Turning Over A Great Adventure

Part 3

Dual Action

Előszó

Alig több mint egy hete mentettük meg Ecruteak várost a Rakéta csapattól, és máris külön váltunk Tommal. Ő és Maria elindultak a Whirl-szigetek felé, hogy szembenézzenek a Koponyákkal és Barboss kapitánnyal. Én folytattam utam, ami Cianwood városba vezetett, Linahoz. Őt akkor ismertem meg, amikor csatlakoztunk a TSZE-hez, és azonnal beleszerettem. Már csak egy hajóút választ el tőle, ami hosszabbnak ígérkezett, mint valaha gondoltam volna. Háromnapi hajózás után, megtörtént az, amire a legkevésbé sem számítottam.

Sailing South Flying East

Kalózok az S.S. Pearl-en

Kisétáltam a kabinból, és szétnéztem a hajón. A Hold ezüstösen világította meg a fedélzetet, s az emberek jókedvűen beszélgettek a bárban. Megálltam a korlátnál, és az eget kémleltem. Tiszta volt, és minden csillagképet pontosan fel lehetett ismerni; a nagy Ursaringot, a kis Teddiursat, a Kyogret, és a Pikachut. Teltek a percek, míg végül elhatároztam, hogy visszamegyek lefeküdni. Útközben észrevettem, hogy az egyik szoba ajtaja résnyire nyitva van. Nem tudtam parancsolni a kíváncsiságomnak, így benéztem. Két fura öltözetű férfit láttam. Kalózokat!

- Ne türelmetlenkedj, már nem kell sokáig várni! - szólt a magasabb

- Rendben. De ha ezt is elszúrjuk Barboss nagyon dühös lesz.

- Nem fogjuk. Most nem. A hajó a miénk lesz.

A kisebb termetű elindult az ajtó felé, s én gyorsan elbújtam a folyosón egy italautomata mögé. Még utoljára kiszólt a szobából.

- Pontban hatkor, és ne késs el. Majd szólj a fiúknak! - s bevágta az ajtót

Világos volt számomra, hogy el akarják téríteni a hajót, de nem tudtam, hogy mire kell nekik. Tisztában voltam azzal, hogy azonnal értesítenem kell a kapitányt. Sietve elindultam a parancsnoki híd felé, szerencsére csak pár méterre volt a lépcső. Amilyen gyorsan érkeztem, olyan gyorsan torpantam meg. Egy egész csapat Koponya állta el a bejáratot. Észrevettek, s egy vörös hajú nő, feltehetően a csapatvezető, meglepetten felém fordult.

- Te mit keresel itt, kicsi fiú? Már rég az ágyban a helyed. - mondta, s eleresztett egy gúnyos vigyort -

- Nagyon vicces, maga hajbeültetéses, műbarna múmia. - s én is viszonoztam a vigyort, ami inkább vicsorgásnak látszott.

- Hogy merészeled, te kis - dühöngött a nő, majd erőt vett magán. - Nos, mondd gyorsan, hogy miért jöttél, és aztán menj el!

Mivel túlerőben voltak, nem kockáztathattam nyílt harcot. De nem gyanakodtak rám, és azt hitték, hogy csak egy nyaraló fiú vagyok. Így hát gyorsan továbbálltam, hogy kieszeljek egy tervet. Sokáig gondolkodtam, míg végül dűlőre jutottam. El kell terelnem az őrök figyelmét valahogy. Már azt is tudtam miként. Egy kis pánikot kell keltenem, amire az egész hajó felfigyel. Megbeszéltem a tervet Combuskennel, aki kész volt segíteni. Kimentem a szobából, s a bár felé igyekeztem. Leültem az egyik asztalhoz, és előhívtam Combuskent.

- Mehet? - kérdeztem a Pokemontól, aki elszántan bólintott - Akkor kezdjük! Amint készen vagy, próbálj meg feljutni a parancsnoki hídra.

Combusken a pulthoz masírozott, s én gyorsan visszaszaladtam az emeleti folyosó sarkára, ahonnan tökéletesen láttam a lépcsőfeljárót. Egy durranást hallottam sikolyok kíséretében. A terv bejött! Combuskennek sikerült felgyújtani az italokat, amik lángra kaptak. Pillanatok múlva beindult a tűzoltórendszer. Láttam, ahogy az emberek fejvesztve rohannak a helyszínre, köztük a koponyákkal, de voltak, akik füsttől fulladozva támolyognak ki a bárból. Eljött az én időm. Felszaladtam a lépcsőn, majd megálltam az ajtó előtt, és hallgatóztam. Pár perc múlva Combusken is csatlakozott. A pánik kezdett lecsillapodni, ezért sietnem kellett. Benyitottam az ajtón. A látvány megdöbbentő volt. A kapitány nyugodtan iszogatott pár kalóz társaságában. Bár észrevettek, ügyet sem vetettek rám. Az idegességtől, szóhoz sem jutottam. A hajó parancsnoka békésen üldögélt az ellenség mellett. Végül az egyik kalóz törte meg a csendet.

- Hello Dark! - köszöntött fennhangon,

- Honnan tudod a nevem? - kérdeztem elképedve

- Hát már meg sem ismersz?

Jobban szemügyre vettem. Tizenhét éves forma, sötéthajú fiú. Kezdett rémleni valami. Mikor Tommal Azalea városban jártunk bementünk egy álarénába. Ő volt a vezetője, aki még utánam is kiáltott, hogy még találkozunk.

- Te? - hőköltem hátra

- Igen, én. Akkor nagyon megsértettetek, mivel nem harcoltatok velem, a mesterrel. De most eljött a pillanat. Végre bosszút állhatok, amiért úgy faképnél hagytatok.

- Türelem, Doxus! - szólt a kapitány -A hajón nem harcolunk. Biztosan nem érted, hogy miért vannak itt a kalózok, semhogy én miért vagyok itt. - mondta felém fordulva

- Azt tudom, hogy a Koponyák el akarják foglalni a hajót, de azt nem, hogy ön miért nézi ezt tétlenül. - szóltam ingerülten - De miért ne érteném, hogy maga miért van itt? - kérdeztem - Maga a kapitány.

- Nem, nem én vagyok. A kapitány egy konténerben van megkötözve Olivine városában. A nevem Akred, és Barboss jobb keze vagyok. - ezt fennhangon, büszkén mondta - És nem akarjuk elfoglalni a hajót, mert már ezt az indulás előtt megtettük.

- De a kalózok a szobában? - gondolkodtam hangosan - Arról beszéltek, hogy nem hibázhatnak, mert Barboss dühös lesz, és hogy már nem kell sokáig várni, amíg a hajó az övék lesz.

- Igen, ez egy csel volt, ami tökéletesen bevált. - mondta elégedetten Akred - Így akartunk idecsalni téged. Egyébként szép volt az akciód a bárban.

- De miért?

- Ez csupán a véletlen műve. - válaszolta - Egy szerencsés véletlené. A kis barátod, ez a Tom, és Maria felbukkantak a rejtekhelyünk körül. Nem hagyhattuk, hogy megtaláljanak minket, ezért ki kellett eszelnünk valamit. Véletlenül Doxus meglátott a hajón így megtudtuk, hogy milyen kapcsolatban állsz Tommal. Ezért most - s az ajka eszelős vigyorra húzódott - elrabolunk, és elviszünk a rejtekünktől jó messzire. Tudatjuk, hogy nálunk vagy ezért eljönnek hozzánk. Így három Yanma-t ütünk egy csapásra.

- A terv szép, de ehhez nekem is lesz egykét szavam. - mondtam, s Combuskenre pillantottam.

- Azt nem hiszem! - kiáltotta - Koponyák! - és a hatalmas kalózok rám vetették magukat.

Próbáltam kiszabadulni a szorításukból, de nem tudtam. Kínomban felkiáltottam, és a válasz egy vasdarabtól jött.

A kalózok rejteke és a segítség érkezése

- Hé, Dark! ...Dark! ...

A nevemet mondta valaki, de nagyon távolinak tűnt. Nem tudtam, hol vagyok, nem tudtam mennyi az idő. Csak azzal voltam tisztában, hogy a nevem Csongor Dark, és ezelőtt pár perccel, órával, nappal leütött egy megtermett kalóz. Hirtelen sajgó fájdalmat kezdtem érezni a halántékomban, és kezdett tudatosulni bennem a helyzet komolysága. Kinyitottam a szemem, majd magam előtt láttam Doxust.

- Na, csakhogy felébredtél. Majdnem egy napot voltál kiütve. - mondta nevetve.

- Ez nem...áhh - amint megpróbáltam felkelni, egy áramcsapás ért, amit egy Electabuzz küldött. - Ez nem fair! - nyöszörögtem.

- Tudod, nem nagyon érdekel. Amint idecsaltuk a kis barátaidat, mi meg fogunk küzdeni. - mondta kárörvendően

- És ennek miért örülsz annyira? - kérdeztem, bár a fájdalomtól csak taglalva tudtam beszélni - Úgysem tudsz nyerni!

Ez a kijelentés látszólag feldühítette Doxust, mert kicsörtetett a szobából Electabuzzal az oldalán, és becsapta az ajtót. Ennek nagyon örültem, mert végre magamra maradhattam, és felmérhettem a helyzetet. Egy kis cellában voltam, minden holmim nélkül. Nem voltam meglepődve, hogy a Pokelabdáimat is elvették. Láttam egy kis ablakot az ajtón, ezért nehezen, de feltápászkodtam, és kinéztem rajta. Egy kalózt láttam, aki feltehetően őrt állt. Mellette az asztalon a Pokelabdáim, és a táskám. De valamit furcsállottam. A hatból egy nyitva volt, Combusken labdája. Nem tudtam, hogy miért. Azért mert elvitték valahova, vagy nem sikerült elkapniuk? Elhatároztam, hogy megkérdezem az őrt.

- Abból a labdából miért hiányzik Combusken? - kérdeztem

A kalóz csak állt, és nem válaszolt.

- Elnézést, de kérdeztem valamit. - nem voltam éppen türelmes kedvemben

Válasz továbbra sem érkezett. Nem volt jobb ötletem, ezért visszamentem, és leültem az ágynak korántsem nevezhető, vasdeszkára. Eltűnődtem, hogy vajon hol lehetek. Az világos volt, hogy Akred és a bandája egy olyan helyre vitt, ami félrevezeti Tomékat. De mi lehet ez a hely? Egy sziget, egy barlang, vagy egy hajó? Csak feküdtem, és néztem a mennyezetet. Körülbelül fél óra múlva zárkattanást hallottam, és belépett Akred.

- Látom, hogy már felébredtél. - mondta - Nem mondanám, hogy túl sok gondot okoztál nekünk ellentétben a kis barátaiddal. - láttam, hogy az arca gondterhelt volt - De ők sem sokáig fognak az utunkban állni.

- Mit tett velük?! - kérdeztem emelt hangon

- Én semmit. Még. - vigyorgott

- Ha egy újjal is….

- Akkor mi lesz? - kérdezte - nem vagy abban a helyzetben, hogy fenyegetőzz. De nemsokára látni fogod őket, mert egy hajónk látta a vitorlásukat pár kilométerre innen. És találkozhatsz velük. - a szája egy széles, mézesmázos vigyorra váltott

Majd elindult az ajtó felé, de még utoljára hátra szólt.

- Feltéve, ha bírod levegővel - és nevetve távozott.

