Éjszakai látogató
A
lány csendesen pakolászott a szobában. Az ablak félig nyitva
volt, a bekúszó esti szél meg-meglebbentette frissen mosott haját.
Felegyenesedett
és az órára nézett. Majd ajkai csalódottan lebiggyedtek. Korán
van még. Nem szeretett várni, de még mindig jobb, mintha őrá
kell várni. Elmosolyodott, és megperdült a tengelye körül. A
puha, ropogósra vasalt hálóing lustán fodrozódva követte a
mozdulatot. Belenézett a falon lógó egész alakos tükörbe. Igen,
tökéletes az összhatás. Pont olyan, amilyennek lennie kell:
gyönge, szende és sebezhető. Ő szereti, ha ilyen. A lány
bemászott az ágyba. Törékeny, apró alakja szinte elveszett a
hatalmas, habos ágyneműben, és elmosolyodott. Ez is csak még
jobban hangsúlyozta törékenységét. Eloltotta az éjjeliszekrényen
álló narancsfényű éjjeli lámpát, hátradőlt az ágyban és
várt. Számolta az óra kattanásait és hallgatta az kinti éjszaka
zörejeit, hátha meghallja az ismerős suhogást. Katt-
negyvennyolc-katt-negyvenkilenc-katt-ötven-katt-ötvenegy-katt-ötven…
mennyi is? Kettő talán- katt- ötven… három? -katt-ötven…-katt-
öt…-katt… Elaludt. Hirtelen suhogás hallatszott, majd halk
koppanás, mint amikor a lakkcipő sarka hozzákoccan az út
padkához. Majd az ablak kinyílt és egy alak libbent be a szobába.
Mintha magával hozta volna a kinti éjszaka sötétjét, vonásai,
kora, neme kivehetetlenek voltak. A lány felébredt a halk, semmivel
össze nem téveszthető neszekre, és most, mint egy bomba robbant
az idegen karjaiba.
A
férfiból szinte csak úgy áradt az elégedettség. Egy pillanatig
csak állt, mereven, mint egy fenyegető szobor, majd lehajolt, és
megcsókolta a lányt. A körülötte sűrűsödő sötétség egy
pillanatra mintha megritkult volna, de csak azért, hogy magába
fogadja őt is.