|
Myst V – végigjátszás és tippek - 1. |
|
|
A végigjátszás olyan formában íródott, hogy az is használhassa, aki
nem akarja (azonnal) látni a megfejtéseket, így sok tanács vagy
konkrétum csak akkor bukkan elő, ha a kurzort a A Myst V több ponton is kapcsolódik a korábbi Myst történetekhez és az Uruhoz, ezért talán nem árt elolvasni a D'ni történelme dióhéjban c. írást, egyébként sok minden a levegőben lóg. Főleg az Uru érdekes, Yeesha ebben többször is célzott homályos beszédeiben a "Legalsóbbakra", a d'ni történelem egyik sötét foltjára. A játékmenet nem lineáris, tehát sokféle módon végigjátszhatjuk. A beszédek magyar átírása az itt leírt a sorrendnek felel meg. A beszédek egy része ugyanis függ a végigjátszástól: a beszéd első fele mindig az adott helynek felel meg, míg a második része attól függ, mennyire jutottunk összességében már előre. Ha nem akarod ezt a végigjátszást használni, csak a játékbeli beszédek és Yeesha naplói kellenének magyarul, ezeket külön is megtalálod.
A folyosót az egyik irányban omlás zárja el, de a másik irányba szabad az út. Egy földre helyezett lámpa mellett találunk egy naplókönyvet és fényképezőgépet, ezeket vegyük fel. A naplóba írhatunk és fényképeket is rakhatunk. Ez utóbbiak egyúttal játékállás mentések is. Egy oldalfolyosón áthaladva egy nagyobb terembe érünk. Az ablakokon át a földalatti d'ni tó látszik, a távolban még Ae'gura szigetét is felismerhetik, akik jártak Uruban. A terem közepét egy különös fénylő buborék foglalja el, benne egy furcsa talapzattal, a közepén egy villódzó, áttetsző kék valamivel.
Yeesha egy mozdulatára mi is teleportálódunk egy sziklás tájra. Egy szunnyadó vulkán kráterében vagyunk, egy hatalmas Riven-tőrt is láthatunk (kicsit hosszú lenne elmesélni itt, hogyan is került oda...)
A lyukra kevés keresgéléssel rá is akadunk. Másszunk le rajta.
a) a felső szint
Lemászva előbb egy természetes barlangba, majd egy folyosóra jutunk.
Itt is megpillanthatjuk a lényeket, akik nem mások, mint a bahrok (az
Uru befejezésénél láthattuk őket a kráter peremén ugrálni), egyelőre nem
sokat tudunk róluk. Megtaláljuk Yeesha első naplójegyzetét is, egy
fehér füzetet (ezekből sokat összegyűjthetünk, úgyhogy nem említjük meg a
továbbiakban minden egyes darabot). Az egyik irányban egy ún.
Pihenőszobába jutunk néhány egyszerű tárggyal berendezve, egy nem működő
gépezettel, egy kivetítővel és egy Nexus-talapzattal, rajta egy nyitott
d'ni Kapcsoló
A két ajtó előtt egy alacsony rúdon egy-egy kallantyút találunk, amit megtekerve az egyik ajtó kinyílik, a másik csak nyekereg. A nyitott ajtón továbbindulva eljutunk az óriás Akna tetejéhez.
A akna peremén végtelenül kígyózó úton nem mehetünk le, de felhívhatjuk a liftet egy kallantyú meghúzásával. A lift egy lógó fogantyúval indítható. b) a középső szint. Megérkezve a középső szintre bemehetünk az itteni Pihenőbe. (A Pihenők szolgáltak arra, hogy megpihenjen, aki a gyalog teszi meg az utat felfelé vagy lefelé) Itt is találunk egy Kapcsoló Könyvet, ezúttal a 2-es számut. A peremen a túloldalra kerülve találunk egy másaik liftet lefelé. Ezt is hívjuk fel a kar meghúzásával, majd menjünk le vele az alsó szintre. c) az alsó szint.
Körülnézve rájövünk, hogy nem mehetünk bárhova: mintha középről valami hídféle hiányozna, amin átmehetnénk a túloldalra. Találunk viszont egy lefelé vezető lépcsőt. A lépcsőn menjünk le. Attól függően, hogy melyik irányba fordulunk az elágazásnál, találunk egy szobát, közepén egy kis talapzaton egy sárga vagy kék gömbbel. Továbbmenve bejutunk az alsó szintre, az akna aljára. A túloldalon ismét a lépcsőházba jutunk, majd a másik színű gömbhöz. Közben látunk még egy zárt ajtót is.