Nem értettem pontosan, hogy mire céloz, de sejtettem, hogy nekem nem lesz kellemes. Rémülten elkezdtem járkálni a cellában. Nem tudtam, hogy hogyan szabaduljak ki, de ami a legjobban aggasztott, nem tudtam, hogy mi lehet Combuskennel. Pillanatok múlva egy sercegő hangot hallottam, majd egy vízcsepp hullott a szemöldökömre. Felnéztem, és láttam, hogy egy résen víz zúdul rám. Gyorsan kitértem a sugár elől. Nem akartam elhinni. Akred megjegyzése fenyegető volt, de nem hittem volna, hogy be is teljesül. A víz már a bokámig ért. Tehetetlen voltam. Sokaknak ilyenkor lepereg az életük, mint egy film, de én idegesen, verejtékezve járkáltam. A hideg víz már a térdemet csapkodta. Nem volt kiút. Ezúttal nem. Bele kellett törődnöm a sorsomba. Éreztem, ahogy a mellkasom átvette annak az elemnek a hőmérsékletét, amiből máskor iszom, vagy, éppen amiben fürdök. Már a nyakamnál tartott az ár, és kénytelen voltam taposni a vizet. Már csak pillanatok voltak hátra. Soha nem hittem volna, hogy vízbe fúlva fejezem be az életem. És a vízszint csak emelkedett, már-már az orromig ért, végül egy hatalmas, és egyben utolsó levegőt vettem. Lemerültem, és vártam a véget.

Amikor már alig volt bennem oxigén, egy fura dörömbölő hangot éreztem. Kisvártatva egy roppanást, és azon kaptam magam, hogy kifelé visz a sodrás. A földön feküdve kapkodtam levegő után. Még soha nem esett ilyen jól, annak ellenére, hogy áporodott, fülledt volt. Majd felnéztem rejtélyes segítőmre. Combusken volt az, és egy lány. Egy lány, akinek ismerős volt a gyönyörű arca. Lina! Idegességemben megnyaltam az ajkam, és kapkodva próbáltam kifejezni az örömöm. A lány letérdelt, és gyengéden lenyugtatott, majd az ölébe hajtotta a fejem. Combusken örömtől duzzadtan odabújt hozzám, s én átöleltem régi jó barátomat. Ennek az idilli pillanatnak hamar vége szakadt, mert két kalóz kíséretében belépett Doxus.

- Látom, megmenekültél, de ezúttal nem fogsz! - mondta - De ki ez a lány? Hogy jutott be ide? Magyarázatot követelek! - mondta az őrök felé fordulva.

- Sajnáljuk Doxus, nem tudhatjuk, hogyan történt. - szólt az egyik mentegetőzve

- Most már mindegy. - legyintett idegesen - Végre eljött, amire már régóta vártam. Menj Electabuzz!

A Pokemon kibújt a labdából, és egy Villámcsapással támadt ránk. Combusken azonnal felfogta az ütést. És válaszul egy lángvetővel döngölt végig Electabuzz körül. A Pokemon ijedten hátrált. Ennyi idő, pont elég volt ahhoz, hogy felkeljek. Lina is labdát rántott, akárcsak a kalózok.

- Menj, Houndour! - kiáltotta a lány

- Marshtomp! Poochyena! - mondták az őrök

A harc elkezdődött. Lina Houndourja egyszerre két Pokemon ellen harcolt. Segítenem kellett neki. A táskámhoz és a labdáimhoz szaladtam, majd kihívtam Bayleef-et.

- Pengelevelek! - a Pokemon azonnal támadt, és mindkét Pokemont eltalálta

- Houndour, Testcsapás! - adta ki az utasítást Lina

Houndour nekirontott Poochyena-nak, aki azonnal elájult. Látszott Houndour-on, hogy nagyon erős. Közben Doxus Pokemont váltott. Egy Kadabrat küldött Combusken ellen. Nem tudtam egyszerre két helyre figyelni, ezért Lina átvette Bayleef irányítását. De Bayleef ahelyett hogy engedelmeskedett volna neki, önfejűen támadta Marshtomp-ot.

- Kadabra, Pszicho-sugár! - mondta Doxus.

A Pokemon tökéletesen irányította a csapást, ezért Combusken összerogyott. Próbáltam feltámogatni, és sikerült felállnia. Utasítottam, hogy támadjon egy Lángvetővel. De Kadabra időben Teleportált. Majd egy Árnylabdával találta el Combuskent. A támadás nem viselte meg, ezért nyomban válaszolt egy Tűzorkánnal. Kadabra beszorult a lángok közé. Combusken nekirontott egy Vágással, de Kadabra ismét Teleportált. Majd megtámadta Combuskent egy Pszicho-hullámmal. Combusken hátraesett, és látszott rajta, hogy már nem bírja sokáig. Közben Kadabra egy Könnyű-függönnyel vette körül magát. Combusken felállt, majd egy hatalmas erejű Tűzrohammal végigszántott Kadabran. A támadás fél méter mély gödröt hagyott a padlón. Kadabra a falnak esett.

- Vissza Kadabra! - mondta Doxus dühödten

Eközben Bayleef és Lina már feszülten figyelték az eseményeket.

- Szép volt Combusken! - s visszahívtam Pokemonomat

- Most nem sikerült, de legközelebb nem lesz ilyen könnyű dolgod - szólt Doxus, s utána rögtön köddé vált

- Jól vagy? - kérdeztem Linatól

- Persze. - válaszolta

- De hogy találtál rám?

- Ezt majd később. Először is ki kell innen jutnunk. - mondta Lina

- És Tomékkal mi lesz? - kérdeztem

- Tudnak magukra vigyázni.

- De - és beláttam, hogy nincs mit tennünk

- Majd megpróbáljuk elérni őket a TSZe-maileren. - nyugtatott

- Rendben. És - de a mondatom nem tudtam befejezni, mert lépteket hallottunk.

- Futás! - mondta Lina

- Bayleef, vissza! - szóltam

El kezdtünk futni, de magunk sem tudtuk, hogy merre megyünk. Lina mondta, hogy egy sziget barlangjában vagyunk, ezért minél magasabbra kellett jutnunk. Felszaladtunk egy tűzlétrán, majd egy folyosóra értünk. Végigfutottunk rajta, majd egy szobában találtuk magunkat. A megfigyelő állomáson voltunk. Bementünk, de senkit nem találtunk. Az egyik képernyőn láttam, amint mindenki egy hangár felé fut. Majd egy másikon…

- Tom?

- Micsoda? - kérdezte Lina

- Ott van. - s Lina is a monitor felé fordult.

- És Maria is. - állapította meg.

Ekkor láttuk, amint a Koponyák berontanak hozzájuk, és elkapják őket. Tom még megpróbálta előhívni az egyik Pokemonjat, de már eltalálta Doxus Electabuzz-ának a Villámhulláma. Kérdően néztem Linara, mert nem tudtam, hogy mit tegyünk. Túl sokan voltak, így nem tudtunk velük szembeszállni, és elkaptak volna minket. De nem hagyhattam ott a barátainkat.

- Mi legyen? - kérdeztem reszketve az idegességtől

- Nem tudom - mondta Lina, s láttam rajta, hogy sírni fog - Nem lenne helyes itt hagyni őket.

- Tudom, de nem tehetünk semmit. - s ekkor ismét léptek zaját hallottuk.

Elindultunk. Találtunk egy vészkijárat, ami egy járaton átvezetett. A végén már láttuk a Nap fényét. Végigszaladtunk, s kiértünk a friss levegőre.

Egy kis tisztáson voltunk, a sziget legmagasabb pontján. Körbenéztünk, és megláttuk Maria vitorlását. Lina az ellenkező irányba mutatott. Elnéztem arra, és látni véltem egy motorcsónakot. A lány elindult, és én követtem. Leereszkedtünk a dombról, majd megérkeztünk a partra. Egyikőnk sem tudott megszólalni.

Granon és Cianwood

Majd erőt vettem magamon.

- És most hová megyünk?

- Cianwood városába. - mondta - A nagyapám visszavisz minket.

- Ő is itt van? - kérdeztem, és csak ekkor vettem észre, hogy egy idős, szemüveges, ősz férfi ül a csónakba. A tekintete komoly volt, de volt benne valami rokonszenves kedvesség.

- Igen. - mondta mosolyogva a lány, és eközben meg is érkeztünk hozzá

- Hello! - köszöntött minket, s hamar észrevette, hogy valami nincs rendben - Mi történt Lina?

- Elfogták a barátainkat, akik azért jöttek, hogy megmentsék Csongort.

- Értem. - mondta gondterhelten - Szóval te vagy a híres Csongor, akiről Lina olyan sokat beszélt. - és szelíden kezet fogott velem

- Igen, jó napot! - mondtam zavartan - Sokat mesélt rólam Lina? - kérdeztem

- Igen, állandóan rólad…

- De nagyapa! - csattant fel elpirulva Lina

- Bocsánat, nem tudtam, hogy - mentegetőzött - Egyébként szólíts csak Granonnak - mondta, s ismét komoly lett - Indulnunk kell.

Beszálltunk a hajóba, és Granon elindította a motorcsónakot. Csak ültünk, és bámultuk a szigetet, ami annyira pici volt, hogy inkább hordalékkúpnak tűnt.

- Írok egy e-mailt Wiltonnak, hogy mi történt. - mondtam

- Rendben, jó ötlet. - helyeselt Lina - Talán tud segíteni.

- Ő a TSZE mostani vezetője? - kérdezte Granon

- Igen. - mondtuk egyszerre, és én kérdően Linara néztem

- Ja, még nem is tudod. - mondta - Nagyapa is TSZE tag volt annak idején.

- Tényleg? - kérdeztem

- Igen, jó régen volt. - mondta Granon - Hogy eltelt az idő.

- De azért jól tartod magad. - szólt Lina

Láttam, hogy a lány kezd megnyugodni. Már nem feszengett, s megint régi önmaga volt.

- Szóval, hogy találtál meg? - kérdeztem

- Hát nem volt nehéz. - mondta a lány immár jókedvűen

- Mert? - és meglepetten figyeltem, a választ várva

- Hát, - kezdte - tudtam, hogy Tommal Olivine-ben vagytok, mert Maria, írt hogy találkoztatok. Én ekkor épp Cianwood városban pihentem nagyapánál. Már épp írni akartam, hogy látogassatok meg, mert úgyis erre tartotok. - mondta - De eszembe jutott, hogy mi történt Mariaval. Ezért gondoltam, neki nagyobb szüksége van rátok, hogy leszámoljon a Koponyákkal. De Maria megírta, hogy te inkább ide akarsz jönni. Ő és Tom, pedig nélküled indulnak el.

- Értem. De honnan tudtad, hogy hol vagyok? - kérdeztem

- Pár nappal utána Maria megint írt nekem. - válaszolta - Megtudta, hogy elraboltak a Koponyák, és elmondta, hogy hol talállak. Én azonnal siettem hozzád. Nagyapa elhozott a motorcsónakkal.

- Képes voltál veszélyeztetni a saját biztonságod, csak hogy megments? - kérdeztem elképedve

- Igen - mondta csöndesen - Nem hagyhattam, hogy bezárjanak, megkínozzanak, és ami még rosszabb… - Lina zokogásban tört ki, s a nyakamba borult

Nem tudtam, hogy hogyan nyugtassam meg, ezért csak át átöleltem, és az eget néztem.

Az út alig volt fél órás Cianwoodba. Kiszálltunk a csónakból, és észrevettem, hogy egy kis kikötőben vagyunk, ahova az S.S. Pearlnek is meg kellett volna érkeznie. Megtudtam Granontól, hogy a partőrség megtalálta a tengerjárót, és letartóztatták az ott lévő kalózokat. Sejtettem, hogy Akred nem volt köztük. Kimentünk a kikötőből, és szétnéztem. A város nem volt zajos, kevés ember lakott itt. Annál nagyobb volt a meleg Cianwood déli fekvése miatt. Kellemes kis városnak találtam. Granon mutatta az utat, és mi követtük. Útközben megláttam a helyi Arénát. Átlagos méretű, fából készült teremmel.

- Ide is be kellene néznem! - mondtam, és már nagyon vártam, hogy harcoljak.

- Még nekem is, - szólt Lina - mert még én sem szereztem meg a jelvényt Chucktól.

