Általános űrhajó rendszerek

Szinte kivétel nélkül minden faj vágyik arra, hogy elhagyja kicsiny bolygója határait, és felfedezze az űr hatalmas gazdagságát. Ezeken a bolygókon ennek a célnak az elérése lett a legnagyobb fejlődés a civilizáció történetében, gyakran a határvonalat is meghúzva a túlélés és kihalás, a gazdagság és az örök stagnálás között.

Habár sokan elérték a fénysebesség alatti repülést és felfedezték a naprendszerük határait, a hiperűr technológia kifejlesztése volt az első lépés a galaktikus közösség felé.

Napjainkban, akárhogy is nézzük, az űrutazás a mindennapok része, és ami eleinte újnak és lebilincselőnek - szinte már mágikusnak - látszott, az ma rutin. Kevés lény - kivéve a primitívebb világokról érkezőket - csodálkozik rá kétszer a hiperűr motorokra, a szenzorokra, a fénysebességű utazásra és a létfenntartó eszközökre. Pedig ezek az „általános", „hétköznapi" tárgyak tartják össze az intergalaktikus közösséget.

A hiperűr technológia nélkül az utazás egyik rendszerből a másikba több évet venne igénybe a mostani pár nap helyett. A régi időkben az űrutazók hibernált állapotban tették meg a kisebb, rendszeren belüli útjaikat - amik évekig, sőt évtizedekig tartottak - elkerülve az űrutazás amúgy kivédhetetlen unalmát. A hiperűr technológia kifejlesztésével viszont mindez a múlttá vált.

De nem csak a hiperűr meghajtó nyitotta meg a galaxist : egyéb találmányokra is szükség volt, hogy biztonságosan lehessen utazni. A szenzorok nélkül, amik még a legkisebb hajókat is dekorálják, még a fénysebesség alatti utazás is veszélyes volt, hát még a hiperűr utazás, ami viszont halálos lett volna. Összességében tehát elmondható, hogy egy galaktikus méretű, technológiára épülő gazdaságú világ elképzelhetetlen lett volna a fejlett érzékelés-technológia nélkül: a szenzorok lehetővé tették az űr felfedezését és a hihetetlen nyersanyag gazdagság gyors kiaknázását. A létfenntartó is rendszerek nélkülözhetetlenek voltak, hiszen ezek óvták a hajók utasait. Az űr átszelése közben, az utazókra olyan ellenséges körülmények várnak, amik még a legprimitívebb létformákat is elpusztítanák. Szerencsére a létfenntartó rendszerek már olyan megbízhatóakká és hatékonyakká váltak, hogy az utazók csak ritkán foglalkoznak a baleset gondolatával.

Egy kevésbé fejlett világról származó utazó számára a Császárság fegyverei csodaszámba mennek. A szabványos lézervető, akár erős pusztító mágiának is tűnhet. Ám mivel a császáriak annyiszor éltek ezekkel az előnnyökkel, hogy végül teljesen hétköznapivá váltak. Végső következtetésként elmondhatjuk, hogy az egész galaktikus közösséget tulajdonképpen a fejlett technika tartja egyben.

Hiperűr meghajtók

A hiperűr meghajtó a fejlett technika csodája. A hihetetlenül hatékony fúziós generátorok által hajtott motorok szinte kihajítják a hajókat a hiperűrbe, az űr-idő egy

dimenziójába, mibe csak nagy sebességgel lehet belépni. A hiperűr utazás teóriáit és gyakorlatát csak kevesen értik, mint például a gyakorlott hiperűr technikusok, a többség számára pedig bizonyos aspektusai misztikusak maradnak.

Egyes dolgok azért tiszták. A hiperűr szomszédos a valós űrrel: a valós űr minden pontja megfeleltethető a hiperűr egy jól elkülöníthető pontjának, és a valós űr szomszédos pontjai a hiperűrben is szomszédosak. Más szavakkal, ha a valós űrben „északnak" utaznánk, akkor a hiperűrben is „északnak" utaznánk. A valós űr tárgyinak megvan a hiperűr béli „árnyéka". Például van egy csillag, vagy egy csillagszerű objektum a hiperűrben pontosan azon a helyen, ahol a valós űrben van, és ez veszélyt jelent az utazók számára.

