Megóvlak
A fiú szemei lassan tágultak
egyre nagyobbakká.
Elméjét lassan uralta el a
rettegés. Előtte a földön nyitott fedelű koporsó feküdt.
Sötétre pácolt ébenfa, bélése fehér selyem. De Chris mégsem
ezt látta. Öreg, és mégis túl masszív fa, melybe alig
észrevehető bemélyedést vájtak az ütlegelő gyermek öklök.
Három éve feledni vágyott emlékei oly erővel törtek rá, mintha
ugyanott lenne, bezárva a koporsóba. Orrába érezte a dohszagot,
bőrén a durván megmunkált fa érdességét, szájában a saját
vére ízét. Fájt. Felszakadni érezte azt a réges-régi sebet.
Menekülni akart, bárhová, csak el innen. Hátrálni kezdett, ki a
szobából. Háta nekicsapódott a korhadt fakorlátnak, mely nem
bírta meg lendületét, reccsenve átszakadt, és Chris lezuhant.
Rémülettől fagyott elméje fel sem fogta, hogy pillanatokon belül
halálra zúzza magát a mozaikos kőpadlón. Hirtelen megakasztotta
valami a zuhanást. Valami puha, meleg és biztonságot nyújtó
ölelte körül. Chris úgy reszketett, mint a rémálmából
riasztott gyermek. Vacogó fogai közül újra és újra kiszökött
a kétségbeesett önnyugtatás:
- Jól
vagyok… jól vagyok… jól vagyok…
Fenéket
vagy jól. Nyisd ki a szemed, kölyök! Hallod, nézz rám!- a fiú
elméje nem tisztult ki annyira, hogy felfogja a szavak értelmét.
Egy motorikus reakció volt csak, hogy engedelmeskedett az erélyes
férfihangnak. Vörös. Látóterét teljesen betöltötte az a
már-már bíborszín szempár. Mélyükön évszázados fájdalom,
Chris számára felfoghatatlan teher rejtőzött.
- Je…
re… my…
- Igen,
én. Mi a fene történt veled?- A férfi közelsége
biztonságérzetet adott Chris zaklatott elméjének. Remegése
lassan lecsillapodott, helyükre kerültek a dolgok. Ekkor
tudatosult csak benne, hogy a jóképű vámpír a karjában tartja.
Kibontakozott az ölelésből és hátat fordított neki.
- Semmi.
Csak szomjas vagyok.- Jeremy halkan fújtatott, megragadta Chris
karját és húzni kezdte magával arra, amerre a konyha volt. Chris
még a fehér selyemkesztyűkön keresztül is érezte a vámpír
kezének melegét. A konyhában Jeremy az asztalhoz ültette a még
mindig reszkető fiút, és saját zakóját hanyag eleganciával az
egyik székre dobva valamit melegíteni kezdett a tűzhelynél. Nem
gyújtott lámpát, csak a gáztűzhely kékes lángja világította
meg. Vállai férfiasan szélesek voltak, hófehér ingén átsejlett
bőrének kreolja. Vörös nyakkendője mintha csak szeme színének
merengő bíborát vette volna kölcsön. Enyhén szögletes állán
nyoma sem volt borostának. Ébenfekete haján kékes glóriát
rajzolt a tűz. A szoros lófarok lágyan omlott le derekáig. Chris
nézte őt. Karjai pont odaillettek a keskeny csípő köré, a
széles vállak biztonságot sugalltak neki. Tekintete végül
megállapodott a telt, csókolnivaló ajkakon. Forrónak képzelte
őket, puhának és ruganyosnak. Reflexszerűen harapta be saját
ajkát.
- Ezt
ne csináld, vérezni fog.- szólt rá Jeremy, és elé tett egy
nagy bögre langyos tejet és leült mellé. Olyan közel volt,
szinte csak egy sóhajtás választotta el őket egymástól. Chris
zavarba jött. Felkapta a bögrét, és egy húzásra kiitta a
felét. Végül önmagát megerősítve elhatározásában, letette
a bögrét.
- Jeremy!
- Hm?
- Maradj
így, kérlek!
- Nyugi,
nem megyek el.
- Nem,
nem úgy. Csak maradj így!
- Miért?-
Chris nagy levegőt vett, és nekidőlt a vámpírnak.
- Mert
különben eldőlök.- Jeremy halkan fújtatott, hogy palástolja
nevetését. Kihúzta balját a fiú testének prése alól, és
átkarolta. Chris közelebb húzódott, fejét a széles mellkasra
hajtotta. Érezte Jeremy bőrének illatát, izmainak
kemény ruganyosságát, hallotta szívének nyugodt, egyenletes
dobogását. Olyan meleg és biztonságos volt így. Chris
fészkelődött kicsit, a vámpír pedig ismét fújtatott.
- Mi
vagy te, macska?
- Csiklandós
vagy?- döbbent meg Chris. Jeremy elpirult és félrenézett:
- Ugyan
már! Ne beszélj szamárságokat!
- Csiklandós
vagy.- vigyorgott Chris. Karcsú ujjai hirtelen támadták meg a
vámpírt. Jeremy felkacagott, válla rázkódott. Rámarkolt a fiú
csuklójára, hogy megállítsa, de nem sikerült. Elvesztette
egyensúlyát, leesett a székről magával rántva Christ is. A fiú
a vámpír mellkasára esett, az övéhez képest csekélyke
testsúlyával a földhöz szorítva őt.
- Jól
vagy?- kérdezte a férfi és ajkának lágy fodrozódása ismét
rabul ejtette Christ.
- Ezt
én kérdezhetném tőled. Te estél alulra.
- Ugyan
már, vámpír vagyok.- Talán Jeremy akart még mondani valamit, de
Chris ezt már nem vette figyelembe, puhán megcsókolta azokat az
érzéki ajkakat, és várt. Várta a pillanatot, mikor a férfi
eltaszítja őt magától, talán össze is zúzza haragjában.
Mikor a fehér selyemkesztyűbe bújtatott karcsú ujjak a hajába
kúsztak és gyengéden, de határozottan húzni kezdték a
szálakat, egy pillanatra megfagyott a vér az ereiben. De nem
érzett megbánást. Addig csókolta a vámpír ajkait, míg csak
tudta, de egy idő után engednie kellett a húzásnak és
eltávolodott tőle. Jeremy ujjai kedélyesen zsongatták a
fejbőrét, míg a vámpír beszélt:
- Levegőt
is vegyél azért.- Igaza volt. Chris hevesen zihált, tüdeje
kétségbeesetten kapkodott oxigénért. Miután úgy döntött,
eleget levegőzött már, ujjait a vámpír feje mellett pihenő
kezébe csúsztatta, és szinte rámart az ajkaira, miközben
elkezdte lerángatni az általa fölöslegesnek ítélt nyakkendőt.
- Miért?-
susogta a vámpír.
- Nem
tudom… a hajad… a szemed… a szomorúság benne… az
ajkad…-Chris nem gondolkozott, csak sorolta, ami eszébe jutott,
közben csókokkal borítva Jeremy kreolos bőrét. A vámpír
hangosan szuszogott, és elragadta az irányítást a fiútól…
Chris
teljes önkívületben volt, lassan el is szenderedett a vámpír
biztonságot hozó, forró ölelésében.
- Most mit kezdjek veled, kölyök?-
sóhajtotta Jeremy, és félrehajított zakóját a fiú mezítelen
hátára borította, nehogy megfázzon.