Hajnali égi túra
A cikket a Meteor 2008. januári száma az 55-57. oldalon közölte
A cikkben leírt hajnali észlelőtúrámat egy időjárási jelenség alapozta meg: azon a héten többször is megnéztem az idokep.hu felhőképarchívumát, és felfigyeltem arra, hogy többször is hirtelen (20 perc leforgása alatt) feloszlott a felhőzet a kora hajnali órákban (az összes este viszont teljesen felhős volt). Így hát felbátorodtam, hogy Vasárnap hajnalban (az iskolai teljesítményem nem kockáztatva) megfigyelést végezzek (2007. november 11-én). Hajnali 2 óra előtt már épp az alváshoz készülődtem, mikor észrevettem az igen tisztán fénylő Szíriuszt az ablakomon keresztül, így hát az álmosságot teljesen elfelejtve kitelepültem a távcsövemmel. Nagyon örültem, hogy végre téli égboltterületet figyelhetek meg a nyár elején vásárolt új Celestron Omni 150 XLT Newtonommal (a cikkben említett ködöknél a megfigyelésekhez Unioptik FSS szűrőt is használtam).
Első célpontjaimat az Orion csillagképben kerestem meg. Az Égi Vadász kardjának hegye, az Orion-köd 50×-es nagyítással szinte az egész látómezőt kitöltötte (az iota Orionisig ívelő gázívet is egész jól észre lehetett venni), a néhány észlelő által halszájnak (harcsaszájnak?) említett gázív igen határozottan látszott, az M42-M43 határán lévő sötét köd rojtosan, szakadozottan jelent meg. A Trapezium csillagai egymást váltva pislákoltak. A főköd fényesebb részei jól láthatóan kékeszöld fényűek voltak. Innen egy kicsit északabbra, az NGC1973-75-77 vidékére ugrottam. Korábban is sikerült megfigyelnem a köd három legfényesebb darabját (amit az NGC katalógusban külön feljegyeztek), de most a köd teljes nagyságában kb. 33'×24' méretű területen látszott. Délről éles határvonala volt, és a három fényes részt határoló sötétebb terület is érdekes formát - egy nagy léptekkel futó embert rajzolt ki (erről a formáról kapta népszerű nevét: Futó ember-köd).
Innen az Orion övének keleti részére ugrottam. Az Alnitak közvetlen szomszédságában szintén méretes ködösségek bújnak meg. A Láng-köd (mely fényképeken valóban égő gallyakat övező tábortűz látszatát kelti) meglepően könnyen látszott, mint egy sötét ködsáv által kettéhasított méretes, labdaszerű folt (ennyit mutatott a 114/900-as régi Newtonom). Figyelmesebben megnézve azonban a köd halványabb részei is láthatóvá váltak, határvonalai kicsit szabálytalanabbak lettek, és feltűnt egy másik sötét ködsáv is, mely elválasztja a köd DK-i részét. Ezek után kezdtem reménykedni, hogy a Lófej-ködöt övező ködösséget (IC434) sikerül meglátom. A megfelelő csillagkörnyezet beállítása után rögtön fel is tűnt egy csillag, mely a fényességéhez képest sokkal nagyobb fényburát visel: ez egy fényvisszaverő köd (NGC2023). Maga az IC434 nem tűnt fel azonnal, csak a látómező lassú mozgatásával és elfordított látással lettem figyelmes egy egész hosszú, halvány ködsávra, mely némi szemlélődés után középtájon sötétebb volt! Megláttam a Lófej-ködöt! Ezek után a korábban vadászlistára tett planetáris ködöket kerestem fel. Az "est" negatív fénypontja az NGC2346 lett, mert ugyan a csillagkörnyezetét sikerült azonosítanom, a köd sehogy sem akart látszódni, így tervben van az ismételt megfigyelése. Az Ikrek északabbi területein lévő NGC2371-2 viszont meglepő látványban részesített! 83×-os nagyítással határozott korongot láttam, mely két kívülről éles határvonalú karéjra bomlott; a 12 magnitúdós központi csillaga is többször bevillant. Ha már itt jártam, útba ejtettem az M35-t is, mely szinte kitörni készült a 48' méretű látómezőből. Figyelmes lettem az NGC2158 felhőjére is, melyben felcsillantak a legfényesebb, kb. 13 magnitúdós tagok is (összesen mintegy 3 tucat).