A kék illetve sárga gömbök megnyomhatók (közben hallható kattogással
egy óramű is beindul.) Ha megnyomjuk mondjuk a kéket, akkor ismét
körülnézve az aknában valami változást vehetünk észre.
Nyomjuk meg a pirossá változott jelet. Az akna aljának egész középső része ekkor nagy csikorgással felemelkedik a lift szintjéig. Ezután már az egész "első emelet" bejárható.
Utunk az alsó szintről folytatódna, de hiába ballagunk le ismét a lépcsőn, a kijáratok az akna aljánál bezáródtak. Menjünk tehát ismét fel és nyomjuk meg a padló közepén a piros jelet. A padló visszasüllyed az alsó helyzetbe.
Látszólag nincs továbbvezető út, illetve egy zárt ajtót látunk csak.
A pincefolyosóban középtájt egy létrába ütközünk, de most haladjunk
tovább. A folyosó végén levő teremben találunk egy kapcsolót, amivel
beindíthatók a nagy ventillátorok. Visszaindulva másszunk fel az iménti
létrán. Egy folyosóra jutunk, az egyik vége bezárt. Menjünk arra és Eddigre meg kellett találnunk Yeesha mind a 16 naplótöredékét. Ezek egy része visszaemlékezés, ködös elmélkedés, de van bennük hasznos információ is, főleg a második felük a felnőtt Yeesha életének, a bahrokkal és D'nival való kapcsolatának ismeretlen részeit világítja meg röviden. Néhány rajzra pedig szükségünk lesz.
Ahhoz, hogy ismét a felsőbb szintekre jussunk, le kell ereszteni a padlót.
Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy milyen sorrendben használjuk a Direbo Könyveket. Kezdhettük volna odafent rögtön az elsővel, mielőtt még az Óriás Aknán leereszkedtünk. Jobb azonban előszőr az Aknával végezni, aztán visszamenni és úgy belépni az első Könyvbe. Menjünk tehát a két lifttel fel az első Pihenőbe és használjuk a Kapcsoló Könyvet.
Körülnézve észrevesszük, hogy egy kis szigeten vagyunk, hídak vezetnek át a többi szigetre. A két híd innenső kapuit az ottlevő kék gombbal nyissuk ki. Menjünk a buborékba és vizsgáljuk meg az állványt. Találunk rajta egy Kőlapot, ezt felvehetjük, hagyhatjuk is, úgyis követ minket. Látunk az állványon még egy fénylő ötszöget is, ez Tahgira jele. Az ötszöget megérintve átjutunk Tahgira Korba.
A jégbarlangból nem tudsz kijutni, mert a bejárat szája túl szűk?
Vegyük le a Kőlapot az állványról, rákattintva vegyük magunk elé, majd
a felső részébe a kurzorral véssük bele a jelet. Ha rajzunk rosszul
sikerült, a balra lent levő áthúzott ikonra kattintva kitörölhetjük. Ha
jónak ítéljük rajzunkat, a kurzort vigyük a Kőlap széléhez, ekkor egy
nyíllá alakul. Kattintva egyet a Kőlapot letehetjük a földre...de nem
akárhová.
