Az alábbi cikk még 2002-ben jelent meg az elsõ albumunkról:

Kritikák /Athame: Athame

Vonogatom a vállamat és pofákat vágok, mintha lenne itt valaki... lassan elkezdek magamban beszélni, hogy bocsánat, hogy csak most, de tudod az a helyzet, hogyha valami nagyon tetszik érthetetlen módon borzasztó lassan nyöszörgök ki magamból dolgokat, hát ez van most is, ámbár nem vagyok abban biztos, hogy sajnos. Hátés félek, hogy marhaságokat írok, szlengszótáromat ezúttal elszórtam jó messze. Aztán csak malmozok, mert nem jönnek a szavak. Athame... érdekes egy név egy black zenekar számára, márpedig ilyen stílusú hamisítatlan és nagyon jó dolgok szüremlenek a hangszóróból. Nembiztos, hogy hihetetlen az a tény, hogy rendesen megfogott az Athame muzsikája, valahol ez nem is csoda, mert a mûfajt csodálatosan szépnek és magával ragadónak tartom, annak pedig nagyon szoktam örülni, ha valami magyar illetõségû efféle gyönyörûség kerül birtokomba (vagy én az övébe). Az az eset, hogy a zárójelben foglalt tény bekövetkezett igazán nem is csoda, mert véleményem szerint valami igazán tartalmas dolgot mûvelnek az Athame tagjai. Mikor megszólalt az intro, még nem tudtam mire számítsak, merthogy elég szokványosan drámai és lírai, de jó darab a kezdet, éppen elandalodtam volna úgy nagyon, mikor léptünk egy nagyot tovább. Hoppáhoppá! Ez valami gyönyörû! Gyors, de inkább intenzív, mint brutális, valami fanatikus erõ van benne, valami olyan, ami magával ragad. Kõkemény dobolások és alapból b.metalosan zörgõ, azaz folyamatosan nyiszáló gitárhangok mellett olyan kis aljas ki-ki sikló gitártémák vannak benne, hmm mint egy athame ahogyan villan, miközben húzza a kört. Mindezek mellett a billentyû zörejei szolgálnak drámai aláfestésként, vagy idõnként nyugtatásként. Kicsit afféle diadalmas blackmetalünnep ez a zene. Éspersze bár ez így magában igen csábosan hangzik, de azt még nem is mondtam, hogy van ének is (hajj de bugyután fejezem ki magamat...) olyan igazi fanatikus rekedt, hörgõs, de nem gyomorból kiböfögõs. És a dalszövegek... mélyre leásó, indulatokat felszínre hozó jellegû, magukban versként is megállnának a saját lábukon, tele paradoxonokkal, metaforákkal, el kell rajtuk gondolkodni, meghát nagyon szépek is, és a zenével egységbe fonódva valóban elõ tudnak hozni az emberbõl olyan indulatokat, amiket mélyre elás minden normálisnak mondott egyed. Ám hülyeség lenne õket külön ideidézni, pedig arra gondoltam elõször, de nem, inkább úgy a jó, ha zenével együtt nézi õket az ember (már amennyire annak érzi magát ilyenkor). És nyoma sincsen bennük afféle bugyuta sátántvért hányó dolgoknak. Mármost miután kitudja milyensokadszor hallgatom, (annak okán, hogy nem gyõzök gyönyörködni benne) egyre jobban megkavarodom kedvenc nóták bûvös köreit illetõen. Merthogy elsõ közelítésben az "Én a kígyó" volt a favorit, pontosan az a hihetetlen vadsága és intenzív drámaisága miatt, hát... bõdületesen félelmetes alkotás. Vad de nem azért mert állandó túrás van benne, hanem olyan, mintha folyamatosan felfelé rohannék egy végtelen és elérhetetlen cél irányába, pedig nem is üldöz senki, hacsaknem valami belsõ kényszer ösztökél. Aztán jött a "Véres tõr" címû darab, mert itt aztán végképpen nem a gyorsaság a fõ szempont, hanem az a leállásokkal, finomabb zenetüneményekkel bõven telerámolt típusú zenefolyamként áramló szép kicsi hisztérikus halál. Aztán jött a "Szelek királynõje" , ezek miatt a rafinált belassulások és gitározások miatt, aztán az "Áhitatos ének" aztán a többi szépen sorban, úgyhogy passz, nemtudok választani. Eddig volt a hathoros agymenés. Most jönnek a tények: Mindössze egy éves az Athame, tagjai nagyrészt megegyeznek az Evil's Tearséval. Molnár Szabolcs (gitár+billentyû), Szenti Árpád (dob) és Szenti Attila (ének) Vojnits Kinga (bõgõ). Remélem volt olyan egyed, akit meghatott a pocsék szövegem, ámbár az Athame muzsikája valóban gyönyörû, még akkor is, ha én ezt írtam róla. A demo CD formátumban kapható, és mindössze 1300 Ft postaköltségestül, írjatok erre a címre :evilstears@freemail.hu.
Hathor

http://heroines.rocks.it

Ez pedig a Metal Hammerben volt olvasható:

Metal Hammer 2002/ 7-8
No. 146

ATHAME - Athame

A makói Athame egy igen fiatal zenekar, megalakulásuk ugyanis a tavalyi Sziget idejére tehetõ, bevallott céljuk pedig egy kompromisszumoktól mentes pogány black-metal album elkészítése volt. Ebbõl a 8 számos, outroval is rendelkezõ anyagból egyenlõre inkább csak a kompromisszummentesség hallatszik, a tematika még csak csírájában van jelen.

