A KIRÁLYI VÁRMEGYERENDSZER KIÉPÍTÉSE

István tudta, hogy hatalmát az egész országra ki kell terjesztenie. Ebben az időben az ország területének 70%-a az Árpádok nemzetsége birtoka volt, illetve a király saját kezelésében (tulajdonában állt).
Az uralkodó támaszai a várak, melyek javarészt földvárak, palánkkal voltak megerősítve. (100-300 méter átmérőjű területen feküdtek.)
A várakhoz tartozott a várbirtok, azt a vár szolgálónépe művelte. Ez a terület nem volt összefüggő.
A vár élén állt a várispán. Alárendeltjei a várban lévő katonatisztek, (százados-hadnagy-várnagy) a várjobbágyok.
A várnép egy része katonáskodott, más része terményadóval tartotta el a birtokot.
A várispánságokra épült rá a vármegyerendszer, amely elsősorban közigazgatási feladatokat látott el. Határral körülvett területet jelentett, központjában a földvárral. Vármegye-megyeszékhely. A megyésispán irányítása alá tartozott e terület.
   

A birtokok, aszerint, ki a tulajdonosuk, három félék lehettek:

• Egyházi birtokok, melyeket "holtkézi birtok"-nak is neveztek, az egyház kezelésében voltak. Az egyház nem halhat ki, ezért feloszthatatlan volt, személyhez nem köthető, csak egyházi funkcióhoz. (püspök, apát)
• Világi birtokok, melyeket javarészt az ősi, honfoglaló nemzetségfők, másrészt a külföldről érkezett idegen lovagok kapták, vagy örökölték. A családi örökséget még kétszáz évig nem foglalták írásba, csak tanúk igazolták a határokat.
• Királyi birtokok, melyek a legnagyobb területet alkották az országban. E terület nagysága biztosította a királyi hatalmat a feudalizmusban. (Hűbéri lánc)