A szabadban egy létrával mászhatunk fel, de csak akkor, ha nincs nálunk a kőlap. Le kell tenni, a magára hagyott Kőlapot viszont a bahrok visszarakják az állványára. Sebaj, legalább ezt is tudjuk. A létrán felmászva a szemünkbe ötlik egy rajz a jégfalon, ezt jegyezzük meg. Találunk egy újabb talapzatot is rajta egy horgonyszerű jellel. Ezt is jegyezzük meg. Továbbhaladva egy hídon átkelhetünk a következő jeges szigetre, s ott felderítő utat tehetünk, de bármi komolyabb ténykedés előtt előbb térjünk ide, a második talapzathoz vissza, mert van még egy kis tenni- és tanulnivalónak. Figyelem! Olvasd el a Kőlapba karcolandó jelekkel kapcsolatban! A második talapzat jele a horgony, de ott világít rajta alatta az első talapzat jele, az ötszög is. Gyalog nem tudunk visszamenni az elsőhöz, ezért érintsük meg az ötszöget. Visszakapcsolódunk az anyatalapzathoz, a buborékba. Vegyük le a Kőlapot, véssük bele a horgony jelet, majd tegyük le és menjünk messzebb. Egy bahro felveszi és elviszi a Kőlapot. Lépjünk ismét a talapzathoz. Láthatjuk, hogy megjelent rajta alul kicsiben a második talapzat horgony jele is. Érintsük meg. Átteleportálódunk a második talapzathoz. Ezen a módon tehát gyorsabban közlekedhetünk egy Koron belül, , sőt más módon elérhetetlen helyekre is eljuthatunk. Fedezzük fel a szigetet. Furcsa sörpocakos fákat találunk és kúpos építményeket, amelyeket csövek kötnek össze. Ezek körül a jég is felolvadt, mintha valami alulról melegítené. Megtaláljuk a harmadik talapzatot is, rajta a saját jelével. Ismételjük meg az előző procedurát, véssük a Kőlapba a jelet és tegyük le stb. Ezzel újabb Koron belüli linkhez, útrövidítéshez jutunk (ha a bahro nem viszi el a Kőlapot, csak a fejét vakargatja, akkor a rajzunk nem volt elég pontos. Készítsük el újra, lehetőleg pontosabban.) Az egyik építmény kissé nagyobb, mint a többi, a tetején füstöl a kémény és ajtaja is van. Menjünk ide.
Ha figyelmesen tovább vizsgálódunk, észrevehetjük, hogy minden egyes
kúpból egy cső indul ki, s 3-3 egyesül. Az egyesülési helyen mintha
három sárga illetve kék mutatót, vagy kapcsolót látnánk középállásban,
de nem tudunk mit kezdeni velük. Innen egy-egy cső vezet tovább egy
közeli kis medencéhez avagy pocsolyához, amin nem tudunk átkelni. A
pocsolya alján egy csőhálózatot látunk. Nem ismerős?
Egyre valószínűbb, hogy ez itt valami geotermikus gőzgyűjtő és elosztó
rendszer. De nincs gőz, az egész nem működik. Viszont valahogy
beindíthatjuk, célzott rá Esher az imént.
Míg tart a gőzkitörés, szaladjunk oda az egyik gőzelosztóhoz. A csapok
kiemelkedtek és működnek! Fordítsuk el az elsőt valamelyik irányba és
siessünk a pocsolyához. Láthatjuk, hogy egy helyen gőzbuborékok szállnak
fel az egyik vízalatti csőből, felette pedig valami vastag moha vagy
algaréteg képződött.
Ha nincs türelmünk vagy szerencsénk, itt a megoldás: A pocsolya felszínén levő ösvény keskeny, könnyen leléphetünk róla, és akkor előlről kell kezdeni, tehát pontosan haladjunk.
A Tábla Erődjéhez nem tudunk eljutni egy frissen kialakuló repedés
miatt, de ott is láthatunk egy hieroglifát. Az eljárás az eddig
megtanultak alapján eléggé egyértelmű, de a gyengébbek kedvéért:
Tegyünk, ahogy mondta. A Kőlapot megérintve az megszilárdul, s egyúttal a kioldódik a Táblát tartó zárak egyike. Eztuán az ötszög jelét megérintve térjünk vissza az anyatalapzathoz, majd onnan Direbo jelével (három négyzet alatta egy körcikkel) tovább. Direbón pedig a Könyvet használva visszajutunk a első d'ni Pihenőbe. Innen a lifttel menjünk le a középső szintre, a második Pihenőbe, annan pedig a Kapcsoló Könyvvel Direbó második szigetecskéjére.
A kapuk kinyitása után azonnal továbbmehetünk Todelmer Korba
(Todelmer rejtvényei logikailag könnyűek, de gonoszak: nagyon jó megfigyelőképesség kell, könnyű elnézni a dolgokat.) Egy hasonló buborékba érkezünk, mint Tahgira esetén, a kissé más formája Kőlap is a szokott helyen van. Odakint lélegzetelállító látvány fogad: egy óriási gyűrűs bolygó és fénylő csillagködök az égen, a távolban pedig karcsú sziklaoszlopok törnek a magasba. Mi is egy hasonló oszlop körül futó vékony peremen vagyunk. Odakint vastag kábeleket és csigarendszereket látunk, amelyek a távoli oszlopokon levő szerkezetekhez vezetnek ki.