Ez az, ami miatt az asztrogáció és az asztrogációs számítógép olyan fontos, és ezért alapfelszerelése minden hiperűr meghajtóval rendelkező gépen. Pontos számításokat kell végezni, hogy az utazó hajó biztosan ne csapódjon neki egy bolygónak, vagy csillagnak, miközben dimenziókon keresztül utazik; és csak a nagy bajban lévők - illetve a vakmerők - ugranak asztrogációs droidok vagy számítógépek nélkül.

Sok asztrogációs droid és számítógép, amiket hadihajókon használnak egyszerre csak egy hiperűr ugrás adatait képes tárolni, ellentétben a Szövetség Y-szárnyújával, ami 10 ugrás adatait tárolja átprogramozás nélkül.

A nagyobb hadihajók, mint a Császári Csillagrombolók, és a hasonló modellek nagy fedélzeti számítógépeket alkalmaznak, amik jóformán végtelen ugrás számítására képesek és tárolják az összes lehetséges célkoordinátát, amit az adott pillanatban célba vehet a hajó.

Még a legtrükkösebb asztrogációs gépek mellett sem ritkák a hibák. Milliónyi csillag van a galaxisban, és milliárdnyi bolygó (nem is említve az aszteroidákat és a szemetet), és az űr nem statikus - ami néhány napja még biztonságos terület volt, most teli lehet egy csillaghajó felrobbanásából vagy egyéb ütközésből származó szeméttel. Egyes becslések szerint az űrben található nagyméretű tárgyak több, mint 90 százalékának nem ismert a pontos tartózkodási helye! Ezekkel a változókkal még a legbonyolultabb számítógép, a legképzettebb kezelőkkel is készíthet egy végzetes utat a hiperűrön át, - akár a legjártabb utakon is. Bár az űr igazából nem üres, ugrások millióit hajtják végre naponta - elenyésző számú balesettel.

Fénysebesség alatti meghajtók

Ezek az eszközök a valós űrön keresztül mozgatják a hajókat. Ezek a motorok nagyobb teljesítményt nyújtanak mint a repulzorliftek motorjai - amiknek valamilyen nagy tömegre van szükségük, például egy bolygóra, hogy az antigravitációs motorjaikat működtethessék és emiatt alkalmatlanok mélyűri repülésre - és teljesen más elven működnek, mint hiperűrbéli társaik. Habár rengeteg variációjuk létezik szerte a galaxisban, - szilárd kémiai rakétahaj tó- művek, atomenergián alapulók, fényhajók és ramjetek - a legáltalánosabb, Császárságban használatos Hoersch-Kessel ion motorig. Eredetileg ez a technológia idegen kereskedők által került a galaxisba évszázadokkal ezelőtt, manapság pedig már a főbb hajó gyártók Hoersch-Kessel típusú motorokat tesznek a hajóikba. A Hoersch-Kessel hihetetlenül hatékony és erős. Habár a legjobb teljesítményét urániummal, vagy más nehéz fémmel hajtva adja le, átalakítható úgy, hogy gyakorlatilag bármilyen anyaggal hajtható legyen. Folyékony reagensek, energia átalakító cellák és egyéb iongyűjtő egységek állíthatják elő az energiát.

A másik előnye a Hoersch-Kessel motoroknak a sokoldalúság. Kisebb verzióikat egyszemélyes hadihajókban vagy más nagy teljesítményű hajókban, a nagyobb motorokat például teherhajókban alkalmazzák. A nagymértékű elterjedése miatt a galaxisban a legtöbb technikus és szerelő ismeri a Hoersch-Kessel motorokat, tehát könnyű találni valakit, aki rendbe rakja ha elromlik. Alkatrészek is könnyen beszerezhetők mind a kicsi, mind a közepes méretű Hoersch-Kessel motorokhoz, míg a nagy, vagy speciális hajók külön gyártott elemeket használnak. A Hoersch-Kessel-ek csak ritkán robbannak le - kevés a mozgó alkatrésze, azonban a nagyobb teljesítmény érdekében a motor fogyasztását és az égéstereket pontosan kell beállítani és igazítani, és időnként „utó-hangolni" is kell. Ha ez a karbantartás túl hosszú ideig elmarad, a motor gyakran meghibásodhat, és akár tönkre is mehet. Eltérően a hiperűr motoroktól, a Hoersch-Kessel a valós űrben mozgatja a hajókat egy fúziós reaktoron keresztül, ami az üzemanyagot töltéssel rendelkező részecskékre bontja. Az így nyert energia kiáramlik az űrhajóból, és tolóerőt hoz létre. A hajó irányát a kilövellés irányának változtatásával lehet módosítani. Mivel a hajók által kilövellt anyag forró és enyhén radioaktív, a Hoersch-Kessel-t tilos a legtöbb lakott világon használni - a hajók a repulzorliftjeikkel emelkednek el a felszíntől. A karbantartók éppen ezért radioaktív védőruhát viselnek, az óvatosabbja még időnként antiradioaktív oltást is kap.

