek minket
Majd rágalmakkal hadakoztok
Kizsákmányoltok minket a mai napig és átvertek mindenkit
A "győztesek" előtt térden állva lihegtek
De a büszkeségünket SOHA nem töritek meg!

Arrabona Ns Crew és Blood and Honour Division Győr-Hungary

 

Tegnap, ma, holnap, örökké!

2011. 11. 01.


 

Kérdőív

2011. 09. 25.

Az Aryan Sister Unity egy kérdőívet készített ami az NS férfiaknak szól. A felmérés adatait a rendszer névtelenül kezeli.

http://ripet.hu/feedback.php?kid=f41bb96cb7c0e1aa616f935503a7d05a

 

NSHC!

2011. 05. 05.

 

Koncert!

2011. 02. 04.

 

Koncert!

2011. 01. 24.

 

Koncert!

2010. 11. 15.

Régebbi bejegyzések

A weboldal optimális megtekintéséhez legalább 800x600 as felbontás szükséges, és Mozilla Firefox 2+.
A honlapon található szöveg- és képanyagokat letölteni és más módon felhasználni, illetve átszerkeszteni a szerkesztő írásbeli beleegyezése nélkül TILOS! <További információ>