Pár perc múlva meghallottam a TSZe-mailerem csipogását. E-mailt kaptam Wiltontól.

Csongor és Lina!

Szomorúan hallom, hogy mi történt. Értesítettem a tagokat,

Akik ugyancsak megdöbbentek a hír hallatán. Sajnos senki nincs

A közelben, aki tudna segíteni. Bár Brandon szívesen felajánlotta a

Segítségét, de ezt Tomnak és Marianak kell megoldani. Megpróbáltam elérni

Őket, és sikerült is. Tom megírta, hogy náluk van a mailerük, tehát Ti is

Kapcsolatba tudtok velük lépni. A továbbiakról velük kell döntenetek.

Üdv:

WILTON

- Náluk van a TSZe-mailer? - kérdeztem döbbenten

- Azt írta Wilton. - szólt Lina - Csak azt nem értem, hogy ez nekünk miért nem jutott eszünkbe.

Azonnal írtam egy üzenetet Tomnak, s idegesen vártuk a választ. Közben megérkeztünk egy házhoz. Nem volt túl nagy, de otthonosnak tűnt.

- Itt volnánk - mondta Granon - Nem egy felhőkarcoló, de sokkal kényelmesebb.

- Nekem tetszik - mondtam elismerően - Otthon, Northwind faluban nekünk is hasonló van.

Bementünk, és a látványtól majdnem hátraestem. Gyönyörűen volt berendezve, régies stílusa volt, és láttam benne egy megmagyarázhatatlan szépséget. Lina megmutatta a szobáját. Pontosan olyan volt, mint gondoltam. Kicsit rendetlen, de megfelelő egy tizenöt éves lánynak. Habár tele volt plüssökkel, és efféle lányos dolgokkal, de ezen kívül tetszett. Leültünk, és elkezdtünk beszélgetni. Pár perc múlva szólt Granon, hogy elkészült ebéd. Kimentünk a konyhába. Granon Lina szerint nagyon jól főz, így hát kíváncsian vártam a végeredményt. Egy helyi specialitást készített, aminek a neve rakottwoodas. Pontosan nem tudtam, hogy mit jelenthet, de biztos finom lehet. Közben Granon elmesélte, hogy edző korában milyen kalandokba keveredett, és miként fogott el egy Fénylő Dragonairt.

- Egy fénylő Dragonairt? - kérdeztem

- Igen. Azon ritka Pokemonok egyike, akik valamilyen színváltozást örököltek. - igazított ki - Erősebbek, mint az átlagos társaik, és ritkábbak is. Nos, majd egyszer többet mesélek róluk, de most együnk! - mondta

Jóízűen megebédeltünk, s megetettem a Pokemonjaim. Egyszer csak eszembe jutott valami. Felszaladtam Lina szobájába, majd elkezdtem kutatni a táskámban. Meg is találtam, amit keresetem. Lementem az emeletről, és megálltam Lina előtt.

- Majdnem elfelejtettem, hogy vettem neked valamit Olivine-ben. - mondtam, s elővettem a nyakláncot, amit még Tommal vásároltunk egy boltban.

- Csongor, ez gyönyörű! - kapkodott levegő után Lina

- Tudom - kacsintottam, majd feltettem a nyakára a láncot - Remekül áll! - jegyeztem meg

- Köszi. - hálálkodott Lina - Olyan ari vagy!

Kisvártatva megérkezett a válasz Tomtól

Hello!

Nincs sok időm írni, mert bármikor megláthatnak.

Egyelőre csak annyit tudok mondani, hogy jól vagyunk, és folytassátok

Az Utat. Mi boldogulunk, és már van is egy tervünk. Eszetekbe ne jusson értünk jönni, mert azonnal elkapnak benneteket. Remélem a gyűlésen

Találkozunk

Tom

Letettem a TSZe-mailert, majd gondterhelten Linara néztem.

- Nem volt valami bíztató, amit írt. - mondtam

- Hát nem. - szólt Lina - De az a lényeg, hogy jól vannak.

- Ami az utat illeti, én szeretném folytatni. - mondtam, és beletörődtem, hogy nem tudok nekik segíteni

- Én is. - mondta Lina - Akkor, benézhetnénk Chuckhoz. - javasolta

- Rendben. - s lelkesen bólogattam - Már régóta vágyok egy Aréna csatára.

- Nos, indulhatunk? - kérdezte

- Bármikor.

Az út folytatódik: harc Chuckkal

Késő délután volt, mire megérkeztünk az Aréna bejáratához. Bementünk, és megláttuk Chuckot, amint egy Machoke-al görgettet hatalmas sziklákat.

- Jó napot! - köszöntünk

Chuck felénk nézett, majd leállította Machoke-ot.

- Szervusztok! - mondta - Áh, Lina, régen láttalak. Granon mondta, hogy meglátogattad. De gondolom, nem látogatóba jöttél. - állapította meg

- Hát, ami azt illeti, azért jöttünk, hogy megküzdjünk a jelvényért. - szólt Lina

- Értem. Nos, elfogadom a kihívást, és felajánlok egy kettő-kettő elleni párharcot.

- Rendben. - mondtam - Mi készen állunk

Chuck bevezetett minket a harctérre, majd elfoglalta a helyét. Én megálltam Lina mellett, majd egymásra néztünk.

- Minden a csapatmunkán múlik. - mondtam, s a lány bólintott.

- Machoke, Poliwrath! - zengte Chuck

- Téged választalak, Bayleef! - s előhívtam Bayleef-et.

- Pidgeot, te jössz! - mondta Lina - Szárnytámadás!

Pidgeot azonnal megtámadta a Machoke-Poliwrath párost. Machoke időben félreugrott, míg Poliwrath egy Hidropumpával védekezett. Közben Bayleef Pengelevelekkel támadta meg Poliwrath-ot, aki nem figyelt a Pokemonra, így nagy erejű csapást kapott.

- Szép volt Bayleef! Most egy Testcsapást! - utasítottam

- Machoke, védd meg Poliwrathot! Megaütés! - mondta Chuck

Machoke nekirontott Bayleefnek, de Pidgeot időben cselekedett, és egy Gyorstámadással a földbe döngölte a Pokemont. Így Bayleef elérte Poliwrathot, de amikor már támadt volna, Poliwrath átugrott a feje fölött, és egy Hipnózissal próbálta elaltatni. Cselekednem kellett.

- Bayleef, Méregspórák! - mondtam, és Bayleef még időben megmérgezte Poliwrath-ot.

- Machoke, Fókusz-ütés! - s a Pokemon felkészült a támadásra - Poliwrath, most egy Vízá... Poliwrath? - és Chuck döbbenten nézett a földön fekvő Pokemonjára

- Szép volt Bayleef! - dicsértem meg teljesen kimerült Pokemonom - és visszahívtam a labdájába

- Poliwrath, vissza! Ügyes voltál! - mondta Chuck - De a harc még nem ért véget.

- Én is úgy gondolom. - szólt Lina - Pidgeot, Forgószél!

Machoke egy ideig próbálta magát tartani, de végül hátraesett a csapástól, de nyomban fel is állt. És visszavágott egy Égfelütéssel. Pidgeot a földre zuhant, és egy nagyobb porfelhő keletkezett felette, pillanatra elhomályosítva a harctérre látásunkat. Linara néztem, aki bólintott egyet, de nem tudtam, hogy kinek szól. Ekkor láttam, hogy Pidgeot már a levegőben készül egy támadásra. A porfelhő már majdnem kitisztult, és láttam, amint Machoke forgolódva keresi Pidgeot-ot. És erre várt Lina. Ismét meghajtotta a fejét, és Pidgeot eszméletlen sebességgel zuhanni kezdett, majd bekövetkezett, amire számítottam: Pidgeot Égitámadással támadt, ami egyike a legerősebb Repülő típusú csapásoknak. Machoke védtelen volt, így a harc végkimenetelére is fény derült. Machoke erőtlenül feküdt el az Aréna harcterén.

- Machoke, vissza! Büszke vagyok rád! - és ismét visszahívta Pokemonját Chuck, majd megindult felénk

Lina megdicsérte Pidgeot-ot, majd gratuláltam neki. Boldogok voltunk, hogy megszereztük a jelvényt, egy nehéz harcban.

- Nos, ideje átnyújtanom nektek ezeket a jól megérdemelt kis drágaságokat. - mondta Chuck, és felénk nyújtotta a két apró jelvényt.

- Köszönjük szépen! - mondtuk, s elbúcsúztunk tőle

Kisétáltunk az Arénából, majd Granon háza felé vettük utunk. Pár perc alatt megérkeztünk, és elújságoltuk sikerünket Lina nagyapjának. Késő délután még Lina megmutatta a falu nevezetességeit. Többek között láttam egy ötszáz éves gyógyszertárat, és egy Pokemon nyomdát. Este Granon meghívott minket egy elegáns étterembe. Jóízűen megvacsoráztunk, majd visszamentünk a házhoz. Korán le akartunk feküdni, mivel az események megviseltek minket. Lina szobájában a földön feküdtem, de még percekig nem jött álom a szememre. Végül megnyugtattam magam, hogy Tomék elboldogulnak. Reggel későn ébredtünk, és csak déltájt keltünk fel. A reggelit kihagytuk, és csak pár falatot ettünk. Lina javaslatára kimentünk a tengerpartra fürödni. A ház közel volt az egyik strandhoz, így hamar odaértünk. Kiengedtük Pokemonjainkat, s megadtam az utasítást:

- Irány játszani!

A Pokemonjaink boldogan kergetőztek, és fürödtek. Én béreltem egy kite-surföt, és kimentem a nyílt tengerre. Mindenki jól érezte magát. Délután visszamentünk Granon házába.

Felszaladtunk az emeletre, és összepakoltunk. Mikor készen voltunk lementünk elbúcsúzni Granontól.

- Hát, ismét elmegyek, nagyapa! - szólt Lina - De a gyűlés után ismét meglátogatlak, addig is nincsen több esti Jigglypuding evés! - mondta

- Rendben van. - húzta a száját Granon - Pedig azok a mennyei pudingok. - jegyezte meg - De félretéve a tréfát, nagyon hiányozni fogsz. Te vagy az egyetlen kisunokám, és nem tudnám elviselni, hogyha bármi történne is veled.

- Ezért van velem Csongor! - nyugtatgatta a lány Granont

- Ahogy nekem feltűnt nem csak azért. - kacsintott Granon - Megromlott a látásom, de nem vagyok vak. Csongor, kérlek vigyázz rá!

- Megígérem! - mondtam

- Akkor jó. És még mielőtt elfelejtem. - szólt - Szereztem két repülőjegyet a Hoothoot Expressre. Húsz perc múlva indul Mahogany falvába.

- Tényleg? - kérdezte Lina - Köszi nagypapi! - hálálkodott

- Nos, induljunk. - mondtam - Köszönök mindent.

- Nincs mit fiam. - s kezet ráztunk

- Szia, nagyapa! - köszönt el a lány, majd egy puszit nyomott Granon arcára

Elindultunk a reptérhez. Tíz perc alatt odaértünk, majd felszálltunk a gépre. A repülőtér nagyon kicsi volt, egy apró kifutópályával. Percek múlva beindultak a propellerek, s rákanyarodtunk a pályára.

Az út öt órásnak ígérkezett. Egész idő alatt beszélgettünk Linaval. Megosztottuk a Pokemon tanítási tapasztalatainkat, elemeztük a harcokat. De komolyabb témákra is kitértünk, amik erősítették a kettőnk közti kapcsolatot. Késő éjszaka érkeztünk meg Mahogany falvába. Egy mezőn szálltunk le, nem messze a falutól. Pár perc alatt beértünk a PokeCenterbe. Joy nővér szívesen látott minket éjszakára. Mahogany falva az eddigi legkisebb falu volt, ahol eddig jártam. Még beszélgettünk egy darabig, végül éjfélkor nyugovóra tértünk, de még előtte kiengedtem Umbreont vadászni.

