A kapu az alvilág
fojtó szagát árasztva örvénylett előttük.
- Mi biztos be akarunk
menni oda? (Kuwabara)
- Biztos. Csak nem
félsz, Kuwabara? (Yusuke)
- Mi? Én? Félni?
Ugyan, dehogy! Csak biztos akarok lenni benne, hogy nem tévedünk
el! (Kuwabara)
- Aha. Persze. (Hiei)
- Mi van, Kertitörpe,
nem hiszel nekem? (Kuwabara)
- De igen. És hogy
bebizonyítsuk, mennyire hiszünk neked, te mehetsz elsőnek.
(Kurama)
- Mi? Hogy én? E… ez
igazán nagylelkű tőletek, de… talán… nem kéne… Alinának
előremennie? Végül is hölgyeké az elsőbbség, és…(Kuwabara)-
de szegény Kuwabara már nem tudott újabb érveket
felsorakoztatni, mert Yusuke „véletlenül” átlökte. Kuwabara
után a többiek is besorjáztak a kapun. Éppen egy erdőben
voltak, amikor Hiei hirtelen megtorpant.
- Ti is érzitek?
(Hiei)
- Igen. (Alina)
- Mi az? Mi történt?
(Yusuke)
- Valaki figyel minket.
(Kurama)- Megzörrent az avar és a fák árnyékában egy alig
kivehető, magas alak jelent meg.
- Bátyám! (Alina)-
Alina odarohant hozzá. Pár pillanatig ő is eltűnt a fák alatt
uralkodó általános sötétségben, majd ismét kilépett a
holdfényre testvére kezét szorongatva, aki viszont nem jött elő
az árnyékból.
- A nevem Gageas, és
hálával tartozom nektek, amiért visszahoztátok a
húgomat…(Gageas)
- Ugyan már! Ne
hálálkodj, nem tesz semmit! (Yusuke)
- …De attól tartok,
meg kell kérjelek titeket, hogy távozzatok! (Gageas)
- Micsoda? (Yusuke)
- Jól hallottátok!
Tűnjetek el az erdőnkből! (Gageas)
- De hát miért,
testvér? (Alina)
- Ezek nem jó emberek!
A barátaidnak mutatják magukat, aztán hátba döfnek. Ne bízz
bennük! (Gageas)
- De hát ők mentettek
meg! (Alina)
- Csak azért, hogy
később megöljenek! Itt van például ez a fekete ruhás! Tudtad,
hogy bérgyilkos? A legkisebb szánalom nélkül, gátlástalanul
gyilkol, és élvezi! Van fogalmad róla, hány testvérünk vére
szárad a kezén? (Gageas)- Alina döbbenten fordult Hiei felé.
- Hiei, ez igaz?
Kérlek, mondd, hogy téved! (Alina)- De Hiei nem válaszolt.
- Nem. Ez nem lehet
igaz. Nem lehet! (Alina)- Alina szinte pánikszerűen győzködte
magát, és közben kétségbeesetten rázta a fejét.
- Nézd, Alina, és
tényleg el akartam mondani neked…(Hiei)
- Ne gyere közelebb!
Hogy tehetted?! Hogy voltál képes rá?! (Alina)
- Az régen volt! Már
nem vagyok olyan! (Hiei)
- Ne hazudj! És én
még hittem neked! Én szerettelek! (Alina)- a döbbenet csöndje
ereszkedett rájuk.
- Alina… én…(Hiei)
- Hallgass! Nem akarom,
hogy hazudj! Nem akarlak látni soha többé! (Alina)- Alina
szeméből patakzottak a könnyek.
- Gyere vissza hozzám,
Alina! Gyere haza! Felejtsd el őket! (Gageas)- Alina visszalépett
a sötétbe és a bátyja vállára borulva keservesen sírt, Hiei
pedig megsemmisülten hallgatott.
- Miért nem jössz elő
a homályból és mutatod meg az arcod? (Kurama)
- Az arcom nem fontos.
(Gageas)- Gageas szeme villant egyet. Az övé is olyan volt, mint
Alináé. Hideg ezüstszínű, de az övé üres volt, és
kifejezéstelen. Kurama váratlanul, gonoszul elmosolyodott.
- Köszönöm. Már
tudom, ki vagy, és emlékszem Alina szemére is, Gageas… a
Vipera! (Kurama)- Alina zavartan emelte fel a fejét Gageas
válláról, hideg fénnyel ragyogó szemében egy kérdés
tükröződött, de mégsem szólalt meg. Nem lehetett tudni, hogy
nem tud, vagy nem akar.
- Sajnálom, Alina, de
téged csúnyán becsaptak. Nem tagadom, mind hibáztunk. Sokszor.
Még Hiei is. De az a démon, akit a bátyádnak hittél, hazudott
neked. Ő nagyobb gyilkos, mint mi mindannyian együttvéve. Mert ő
volt az, aki akkor felgyújtotta a házatokat. (Kurama)
- Hazudsz! Az a
sebhelyes volt! Tudom, mert meg akart ölni! Nem is egyszer! (Alina)
- Hagyd békén a
húgomat! Ő tudja, kinek tartozik hűséggel! (Gageas)
- Tudja? Nem hinném.
(Kurama)-Kurama egy hirtelen mozdulattal előrántotta az ostorát,
és Gageas felé csapott vele. A másik túl későn vette észre a
torkára tekeredő fegyvert, amivel Kurama kirántgatta őt a
sötétségből. Akár akarta, akár nem. Ahogy a holdfényre
került, mindenki jól szemügyre vehette őt. Gageas tényleg
elképesztően magas volt. Egyenes szálú, ritkás haja a vállát
verdeste, és éppolyan ezüstös volt, mint a szeme. Egyszerű,
barna ruhát viselt és a derekán két fegyver lógott, melyek
leginkább egy villa és egy tőr keresztezésére hasonlítottak. A
hirtelen támadt fénytől, és az indulattól szeme összeszűkült,
orrlyukai kitágultak, arcán a harag és az undor
összetéveszthetetlen kifejezése tükröződött.
- Elismerésem, Vipera.
Szép álcát választottál. De itt az ideje, hogy megmutasd nekünk
a valódi alakodat. Vagy megteszed önként, vagy kényszeríteni
foglak rá. Nos, melyiket választod? (Kurama)
- Dögölj meg!
(Gageas)
- Rossz válasz.
(Kurama)- Kurama akkorát rántott az ostorán, hogy a többiek azt
hitték, lefejezi vele Gageast. De a férfinak csak vérezni kezdett
a nyaka és a következő pillanatban furcsa változáson ment
keresztül. A bőre haragos vörösre váltott, a haja leért
egészen a derekáig, fekete lett, és olyan durva, mint egy
drótkefe. Az arcát átszelő sebhelyből pedig vékony
patakocskában folyt a vér.
- Te mocsok! Ezért
megfizetsz, te szemét! (Gageas)
- Ne… ne… nem…
NEM! (Alina)- Alina a végső kétségbeesés és az őrület
határán egyensúlyozott, és-a szerencsére gyorsan reagáló-
Hiei karjaiba hanyatlott.
- Ez a mocsok átverte
ezt a szegény lányt, egész életében hazudott neki. Meg akarta
ölni, de Alina még gyerekként is túl erős volt. Ezért úgy
döntött, megtartja magának. Nem ezt a szegény lányt szerette,
hanem csak az erejét. Aztán megunta. Bezárta a kristályba és
éveken át szívta az erejét. Most pedig veszélyben érzete az
„energia-raktárát” és ellenünk akarta fordítani Alinát,
hogy újra szipolyozhassa. Az ilyen szemetek nem érdemlik meg az
életet. (Kurama)
- Várj! Ő az enyém!
Én akarom megölni. (Hiei)
- Nem! Soha! Inkább a
halál! (Gageas)- Azzal Gageas szíven szúrta magát fura kinézetű
fegyverével.
- Vesztettetek,
pancserok! (Gageas)- és egy vérszínű lobbanás kíséretében
elenyészett. A következő pillanatban Alina sikoltva a földre
hanyatlott. Hiei odaugrott, és a karjába kapta a lányt.
- Alina! Alina, mi a
baj?! (Hiei)
- Hazugságban éltem,
hazugság volt az életem is, és a hazugságnak most vége van.
Sajnálom, hogy annyi szörnyűséget mondtam neked. Bocsáss meg,
kérlek, és soha ne felejtsd el, hogy én még az utolsó percben
is szerettelek! (Alina)- Alina szája sarkából vér buggyant ki,
feje oldalra hanyatlott, és meghalt.
- Alina? Alina? Alina?!
(Hiei)- Hideg, kékes ragyogás közben Alina teste elenyészett,
csak pár pillanatnyi aranyszínű ragyogás maradt belőle.
- Alina! NE! (Hiei)
- Erre sajnos ne,
számítottam. Az a szemét hozzákötötte az életét Alináéhoz.
Amikor ő meghalt, Alina életének fonala is elszakadt. (Kurama)
- De hát honnan
tudtad? (Yusuke)
- Ismertem őt, még
akkor, amikor Youko Kurama voltam. (Kurama)- Hiei keservesen sírt,
egyszerűen nem tudta felfogni, hogy elveszítette az egyetlen
lányt, akit valaha is szeretett. Mert semmi kétség, szerette őt.
Teljes szívéből. Hiei úgy érezte, mintha valaki hirtelen,
hatalmas erővel felrántotta volna. Kinyitotta a szemét.
- Hol vagyok? Hány
órát aludtam? (Hiei)
- Az első kérdésedre
az a válasz, hogy az öltözőben, a másodikra pedig az, hogy hat
órát. (Kurama)- Hiei lihegett, hirtelen egy arc jutott eszébe,
egy mosolygó lányé. Egy gyors mozdulattal felpattant fektéből.
- Alina! Hol van Alina?
(Hiei)
- Alina? Ki az az
Alina? (Kurama)- Hiei ekkor döbbent rá: Csupán álom volt az
egész. A tenyerébe temette az arcát. Aztán észrevette az ujján
azt a gyűrűt, amit még Alinától kapott.
Talán
mégsem CSAK álom volt?
Vége.