Égi túrámat az Egyszarvúban folytattam, a Rozetta-ködöt (NGC2237-38) kerestem fel. Korábban már felkerestem régi Newtonommal, de a körülményeim akkor nem voltak jók, ezért épp csak a határvonalait tudtam bizonytalanul azonosítani. Most a köd szívében látszó ritkás, de fényes nyílthalmazt (NGC2244) azonnal körbevette a köd. Kitöltötte a több, mint 105' méretű látómező (37,5× nagyítással) kétharmadát! Jól láthatóan több fényesebb és halványabb részre oszlik, ezek közül az ÉNy-i rész a legfényesebb és a legvastagabb. DK-ről szintén fényesebb, de a többi irányból behorpad a köd, és azokon a részeken halványabban látszik. További finom inhomogenitásokat látok a ködben, a köd határvonala is enyhén rojtos. A következő célpontom a Karácsonyfa-halmaz (NGC2264) volt. Korábban is nagyszerűen látványt nyújtott fényes csillagokból álló alakja, de most egy ködpamacs (LBN911) is ékesítette még az ÉNy-i részét (ez viseli a Rókaprém-köd nevet). Innen csak egy kis lépés volt Hubble változó köde (NGC2261), mely határozott, rövid, de fényes csóvájú üstökös alakot öltött (korábban a régi Newtonomal is megpróbáltam, akkor nem tudtam biztosan azonosítani). Tettem egy kitérőt az Ikrek lábai alá (az Orion északi részére), ahol az NGC2174 jelű fénykibocsátó ködöt találtam. A gazdag csillagmezőben jól látszott, mint egy a közepe felé fokozatosan fényesedő méretes fényfolt. Tekintélyes összfényessége ellenére nem sok részletet mutat, de a Ny-i határai kicsit élesebbek. Mindenesetre érdemes felkeresni egy tiszta téli éjszakán!
Mindezek után egy kicsit délebbre merültem a Nagy Kutya, és a Hajófar vidékére. Egy, a kutya fejétől keletre látható kb. 5,5 magnitúdós csillag mellett igen szép nyílthalmazra leltem (NGC2360), mely kb. 80 tagú. Csillagkörnyezetéből kiugrott, jól sűrűsödött, mindemellett teljesen felbomlott! Ettől északra egy még érdekesebb objektum várt: egy igen érdekes alakú fénylő köd, melyet néhány észlelő Thor sisakjaként említ (NGC2359). A köd legfényesebb része afféle hosszú almacsutkára emlékeztetett, határai egészen bonyolultak: fényesebb és halványabb szakaszok váltották egymást, továbbá három, kb. 6' hosszú nyúlvány is látszott belőle kiindulni (kettő fényesebb DNy-i és ÉNy-i irányban, egy halványabb ÉK-i irányban). A ködtől keletre egy ritkás nyílthalmaz található (NGC2374), mely több apró (kb. 3-10 tagot tartalmazó) kupacra bomlott. Mintegy 30 tag látszott kb. 20' területen. Következő célpontom a szabadszemes M47 vidéke volt. Maga az M47 szintén kb. 30 tagból áll, de ezek nagyon fényesek, így a halmaz könnyen bontható a legkisebb műszerekkel is. Csillagai nagyon szép füzéreket alkotnak. Ezt északról az NGC2423 határolja, mely ugyan határozatlanabb látvány, de az én műszeremmel azért jól láttam (összesen kb. 40 tagú), csillagai nagyjából egyenletesen oszlottak el. A legmegkapóbb látványt viszont talán az M46 nyújtotta. Több mint 150 tagja jól kiemelkedett az égi háttérből, és azonnal látszott a sűrű csillagmezőben megbújó körszerű planetáris köd is (NGC2438). Maga a planetáris köd mintha a közepén halványabb lett volna, de nem voltam benne biztos. Az M47 vidékétől északabbra két Melotte halmazt figyeltem meg. A Melotte 71 szintén nagy taglétszámú. A sok 12 magnitúdós vagy annál halványabb tagból kevés számú 11 magnitúdós csillag emelkedett ki, 83× nagyítással jól bontható, de azért még részben ködös volt a látvány. A Melotte 72 sokkal halványabb, de kevesebb mint feleannyi csillag alkotja (kb. 40), így azért ebben is sikerült néhány tagot elkülöníteni.
