A tordai hasadék
"Nagy harcot vívott László király Erdélyben a kunok ellen, s egyszer Torda mellett nagy vereség érte. Futott a magyar sereg, futott maga a király is. Ott vágtattak a Torda feletti hegyélen, elöl a magyarok, nyomukban mindenütt a vérszomjas kunok.
Hátrapillantott Szent László, s hát látja, hogy a kunok annyira a nyomába értek, hogy fejszéjükkel csaknem levághatják. Ekkor a király felsóhajt, és imával fordul az egek Urához:
- Szabadíts meg Uram, éretted harcoltam!
És íme, Isten meghallgatta imáját, csodát tett! Ahogy hajdan Mózesnek a Vörös-tengert kettéválasztotta, úgy repesztette ketté a hegyet Szent Lászlónak.
Rettenve rántották vissza lovukat a kunok, mert egy szempillantás alatt a király és köztük toronymagasságú üreg tátongott.
A király lova patkójának helyét még évszázadok múltán is jól látták, és az arra járóknak mindig mutogatták."
  A sziklából fakasztott víz
"Egyszer egy pusztaságban ment László király a vitézeivel. A nap forrón sütött a földre. A fák levelei elfonnyadtak, a fű kiégett, és nem volt víz sehol a nagy pusztaságon.
László király vitézei majd meghaltak a szomjúságtól. A nyelvük odaszáradt a szájuk padlásához. Megálltak, a szomorúan mondták:
- Vitéz László király, ha te nem segítesz rajtunk, mind szomjan veszünk!... Irgalmas, jó király, ne engedd, hogy elpusztuljunk!
Ekkor László király az ég felé emelte szemeit, imára kulcsolta össze a kezét, s halkan imádkozott.
A vitézek is letérdepeltek, õk is imádkoztak. László király pedig odament a sziklához, s megérintette a kardjával.
Ebben a pillanatban a szikla oldalából kristálytiszta forrás buggyant ki. Ezerféle színben csillogott-villogott. Mintha csalogatta volna a szomjas vitézeket:
-Jertek, igyatok, szegény magyar vitézek!
Vége volt a szomjúság égető kínjainak. A vitézek sisakjaikba fogták fel az üdítő vizet, és nagy mohósággal ittak belőle.
Az Isten újra megmutatta, hogy milyen kedves néki László király."