ASTORIA

Éppen túl voltam a banki ügyleteimen és haza felé tartottam. Az elmaradhatatlan cigivel a kezemben értem oda a villamosmegállóhoz. A szemben lévő megálló padjánál három, hát eléggé hajléktalan külsejű alak üldögélt. Egyszer csak az egyik oda jött hozzám, és kért egy szál cigit. Volt időm közelebbről megnézni, és gyorsan meg is állapítottam, hogy nagyon látszik már rajta, az évek alatt elfogyasztott alkohol hatása.

Mondtam neki egyből – kedvesen -, hogy nem adok. A „miért nem adsz?” kérdésre a szokásos szó volt a válaszom: Elvből!

Persze az emberkénk nem találta kielégítőnek a választ és tovább faggatott. Egy-két mondat után egy kicsit előrébb mentem, jelezve, hogy befejeztem a diskurzust. Akkor én a villamos megálló elején voltam, a többi ember a vége felé kezdett csoportosulni. Az illető tovább folytatta a faggatásomat, az a rohadt villamos meg csak nem jött. Ajánlott már pénzt is a cigiért, de tartottam magam az elveimhez és nem adtam neki.

Megrögzött bagósként tudom, hogy milyen borzalmas az, ha az embernek nincs mit szívnia. Ezért megpróbálok mindent megtenni annak érdekében, hogy sose fogyjon ki a készletem, és ne keljen mástól kérnem. Az olyan megalázónak érzem.

Szó szót követett, de az álláspontok nem akartak közeledni egymáshoz. – Vágd már orrba! Mit szarakodsz vele! – hangzott a másik oldalról. Nem vagyok egy beszari ember, a 185 cm-es magasságomhoz kilencven egynehány kiló is tartozik. Szemmel láthatólag nem egy súlycsoportban vagyunk. A kezemben lévő táskában pár ezer forintocska is lapult, valahogy ez a táska átkerült a bal kezembe. Míg morfondíroztam a várható eshetőségekről a kiabáló is áttért erre az oldalra. Persze ő is elkezdte a maga kis műsorát. Neki is elmagyaráztam, hogy nem adok senkinek semmit. Látszólag megértette, és ezzel el van intézve gondoltam, de tévedtem. A tévedésem jeléül kaptam egy szép jobbost az államra. Ekkor már elgurult a gyógyszerem. Egy jobb egyenessel elküldtem aludni, és azzal a mozdulattal ráléptem a torkára. – Mi a k…. a…. bajod van? – üvöltöttem, közben figyeltem fél szemmel a kollégáját, nehogy hátulról meglepjen. És ekkor érkezett meg a mentő angyalom!

- Mit akarsz te kisgyerek! – hallatszott a hátam mögül egy jól megtermett bariton hang. Hátra néztem, és egy háromajtós tükrös gardrób állt ott, szemmel láthatólag égett a tettvágytól. A két szemtelen alak, hanyatt-homlok menekült a villamos síneken. – Segíthetek valamit? – szólt a szekrény. – Most már nem. Köszi! – válaszoltam, és ő beszállt a már zöld lámpánál álló autójába és elhajtott.

Másnap a Stadionoknál mikor egy srác próbálkozott nálam:

- Van egy cigid?

Nagyfokú önuralomra volt szükségem, hogy egyből szájon ne vágjam.

Budapest, 2007.11.20.