Másnap korán reggel ébredtünk, és hamar elhagytuk a PokeCentert.

- És most? - kérdezte Lina

- Hát, először reggelizzünk, utána irány az Aréna! - mondtam

Betértünk egy kis fogadóba, ahol jóízűen megreggeliztünk. Mindketten egy Chansey omlettet ettünk. Majd megetettük a Pokemonjainkat is. Kifizettem a reggelit, s kimentünk a főútra. Láttunk egy gyereket egy gördeszkán, akit a Scizorja húzott. Hirtelen kicsúszott alóla a deszka, és a földre zuhant.

Todd és az Extrém Pokemon: Scizor

- Nem esett bajod? - kérdezte tőle Lina

- Semmi baom. - mondta a srác, vidéki akcentussal

- Egyébként mit csinálsz? - kérdeztem

- Gyakorlok az Extrém Pok'mon versenyre. - szólt, s felállt. Tizenkét év körüli, barna hajú, kék szemű fiú volt

- Extrém Pokemon? - néztem kérdően

- Igen. Egy o'an verseny, ahol a Pok'monod segítségével kell deszkáznod. A győztes kap egy Pok'mon tojást. - igazított ki

- Nem hangzik rosszul. - mondtam - Mikor kezdődik a verseny?

- Hónap után reggel tízkó'. Jaj, még bé sem mutatkoztam. A nevem Todd, és ő itt Scizor.

- Én Csongor vagyok. - mutatkoztam be - Ő pedig Lina.

- És, szeretnél indulni a versenyen? - kérdezte Todd

- Igen, megpróbálnám, de nincs deszkám, se kötelem. - mondtam

- Nekem van egy felesleges fő'szerelésem. Kő'csönadhatom. - ajánlkozott

- Tényleg? - kérdeztem - Nagyon meghálálnám.

- Ugyan. Gyertek velem, mögmutatom a házunkat.

Követtük Toddot, aki egy dombra vezetett fel minket, ahol egy hatalmas farm volt.

- Fú, nem rossz. - mondtam

- Nem hát. - szólt Todd

- Ez meseszép! - lelkendezett Lina

Mindenütt Ponytak szaladgáltak, és Miltankok legelésztek a smaragdzöld legelőkön, egy Growlithe kíséretében. Bementünk egy pajtába, ahol a falnak volt döntve egy deszka, és egy kötél.

- Íme. Nem a legújabb darab, de megteszi. - mondta

- Köszönöm. - hálálkodtam

- Van Pok'monod, akivel indulhatsz? - kérdezte Todd

- Még szép! - mondtam - Umbreon, Combusken, Bayleef, gyertek elő!

- Aszta, te egy edző vagy?

- Igen. - mondtam - És Lina is.

- Valóban. - szólt a lány - Pidgeot, Houndour, Ursaring, Jumpluff! - s már kint is voltak Lina Pokemonjai

- És jölvényetek is van? - kérdezte Todd

- Persze. - és megmutattuk mind a hat jelvényünket

- Nekem csak Scizor van. - mondta - De ő is nagyon erős. És egyszer mi lészünk a Johto Liga bajnókai.

- Úgy legyen. - mosolygott Lina

- Nincs nagy tapasztalatom a Pok'mon harcban, de mögmérkőzné' velem, Csongor?

- Rendben, elfogadom a kihívást.

Kimentünk a mezőre, és Todd megállt velem szemben Scizorral az oldalán. Én Umbreont választottam. A harc pillanatokon belül elkezdődött.

- Scizor, Duplacsapat! - utasította Pokemonját Todd

- Umbreon, Hipnózis! - mondtam, majd Umbreon végignézett a Scizor-okon. A hamisak egytől egyig eltűntek, és az igazi gyorsan félreugrott, s már támadt is az Acélszárnyakkal. Umbreon a Gyorsasággal eltűnt, majd Scizor mögé került, és a levegőbe ugrott.

- Most egy Árnylabda! - utasítottam

A csapás beterítette Scizort, majd a földbe döngölte.

- Scizor! - kiáltott fel Todd

A Pokemon nem tudta tovább folytatni a harcot, s a fiú visszahívta. Megdicsértem Umbreont, majd én is így tettem. Odamentem Toddhoz, és ő gratulált nekem.

- Ti is ügyesek voltatok. - mondtam, majd kezet fogtunk

- Még sokat kell edzenünk! - szólt Todd - De idővel jók löszünk. De most mönnyünk gyakorói.

- Todd bekötötte Scizort a hámszerű kötélbe, majd felpattant a deszkájára. Én is így tettem, a választásom Bayleefre esett.

- Vót már egy srác, aki nyert egy Bayleef-fel egy Arcanine ellen. - mondta Todd

- És remélem lesz is. - mondtam

- Mönnyire tudsz deszkázni? - kérdezte a fiú

- Hát nem nagyon. De snowboardozni nagyon jól tudok, sőt nyertem már bajnokságot is. - büszkélkedtem

- Hát, van valami hasonlóság a köttő között. - mondta Todd - Próbáljuk meg! Scizor, indulj! - adta ki az utasítást

- Bayleef, fuss! - kiáltottam

Elindultunk lefelé a dombtetőn. A deszka furcsa volt, és nehéz volt irányítani, de hamar megszoktam. Bayleef nagyon ügyesen fordult, habár estünk párat. Todd és Scizor viszont mesteri szinten lehettek, mert rendkívül jók voltak. Mikor befejeztük az edzést, visszamentünk a farmra. Todd felajánlotta, hogy vendégül lát minket. Bemutatott minket a szüleinek, Ginanak és Franknek, valamint a többi rokonának, akik annyian voltak, hogy nem tudtam megjegyezni a nevüket. Délfelé megebédeltünk a nagycsaláddal. Ennyi ételt még nem láttam egy asztalon.

Délután Todd körbevezetett minket a faluban. Mindent megmutatott, amit érdemes látni. Említette, hogy észak felé van egy Düh-tó nevezetű látványosság. Elmesélte, hogy egyszer erre járt a híres Sárkánymester, Lance, aki lecsitította, és elfogta a dühöngő Vörös Gyarados-t. Megmutatta a helyi Arénát is, amit Pryce vezetett. Láttunk egy Pokemontojást tenyésztő farmot, akiktől az Extrém Pokemon verseny győztesei is kapják a díjat. Késő délután hazamentünk, és megvacsoráztunk. A farmon mindenki korán ment el lefeküdni, hiszen nem volt Televízió, sem rádió. Lina és én megkaptuk az egyik vendégszobát, amivel az volt a probléma, hogy csak egy nagy ágy volt benne.

- Én alszom a földön. - ajánlottam fel

- Nem szükséges. - mondta Lina mosolyogva - Elvégre együtt járunk, nem?

- De, igen. - mondtam, habár egy kicsit zavarban voltam

Pár perc múlva már mi is lefeküdtünk, és Linat azonnal elnyomta az álom. Én még órákig forgolódtam, s azon tűnődtem, hogy vajon milyen lesz a verseny. Végül én is elaludtam. Reggel Todd keltett minket. Az egész napot edzéssel töltöttük, és Bayleeffel már nagyon ügyesek voltunk. Lina segített Todd édesanyjának a főzésben. Bayleef az edzések alatt nem csak a deszkahúzásban lett jobb, hanem tapasztaltabb, erősebb is lett. Este kimerülten tértünk nyugovóra. Reggel ismét Todd ébresztett minket.

- Keljetek! - mondta - Egy óra múlva kezdődik a verseny.

Azonnal felpattantunk, majd gyorsan lezuhanyoztunk és felöltözködtünk, utána megreggeliztünk. Negyven perc múlva már a verseny helyszínére igyekeztünk. Lina a farmon maradt segíteni a házimunkában. Todd elmondta, hogy egy kis völgyben lesz, a cél pedig a Pokemontojást tenyésztő farm. Negyed óra múlva megláttuk a verseny rajtjánál felállított sátrakat. Mikor megérkeztünk, gyorsan jelentkeztünk, majd előhívtuk Pokemonjainkat.

- Gyerünk Bayleef, ahogy tegnap. - bíztattam Pokemonom - Ha segítünk egymásnak sikerülni fog. - mondtam

- Béj! - bólintott

- Versenyzők a rajthoz! - kiáltott a bíró, és mindenki elfoglalta a helyét - Az útvonal sárga szalaggal van jelezve, s a cél a Pokemon farm. Akit szabálytalanságon kapunk, az illetőt azonnal kizárjuk a versenyből. - mondta, és felemelte a kezét - Rajt!

A tömeg megindult. Voltak, akik beragadtak, és elestek, de szerencsére Todd és én is jól rajtoltunk. Egy lány vezetett a Ninetales-ával. Todd és Scizor éppen másodikok voltak. Én jelenleg az ötödik, és egyben az utolsó. Bíztattam Bayleefet, és hirtelen elkezdett gyorsulni. Leelőztünk egy Quilavat, majd egy Butterfree-t is. Megérkeztünk Todd mögé. Scizor is felgyorsult, s pillanatok alatt maga mögött tudta az egész mezőnyt. Ezt Ninetales és az edzője nem nézték tétlenül, s hamar bevágtak eléjük. Bayleef tovább hajtotta magát, míg végül mind a hárman fej-fej mellett haladtunk. A verseny utolsó ötven méterére értünk. Scizor még felélte utolsó energiatartalékait, és pár hajszállal előbbre került. Ninetales már nem bírta, így lemaradt. Bayleef még egy utolsót hajrázott, de Scizort már nem sikerült utolérni.

- A verseny győztese Todd és Scizor! - kiáltotta a bíró, aki közben megérkezett a célhoz

- Szép vót Scizor! - ujjongott Todd

- Ügyes voltál Bayleef! - dicsértem meg kifáradt Pokemonom

- Nos, Todd - szólt a bíró - ideje átvenned a díjat.

Todd odament a pulthoz, ami tele volt tojásokkal. Kiválasztott egy sárgaszínű tojást, amin barna csíkok voltak. Gratuláltam neki, majd diadalittasan elindultunk vissza a farmhoz. Útközben nevetve végigtárgyaltuk a versenyt. Todd elújságolta a családjának, hogy megnyerte a futamot, és Toddot hősként ünnepelték. Ideje volt mennünk. Elköszöntünk Todd családjától, majd elindultunk a faluba a fiú kíséretében. Tíz perc alatt megérkeztünk.

- Örülök, hogy megismertelek. - mondta Lina mosolyogva

- Szintén. - mondtam - Nagyon jó edző lesz belőled.

- Köszi. - szólt Todd - Bármikó' szívesen látlak benneteket, ha erre jártok.

- Rendben. Viszlát Todd! - és kezet nyújtottam neki

- Sziasztok! - köszönt el

Jeges megpróbáltatások

Ebédidő volt, ezért betértünk egy helyi fogadóba. Rendeltünk, majd jóízűen megebédeltünk, s megetettük a Pokemonjainkat. Elhatároztuk, hogy kihívjuk Pryce-ot. De előtte leültünk egy kis réten közvetlen az étterem mellett. Előhívtuk Pokemonjainkat, akik boldogok voltak, s egymással játszottak. Megfésültem Umbreon bundáját, eközben Lina Pidgeot-tal gyakorolta az Acélszárny támadást. Bayleef, és Houndour kergetőztek, Ursaring, pedig egy fa alatt aludt. Egyedül Jumpluff vonult félre félénken. Ezt Lina is észrevette, majd odament hozzá.

- Mi a baj Jumpluff? - kérdezte aggódva

Jumpluff csak egy rémült pillantást vetett a többi Pokemonra, majd Linahoz bújt.

- Már értem. - mondta a lány - Nyugodj meg Jumpluff, Csongor Pokemonjai nem fognak bántani. Ők a barátaink.