(Figyelem! Mint említettük, a bahro könnyen félreérti a kőlapba karcolt jeleket és olyan kapcsolatot ad meg, amit csak később kellene. Továbbjutunk ugyan, de nem a tervek szerint. Ha a vörös szoba előtt felnézünk, egy olyan kódot, három jelet látunk, amit innen még nem kellene. Egy körcikket és két számot. A körcikket NE rajzoljuk le a bahronak a fenti probléma miatt. A kódot a megfelelő helyen – ha rájövünk – használhatjuk korábban is, nem okoz bajt.) Továbbindulva nem jutunk messzire, mert egy leszakadt kábelköteg az utunkat állja. El kellene valahogy távolítani.
Térjünk vissza a vörös terembe. Odabent négy hatalmas kábeldobot és
kábeleket látunk, ezeknek nyilván köze van az odakint látottakhoz.
Középen, egy emelvényen négy gomba-alakú szerkezet látszik, valamiféle
irányítópultnak tűnnek közelről, azonban nem működnek. A termet a fal
mentén körbejárva rábukkanunk a főkapcsolóra, egy kékes gömb, alatta két
karral. Ezek segítségével kapcsoljuk be az áramellátást.
Ha visszatérünk a gomba-alakú készülékekhez, látjuk, hogy működnek. Mindegyiken van egy képernyő, egy vízszintes és egy függőleges csúszka, ami állít valamit, ezt láthatjuk a d'ni számok változásából és grafikusan is, s egy villogó zöld gomb. Esher szavaiból s amit odakint láthatunk a távoli oszlopok tetején, nyilván távcsövekről van szó, s ez itt az irányítórendszer. Az is sejlik, hogy egy távcső az égbolt egynegyedét, egy kvadránsát látja. A csúszkákat állítva és a villogó zöld gombot megnyomva állítódik be az új pozíció, gyorsan megfordulva láthatjuk a kábelek mozgását. Próbálgassuk. Az egyik irányítópult részben rossz, a képernyőn csak zaj látható.
Van tehát négy teleszkóp, a hozzátartozó négy kábelrendszerrel, ebből
egy szakadt. Van négy irányítópult, ebből egy nem működik tökéletesen.
Ezek alapján talán már sejtjük, hogy lehet a leszakadt kábeleket
eltávolítani.
A szabaddá vált úton feljutunk a sziklatorony tetejére. Ha akarunk,
nézzünk körül, de még ne nyúljunk semmihez. A lépcső tetejénél rögtön
találunk egy miniteleszkópot. A közepére felállva és a lencsére
kattintva belenézhetünk. A három csúszka működése magától értetődő. Ha
jó a szemünk és óvatosan változtatjuk a beállításokat, négy fontos
dolgot kell észrevennünk ezen az második tornyon (legyen az első a
főtorony, ahol most vagyunk):
Ezután még nézzük körbe a terepet a miniteleszkóppal, találunk-e valami figyelemreméltót.
Induljunk tovább. A fennsík tetejének peremén megtaláljuk a
teleszkópok mozgatórendszerének négy csigáját a kábelekkel, egy másik
nagy kereket, a kábelházat és még egy helységet ajtóval. Odakint a
messzeségben látjuk a négy nagy teleszkópot, három közülük pirosan
villog. Van még két nagy és egy apró oszlop berendezésekkel és sárga
fényekkel, ezek közül egyet az imént vizsgáltunk át a minitávcsővel.
Próbáljuk felderíteni a másik sárga fényű sziklatorony (nevezzük
harmadiknak) tetejét is a minitávcsővel!
Ha további téblábolás után sem jutunk előbbre, visszamehetünk a vörös terembe és állítsuk be a megfelelő távcső koordinátáit a két csúszkával és a zöld gombbal. De semmi érdekeset sem fogunk látni a képernyőn – akkor vajon mire jó az egész?...
Ha végképp elakadtunk és nem jutunk tovább sehová:
Ha leértünk, továbbhaladva kijutunk egy platformra. Pontosan szembe
velünk van a második sziklatorony. Mellettünk két kallantyú van. Ha az
alsót lehúzzuk, a kerekek pár pillanatig forognak. Ha a felső kallantyút
átváltjuk, a kerekek visszafelé forognak. Állítsuk a felsőt vissza az
eredeti helyzetbe és húzzuk meg az alsót vagy 5-6-szor. Látszólag semmi
sem történt. Odafent is sokáig barangolhatunk megint elakadva.
Az előbb tehát a függőkocsi itteni platformján jártunk és a kézi mozgatást babráltuk. Most viszont kövessük a Tahgirán megtanult eljárást a Kőlemezzel és az új szimbólummal, s hamarosan átjutunk a harmadik oszlop tetejére.
A harmadik oszlop tetején csak a bahro talapzatot és egy újabb
minitávcsövet találunk. A minitávcsővel felderítve a belátható részt egy
valószínűleg fontos dolgot találunk.
Az első oszlopon, a függőkocsi platformja alatt egy újabb
teleszkópkódot találunk: a kvadráns és a két koordináta. A második
oszlopot sajnos két nagy teleszkóp is takarja (a térképen is látható),
nem látjuk, de az eddig birtokunkba került adatokkal segíthetünk
magunkon.
Az új talapzat megszerzett szimbólumát azonnal alkalmazzuk is a szokott módon (a kőtábla vagy az első, vagy itt a második talapzaton van korábbi ténykedésünktől függően), így átjuthatunk oda.
Találunk egy lefelé vezető lépcsőt is, az alsóbb szinten egy újabb
miniteleszkóppal, s ott van alattunk a platform is – onnan bejuthatnánk
az épületbe, de hogy másszunk le? A közelben valahol megpillanthatjuk a
függőkocsit is, bár korábbi ténykedéseinktől függően esetleg éppen itt
is lehet ezen az állomáson – ekkor szerencsénk van. Közben a
miniteleszkóppal is vizsgálódhatunk.
Hiába húzzuk meg az indító kart, a kocsi nem mozdul. Miután a platformon vagyunk, menjünk be a helységbe, ami nagyon hasonló az első sziklaoszlopon találhatóhoz. Azonban megtaláljuk az energiakapcsolót, hasonlóan működik, mint korábbi párja a vörös kontrolhelységben. Ne felejtsünk azonban felmenni a lépcsőn a felső szintre és kinyitni az állomásépület ajtaját. Közben egy fontos dologra bukkanunk.
A függőkocsit elindítva
A továbbjutáshoz emlékezzünk vissza Esher legutóbbi szavaira, a
megszerzett bahro hieroglifára (nem tudsz róla? Akkor elnézted
A továbbjutáshoz, az utolsó rejtvény megfejtéséhez most már minden
adalék a kezünkben van. De ha mégsem boldogulunk, akkor itt a Ezután menjünk vissza a teleszkóp vezérléséhez és nézzük meg a képet különböző nagyításokban. A középső nagyításnál valami gyanúsan villogó pontot látunk a gyűrű szélén. A legnagyobb nagyításnál meglátjuk a negyedik talapzatot és jelét... Eszerint az nem is ezen bolygón, pontosabban holdon van!
A három szintet bejárva megcsodálhatjuk közelről a gyűrűt, a bolygót, és a holdat, ahonnan jöttünk. Aztán lépjünk be az Erődbe, és térjünk vissza a szokott úton az Akna melletti Pihenőbe. Menjünk egy szinttel lejjebb s használjuk a harmadik Direbo Könyvet.
fel 1 2 A végigjátszással kapcsolatos minden megjegyzést és kiigazítást szívesen fogad Norfren
A Myst és D'ni világ története dióhéjban
All Myst , Riven , D'ni, Uru images, text, sound and music Cyan© Worlds, Inc. -
All rights reserved Myst®, Riven®, D'ni® Uru®, respective Logos® Cyan Worlds, Inc. Mozilla Firefox böngésző |
||||||||||||||||||||||||||
A
táblába bekarcolandó szimbólumokat mindig vagy egy talapzaton találjuk
meg, vagy egy kőtábla formájú rajzban, képben, mint például itt
Tahgirában a jégbarlangból kijőve a jégfalon, néhányat pedig Yeesha
naplóiban. Az egyéb jelekkel lehet kísérletezni, de esetleg félreérti a
bahro, és a buborékokban lévő anyatalapzat "gallérjára" nem a
soronkövetkezőt adja hozzá.
Nolobenben három, a többiben négy talapzathoz kapcsolódó jel van még. Sorban gyulladnak ki a talapzat "gallérján" a kis jelek. A jobb szélső mindig az utolsó. A Tábla válaszolt az érintésedre, barátom. Hát persze.