Mint a legtöbb új zenekar esetében, az Athame felvételén is az ifjonti hév érzõdik leginkább, mely hipergyors darálásokban ölt testet, ilyen korai idõszakban gyakran maga alá temetve a választott koncepciót. Azonban majdnem minden nóta tartalmaz olyan részleteket, amelyek reményekre jogosítanak. A gyors black-riffek közepette egy-két rövidebb hangulatos rész figyelhetõ meg, az Én, a kígyóban, a Véres tõrben, vagy az Égi látomásban. Ezek lehetnek a majdani kiindulópontok. Hozzá kell azonban tennem, hogy az Égi látomás gyors témái sem rosszak. A legerõsebb nóta azonban az Áhítatos ének, egy jó folkos témákkal felszerelt dala. Én mindenképpen ebben látnám szívesen az Athame jövõbeli irányvonalát.

A szolnoki Denevér stúdióban felvett album úgy szól, ahogyan ez elvárható: nyersen, durván, Vojnits Kinga erõsen kiemelt basszusgitárjával. Azonban a többi hangszert (Molnár Szabolcs gitáros, Szenti Árpád dobos, Szenti Attila énekes) is ki lehet venni.

A CD megrendelhetõ postaköltséggel együtt 800Ft-ért itt:
Szenti Árpád, 6900, Makó, Baross utca 8.
Telefon: 06-70- 285- 88- 97.

Milán Péter /7

Az alábbi koncertkritika szintén benne volt a Hammerben és a Firegarden fanzine-ban is:

HIRCUS NOCTURNUS FESZTIVÁL (2003.04.10)
Dunaújváros, Moovie Club

BLACK LEAVES
FAGYHAMU
CHRISTIAN EPIDEMIC
ATHAME

Sose találtam volna oda a dunaújvárosi Moovie klubba, ha nincsen Beheritandris aki elkalauzol odáig, viszont oda kellett találni, mert az aznap esti program elég sokszínû és általam hõn szeretett zenékkel szolgált.
Mondjuk a Black Leaves koncert kezdési idõpontja erõsen megcsúszott, de muszáj volt, mert a tett helyszínén nem nyüzsögtek túlzottan a közönségként definiálható arcok. Ez a helyzet késõbben sem javult különösebben, igazán nem értem, hogy ad egy: az egész univerzum Katatonián volt? Kettõ: hogy a francba' van az, hogy volt ott olyan ifjú és metalos egyed, aki szekszárdról, megint más kecskemétrõl, (hogy magamat ne említsem, hisz énsem dunaújvárosban lakozom) képes volt eljönni megnézni ezt a koncertet, a helyi erõk pediglen nem mondhatnám, hogy iszonyatos tömegben képviseltették magukat. Nemhinném, hogy a a szimultán lezajló Kispál és a Borz (jól írtam ?) fellépése vonzott mágnesként hatalmas embermasszát. Mindegy. Lényeg az, hogy a Black Leavest más évszázad(oknak tûnõ idõ) óta nem láttam, és õszintén megmondva hiányzott látásuk. Már a beálláskor is volt részünk gyönyörködni Polly királynõi hangjában, - ámbár valami azt súgta, jobb lenne még adni rá egykis hangerõt, mivel így elkerülhetõ lett volna az a magyarországon léptennyomon elõforduló és színpadon tátogó énekesnõ látványa, amitõl nagyon ideges szoktam volt lenni. Végülis nem volt gáz, mert szerintem aki jelen volt ismerte az összes nótákat, és ezen arcok közül rosszmagam sem volt kivétel. Anno nagyon lebilincselt zenéjük cd formátumban és aztán élõben is szintúgy bejött munkásságuk. Nagyon klassz, ahogyan Polly hangja hol a magasságok magasságában vagyon, a következõ pillanatban viszont már pincemélyen szólal meg, kontra erre persze Szabolcs hörgése.
Ezek a dalok nemvalami napsugárból szõtt boldog órák emlékét idézik, hanem a gótika sötétjében settenkednek. Mindenesetre jobban örültem volna, ha kissé hosszabbra sikerül a koncert, viszont gy sem voltam boldogtalan, mert ami volt, az nagyonis kellemes volt az füleknek.
Ésaztán… hát érdekes… múltkori Hircuskor az Ahrimannal estem szerelembe, mostpedig a Fagyhamuval… ez a megállapítás nem azt jelenti, hogy munkásságukat nem tiszteltem volna elõzõleg is, dehogynem! Hanem vannak olyan hangulatok és pillanatok, amik az elõzõleg már ismert zenét valami más aspektusból közelíttetik meg az emberrel, azaz szinte beleívódik a tudatába, és együtt lélegzik vele. Nos, most ez történt Fagyhamu esetében! (lehet, hogy a paintcorpsementesség teszi ? - jólvan ez vicc volt, viszont egyik zenekaron sem volt ezen utóbbi koncertek alkalmával arcfestés) Álldogáltunk Beheritandrissal miközben a koncert már elindult, próbáltam odafigyelni arra, amit mond, viszont szerintem már elkezdtek a szemeim forogni... és Andris megszólalt: ""Menj!", nagyjából felért egy megváltó üdvözítõ szózattal ez a röpke felszólító mód, és szót is fogadtam, máris eszement zúzásba kezdtem. Királyság a Fagyhamu! Jó ezt rajtam kívül elég sokan tudják, és nem is csoda, mert ennek a zenének van valami gyönyörûséges hangulata. Nem az az eszelõs zúzás, ráspolyozás, bár erõteljes, ízes blackmetal, nagyjából a régi õsök hagyományain nyugszik és extraként járul még hozzá egy egyedi és metaforákkal gazdagon átszõtt szövegvilág. Hát mitmondjak, a "Csontherceg" magasságában már teljesen elment a maradék eszem… remélem nem is jön vissza sosem! Viszont további nótacímekre ebbõl kifolyólag nem emlékszem…
És zúzást persze zúzás követett… minden Christian Epidemic koncert fullextatikus számomra, és mindegy, hogy hányadszor hallom és látom õket, ez a láz mindannyiszor elkap, mert ez a zene valami csodálatos és magával ragadó. Hát mostsem volt másképpen! Szerencsére most senkit nem fejeltem le…
Amint megszólal az intro részemrõl már másik dimenzióba kerülök, viszont ezzel a tevékenységgel nem vagyok egyedül ezen a sártekén, ennek megfelelõen ezen a koncerten is elég szép zúzás alakult ki a közönség sorai között. Jöttek sorra a nagyszerûbbnél nagyszerûbb nóták és nemcsak az újak, hanem a régi Christian Epidemic opuszok. Most tûnt csak fel, hogy amellett, hogy a billentyûs személye is megváltozott kicsit másképpen is szól a hangszer, de királyság, hogy szól, elég nagy csapás lett volna ezeket a nagyívû dallamokat nélkülözni.
Kissé elpilledve vártam az Athame fellépését, és nem is kis izgalommal! Ennek az az oka, hogy a demójukat úgyszólván imádom, de élõben még sohasem láttam õket, és kiváncsi voltam, vajon koncerten vissza tudják adni azt a zenei élményt, amit "konzerv" formátumban nyújtanak. És lõn! Hát csodajó volt! Másik aggodalmam abból adódott, hogy mivel beérkezõ cdkben nem szûkölködöm, nem éppen tegnap volt módom utoljára meghallgatni mûvüket, de hát az aggodalom azonnal elszállt, mert ezek a nóták bizony olyan szinten a vérembe ivódtak, hogy ennyi szünet után is elevenen él bennem minden hangjuk. Ez a muzsika különleges, egyedi és minden zúzóssága ellenére is rettentõen szép. Nem ragaszkodik a blackmetal kliséihez, hanem van sajátos hangulata a daloknak, köszönhetõ talán a bennük lévõ belassultabb részeknek. Nagyon jó volt hallani életben a "Véres tõr, "Én a kígyó, "Szelek királynõjét, Áhitatos éneket. És nemcsak a dalok tetszettek, hanem az elõadásmódjuk is! Rendesen tiportak hangszerre és nemre való tekintettel Athameék, tetszett nagyon mikor Attila hörögve konferált! )))). Egyszóval megnyugodtam Athamet illetõen, borzalmasan bejött élõben is a muzsika, és alig várom, hogy újra láthassam õket!!!
Nade nemcsak õket, hanem az összes fellépõ zenekart, nemkülönben az összes tisztelt egybegyûlteket!
hathor

Ezt a cikket már nem tudom ki írta, mindenesetre elég jól hangzik, ezért felrakom ide:

Nem tudom, ki szereti az igényes, jó hangzású blacket, de én nagyon. Eloször a Rockinformban olvastam róluk, ahol igen pozitívan nyilatkoztak, most hogy meghallgattam a két beküldött anyagot, engem is meggyõztek. Szöveg jó, mondanivaló van, a zene pedig kiváló. A Christian Epidemic jutott eszembe egyes számoknál. Kis turné, kis terjengés és az egész ország büszke lesz legújabb black bandájára.