Jumpluffot csak félig nyugtatták meg Lina szavai. Habár már nem vonult félre, Lina közelében maradt. Eközben Combusken pár vad Stantler-nek hencegett a Lángvetőjével. Mikor ez az egyszerű felvágás komolyra fordult, és Combusken már nem egy fát felgyújtott, Umbreon, mint a csapat legfegyelmezettebb, legkomolyabb tagja közbelépett. A tüzet a Homoktámadással eloltotta, majd Combusken irányába küldött egy Árnylabdát figyelmeztetés gyanánt. Combusken kitért a támadás elől, majd dühösen megcélozta Umbreont egy Tűzrohammal. Umbreon egy Korláttal kivédte a csapást.

- Elég legyen ebből! - kiáltottam - Szégyelljétek magatokat! Ahelyett, hogy játszanátok, itt viaskodtok. Combusken, messzire mentél ezzel a nagyképűsködéssel. Most pedig kérjetek bocsánatot egymástól.

A két Pokemon lehajtott fejjel egymáshoz kullogtak, majd Umbreon bólintott, s Combusken követte példáját.

- Így már jobb. - mondtam elégedetten

Ismét leültem, majd Combusken táraságában néztem, amint Bayleef odalopódzik Ursaring-hoz, aki mit sem sejtve egy fának dőlve szunyókált. Mikor odaért, ráugrott, és Ursaring ijedten felriadt álmából, és levegő után kapkodva felmászott a fára. Mikor rájött, hogy csak Bayleef az, morcosan lecsúszott, és megpaskolta Bayleef fejét, majd hirtelen ráüvöltött. Bayleef a rémülettől mozdulni sem bírt. Ursaring nevetve tovább masírozott, és jelezte Linanak, hogy ismét éhes. Lina boldogan megetette, majd javasolta, hogy induljunk. Összeszedtük a holminkat, és az Aréna felé vettük utunkat, ami tízpercnyi sétára volt. Mikor megérkeztünk, jobban szemügyre vettem az Arénát.

Szinte semmiben sem különbözött a többi teremtől, csak a külseje volt más. Bementünk az ajtón, és megkerestük Pryce-ot. Ott állt egy Dewgong társaságában, aki egy jeges medencében lubickolt. Az Aréna belső hőmérséklete 0 fok alatt mozgott. Gyorsan magunkra kaptunk egy pulóvert, de még így is fáztunk. Ellenben Pryce-szal, aki egy rövidnadrágban és egy pólóban nézett minket jeges tekintettel.

- Jó napot! - köszöntöttük

- Szevasztok. - mondta ridegen

- Ö - méláztam, mert meglepett ez a hűvös fogadtatás, ami még hidegebb volt, mint az Aréna -, edzők vagyunk, és szeretnénk kihívni önt.

- Rendben. - mondta - Ki az első?

Kérdően Linara néztem, de a tekintetéből csak ennyit tudtam kivenni; Szándékosan ilyen bunkó? Végül erőt vett magán, és Pryce felé fordult

- Én leszek. - mondta a lány - Ideje ellátni ennek a felfuvalkodott hólyagnak a baját! - mondta úgy, hogy csak én halljam

- Jó, de csak finoman. - kacsintottam, habár nem tudtam, hogy Lina miért húzta fel magát. Pryce tényleg nem volt éppen a legudvariasabb, de ez érthető, hiszen az egyik legnagyobb Arénavezető.

Közben a harc elkezdődött. Pryce Dewgong-ot választotta, Lina pedig Ursaring-ot.

- Ursaring, Megaütés! - kiáltotta a lány.

Dewgong fürgén beúszott a medence közepébe, ahol Ursaring nem tudta elérni. Már támadt is egy Auróra sugárral. Ursaringnak nem volt lehetősége védekezni, így nagy erejű csapást kapott. Gyorsan feltápászkodott, de már el is találta egy Jégsugár. Ismét felállt, de ezúttal már nem hezitált. Lina utasítására kilőtt egy lomha Hipersugarat, ami elől Dewgong könnyedén kitért.

- Ursaring, gyorsabbnak kell lenned! - mondta Lina

A Pokemon bólintott, s ismét támadt egy Hipersugárral, ami már pontos volt, és a medence aljára küldte Dewgong-ot.

- Dewgong! - recsegte Pryce, s belátta, hogy Dewgong már nem képes folytatni a harcot - Térj vissza!

Majd elindult Lina felé.

- Tisztességes csatában kerekedtél felül - mondta -, de a jelvényt csak akkor nyerheted el, ha a kis barátod is nyer.

- Tessék? - kérdeztem döbbenten

- Ez nem szabályos! - kiáltotta Lina

- De így érdekesebb. - szólt Pryce gőgösen - Vagy így, vagy sehogy.

- Rendben. - egyeztünk bele a kikényszeríttet feltételekbe

- Akkor kezdjünk neki! - rikkantotta Pryce - Menj, Piloswine!

- Te jössz Combusken! - s előhívtam a Pokemonomat

- Hószóró! - adta ki az utasítást Pryce, és Pokemonja már támadt is.

- Térj ki Combusken! - mondtam izgatottan

De Combusken későn mozdult, ezért eltalálta a csapás, ami látszólag nem viselte meg. És ellentámadásba lendült egy Téglatöréssel, amit Piloswine az agyaraival felfogott. Majd egy Testcsapással a falnak döngölte Combuskent, aki nehezen, de talpra állt.

- Akkor most egy Lángvetőt! - kiáltottam

Combusken hatalmas erejű csapást mért Piloswine-ra, de a Pokemon jól tűrte, s válaszolt is egy Jégesővel, ami elől Combusken időben kitért. Utasítottam egy Duplarúgásra. Mikor Piloswine-hoz ért, a Pokemon ismét feltartotta agyarait, ezáltal blokkolta Combusken támadását. A csata már negyed órája tartott, de Piloswine még mindig friss volt, szemben Combuskennel, aki ereje utolsó tartalékait élte fel.

- Ez így nem megy. - mondtam magamban - Ha közel megyünk, kivédi, ha Tűz típusú támadást használunk, meg sem érzi. Hacsak... - és egy pillanatra elgondolkodtam

- Combusken! - szólítottam meg kimerült Pokemonomat - Ugrálj a jégtáblákon!

- Tessék? - hőkölt hátra Lina - Mi lesz, ha bele esik? - kérdezte

- Nyugodj meg! - mondtam - Combusken-nek remek az egyensúly érzéke.

A Pokemon nekirugaszkodott, majd beleugrott a medencébe, éppen egy jégtáblára

- Most elkapunk titeket! - mondta Pryce - Piloswine, Jégeső!

Combusken átugrott egy másik jégtáblára. Piloswine ezzel csak azt érte el, hogy a támadás megfagyasztotta a vizet, és így egy jégtáblával több helyen tudtunk mozogni. Combusken már készült is egy Tűzrohamra, de gyorsan leállítottam.

- Várj még! - mondtam - Inkább hecceld egy kicsit.

Combusken nagyképűen mutogatta az izmait, ami Piloswine-t látszólag nagyon feldühítette. Majd grimaszokat vágott, riszálta magát, és ezzel végképp kihozta a sodrából a Pokemont. Piloswine a súlya miatt nem tudott felmenni a jégre, mert az azonnal beszakadt volna.

- Nem dőlünk be ennek az olcsó trükknek! - nevetett Pryce - Piloswine, fagyaszd le az egész medencét olyan vastagon, hogy ne okozzon gondot a tömeged!

- Máris bedőltél. - jegyeztem meg magamnak

Közben Piloswine sem vesztegette az idejét. Az egész medencét a fenekéig fagyasztotta a Jégsugarával. Majd óvatosan rámerészkedett. Párat rugózott a jégrétegen, s mikor már biztonságosnak ítélte, felvette a támadó pozíciót. Csak erre vártunk.

- Most, Combusken! - kiáltottam - Lángvető!

Combusken jól irányzott támadása a Piloswine alatti jégréteget teljesen kiolvasztotta, és már csak egy gyenge kis tábla tartotta fenn a Pokemont. Piloswine riadtan visítozott, s kétségbeesetten ficánkolt.

- Piloswine! - bömbölte Pryce torkaszakadtából, s döbbent arckifejezéséről megállapítottam, hogy meglepte a stratégiám - Térj vissza! - mondta lehajtott fejjel.

Majd kotorászni kezdett a zsebében, és mikor megtalálta, amit keresett, elindult felénk.

- Nos, íme. - mondta - A jól megérdemelt jelvényetek - s fintorodva átadta az apró díjakat, amiket büszkén átvettünk.

- Látom, ez a csata sem törte meg a jeget. - mondtam - De azért köszönjük a harcot.

- Van is mit. - szólt - Viszlát, ifjú edzők.

- Viszontlátásra! - köszöntünk el Pryce-tól, majd kisétáltunk az ajtón.

Késő délutánra járt az idő. Megállapodtunk Linaval, hogy csak holnap indulunk útnak.

- Üljünk be egy kávézóba. - javasoltam

- Rendben, jó ötlet. - egyezett bele Lina

Elindultunk, és hamar találtunk is egyet. A neve Dühcukorka bár volt. Rendeltünk két "Gengar-álma" nevezetű italt, ami fenyegetően sötét színű volt. A Pokemonjainkat is megitattuk Moomoo tejjel, s rögvest jókedvűek lettek, Combusken már nem is érezte a Piloswine-tól kapott sérüléseket. Linaval estig beszélgettünk a bárban. Végül elhatároztuk, hogy éjszakára betérünk a PokeCenterbe. Joy nővér ismét szívesen látott minket. Míg mi vacsoráztunk, addig ő kivizsgálta a Pokemonjainkat.

- Remek formában vannak, és egészségesek! - állapította meg

Tizenegy körül lefeküdtünk aludni. Már majdnem elnyomott az álom, mikor megcsörrent valami a táskámban; A PokeNavigátorom volt. Kihajtottam, s láttam, hogy valaki hívott. A szám ismeretlen volt, így nem is törődtem vele, majd visszafeküdtem. Reggel korán keltünk. Megmosakodtunk, megreggeliztünk. Joy nővérnek beszámoltunk az utunk következő állomásáról, s a tanácsára melegen öltöztünk. Szerencsére a TSZE-nek téli ruhái is vannak. Elköszöntünk tőle, majd ismét útnak indultunk, ezúttal a 44-es út irányába. Ez az útszakasz csatákban gazdag helynek ígérkezett. Három óra leforgása alatt számtalan edzőt legyőztünk. Habár még csak a 44-es út felénél jártunk, eldöntöttük, hogy nem harcolunk többet, mert a Pokemonjaink nagyon kifáradtak. És még aznap szembe kellett néznünk egy veszedelmes hellyel; a Jég Ösvénnyel.

Keresztül az Ösvényen

- Jártál már ott? - kérdeztem Linatól

- Még nem. - mondta - De sok rosszat hallottam a Jég Ösvényről.

- Kezd hideg lenni. - állapítottam meg - És az út is emelkedik.

Egy óra járás után, már a hegyekben voltunk. Johto havas ormai vészjóslóan meredtek fölénk. Pár perc múlva a hó is esni kezdett. Felvettünk a meleg, téli kabátjainkat. Lina egy szőrmés, polárkabátot viselt, ami remekül állt rajta. Körülbelül három-, de legfeljebb négyezer méter magasan lehettünk. Ez nem lepett meg minket, mert Mahogany falva is magas fekvésű. A táj szépsége lenyűgözött minket, de ugyanakkor tartottunk a hidegtől, legfőképpen az éjszakától. Az utat is alig láttuk, mert a hó szinte teljesen befedte. Kénytelenek voltunk a PokeNavigátorunk térképére támaszkodni. A hidegtől az akkumulátor csak egy röpke percig bírta. Másfél óra múlva elérkeztünk egy megfagyott, viharvert táblához; Jég Ösvény 500 méter. Ezt a távolságot tíz perc alatt tettük meg a bokáig érő hó miatt. A hóátfúvásoktól nem sokat láttunk, de végül pár méterre magunk előtt észrevettünk egy hatalmas, sötét bejáratot.