Ha az apámat keresed, az ő ideje már a végéhez közeledik. Már nincs szüksége a segítségedre. Megátkozott szigetének a könyve immár le van lakatolva, s csak a por gyűlik rajta börtönében. A könyv, apám szenvedésével és terhével együtt rám szállt. És most te is megismered.
Hallgasd figyelmesen, amit mondok, nem szabad könnyen venned. A Tábla válaszolt neked, s ezzel a válladra vetted a terhét. Okosan válaszd meg, hogy mit teszel a végén, mert nem lesz második lehetőség. Már sokan vették a kezükbe ezt a Táblát, s nem tudtak megválni tőle. Ezt teszi az Írás hatalma, ez... a Tábla mindenkit elcsábít, aki magánál szeretné tartani. Már volt nálam és megismertem a vonzerejét. De nem tarthatom tovább. Ők már túl sokáig voltak szolgák. Mindig szolgáltak. Mindig néztek. És most talán Te rájössz, hogy miként lehet felszabadítani őket.
Először is, gyűjts össze mindent, ami szerteszéjjel van, s akkor a Tábla szabaddá válik. Akkor magadhoz veheted. Az utad során minden Korban találsz segítséget, de találsz akadályokat is. Ott kezded az utazásodat, ahol én is kezdtem, ahol apám Atrus is kezdte, ahol dédanyám Ti'ana is kezdte. Az utad itt fog bevégződni, mikor a Tábla szabaddá válik.
Mikor visszatérsz, a Tábla a tiéd lesz. Ha a Tábla már a tiéd... ne add ide nekem. Ha még nem értenéd a dolgot, akkor vagy nem akartad meghallani, vagy nem is kell megtudnod.
Indulj. Már találkozott Yeeshával. Biztos vagyok benne, hogy nem volt túl barátságos. Maga pedig kétségtelenül kissé meg van zavarodva. A nevem Esher, s nagyon örülök a találkozásnak. Yeesha már elmondta a Feladatot. Igen... a Feladat. A Feladat elhozni a négyet. A Feladat szabaddá tenni a Táblát. A Feladat, ami sokkal nehezebbnek bizonyul, mint ahogy ő elgondolta. Már sokan felvállalták ezt a Feladatot, Küldetést... s a Táblának még mindig nincs Mestere.
Jómagam el fogok mondani olyasmiket is, amit Yeesha nem tenne. Akkor is segíteni fogok, amikor ő nem tenné. De ő és én egy dologban egyetértünk... NE ADJA oda neki a Táblát. Már hazudott magának egyszer... kimondott szavak, amik a szívébe marnak, mikor elhagyják a száját... mert ő igenis akarja azt a Táblát... jobban mint bármi mást! Vágyik arra, amit már nem érezhet... de megízlelte valamikor. Álmaiban árnyékokkal és bizonytalan felhőkkel teli zavaros világában repül. Legyen óvatos... Yeesha nagyon okos. Sajnálom, hogy így lerohantam magát most.
Keresse meg a lyukat a földben. Ott kezdődik az utazása. Meg fogom magát majd találni. Elnézést kérek az előbbi védőszemüvegért, de a szemem nincs hozzászokva ennek a Kornak a napjához. Én is elindultam ugyanezen az úton... ugyanezen a Küldetésen... és nem sikerült. Nem vagyok büszke a balsikeremre, de úgy gondolom, hogy amiket megtudtam, az hasznos lehet a maga Küldetése... a Küldetésed során. Az út ott folytatódik annál az ajtónál. Re gah-ro ti-wah... Az Óriás Akna. Bámulatos, nem? Az odalentiek építették. A népem. Én d'ni vagyok. Ez az akna tette lehetővé, hogy Yeesha dédanyja rátaláljon a mélyben levő városunkra. Anélkül, hogy unalmas részletekkel traktálnálak, elég annyit tudni, hogy ő pusztított el mindannyiunkat, s a nagy d'ni város most kihaltan és rombadőlten hever odalent.
Van egy szoba az első lift aljánál. Egy kis szoba Egy d'ni Pihenő Korba vezető Könyvvel azon d'niak számára, akik megtették volna egykoron ezt a hosszú utat. A Könyv a Direbo Korba kapcsol. Ott találkozunk. Egyben van és áll.
A felszín három mérfölddel fölöttünk van. Három mérföld! A mi diadalmas építményünk... és tragikus. Nem tudsz tovább menni, csak ha friss levegőt juttatsz az alagutakba. Emeld fel a padlót és kapcsold be a ventillátorokat.
