Távol
mindentõl a feledés tengerén
Lágyan ringatózom a semmi közepén
Emlékeim lassan köddé válva
Távoznak a messzeségbe, tûnnek el a homályba
Egyesült
a nappal az éjjel, megszûnt a fény, s a sötét
Árnyékok tánca a félhomályban idézi
az élet tüzét
De én nem akarok visszamenni! Nem akarok emlékezni!
Az értelmetlenségben az értelmet keresni
Valami
kell, hogy kábítson
Mi tompítja fájdalmam
Nem akarok többet látni
Megvakítom magam
Kegyetlen
a valóság, fáj az igazság
Haldoklik a barátság, s a szeretet
Visszatér
újra a gyûlölet
Pusztító düh, mi éltet, s eltemet
Elfojtott érzelmek ébrednek fel bennem
Megfakult remények tûnnek el a csendben
Bárcsak
meghalnál! Végképp eltûnnél
Közeleg a vég. Halott világ!
Gyûlölöm
fajtád, gyûlölöm mindened
Minden lény közt átkozott a te neved
Kiírtassz mindent, ez a te utad
Míg végre te is elpusztítod magadat
Ismét
a tengeren vagyok
De már nem tart fenn a víz
A mélybe ránt egy felbõszült örvény
Túlvilági énekek dallama hív
Feledésbe
merültem
Lehullott egy csillag, kialudt a fény
Örökre lent maradok
Az óceán mélyén
Elvesztem
a végtelenben
Érzés nincs már bennem
Céltalanul keresem az utat
Senki sincs aki irányt mutat
Lobbanjon
hát lángra végre
Ez a kihalt táj
Pusztuljon el minden
Mi oly sivár és kopár
…Mint a lelkem - sötét éj
a lelkem - fagyos tél
Kertjében kiszáradt fák
Ezernyi hervadt virág
Egyedül
maradtam
Mindenkit elhagytam
Akiket ismertem
Senkit se szerettem
Eldobtam életem
Tudtam, nem tévedtem
Elfeledett
tekintetek jégbörtönbe zárva
Kiáltanak felém feloldozásra várva
Õsrégi korok nagy uralkodói
Élõk és holtak szigorú bírái
Tisztelték,
s félték õket százak és ezrek
Oltárt emeltek, s nékik hozsannákat zengtek
De mindig mikor eljött a szörnyû sötét este
Megjelentek a királyok áldozatra lesve
"Támaszd
fel a holtat, ki már nem él!
Pusztítsd el a gyermeket, ki életre se kélt!
Nézz a tükörbe, kívánd halálod!"
- Így szóltak régen a letûnt királyok
"Tiszteld
a törvényt, mert az én vagyok!
Ölj a nevemben, vért akarok!
Keltsd fel a gonoszt, küldd a világra!
Várd a sötétet halálra válva!"
Fekete
misék, vérszomjas õrület
Ömlött a vér, a vámpíroké lett
"Miénk a hatalom, igázzuk le a világot"
- Eképp koccintottak éjjel a királyok
"Támaszd
fel a holtat, ki már nem él!
Pusztítsd el a gyermeket, ki életre se kélt!
Nézz a tükörbe, kívánd halálod!"
- Így szóltak régen a letûnt királyok
"Tiszteld
a törvényt, mert az én vagyok!
Ölj a nevemben, vért akarok!
Keltsd fel a gonoszt, küldd a világra!
Várd a sötétet halálra válva!"
"Tagadd
istened, kínozd meg papjaid!
Gyûlölj! Égesd el szeretteid!
Keltsd fel a gonoszt, küldd a világra!
Várd a sötétet halálra válva!"
Elfeledett
hangok jégbörtönbe zárva
Kiáltanak feléd meghallgatásra várva
Jeges vihar, tombol a tél
Királyok átkát hozza a szél…
Végtelen
égbolt
Kietlen táj
Sötét felhõk
Sûrû homály
Süvít
a szél
A húsomba vág
Felém sodorja
A Halál szagát
Érzem,
eljön értem
Közeleg felém
A pillanat amitõl féltem
Már nem
érdekel semmi
Csak a megnyugvás
Szeretném látni
Mi van odaát
Lehajtott
fejjel a földet nézem
Várom, hogy minden véget érjen
Érzem…
Nem
süt ki többé a fakó Nap
Az álomnak vége, megszakad
Örök béke, s nyugalom vár
Érzések nélkül semmi se fáj
Pusztítsd! Pusztítsd el õket!
Szakadj! Szakadj el tõlük!
Égesd! Égesd el
A fájdalmas emlékeket
A köteleket
Mindörökre
A
testembõl kifolyó vér
Többé már semmit nem ér
Nem maradt más, csak az üresség
Az elvágyódás, a közelgõ vég
Haldokló
test
Halott lélek
Semmi sincs már
Mitõl féljek
Nincs több fájdalom
Nincs több szenvedés
Elalvás után
Újabb ébredés
Pusztítsd!
Pusztítsd el õket!
Szakadj! Szakadj el tõlük!
Égesd! Égesd el
A fájdalmas emlékeket
A köteleket
Mindörökre
Érzem,
eljön értem
Közeleg felém
A pillanat amitõl féltem
Már nem
érdekel semmi
Csak a megnyugvás
Szeretném látni
Mi van odaát
Megnyílt
az ég
S az esõ csak hull
Reményt vesztve
Fáradhatatlanul
Mint kopár sziklát
Az arcom mossa
S véremmel együtt
Lehull a porba