Fegyverzet és pajzsok

Vannak azonban az űrutazással együtt járó egyéb veszélyek is a már említett természetieken kívül is Kalózok, csempészek és ellenséges lények nyüzsögnek az űr útjain. A fegyverzet - mindegy, hogy védekező, vagy támadó - fejlesztésének tempója megegyezett az utazás technikájának fejlődési tempójával. Következzenek a legelterjedtebb védő- és támadófegyverek, amit a Szövetség és a Birodalom használ. Sokukat sokféle képen ismerik a különböző szektorokban, és sokárnyalatnyi eltérés lehet közöttük rendszerről rendszerre. Azonban a megadott nevek a Birodalmi szabványt követik, amit a Szövetség is átvett.

Ezekkel szemben léteznek még egyéb típusú fegyverek is, mint például nukleáris, részecske, nova stb., de ezeket rendszerint csak a galaxis Külső Gyűrűjében lehet fellelni.

Lézer- és sugárfegyverek

Megjegyzés : a „lézer" és a „sugár" szavak szinonimák, annyi különbséggel, hogy a „sugár" a könnyebb, gyengébb fegyvereket foglalja magába.

A hajóra épített lézerek és egyéb fegyverek teljesítmény szempontjából igen változatosak. Néhányuk felszíni fegyverekből lett átalakítva (ami sokszor azt jelenti, hogy jobb fókuszáló rendszerrel lett ellátva, hogy nagyobb távolságra is ellehessen lőni). Más fegyverek pedig nehezebb fegyverek lefokozásai (ld. lejjebb a Turbólézereket)

A lézer- és sugárfegyvereket gyakran építik könnyűfegyverzetű hajókra, mint például a vadászgépek és engedéllyel rendelkező kereskedelmi gépek. Ezek a fegyverek gyors tüzelésre képesek, de gyakran túl is melegednek. A lövedékük a leggyakrabban a fény látható tartományán belül van, hogy a lövész láthassa, merre lő. Néhány lézernek megváltoztatható a színe a látható elektromágneses hullámhosszon belül. Ez a képesség lehetővé teszi néhány gép számára, hogy „láthatatlanul" támadjon, de mivel az ilyen támadások a megfelelő műszerekkel érzékelhetők, az ilyen taktikának kicsi a hatásfoka.

Turbólézerek

A nehéz hajólézereknek mérhetetlen sok energiára van szükségük, hogy átlőhessék a pajzsát és a páncélzatát egy katonai hajónak, és hogy áthatolhasson a bolygó védelmén. Ahhoz, hogy ezt az energiát létrehozhassák, a turbólézerek turbógenerátorokkal, és hogy tárolhassák, tárolócellákkal vannak felszerelve. Mivel a nagy méret miatt lassabban töltődnek fel energiával kisebb tűzsebességgel rendelkeznek mint a normál lézer fegyverek, de nagyobbat ütnek. A turbólézerek szigorúan szabályozottak, elméletben csak a császári szektor, vagy helyi államok gyárthatnak vagy építhetnek.

Ionágyúk

Mikor egy parancsnok inkább csak ártalmatlanná akar tenni egy ellenfelet, mint nyíltan megsemmisíteni, ionfegyvereket használ. A nagy energiájú ionizált részecskék, ha megfelelő erővel lövik ki őket, a másik hajó bonyolult elektronikai rendszerében nagy dúlást okozhatnak. Ezeket a fegyvereket elsősorban a bolygó és rendszervédelmi erők használják (akik gyakran inkább hajlanak az ellenséges hajó elűzésére vagy elrettentésére, mint a megsemmisítésére). Hajókon az ellenfél lebénítására szokták alkalmazni, majd utána sokkal halálosabb fegyverekkel végeznek vele. Ezek a fegyverek lehetővé teszik e minimális rombolással járó elfogást is.

