Arcom mossa hideg eső,
Fejem alatt kemény a kő.
Kezem nyújtom fel az
égbe,
Húz a mocsár le a
mélybe.
Szárnyaltam fent egykor
régen,
Bodros felhők víg
körében.
Napsugár volt minden óra,
S az éj lágy, puha
párna.
De jött valami sötét
felleg,
S benne nevenincs
rettenetek.
Szárnyaimat tőből
tépték,
Gyenge lelkem összetörték.
Lesújtottak a halálba,
Összetörve, magányba’.
Érzem, lassan elfolyik az
idő,
Mint szemem sarkából az
eső.
Elfogynak a másodpercek,
Összetörtek, s megöltek.
2008. VI. 02.