A dokumentumfilmek KIZÁRÓLAG a történelemmel, a rendszerváltás előtti  45 évvel foglalkoznak, rendszerváltás utáni politikai megnyilvánulásokat, pártnézeteket NEM tartalmaznak. FÜGGETLEN film, mégis betiltották.

Letöltés:
I. rész (150MB)
II. rész (150MB)
III. rész (180MB)

Magyarország húsz éve lépett a rendszerváltás útjára, azonban vannak olyan tabutémák, amelyeknek feltárásában a mai napig sem történt semmi. 1994-ben elkészült egy filmtrilógia, amelyet közvetlenül elkészülte után be is mutattak, aztán gyorsan el is tűnt. Azóta dobozban pihen. Az Ávósok című háromrészes dokumentumfilmről, valamint a Zsoldosok című filmről van szó. A két mű a Katonapolitikai Osztály megszervezéséről szól, de vajon miért nem láthatjuk őket? Kik azok, akik féltik tőlünk a tudás szabadságát, s kik azok, akik dobozba kényszerítették egy olyan terrorszervezet történetét, amely egy egész ország életét megnyomorította.

Egyre többen és többen szeretnék e filmeket ismét látni. Hiába írunk 2010-et, az ávósok és családjaik – azon kívül, hogy köszönik szépen, jól vannak – mind ez idáig sikeresen gátolták meg a filmek vetítését. Könnyű helyzetben vannak az elbocsátott légió tagjai, szétszéledtek az élet különböző területeire, s mind a mai napig erős hatással bírnak a médiumokra, ők maguk és gyermekeik is sikeres ügyvédek, korábban külkeresek, majd diplomaták vagy a bankszakma kiemelt vezetői lettek. És behálózzák a kultúra szinte minden területét is. A rendszerváltáskor gyermekeik közül sokan bekerültek a parlamentbe, az atyák meg, a titkosszolgálatok volt ügynökei, beszervezői, tartótisztjei – minden tiltakozás ellenére, jogkövetkezmény nélkül, magas nyugdíjjal honorálva – köztünk élnek. Az egész ország tűrte, hogy 1994 és 1998 között egy pufajkás, majd 2002-től a D–209-es ügynök volt a miniszterelnök. Magyarok, hol voltatok?

Az ÁVH titkos, szétszéledt légiója igenis működik, kár hitegetni magunkat azzal, hogy nem így van. Kubinyi Ferenc újságíró egykor a lehetetlenre vállalkozott: feltárni a múltat, úgy, ahogy van, az egészet. Szerencsém volt ismerni őt, mindenre elszánt volt, sajnos, korán ragadta el a halál. Mondhatnám azt is, agyonemésztette magát a sok-sok adat birtokában, tudván, hogy mindenhol durva falakba, sőt, ávós falakba ütközik. Az általa szerkesztett Fekete lexikon mind a mai napig az egyetlen olyan könyv, amely elvezet a valósághoz. A második rész kiadására is készült, azonban hiába volt birtokában a rengeteg dokumentum, a halál közbeszólt, már nem készülhet el vele. Próbálják valahol megvásárolni ezt a bizonyos Fekete lexikont – hosszú évek óta nem kapható, a könyvesboltokban általában nem is tudják, miről van szó. Miért nem jutott senkinek eszébe újra kiadni egy ilyen sikerkönyvet?

Térjünk azonban vissza az ávós filmhez. 1994 tavaszán az MTV elállt az ismételt vetítéstől, mert a különböző zsidó szervezetek és Schweitzer József országos főrabbi megkeresték Nahlik Gábort, az MTV akkori vezetőjét, és érzelmi okokra hivatkozva – mely szerint a hazai zsidósággal szemben ellenérzéseket váltana ki az újbóli sugárzás –, ragaszkodtak a filmek elsüllyesztéséhez. Természetesen a film nem a magyarországi zsidóságról és nem is a magyarországi zsidó szervezetekről szól. Mégis azzal indokolták kérésüket, hogy a filmben szereplő ávós vezetők vallására utaló iratok közreadása veszélyeztetné a méltó megemlékezést a deportálások 50. évfordulójáról. Az első demokratikusan választott kormány – időközben Antall József már elhunyt – ezzel is kimutatta pipogyaságát, alátámasztva, hogy a félrecsúszott rendszerváltással és az antiszemitizmussal is rendszeresen meg lehet vádolni, fenyegetni. Csak azért, mert az egyenlőbbek azt akarták, hogy ne derülhessen ki a valóság.

Döntésükkel ők maguknak tették le az antiszemita kártya kijátszásának alapjait. Azonban a történelmi múlt feltárása nem egyenlő az antiszemitizmussal, de ezt rajtam kívül nagyon kevesen merik kimondani. A filmbéli tettesek által elkövetett bűnök nem a zsidóság és nem a zsidó vallás nevében történtek. De mindazok, akikkel szemben ezt megtették – legyenek azok bármilyen vallásúak – egyszer és mindenkorra igazságtételt érdemelnének.

Az ávó rémtetteivel még Kiszely Gábor is foglalkozott, ÁVH című könyvében. E mű szintén példaértékű, s mára ez a könyv is eltűnt a boltokból. Így a dobozba zárt filmek, a Fekete lexikon vagy az ávós könyv olyan alkotásokká váltak, amelyekről időnként azt hihetnénk, nem is léteztek. Múltunk feltárása csak akkor lehet teljes, ha kiköveteljük a félmúlt másik felét is.

A Bűn és büntetlenség címet adták az alkotók a Biszku-filmnek. Skrabski Fruzsina, Novák Tamás és stábjuk feltépte a sebeket, hiszen egy legyintéssel nem lehet elintézni történelmünk sötét napjait csak azért, mert egyesek nem akarják, hogy kiderüljön az igazság. A filmek nem maradhatnak továbbra is dobozban, mert ott nem jó nekik, az igazság ki akar szabadulni, hiszen az mindenekfelett áll az igazi demokráciában! Ez a demokrácia, végre, a 2010-es választások után megadatott a magyar nemzetnek. Az áldozatok már nem tudnak velünk együtt tiltakozni, csak kritikát fogalmazhatnak meg velünk szemben a túlvilágról: erőtlenek voltunk, amikor az új parlament 1991-ben elfogadott egy olyan jogszabályt, amellyel a bűn büntethető lett volna, de Göncz Árpád nem írta alá, hanem elküldte normakontrollra az Alkotmánybíróságnak, ahol elbukott, alkotmányellenesnek minősítették.
Így hát maradt a bűn – büntetés nélkül.