- Hát, megtaláltuk. - mondtam

- Ennek most örülnöm kellene? - nézett rám Lina remegve

Még utoljára hátranéztünk, s bevetettük magunkat a sötétségbe. A barlangban csak egy halvány fénysugár derengett, de ez pár perc járás után el is tűnt. A szemünk lassan hozzászokott a sötéthez, viszont elő kellett hívnom Umbreont, hogy világítson. Így jobban körbe tudtunk nézni. Rideg volt, a falait jég fedte be, és minél beljebb értünk, annál hidegebb lett.

Lina annyira félt, hogy csak belém karolva, mert menni. A járat, amiben voltunk végtelennek tűnt. Órákig vesztegeltünk, míg végül kiértünk egy szélesebb, magasabb jégfolyosó lábához. Itt letelepedtünk, mert késő délutánra járt.

- Szerintem próbáljunk meg pihenni, és csak este induljunk tovább. - javasoltam - A sötét miatt úgyis mindegy, hogy nappal megyünk vagy éjszaka.

- Rendben. - mondta Lina vacogva

Tüzet nem tudtunk gyújtani, mert nem volt éghető anyagunk. Ezért belebújtunk a hálózsákunkba, és így próbáltuk a testünket melegen tartani. Umbreont visszahívtam a labdájába, mert ezt a hideget még ő sem bírta volna sokáig. Lina hozzám bújt, amennyire csak lehetett, és a mellkasomra hajtotta a fejét.

- Nem is olyan rossz ez a hideg! - gondoltam, és átkaroltam az alvó lányt

Pár óra múlva felkeltünk, s ismét elindultunk. A járat meredeken lejteni kezdett, és csak hajnalban értünk a végére. Egy jégcsarnokba találtuk magunkat, mely tele volt Zubat-ekkel, és Golbat-ekkel. A mennyezeten egy halvány repedés volt, amin a felkelő Nap halovány, de szívderítő sugara ragyogott be, s adott némi fényt. Nesztelenül sétáltunk végig a csarnokon, elkerülve az alvó Pokemonok figyelmét. Rátértünk egy másik barlangfolyosóra, és órákon át meneteltünk, míg csaknem teljesen elvesztettük az időérzékünket. Gyakran meg kellett állnunk pihenni, azonban ételt alig fogyasztottunk. Tartalékolnunk kellett, mert nem tudtuk, mikor érünk a Jég Ösvény végére. Aludni csak keveset tudtunk, mivel megfagytunk volna, ha sokáig időzünk egy helyben. Lina szerint négy napja vagyunk már a jégbarlang foglyai. Kimerültek voltunk, keveset beszéltünk. Minden mondatunkat keserves virtus előzte meg a torkunkkal. Lina szeme fáradt volt, arca falfehér.

Újabb nap telt el, és mi szakadatlanul vánszorogtunk a homályban, míg végül elérkeztünk egy hétágú járatszétváláshoz.

- Remek. - recsegtem kedvtelenül - Most mi legyen? Hét út közül nem tudjuk, hogy melyik a kivezető.

Lina a falnak vetette hátát, majd lecsúszott a földre.

- Lina! - kiáltottam ijedten - Ébren kell maradod!

A lány erőtlenül dőlt oldalt, s könnyű teste zajtalanul találkozott a rideg jégpadlóval. Azon nyomban odarohantam hozzá, és felültettem. A keze s az arca hidegebb volt, mint a jég.

- Ne! - suttogtam, és lehajtottam a fejem

Cselekednem kellett. A lány teste kihűlt, azonnal ki kellett vinnem a barlangból. Az életéről volt szó, s ha nem melegedik fel órákon belül a teste, akkor elveszíthetem.

- Combusken! - és elővívtam Pokemonomat - Próbáld meg felmelegíteni Linat!

A terem közepére vittem a lányt, s lefektettem. Majd hátráltam, és Combusken egy Tűzorkánnal vette körül Linat.

- Elég lesz! - mondtam - Köszönöm Combusken, térj vissza!

A lány mozdulatlanul feküdt a földön. Nem éreztem változást rajta. Összeszedtem minden erőmet, és a karomba vettem. Felemeltem, majd találomra, a jó szerencsére bízva magunkat, rátértem az egyik járatra. Erőltetett tempóban futottam, amennyire csak tudtam. A járat függőlegesen vitt lefelé, mígnem kirepült a lábam alól a talaj. Perceken keresztül csúsztunk, míg végre-valahára vízszintesre váltott a megfagyott padló. Feltápászkodtam, majd ismét a karomba vettem Linat, és futásnak eredtem. Újabb perceken keresztül rohantam arra, amerre a kanyargós barlang vitt. Megtorpantam, mert éreztem egy szagot, amit már csaknem elfelejtettem; a friss levegő illatát. Ezen ponton a barlang jobban szellőzött, mint máshol. Felnéztem, majd megláttam a kivezető utat. A mennyezet itt nem sziklából volt, hanem jégből, amin számtalan repedés volt. Előhívtam Combuskent.

- Olvaszd ki a jeget egy Tűzrohammal! - utasítottam

Gyorsan odébb álltam, majd letettem Linat a földre, s fölé hajoltam, hogy a testemmel védelmezzem a hamarosan lezúduló jégtömböktől. Combusken mellém állt, és egy gigászi Tűzrohammal megroppantotta a jégmennyezetet, majd egy másikkal szét is zúzta azt. Gyorsan visszahívtam a labdájába, de előtte még hálásan ránéztem. Pillanatok múlva jégtömbök zuhantak a földre, megrázva az egész barlangot. Úgy tűnt, hogy mindegyik leesett már, és szerencsére egyik sem talált el minket. Óvatosan felnéztem, s megpillantottam az utolsó, legkisebb darabot éppen felettünk. Egy hosszú reccsenést hallottam, majd a mennyezet elengedte a jégtömböt. Azonnal arrébb dobtam Linat, de számomra nem volt menekvés. A kerék méretű jégdarab a felsőtestemre esett.

- Segítség. - sziszegtem halkan, s egy kínzó fájdalom hasított a derekamba. - Combusken! - nyöszörögtem

A kezemet éppen csak annyira tudtam mozgatni, hogy az egyik Pokelabdámat elő tudjam venni az övemről. Pillanatok alatt Bayleef állt fölöttem.

- Segíts!

A Pokemon sietve nekilátott eltávolítani a jégtömböt. Az indáival felfordította, majd nekirontott, hogy ellökje a másik irányba.

- Köszönöm, Bayleef! - s a Pokemon riadtan noszogatott a fejével

Erőt vettem magamon, és feltámaszkodtam. Ismét egy erős fájdalom nyílalt belém, így összerogytam. Bayleef a fejével megtámasztott, végezetül pedig sikerült felállnom. Linahoz vánszorogtam, és megállapítottam, hogy nem esett baja. Majd felmértem a jégcsarnok magasságát. Körülbelül nyolc-kilenc méter magas lehetett.

- Bayleef! - szólítottam meg Pokemonomat - Felérsz odáig az indáiddal?

Bayleef bólintott, majd az indáival felnyúlt a mennyezet magasságába, s felhúzta magát.

- Remek. - mondtam megkönnyebbülten - Most pedig kérlek, húzd fel Linat.

Bayleef leeresztette az indáit, és megkapaszkodott velük a lányba, majd felhúzta.

- Rendben, ügyes vagy. - mondtam - Most pedig húzz fel engem is!

Gyorsan magamra vettem a táskámat, és jeleztem, hogy készen állok. Bayleef nehezen, de felhúzott. Megköszöntem neki, és visszahívtam a Labdájába. Letérdeltem Linahoz, majd gyengéden ismét felemeltem. Ezúttal, a sérüléseim miatt nehezebbnek tűnt. Felálltam, majd körülnéztem. A Johtoi-magashegység utolsó bérceinél voltunk. Aránylag a hegy lábához közelebb álltunk, de nem láttam semmit a havazás miatt. Gyorsan belebújtattam Linat egy hálózsákba, és a fejére húztam a kapucniját. Ismét felemeltem, majd elindultam lefelé. A magas hó miatt csak nehezen tudtam haladni. Megállapítottam, hogy kora reggelre járhatott. Az idő lassan kitisztult, s napok után először, megláttam egy tiszta, melengető fényt; a Nap sugarait. Két-három óra menetelés után, a hó kezdett eltünedezni, és felváltotta a fű. Itt már gyorsabban lehetett haladni. Tíz perc múlva észrevettem egy kis házat. A kéményéből füst szállt fel. Elindultam az irányába, s percek alatt oda is értem.

Clair és Kingdra

Benéztem az ablakán, de nem láttam senkit. A tűz már lassan kihunyt a kandallóban. Rájöttem, hogy ez csak egy menedékház volt, de ez is megfelelt. Bementem az ajtón, és gyorsan a kandalló elé fektettem Linat. Előhívtam a Pokemonjaimat, s mindenkit elküldtem fáért. Addig levettem Linaról a vizes ruháit; a kabátját, a pulóverjét, a nadrágját és a pólóját. Még soha nem láttam Linat fehérneműben, de még így legyengülten is csodaszép alakja volt. Kivertem a fejemből az ezzel kapcsolatos képzelgéseimet, és gyorsan kerestem három pokrócot, majd ráterítettem. A ház konyhájában találtam teafüvet, és pár bögrét. Mikor már mindent megtettem, amit tudtam, én is levettem a kabátom, valamint a nadrágom. A táskámból kikotortam egy száraz pólót, és egy nyári bermudát. Nem volt jobb ötletem, ezért magamra húztam. A nedves ruhákat kiterítettem, közben visszaértek Combuskenék. Egy halom fát hoztak. Rátettem párat a tűzre, utána Combusken meggyújtotta. Közelebb vittem Linat a kandallóhoz, hogy hamarabb melegedjen fel. Bayleefet megbíztam, hogy folyamatosan táplálja a tüzet. Láttam rajta, hogy fél tőle, ezért megnyugtattam, hogy nem fog megégni az indája. Találtam egy üveg vizet, és egy teafőzőt. Sietve a kandalló felé tettem, majd vártam. Pillanatokon belül felforrt a víz, és beleraktam a teafüvet. Hagytam egy kicsit hűlni, majd elkevertem, és megtöltöttem vele egy bögrét. Lina ajkához emeltem, ezután óvatosan megdöntöttem a fejét. A tea lassan elindult, s a lány öntudatlanul is, de megitta. Három bögre után, kinyitotta a szemét, és fáradtan rám nézett. Sietve megitattam még egyet vele, kisvártatva a lány jelezte, hogy fel akar ülni. Segítettem neki, és Lina halkan, de érthetően hozzám szólt:- Köszönöm.

Ismét visszaaludt, de ezúttal nem kényszerből, hanem hogy visszanyerje az erejét. Közben megittam a maradék teát, és előhívtam Lina Pokemonjait is. Pontosan tudták, hogy mit történt az elmúlt pár napban. Megetettem őket a maradék Poketáppal. A ruhákat áttettem a kandalló felé, hogy gyorsabban száradjanak. Pidgeot, és Houndour lekuporodtak Lina mellé, és testükkel melegítették. Én leültem egy fotelba, s vártam, mígnem elnyomott az álom.

- Csongor! - szólt egy bársonyos hang

Felnyitottam a szemhéjamat, és megláttam Linat. Az arca kitisztult, és ismét visszanyerte régi színét. Ott állt előttem felöltözve, s a ruháimat tartotta a kezében.

- Tessék! - mondta szelíden

- Köszi.

Sietve magamra kapkodtam, majd körülnéztem. Semmi nem változott, habár nem tudtam, hogy mennyit aludtam.