Visszatértem még a Nagy Kutya déli részére, ahol az első célpontom egy – a katalógusok szerint fényes, 6,5 magnitúdós -nyílthalmaz volt (NGC2354). Megtaláltam, de jóval kevesebb tagja volt (kb. 35), mint amennyit a SAC említ (100). Összfényessége is kb. 8 magnitúdó körül lehetett, így nem csoda, hogy nem leltem korábban a régi Newtonommal (nagyobb fényszennyezés mellett). A mostani műszeremmel jól látszott, de így is eléggé ritkás. Ettől ÉK-re a tau Canis Maioris halmazát kerestem meg (NGC2362), melyet szintén illethetnénk a Fiastyúk névvel. A 4 magnitúdós tau CMa körül kb. 35 halmaztag volt látható, melyek háromszög alakot rajzoltak ki; ezek 10 magnitúdósak vagy halványabbak voltak. A Hajófar déli részében az M93-t figyeltem meg, mely az egyik legszebb és legérdekesebb Messier halmaz, tele van szép csillagláncokkal. Ék alakú központi régiója (mely kb. 12' méretű) kiemelkedett a halmaz többi részéből, mely azonban inkább körszerű (ez keletről veszi körül az ék alakot). Fényes csillagok alkotják, így kisebb műszerekkel is látványos. A Hajófar kszi jelű csillagától DK-re az NGC2467 jelű ködösség látszik, mely szintén igen érdekes célpont (habár a fényszennyezés könnyen kifakíthatja). A DNy-i része a legfényesebb, mely viszonylag élesen elhatárolódott az égi háttértől. A többi irányból a köd halványabb részei látszottak (a köd nyugatról egy kicsit horpadt volt), ahol a köd határa is szakadozottabb volt. A köd ÉK-i részén egy szegényes nyílthalmaz volt, ettől északra szintén egy kb. 3' méretű halványabb, körszerű ködpamacs tűnt fel.
Égi túrám befejezéseként két nyílthalmazt figyeltem meg. A 19 Puppis jelű, kb. 5 magnitúdós csillagtól ÉNy-ra egy tekintélyes összfényességű (kb. 6,5 magnitúdós) halmaz, az NGC2539 látható. Kb. 50 tagja figyelhető meg kétharmad holdátmérőnyi területen (legfényesebb tagjai 9-10 magnitúdósak). A halmaztagok között nem volt sok fényességkülönbség, egészen szabályosan helyezkedtek el, a központ felé enyhe sűrűsödés mutatkozott. Az NGC2506 szintén a közelben (de már az Egyszarvúban) volt. Nagyon gazdag (több, mint 150 tagú) halmaz, mely sokkal sűrűbb az M46-nál és halványabb is. Legfényesebb csillagai (kb. 35 tag) két, egymástól elkülönülő téglalap alakba rendeződtek, ezeket kb. 13 magnitúdós csillagok sűrű hada vette körül. Nagyobbrészt sikerült felbontanom, érdemes lehet nagyobb műszerekkel is felkeresni. A megfigyelés végén már a Vénusz is magasan látszott, de erőt vett rajtam a fáradtság. Fagyott ujjakkal, de örömmel telve fejeztem be a megfigyelést: 2 óra alatt több, mint 25 objektumot kerestem fel, legtöbbjüket még nem is láttam életemben. Szívből kívánom mindenkinek, hogy legyen része hasonló égi túrákban (mindenek előtt derült éjszakákban), Kosztolányi Dezső soraival búcsúznék:
"De fönn, barátom, ott fönn a
derűs ég,
valami tiszta, fényes nagyszerűség,
reszketve és szilárdul, mint a hűség."