Protontorpedók és vibrációs lövedékek

A protontorpedók, a vibrációs lövedék és a bombák váltak a könnyű űrerők elsődleges felszín-támadó fegyverévé. Ennek oka, hogy már kis hajók is, mint például a Z-95-ös Fejvadász és a TIE bombázó is képes kis magasságban nagy sebességgel használni, nem hagyva időt a földi légvédelemi rendszernek a reagálásra. Eltérően más nehezebb űrbombázóktól (például a rombolókra épített turbólézerek), ezek a fegyverek használhatók sugár és energia pajzsok ellen is. Ugyanakkor a komplett részecske pajzsok megállítják a protontorpedót. A torpedók proton robbanófejjel vannak ellátva, a vibrációs fegyverek (mind a bombák, mind a rakéták) pajzstörő robbanófejet hordoznak. Mikor robbannak, az ilyen fegyverek nagy erejű rázkódást okoznak, ami összezavarja a kényes felszereléseket, és nagy megrázkódtatást okozhat masszívabb célokban.

Vonósugarak

A századok alatt a vonósugár átalakult kereskedelmi árumozgató berendezésből egy hatásos támadófegyverré. Manapság a katonai vonósugarak alkalmasak arra, hogy repülés közben elfogjanak és őrizetbe vegyenek nagyobb hajókat. A sugár ereje a meghajtó generátortól függ, ami viszont arányos a hajó méretével (ugyanakkor sok kicsi és közepes méretű kereskedelmi vontatóhajó, amik nagyméretű hajókat szállítanak orbitális dokkokba nagyon erős generátorral rendelkezik).A jelenlegi katonai tételek szerint, a vonósugár alkalmas arra, hogy lekorlátozza a célhajó manőverező képességét, ezzel is lehetővé téve annak minél pontosabb célba vételét. Ennek ellenére nagyon nehéz a sugárral gyorsan mozgó hajót célba venni, és a hajók át is törhetik annak határait.

Pajzsok

Két pajzstípus létezik : részecske pajzsok és sugár/energia pajzsok. A teljes védelemhez mindkettőre szükség van, és a legtöbb katonai hajó fel is van szerelve velük.

A részecske pajzsok védenek a rakéta és az űrszemét ellen, de átmenetileg ki kell őket kapcsolni, ha a hajó rakétát akar indítani (vagy hajót akar indítani/fogadni). A sugár/energia pajzsok szigorúan a lézer vagy más energia sugarak ellen védenek, tehát nem állítják meg az anyagot. A sugár pajzsok nagy energiát igényelnek a működtetéshez, a legtöbb hajó csak harcba bocsátkozva kapcsolja be, tekintve, hogy a felhasználási területe korlátozott, a nem császári hajóknak engedéllyel kell rendelkezniük a tartásához és használatához, és szigorúan indokolni kell az igénylést. (A kalózoktól való félelem általában elegendő indok az engedélyhez.)

Szenzorok

A „szenzor" kifejezés nagy számú olyan érzékelőt ölel fel, ami mindenféle dolgot detektál és analizál, - fény, rádió és egyéb elektromágneses emissziót, hangot, mozgást és rezgést, gravitációt, nukleáris és mágneses mezőket, hőt, nyomást, és nyomelemeket, és bármi egyéb érzékelőt. Lényegében bármi, ami kiterjeszti az ember képességeit, hogy a környezetből áramló adatokat fogadhassa, - a makrotávcsőtől kezdve a Geiger-Müller számlálóig, egy radarig, egy nagytávolságú elektromágneses fluxus detektorig - a szenzorok közé tartozik.

Mivel a hajók legtöbbje békés célokra használja a szenzorait, - navigációra, ütközés kikerülésre, kutatásra és felfedezésre - a lázadás és az erősödő kalóz tevékenység arra készteti a hajók többségét a félreesőbb szektorokban, hogy újabb érzékelőket szerezzenek be, vagy hogy átkonfigurálják a meglévőket harci képességűekre.

Szenzor módok

Aktív: a szenzor energia impulzusokat bocsát ki, és megvizsgálja a visszaverődött vagy lepattant energiát (mint például a radar). Rövid és közepes távon hihetetlenül hatékony, messzebbre már kevésbé. Mivel komoly energiamennyiséget lök ki, a kutató hajót könnyű más érzékelővel észre venni.

Passzív: a más objektumok által kibocsátott sugarakat nyelik el és elemzik (hődetektorok, vagy teleszkópok). Kevésbé hatékonyak mint az aktívak, de nem is teszik „láthatóbbá" a használójukat.

Pásztázási módok

Fürkészés: Mindent megmutat a hajó körül. Lehet lassú és alapos, illetve gyors és felületes.

Keresés: Csak meghatározott tárgyat keres, például hajót vagy meghatározott rádió frekvenciát. Az operátornak kell pontosítani, hogy mit keressen.

Fókuszál : A pilóta által választott területre koncentrálja az érzékelőket. Nagyon pontos információt ad a vizsgált területről, de a külvilág többi részéről szinte semmit. Mikor sok hajó repül valamilyen alakzatban, gyakran fókuszálnak úgy, hogy átfedések legyenek. Például a vezér közvetlenül előre fókuszál, a szárnyemberek pedig oldalra és hátra.

A katonai szenzorok messze legfontosabb feladata a hajók detektálása. Figyelembe véve a hajók katonai erejét, sok esetben már az első lövés eldöntheti a harcot. Hogy megtalálhassák egymást, a hajók szintén szenzorokat használnak, amik hőt, elektromágneses energiát, gravitációs zavarokat, mozgást, rádió hullámokat, fényvisszaverődéseket és még sok egyebet kereshetnek. Sok szenzor a bejövő adatok széles skáláját analizálja, mások energiára, mezőre vagy objektumokra koncentrálnak. A hatótávolságuk a rövidtől (néhány kilométer) a hihetetlenül hosszúig (több millió kilométer) terjed, amik már speciális felszerelések. A számítógép és mérethatárok miatt a kisebb gépek kénytelenek a fedélzeti méretű érzékelőkre hagyatkozni, a nagyobb gépek pedig sok különböző méretű és típusút használnak.

Igaz, hogy a nagyobb hajóknak nagyobb az érzékelési távolságuk, de ugyanakkor nagyobb célpontot is jelentenek, mivel több energiát sugároznak, több fényt bocsátanak ki, nagyobb gravitációs zavarokat okoznak. (Egy rankornak lehet, hogy jobb a hallása, mint egy embernek, de ő is jól hallható, mikor csörtet az erdőben.)

Elterjedt katonai szenzor típusok

Ezernyi szenzorfajta létezik, és egyesek természetesen sokkal érzékenyebbek a többinél. Ám egyik sem tökéletes: még a legjobbak is tévedhetnek, nem találják meg a keresett objektumot, vagy éppen találnak valamit, ami pedig valójában nincs is. Napszél, hidrogén felhők, aszteroida mezők, nagy gravitációs kutak és egyéb természeti jelenségek zavarhatják meg vagy akár blokkolhatják is az érzékelőket. Természetesen a tudatos zavarás vagy az álcázás szintén elrejthet dolgokat a szenzorok elől. Lássunk tehát egy listát a legelterjedtebb szenzorokról :

- Elektro Foto Receptorok (EFR) : ezek a legegyszerűbb eszközök. A bonyolult fény, UV, és infra teleszkópok által rögzített adatot egyesíti holo vagy normális 2 dimenziós képpé. Csak rövidebb távra használhatóak. A legtöbb célzó berendezés is EFR-t használ.

- Full-Spektrum Transcieverek (FST) (Teljes spektrum érzékelő): más néven általános szenzorok, mivel rengeteg letapogatót tartalmaznak, hogy az objektumok minél szélesebb skáláján kutathassanak - de nem túl hatékonyak. A receptorok mérete meghatározza a hatékonyságukat, a receptoroknak meglehetősen nagynak kell lenniük, hogy pontosan vagy messzire „lássanak". A legtöbb nem hadihajó csak ezzel van felszerelve.

- Dedicated Energy Receptors (DER) (Szabvány Energia Receptor) : a szenzor hatósugarán belül minden elektromágneses hullám kibocsátást érzékel, ideértve a komlinkeket, a navigációs jeleket, hőt, lézerfényt, stb. A pontossága nagyban függ az operátorának ügyességétől, legyen az személy vagy számítógép. A DER összeszed minden energia kibocsátást, így a kritikus rész a fontos adatok elkülönítése a haszontalanoktól. Egy gyakorlatlan operátor egy kósza kozmikus sugarat ellenséges hajók kommunikációjának nézhet, míg egy profi a monitort elborító statikus zörejből képes kiszúrni a közelben lopakodó hajót. A DER-ek az elsődleges passzív szenzorok katonai körökben.

- Crystal Gravfield Traps (CGT) (Kristály Gravitációsmező Csapda): ezek a drága érzékelők egy szintetikus kristályrácsot használnak a gravitációs mező hullámzásának érzékelésére. A jó minőségű CGT-k képesek arra, hogy detektáljanak és felismerjenek minden gravitációs eltérést több száz kilométeres körzetben. A CGT-k működését blokkolja a tömeg jelenléte. Ez azt jelenti, hogy a szenzor pontosan érzékel egy közeli bolygót, de a mögötte orbitális pályán lévő hajót nem veszi észre.

- Hyperwave Signal Interceptors (HSI) (Hiperhullám Jel Megszakító): A hiperűr ingadozásait figyelő berendezések. Mikor egy hajó ki- vagy belép a hiperűrbe, a helyi hiperűr mező megzavarodik - a zavar méretét a hajó tömege és mérete határozza meg. A közelben lévő, HSI-vel felszerelt hajók képesek érzékelni a változást. A HSI nem tudja a hajó eredetét vagy célját meghatározni - ugyanakkor megjegyzik a ki vagy belépés tényét. A HSI-k képesek detektálni a hiperrádiós átviteleket. A hiperrádiós - nagyon drága és energiazabáló, ugyanakkor szigorúan titkos - átvitelek, amik a fénynél gyorsabbak, apró zavarokat okoznak a hiperűr energia mezőjében. A HSI-k képesek detektálni az ilyen üzeneteket, esetenként beléjük is nyúlni. (A dekódolásuk megint más dolog.)

- Life Form Indicators (LFI) (Létforma Érzékelő): valójában nem is szenzorok. Bonyolult számítógépes programok, amik megvizsgálják más szenzorok eredményeit, hogy eldöntsék, van-e valamilyen létforma, és ha van, milyen típusú. Például az FST érzékel egy mozgó, 30*C-s hőforrást egy űrhajón, aminek tömege 80 kg, a hajó légköre sok ként tartalmaz és a hajó gravitációja a szabványnak 0.96-szorosa, akkor az LFI program az adatok megvizsgálása után úgy dönt, hogy a hajó feltehetően egy Sullustit tartalmaz. Az LFI minőségét meghatározza a szenzorok minősége, és a fedélzeti számítógép intelligenciája.

A szenzorok elkerülése

- Zavarás : ez a legelterjedtebb módja az aktív módszereknek. Nagy teljesítményű generátorok árasztják el a teret statikus és véletlenszerű jelekkel, megzavarván és „megvakítván" ezzel az érzékelőket. Ennek egy hátránya van : a zavaró pontos helyét ugyan senki nem ismeri, de a zavarásból mindenki észre fogja venni, hogy van ott valaki. A zavarás mindenkire hat, barátra és ellenségre egyaránt.

- Csalik : meg lehet zavarni úgy is az érzékelőket, hogy a hajó csalikat (kis kapszulákat és siklókat) dob ki, amik olyan jeleket sugároznak, mint egy nagy hajó természetes zajai. Csak az igazán jó szenzorok képesek felismerni a különbséget egy csali és egy igazi hajó között.

- Lopakodás : a sugárzás szándékos csökkentésével hajók nagy mértékben megnövelik az esélyüket a rejtve maradásra. A hajtóművek kikapcsolása, és a sodródás az első és leghatékonyabb kitérő technika. A telepekről működő hajóknak sokkal kisebb az esélyük a felfedezésre, de nem húzhatják sokáig a generátorok bekapcsolása nélkül, mert a létfenntartó eszközöknek szükségük van rá.

A hajók azzal is szoktak próbálkozni, hogy lekapcsolják az aktív szenzoraikat. Ilyenkor kevésbé látszanak, viszont kevésbé is látnak. A „csendes futás" egy szokványos technika. Ha egy hajó őrjáraton van, vagy egyéb ok miatt nem akarja, hogy észrevegyék, nem ad jeleket. A kommunikációs „elsötétítést" nehéz betartani, mikor több hajó működik együtt, és szükség lenne a taktika, az időzítés és a célok megbeszélésére.

- Álcázás : az utolsó elkerülési módszer egy álcázó berendezés használata. Ez egy különleges pajzs, ami finom változást hoz létre a járművet körülvevő űrben, és ezzel lehetővé téve a környező energiáknak, hogy áthatoljanak a hajón, mint ha ott sem lenne, ezzel tulajdonképpen láthatatlanná téve a hajót. Ennek a technikának a leírása a Birodalom legnagyobb titkai közé tartozik.

Az ilyen berendezések amúgy is igen ritkák. A legbonyolultabb és legösszetettebb eszközök között tartják őket nyilván. Csak egy maroknyi profi mérnök tudja kezelni és karbantartani őket. Sorozatgyártásuk nincs, külön rendelésre gyártják őket az egyes hajókhoz. Hallatlanul drágák is, állítólag több milliárd kredit darabja. Ebből kifolyólag csak nagy cégek, vagy államok képesek megvenni. A Császár illegálisnak nyilvánította őket - így első számú csempészáruk. A jogosulatlan gyártás, árusítás, vétel vagy használat halálbüntetést von maga után. A bonyolult karbantartás és kezelés miatt csak néhány birodalmi hajón található ilyen berendezés. Állítólag van egy a Császár siklóján, és egy kísérleti Csillagrombolón. Nem ismeretes olyan lázadó hajó, amelyik fel lenne szerelve vele.

Létfenntartó eszközök

Minden hajó rendelkezik létfenntartó eszközökkel, amik lehetővé teszik az utazók számára, hogy viszonylagos kényelemben vészeljék át az utazást. A létrehozott környezet milyensége függ az utas elvárásaitól. Minden létfenntartó eszköznek tudni kell létrehozni belélegezhető atmoszférát, és megfelelő gravitációt. A leghétköznapibb atmoszféra generátorok kémiai átalakítókból állnak. Mind a biológiai, mind a szintetikus készülékek elnyelik a pilóták és utasok által kibocsátott anyagokat, mint például a CO2 és visszaalakítják őket hasznosítható formába. A kis vadászokban ezek a berendezések miniatürizált telepek, míg a nagy hajókban akár óriási rendszerek is lehetnek, így több létformának is megfelelő életkörülményt hozhatnak létre. Ez persze függ a hajó felépítésétől. A rendszernek és a hajónak meg kell felelnie a feltételezhető utasoknak. Egyes vadászok - mint például a TIE sorozat - nem tartalmaznak beépített konvertereket, hanem a pilóta ruhájába vannak beépítve.

Nem csak légkört, hanem gravitációt is létre kell hozni egy ilyen rendszernek. A legtöbb vadászgépben egy módosított repulzorlift szolgál arra a célra, hogy semlegesítse a hirtelen manőverekből fakadó G váltakozást. Ennek az eredménye egy állandó null gravitáció, ami független a gyorsítástól, lassítástól és fordulástól.

Nagyobb hajókban teljesen másképpen oldották meg a problémát. Óriási gravitáció-generátorok - amiket a hajó generátora, vagy külső cellák táplálnak - hozzák létre a megfelelő gravitációs mezőt, amit aztán hozzá lehet igazítani az utasok igényeinek. A luxus járatokon külön részek vannak a kisebb gravitációt igénylő és a különben nehezen mozgó utasok számára, illetve vannak null gravitációs területek is sport rendezvények számára. A raktárakban viszont nagy a gravitáció, hogy az árut biztosan lehessen rögzíteni. Ezeken a hajókon még az is elképzelhető, hogy az utasok a szobájukban maguknak állítsák be az ideális gravitációt. Természetesen a többi hajónak is - mint például a teherszállítóknak - van ilyen generátoruk, de az nem ilyen rugalmas. Valószínűleg az Ithoriak hajói rendelkeznek a legérdekesebb létfenntartó eszközökkel. Ezek azokat a csordákat utánozzák, amikben az Ithoriak élnek. A berendezés olyan légkört és gravitációt hoz létre, mint az otthoni, így az Ithoriak magukkal hoztak egy kicsit az otthonukból az űrbe. Miniatűr dzsungelek és kisebb állatkák teszik még otthonosabbá számukra a hajót.

Mentőfelszerelések

A császári utasítások értelmében minden űrhajónak rendelkeznie kell valamilyen életmentő rendszerrel. A repülési engedély megtagadását jelenti az ilyen rendszer hiánya. Mégis sokan át tudnak csúszni a bürokrácia hálóján. Elvileg minden hajón kellene lenni ilyen felszerelésnek, ami az összes utast képes befogadni. A császári felügyelők viszont már azzal is megelégednek, ha legalább az utasok negyedét képes befogadni.

Katapultok

Kicsi, egy és kétszemélyes szállítóhajók és vadászgép osztályú hajók felszerelése. A katapult nagyban támaszkodik a pilóta által viselt öltözékre, és a túlélésnek még így is kicsi az esélye, ha nem jön az azonnali segítség. Az ideális eset az, amikor a katapult egy bolygó légkörében lép működésbe. Ezek az ülések beépített oxigén visszaforgatót, és fűtést tartalmaznak, amik közvetlenül az öltözékhez vannak kapcsolva. Az antigravitációs egység pedig szépen leviszi a felszínre az ülést. Csak azok az űrbe menekült utasok reménykedhetnek a túlélésben, akik megfelelő öltözéket és lezárt sisakot viselnek. Az ülések 24 órára elegendő oxigént és fűtőanyagot tartalmaznak, de csak kevés pilóta éli túl, ha nem szedik össze néhány órán belül. A legtöbb túlélt katapultálás nagyobb hajók külső hangárjainál, vagy egy bázis közeli légkörben történnek (mikor a pilóták elhagyják azokat a hajókat, amikkel már nem lehetne biztonságosan leszállni). Ezekben az esetekben egy Belanti repulzorlift viszi le az ülést e legközelebbi legstabilabb gravitációs pontra, legyen az a felszín, vagy egy hajó. A legjobb körülmények között az antigravitációs egység hatóköre 500 km.

Mentőkabinok

A nagyobb hajók már mentőkabinokkal vannak felszerelve. A hajó méretétől függően vihetnek magukkal egyet vagy kettőt mint a teherszállítók, vagy akár több százat is mint az olyan hajók, mint egy Csillagromboló. Ezek az eszközök az alapvető mentőfelszereléshez tartoznak, némi repülő és manőverező képességgel. A hajó kulcspontjain találhatóak meg, hogy bárhonnan könnyel elérhetőek legyenek. Ha egy megtelt, akkor lerobbantják a hajóról, és vagy pneumatikusan vagy ballisztikusan útjára küldik. Ha a kabint a mélyűrben használták, a személyzetnek célba kell vennie a legközelebbi lakott bolygót, vagy forgalmasabb utat, kilőni a rakétákat és reménykedni, hogy fogják a segélykérő jeleiket.

Habár a kabinok képesek leszállni a felszínre, nincsenek repulzorliftekkel felszerelve. Ehelyett felfújható párnákat, ejtőernyőket és a rakétáit használják a biztonságos leszálláshoz. Minimális üzemanyag felhasználással is percekig lehet az irányt korrigálni, és fékezőerőt létrehozni, ha már bejutott a légkörbe. A kabinokban korlátozott mennyiségű élelem és víz van (általában két-három hétre elegendő), továbbá túlélő felszerelés, fáklyák és elsősegély csomagok. A nagyobb mentőkabinok akár 10-50 embert is szállíthatnak, és akár még kisebb hajókat is. Jobban fel is vannak szerelve, és hosszabb távon képesek életben tartani az utasokat. Néhányuk még rendes hajtóművel, egy kis részük pedig hiperhajtóművel is rendelkezik.