- Pontosan hány órát voltam kiütve? - kérdeztem

- Hát, körülbelül egy napot. - mondta mosolyogva

- És te mióta vagy fenn? - kérdeztem meglepődve

- Egy órája. - szólt, s leült mellém - A barlangban elájultam, és egészen a tegnapi napig semmire nem emlékszem. - mondta - Csak néha-néha hallottam pár hangot, például egy nagy dörrenést, és éreztem, amint félre löksz. Kérlek mondd el, hogy miként vittél ki a barlangból. Tudni szeretném, hogy miként mentetted meg az életem. - mondta kérlelően

Beszámoltam Linanak a történtekről. Minden egyes mozzanatot elmeséltem, s ő csodálkozva hallgatta. Mire a végére értem, azt éreztem, hogy hős vagyok.

- Csongor. - szólt csendesen a lány - Még senki nem tett értem ehhez hasonlót. Még soha senki nem volt ennyire figyelmes hozzám. Köszönöm, hogy a barátnőd lehetek - s közelebb hajolt hozzám, és én megcsókoltam.

- Én pedig köszönöm, hogy a barátnőm vagy. - mondtam

Majd észrevettem, hogy Combusken széles vigyorral bólogat, és közben rövid szárnyával egy felfelé mutató hüvelykujjat imitál. Ügyet sem vetettem rá, és ismét megcsókoltam a lányt.

A Pokenavigátor szerint öt napot voltunk a barlangba. Sietve összeszedelőzködtünk, és Pokemonjainkkal az oldalunkon elindultunk lefelé a hegyen. Éppen ebédidő volt, ezért siettünk Blackthorn város felé. Pár óra sétálás után megláttuk jobboldalt a Jég Ösvény kijáratát. A tekintetem találkozott Linaéval, és egymásra mosolyogtunk. Egy óra alatt beértünk a városba. Körbe sem néztünk, egyből beszaladtunk egy étterembe. Öt napja nem ettünk, ezért hatfogásos ebédet rendeltünk. Lina könnyebb ételeket fogyasztott, hogy vigyázzon a tökéletes alakjára. Én pedig szokásomnak megfelelően teletömtem magam. A Pokemonjaink is háromfogásos Pokemon-ebédet kaptak, amit jóízűen be is faltak. Nem éreztük fáradtnak magunkat annak ellenére, hogy majdnem egy hétig rendszertelenül aludtunk. A Pokemonjaink is remek formában voltak.

Végre sikerült körbenéznem a városban. Blackthornt nem tudtam Johto egyik községéhez sem hasonlítani. Egy völgyben terül el, amit a Johtoi-magashegység vesz körbe. Egyaránt voltak modern és több száz éves házak. A helyi Arénát Clair vezeti, akinek Sárkány típusú Pokemonjai vannak. Elhatároztuk, hogy holnap kihívjuk. A mai napot arra szántuk, hogy megismerjük a várost. Sok mindent láttunk, de még egy teljes nap alatt sem tudtuk teljesen bejárni a környéket. A távolban, a környező hegyek tetején hatalmas őrszemtornyok romjai töltötték örök álmukat. Ezek évszázadokkal ezelőtt arra szolgáltak, hogy figyelmeztessék a várost, ha a vad, hegyi népek támadásba lendülnek. Az éjszakát a PokeCenterbe töltöttük. Másnap reggel nem tudtunk mit kezdeni magunkkal, ezért felkerestük Clair-t.

A táblákat követve tíz perc alatt meg is találtuk az Arénát. Hatalmas volt, és a tetején egy nagy, már rég kihalt Sárkány típusú Pokemon díszelgett. Bementünk az ajtón, és egy magas, kékhajú nőbe futottunk.

- Oh, elnézést! - szólt a derekát dörzsölve

- Semmi baj. - mondtam, s felsegítettem Linat. - Clair-t keressük!

- Nos, én volnék.

- Igen, sejtettem. A szobámban volt egy Arénavezető poszter, amin ön is rajta volt. - mondta Lina

- Jaj, kérlek, ne magázz. Azért még annyira nem vagyok öreg.

- Rendben, köszönöm. - mondta a lány - Edzők vagyunk, és szeretnénk megküzdeni veled.

- Elfogadom a kihívást. - szólt

Clair elvezetett minket a harctérre. Időt nem vesztegetve már Pokelabdát is rántott.

- Kivel kezdek? - kérdezte

- Velem. - mondtam, és előléptem - Menj Combusken!

- Téged választalak, Kingdra!

Kingdra előbújt a Labdájából, és beugrott a medencébe, ami a harctér közepén volt. Combusken felmérte ellenfelét, majd felvette a támadópozíciót. Kingdra Clairre nézett, várva az utasításait.

- Hydropumpa! - kiáltotta

- Térj ki, Combusken!

Combusken időben félreugrott, és visszavágott egy Tűzrohammal. A támadás hatástalan volt Kingdra Víz és Sárkány típusával szemben. Közben Kingdra egy Sárkánydühvel földbe döngölte a Pokemonom. Combusken azonnal felállt, de fájlalta a bal oldalát. Kingdra vörösen izzani kezdett, majd ismét egy vastag, fekete és piros színekben világító Sárkánydühöt lövellt ki. Ezelől Combusken éppen, hogy csak félre tudott vetődni.

- Combusken, pihenj egy kicsit! - mondtam, és megpróbáltam visszahívni

A Pokemon kitért a piros nyaláb elől, majd önfejűen megtámadta Kingdrat egy Vágással.

- Hydropumpa! - hangzott az utasítás

Kingdra még a levegőben eltalálta Combuskent, aki a mennyezetnek csapódott. És már támadt is egy Hipersugárral. Az egész harcteret sötét porfelhő lepte el. Mikor a szellőzőrendszer kivitte a füstöt, láttam, amint Combusken megrogyva, de büszkén áll. Az egész bundáját por fedte be, és rendszertelenül lüktetett. A szeme csukva volt a fájdalomtól, de láttam, hogy megpróbálkozik felállni. Clair utasítására Kingdra habozva bár, de újra felkészült egy Hipersugárra. Mikor ezt észrevettem, azonnal a Pokemonom elé rohantam.

- Elég! - kiáltottam, és Kingdra gyorsan leállította a támadást - Feladjuk!

Sietve visszahívtam a Labdájába, majd elindultam a kijárat felé, és Linahoz fordultam

- A PokeCenterbe leszek!

- Rendben. - mondta aggódva

Sárkány lesen

Rohantam, ahogy csak bírtam. Pillanatok alatt meg is érkeztem. Beszaladtam, majd Joy nővérnek átadtam Combusken labdáját. Amíg ő ellátta sérüléseit, én egy padon vártam. Fél óra múlva lépteket hallottam.

- Tessék! - és Joy nővér átnyújtotta a Pokelabdát. - Ismét egészséges, és ereje teljében van. - mondta mosolyogva

- Köszönöm szépen. - hálálkodtam, és előhívtam Combuskent - Minden rendben?

Combusken bólintott, de láttam a tekintetén, hogy szomorú. Kimentünk a PokeCenterből, majd felé fordultam:

- Nem a te hibád volt. - mondtam - Nem szabadott volna téged választanom, egy Víz típusú Pokemon ellen. De amint tudunk, újra próbálkozunk.

Elnéztem északra, és megpillantottam egy hatalmas bejáratot.

- Mit szólnál, ha benéznénk a Sárkányok Odújába? - kérdeztem, és Combusken lelkesen nézett rám - Akkor mire várunk?

Elindultunk a barlang bejáratához, és később észrevettük, hogy csak vízi járművekkel lehet közlekedni. Béreltünk egy csónakot, majd beeveztünk. Csodaszép volt, a falak pirosan, zölden és kéken vibráltak. Az evező csendesen szelte a kristálytiszta vizet, majd a járat végén egy gyönyörű tóhoz értünk. Tele volt Magikarpokkal, és elhatároztam, hogy fogok egy Sárkány típusú Pokemont. A forrás mellett volt egy kis rét eldugva a város zajos forgatagától. Ez volt a Pokemonok pihenőhelye. Körbenéztem a tisztáson Combuskennel az oldalamon. Egy fa mellet megpillantottam egy nagy, barnás-sárgás színű Pokemont. A szárnya apró volt a termetéhez képest, de a farka hosszú volt és vaskos.

- Egy Dragonite! - kiáltottam fel

A Pokemon felém fordult, majd kitárta szárnyait, és felemelkedett. Az ijedségtől meg sem bírtunk mozdulni. Alig egy méterre tőlünk leszállt, és ahelyett, hogy egy Hipersugárral megtámadott volna minket, mosolyogva magához ölelt.

- Ez rosszabb, mint a Hipersugár - gondoltam - Mindjárt megfolyt.

Combusken a hasát fogva nevetett rajtam, de ő sem úszta meg a szeretgetést. Pillanatok múlva mindketten a földön feküdve hevertünk, és próbáltuk megszámlálni, hogy hány bordánk törött el. Szerencsére egy sem, így hamarosan felálltunk.

- Mi is örülünk, hogy megismertünk! - mondtam - De mondd csak, nem tudod, hogy hol lehet itt Dratinit találni? - kérdeztem

Dragonite elgondolkozott, majd a forrás felé mutatott.

- Áh, köszönöm szépen a segítséged!

A Pokemon bólintott, majd ismét kitárta a szárnyait, és a magasba tört. Mi visszafordultunk, és elindultunk a tó felé.

- Hát, én nem látok benne Dratinit. - jegyeztem meg

Tekintetem továbbra is az átlátszó vízben időzött, de csak Magikarp-okat láttam. Ekkor észrevettem, hogy apró járatok vezetnek még mélyebbre, a tó szívébe. Gondoltam, megér egy próbát, ha pár darabka Poketápot szórok a vízbe. Szerencsére a Magikarp-ok nem esznek ilyesféle ételt, ezért békén hagyták. Elbújtunk egy bokor mögé, és feszülten figyeltünk. Csendesen előkotortam egy Hálólabdát, arra az eshetősége, ha tényleg felbukkanna egy Dratini. Már fél órája vártunk, de semmi mozgást nem észleltünk. Egyszer csak egy lilás fej kukucskált ki a vízből. Felvertem a szunyókáló Combuskent, és rámutattam a Pokemonra. Előkaptam a Pokedexem, és azonosítottam.

- Semmi kétség. Egy Dratini. - mondtam

A Pokemon félénken megszagolta a Poketápot, majd boldogan megette. Előugrottunk a bokorból, és Combusken egy Lángvetővel végigszántott a Pokemonon. Dratini elmerült, majd mérgesen feljött, és egy Villámcsapással térdre kényszerítette Combuskent.

- Combusken, most egy Duplarúgást!

A Pokemon egy vízből kiemelkedő sziklára ugrott, majd várt. Dratini egy Farkcsapással próbálkozott, de ekkor Combusken megragadta, és a kőnek vágta. Utána felugrott a levegőbe, majd belendítette izmos lábát, és támadt a Duplarúgással. Dratini erőtlenül csúszott vissza a vízbe. Eldobtam a Hálólabdát, és Dratiniról visszapattanva a piros fény magába zárta a Pokemont. A labda a vízbe esett, és villogni kezdett. Feszülten vártam, s hamarosan kialudt fény.

- Ez az! - ujjongtam - Ügyes voltál Combusken

A tó partjához álltam, és türelmesen megvártam, amíg a sodrás kihozza a labdát.

- Bújj elő, Dratini!

A Pokemon előjött a labdából, és rám nézett. Nem láttam a szemében dühöt, és semmi jelet arra, hogy utálna.

- Üdvözöllek a csapatban Dratini. - mondtam - Ismerd meg a többieket.

Előhívtam Bayleef-et, és Umbreont. Ők köszöntötték Dratinit.

- Remélem, majd jól kijöttök egymással, és bízok benne, hogy hamarosan nagyon jó barátok leszünk.

Dratininek tetszett, amit mondtam, és mosolyogva bólogatott.