Bízom benne, hogy kitalálod, miként. (A beszéd mindig az első idekapcsolódás után hangzik el, függetlenül, hogy milyen sorrendben használjuk a Könyveket a Pihenő Helyeken.)
Óó... Direbo. Egy pihenésre szánt Kor. Hah.. micsoda békés hely. És innen vezet az út az első Korba.
Ott. Az a profán dolog meg a többi talapzatszerűség, az ott nem d'ni. Sajnálatos tartozékai az utazásnak. A talapzattal hasonló módon tudsz kapcsolódni, mint a könyvvel, ami idehozott. De... tudnod kell, hogy ezek a teremtmények természetellenes eszközei. A teremtményeké, akiket már láttál. Mindig figyelnek, egymást hívogatják a sötétben, visszataszítóak... kísértetiesek. Nem olyanok, mint mi. Emlékezz erre.
Érintsd meg a talapzatot. Tahgira [Todelmer, Noloben, Laki] Korba fogja vinni. Ott találkozunk. Nem tudom, hogy a lények miért választották ezt a helyet a Kőlapjaik számára. Tahgira. Hideg, sivár, elhagyatott, ahogy mondják... azonban célzatosan. Yeesha kétségkívül csak szándékos gonoszságot lát itt. Ez egy Börtön Kor volt... azoknak, akik valami gyalázatos bűntettet követtek el. Ideküldték őket, hogy itt éljék le az életüket... Igazságszolgáltatás... nem gonoszság.
Sokat kell még megtudnod. Először is, a Kőlap: vedd el a talapzatról és vidd magaddal. De jegyezd meg a Kőlapokkal kapcsolatban, hogy undorító dolgok. A bahro lények készítették meggyalázva ezzel az írás művészetét. Ennek ellenére mégis ... nagy erővel rendelkeznek. Észre fogod venni, hogy lehet rájuk írni, bármit amit akarsz. Van néhány egyszerű szimbólum, amit a lények megértenek. Így legalább valami jóra is lehet használni a bahrok hátrányát. Felveszik, ha lerakod valahová. Engedelmeskednek, ha megparancsolod. Idővel aztán visszaadják. Ahogy egyre többet megtanulsz, mind jobban kontrollálhatod őket.
A Kőlap segítségével szabadítsd ki magad. A teher, amit viselsz, nehéz. De ezért... még hálás is lehetsz. Hát nem bámulatraméltó, hogy a rabok mit nem készítettek itt abból a kevésből, ami volt? Építmények, élelem, élet... Ahogy D'ni felépült, úgy tettek ők is. De mindez már nem számít. Amink van, az a jövő. Az igazság már a kezünk ügyében van. Ismét felépítjük! Nem voltam biztos felőled. De jól teljesítettél. Azonban... ne bízd el magad. Azt hiszed, tudod, hogy mit látsz itt... de tévedhetsz. Például... ez itt jégnek látszik, pedig más is van itt. Nemcsak a rabok, más élet is van itt, ami a meleget keresi. Láthatatlan élet... a vízben. Már nincs, ami meleget adjon ezen a helyen. De te előidézheted. Ezek itt a sírjaik. S ahogy ők meghaltak, úgy halt meg minden d'ni. De az én D'nim... ártatlan volt. Újjáépíthetjük az épületeket. Nem fogunk sírokat hagyni. Hah...hát megtaláltad az Erődöt, a Kőlapok végállomását. Már láttad ezt a talapzatot K'veeren, mikor elindultál. És most ismét látod. Ez... egyszerre több helyen is lehet. Érintsd meg a Kőlapot, csak te szilárdíthatod meg. Még három maradt, Térj vissza az alagutakba, a D'niba vezető útra, s találni fogsz egy másik könyvet. Pompás. Ez itt nem a reklám, hanem a beszédek helye * Ez itt nem a reklám, hanem a beszédek helye * Ez itt nem a reklám, hanem a beszédek helye. Todelmer... Az égbolt kutatására építették. Itt pedig fenséges égboltot láthatsz. Csak az szomorít el, hogy már nem tudtuk befejezni. Már említettem Yeesha dédanyját, Ti'anát, aki eljött hozzánk, hogy elszántan mindenbe beleszóljon... meggyőzte az embereket, hogy hagyjunk fel generációk óta követett szokásainkkal. És... elpusztultunk. Yeesha állítása szerint bármilyen fájdalmas is, de D'ni halála szükségszerű volt. A Teremtő terve. És hogy ő, Yeesha majd újjáépíti... ő fogja újjáépíteni. Kijelenthetem, hogy az ilyen illuzórikus bölcselkedés csak bizonytalan érzésekből és ábrándokból származhat, s a Táblának, ami majd a kezedbe jut, túlságosan nagy a hatalma az effajta bölcselkedők számára.
