Sajnálom a bolondságot,
Az ostoba pánikot.
Sajnálom a hazugságot,
Az el nem mondott
igazságot.
Sajnálom a ridegséget,
Az „á, ez hosszú”
meséket.
Csak azért volt, mert
féltem.
Olyan nagyon féltem.
Szeretlek, ezt te is
tudod,
De túlságosan féltem,
Hogy nem kell majd e szív,
Ha kiderül, mily’
bolond hozzá az ész.
Most már látom,
tévedtem.
És bár már megtörtént,
most mégis sírva-nevetve kérem:
Bocsáss meg nekem!
(Gorgarnak, amiért megbocsátotta az ostobaságomat)
2007. I.