- Remek! Mit szólnál egy harchoz? - kérdeztem

Dratini továbbra is bólogatott.

- Akkor keressük meg Clairt!

Mind a négyen elindultunk a csónak felé. Dratini a vízben követett minket, és pillanatok alatt megérkeztünk a kijárathoz. Visszahívtam a Pokemonjaimat, majd eszembe jutott valami.

- Jaj, ne! - kiáltottam fel - Elfelejtettem Linat!

Amilyen gyorsan csak tudtam, futottam a PokeCenterbe, ami a városkaputól csak négy sarokra volt. Mikor megérkeztem bementem. Szerencsére Lina ott ült egy asztalnál egy fiú társaságában. A székénél megálltam, és ő rám nézett.

- Csongor! Csakhogy itt vagy! - mondta - Már mindenhol kerestelek.

- Bocs, hogy nem szóltam, de elmentem a Sárkányok Odújához. - mentegetőztem

- Nem baj, az a lényeg, hogy itt vagy.

- És képzeld, fogtam egy Dratinit. - büszkélkedtem, majd jobban szemügyre vettem a srácot.

Szőke, közepén elválasztott hajú, nyúlánk, kék szemű gyerek volt. A korát tizenhat év körülire becsültem.

- És te meg ki vagy? - kérdeztem a szimpatikusnak korántsem nevezhető fiútól

- A nevem Luc. - válaszolt - Itt lakom a városban.

- Jaj, tényleg bocsi. Ő itt Csongor, akiről meséltem. - mondta Lina -Csongor, ismerd meg Luc-öt. Mikor elmentél, kihívtam Clairt. Luc éppen akkor érkezett, és tanácsokat adott nekem. Így le is győztük őt. Hálából meghívtam egy italra, és jobban megismerkedtünk. Luc remek ember, és kiváló edző.

- Hát igyekszem. - mondta Luc zavartan

- Remek. - horkantottam fel kedvtelenül - Na, én lépek, mert lassan bezár az Aréna. Remélem, még itt leszel.

- Persze. - legyintett a lány, és tovább beszélgetett Luc-kel.

Kisétáltam a PokeCenterből, majd visszanéztem. Az ablakon keresztül láttam, amint nevetve tárgyalnak ki egy helyi zenekart. Útközben még sokat dühöngtem.

- Sok szerencsét nekem is. - gondoltam magamban - Még, hogy Luc. Milyen név ez? Még, hogy remek edző. Lefogadom, hogy csak az átutazó csajokra bukik, mert így elkábíthatja őket, azzal, ha segít nekik legyőzni Clairt. Bárkinek menne, ha itt élne. És azt meg nem hagyom, hogy elvegye tőlem Linat. - fogadtam meg - Na, de ki érti a nőket?

Észre sem vettem, de az Aréna előtt álltam. Már késő délutánra járt, így sietnem kellett. Clair a medencénél volt, és éppen egy Dragonair-t etetett.

- Hello! - köszöntem

- Szia Csongor! Hát visszatértél? - kérdezte

- Igen, és ezúttal nem veszíthetek.

- Majd meglátjuk. - mondta

- Kezdhetjük? - kérdeztem, és elfoglaltam a helyem

- Bármikor. - Clair visszahívta Dragonairt, és PokeLabdát váltott - Menj, Kingdra!

- Téged választalak Dratini!

A két labda a magasba tört, és kiengedte a Pokemonokat a medencébe. A két fény lassan alakot öltött, és a Pokemonok harcra készen álltak.

- Á, egy Dratini! - mondta Clair - Remek választás!

- Tudom. - habár nem igazán voltam biztos a Pokemonom teljesítőképességébe - Dratini, Sárkánydüh!

- Kingdra, szintén!

A két támadás összetalálkozott, majd az egész Aréna fekete és vörös fényben izzott. Kingdraé erősebbnek bizonyult, és eltalálta Dratinit. A Pokemon lemerült a medence aljára, és erőt gyűjtött. Észrevettem, hogy készen áll, ezért kiadtam az utasítást.

- Dratini, Tornádó!

A Pokemon minden erejét bevetve előidézte a csapást. Az ereje akkora volt, hogy az Aréna is beleremegett, de a támadás csak éppen olyan méretet öltött, hogy ne érje el a tetőt. Összeszívta a vizet a medencéből, és Kingdra is a szelek közé szorult. Eljött a mi időnk.

- Dratini, most egy Villámcsapást!

A Pokemon csápszerű fejvégződéseiben elektromos kisülés keletkezett, majd villámoktól cikázott Dratini egész teste. A Pokemon megtámadta a vízzel teli tornádót. Kingdra tehetetlen volt a csapással szemben. Clair aggódva nézte végig, hogy Pokemonja miként vergődik. Lassan lecsendesedett a Tornádó, és a víz nagy része is visszakerült a medencébe. Kingdra lemerült az aljára, és ezúttal saját maga ellen küzdött. Mentális ereje legyőzte a fizikai sérüléseit, és eddig soha nem látszott ilyen dühösnek. Dratini felé úszott, majd egy Gyorsasággal megzavarta a Pokemonom. Dratini is bevetette ezt a védekezési formát, de Kingdra nem tévesztett célt, és egy Hydropumpával az Aréna falának döngölte. Dratinit nagyon megviselte a Hydropumpa. Sietve visszaugrott a medencébe, és már támadt is egy Farkcsapással. Kingdra időben lemerült, és feltört egy Testcsapással. Dratini ismét a falnak csapódott, de már nem ugrott vissza a medencébe olyan intenzitással, mint azelőtt. A testén apró, sötét foltok mutatkoztak, amik az eredményei voltak Kingdra csapásainak. Dratini és Kingdra is egyaránt fáradt volt. Éreztem, hogy a most következő hajrán fog eldőlni a harc kimenetele.

- Dratini, Szorítás! - kiáltottam

- Kingdra, Hipersugár! - adta ki az utasítást Clair

Kingdra hátraemelte a fejét, majd egy sárgás gömb kezdett el növekedni a szájánál. Dratini sietve lebukott a víz alá, majd feltűnt Kingdra mögött, és a Pokemon nyaka köré tekerte magát. Kingdra Hipersugara a torkán akadt.

- Rázd le magadról! - mondta Clair

Kingdra alámerült, majd forgolódva próbálta elszédíteni Dratinit, aki rendíthetetlenül szorította. Kingdra nem bírta tovább, ezért feljött, és levegő után kapkodott.

- Dratini, Villámcsapás! - kiáltottam

A Pokemon Kingdra fejét célozta meg, és támadt. A csapás az egész medencét megtöltötte elektromossággal, és mindkét Pokemon tehetetlenül szenvedett benne. Kingdranak sikerült leszedni magáról Dratinit, aki kirepült a medencéből. Ez okozta Kingdra vesztét.

- Kingdra, vissza! - mondta Clair - Ügyes voltál.

Dratini még küzdött az ájulás ellen, és kisvártatva felemelt a fejét. Ujjongva odarohantam hozzá.

A visszatérés

- Ügyes voltál, Dratini! - és nevetve megsimogattam a Pokemon fejét - Most pedig térj vissza!

- Hát, legyőztél, Csongor. - mondta Clair, s elindult felém - Méltó vagy a jelvényre.

Mikor odaért hozzám, átadta a kezében lévő, apró sárkányfej formájú díjat.

- Tessék. Mostantól részt vehetsz a Pokemon Ligában, ami augusztusban kerül megrendezésre.

- Remek! - mondtam boldogan - Köszönöm a harcot.

- Nincs mit. - szólt Clair

- Hát akkor, viszlát! - köszöntem el, és kimentem az Arénából.

Már kora este volt, így elindultam a PokeCenter felé. Útközben megcsörrent valami a táskámban. A TSZe-mailerem volt. Elővettem, és elolvastam a levelet.

Hello!

Bocs, hogy eddig nem írtam, de lefoglaltak a Koponyák. Nyugi, nem kell

Aggódnotok, mert már biztonságban vagyunk. Már egy hete visszatértünk Mariaval a

TSZE kastélyba, és várunk benneteket is. Eddig még csak Wilton és Brooke

Érkezett meg. Az idő remek, úgyhogy gyertek mihamarabb. Van valami újság?

-TOM-

Örömmel olvastam legjobb barátom levelét, és válaszoltam is neki. Ismét a PokeCenter előtt álltam, és bementem. Lina és Luc még mindig ott beszélgettek az asztalnál. A lány észrevett, majd üdvözölt.

- Szia! Na, hogy sikerült?

- Semmi különös. Legyőztem. - mondtam tettetett közönnyel - És veled mi van?

- Egész végig dumcsiztunk Luc-kel. Csomó közös témánk van. - lekendezett - És meghívtam a TSZE kastélyba!

- Hogy mit csináltál? - hőköltem hátra

- Miért, nem szabad? - kérdezte a lány - Csak nem félt…

- Nem vagyok. - hazudtam, és gyorsan kitaláltam egy ürügyet - De Wilton nem nézi jó szemmel az idegeneket.

- Luc nem idegen. - akadékoskodott Lina

- Ja, tényleg, bocs. Ismered három órája. - gúnyolódtam

- Jaj, Csongor, olyan gyerekes vagy! - förmedt rám a lány - Egyébként is Luc olyan rendes volt, hogy ma estére vendégül lát minket a rezidenciájukban.

- Hát azt várhatja, mert én oda be nem teszem a lábam. - mondtam

- Hogy mersz így beszélni egy lánnyal? - vont kérdőre Luc, megelégelve a vitánkat

- Mi van? - kérdeztem

- Baj van a füleddel? Lina azt csinál, amit akar. Nem szólhatsz bele az életébe.

- Te csak ülj vissza, Lucy. - mondtam

- Balhé kell? Tőlem megkapod. - és Luc felállt a székéről

- Hé, fiúk! Elég legyen ebből. - s a lány megpróbált minket lecsillapítani

- Pokemon harc? - ajánlottam fel

- Bármikor.

Kimentem a PokeCenterből, majd megálltam az utca közepén. Kisvártatva Luc is kijött, majd pár méterre lecövekelt velem szemben. Lina is kiszaladt, majd közénk állt.

- Fejezzétek be! - mondta a lány

- Téged választalak Combusken! - előhívtam Pokemonom, és Lina kénytelen volt arrébb állni

- Legyen egy-egy elleni! - javasolta Luc

- Legalább hamarabb kikapsz! - mondtam magabiztosan

- Téged választalak Arcanine! Lángvető!

- Combusken, térj ki!

Combusken felugrott a levegőbe, elkerülve Arcanine támadását. Majd visszavágott egy Tűzorkánnal, ami magába zárta Arcanine-t. Luc Pokemonja egy laza mozdulattal kiugrott a lángok közül, és egy Extrémsebességgel nekirontott Combuskennek. Combusken métereket csúszott hátra. Majd felállt és dühösen nekirontott Arcanine-nak egy Téglatöréssel. A csapás sikeres volt, és Arcanine zavartan támolygott. Ezt kihasználva Combusken elővillantotta karmait, és egy Karmolással gyengítette Arcanine-t. A Pokemon a fájdalomtól magához tért, és visszavágott egy Tűzrohammal. Combusken könnyedén arrébb állt a hatalmas csapás elől. Már készült is, hogy visszavágjon, de ekkor Lina a két Pokemon közé állt.

- Azonnal fejezzétek be!

Combusken kérdően nézett rám, és én bólintottam, majd visszahívtam. Luc is így tett, majd Linahoz fordult.

- Rendben. Gyere Lina, most menjünk hozzánk.

- Nem Luc. - állt ellen a lány

- De, azt mondtad…

- Ma este sok mindent mondtam. - szólt Lina - Mert elfelejtettem, hogy ki is a fontos az életemben. - és itt rám nézett

- Ez a kis senki? - kérdezte Luc

- Hé, vigyázz a szádra Lucy. - figyelmeztettem - