Egy perc
A
fiú egyik karját a hasára szorította, másik kezével a falnak
támaszkodott.
Ahogy
megmozdult és arrébb húzta a kezét, az véres csíkot húzott a
szürke betonra. A fiú a falnak vetette a hátát, lehunyta a szemét
és lihegett. Arca krétafehér volt és egész testében remegett.
Ujjai közt vékony vérpatakocskák fakadtak, eláztatva ruháját.
Hirtelen halk csilingelés hangzott fel. Egy drága, csillogó
dallam. A fiú reszketegen keresgélt, majd elővette a telefonját.
A készülék képernyőjén elmaszatolódott a félig alvadt vér és
az esővíz, ahogy felvette, és a füléhez tartotta.
- Ha…
Halló? Igen, én. Kicsit fáradt vagyok. Ne haragudj, bent
tartottak. Egy perc és ott vagyok.- A készülék halkan kattant,
jelezve, hogy a másik fél megszakította a beszélgetést. A fiú
ajkán fáradt mosoly játszott. Keze elerőtlenedett, a telefon
kihullott belőle és a járdára hullott. Szemei lecsukódtak,
mintha túl fáradt lenne már nyitva tartani őket. Lassan
lecsúszott a fal mentén, széles, bíborszín vércsíkot húzva.
A
lány már másfél órája ácsorgott a szakadó esőben, a parkban,
amikor megcsörrent a telefonja, és egy hivatalos hangú férfi
közölte, hogy kedvesét holtan találták egy sikátorban…