Todelmer... Élvezd az ég szépségét, s közben gondolkozz el azon a hatalmon, ami még az ég fölött uralkodhat. A végcélod nem itt van, hanem odafönt. A csillagokat és bolygókat a megfelelő helyzetbe kell hozni. Sajnálatos módon csak a lények perverz ereje képes ezt megtenni. Vedd rá őket. Kezded már felfogni a Tábla hatalmát? Már bizonyára téged is kezd vonzani... Megragad az ereje. Nézz körül. A Tábla ereje nélkül ezt itt csak az álmaidban érhetted volna el. És képzeld el, hogy ez mennyire csábíthatja Yeeshát. Már megízlelte, már képes rá, hogy bármire felhasználja, s azért mondja, hogy ne add oda neki, mert annyira szeretné. Egyszer már lerombolta D'nit, s ha most oda adod neki a Táblát, befejezi az elpusztításunkat.
Hallgass meg figyelmesen. A küldetésed felénél jársz s közeleg a döntés ideje. Már sokat láttál abból, milyenek is voltak a d'niak hajdanán s mi mindent tudtak alkotni. Látod, hogy mire lennénk megint képesek? A város! A Korok! Látod már? Indulj! Hozd még közelebb! Az utam a végéhez ért. Elvesztettem az otthonomat, a Könyveimet, a fiaimat. Elvesztettem az apámat, nagyanyámat... drága feleségemet, Catherine-t. Most pedig attól félek, hogy az egyetlen lányom is odalett. És mi végből? Egy vékonyka reményért, hogy a dolgokat rendbe lehet tenni?.
Ami az életemet illeti, unalmasan kezdődött a hasadékban, aztán sok reménykedés után olyan lett ismét, ahogy kezdődött. Messzire eljutottam, hogy megláthassam miként íródik meg a vég, és most... most itt vagyok egyedül Tomahnán egy homokviharban, s várom, hogy bár leesne egy homokszem. D'ni jövője olyan, mint egy homokóra. Mikor az utolsó homokszem is lepereg, csak várok és reszketek, míg az utolsó remény is elszáll, hogy a homokórát ismét megfordítja valaki. A Kor egyszerűen véget érhet – elhasználódva, élettelenül.
Elátkozott terhemet szeretett lányomnak, Yeeshának adtam át. Vagy megértette és magához ragadta, vagy összeroppant a súlya alatt. Attól félek, hogy az idő nagyon eltelt. Elhalványult a remény. Ha Yeesha elbukott, maradt-e valaki, aki mindezt megérti?
Ó, öreg vagyok már és annyira fáradt. Újfent nem lehet a hasznomat venni. Ma véget vetek a hiábavaló várakozásnak és egy jobb helyre megyek.
Atrus Grrr... Hogy lehet ez?! A hátukra épült ez az egész birodalom. Micsoda álszent képmutatás. Micsoda visszaélés a hatalommal! Azt hiszem, még saját magukat is becsapták önnön hazugságaikkal.
Egészen belejük betegedtem. Szinte örülök, hogy mindannyian halottak!
Magamban hordom a gyűlöletet. Hogy mi lesz belőlem? Felül fogom múlni magamat. Újjá fogom építeni magamt. Van még valaki, aki nagyobb mester nálam? Hát nem én lettem a Gazda? A Gazda... Bár amit nevelek az a düh, nézem, ahogy ébredeznek, nézem, ahogy hibáznak, csak várok és nézek. Én vagyok a Gazda! Hgy is várhatnék tovább azokra az ostobákra! Mi maradt rám itt? Miért hagyta az apám itt nekem ezt a terhet? Akartam én ezt? Akartam én a bátyáim elvesztését? Akartam én Calam halálát? Akartam én, hogy lássam Anya halálát? Akartam én, hogy Apa eszköze legyek? Akartam én ekkora hatalmat? Akartam én egyedül maradni? Apám, bárcsak támaszkodhatnák rád.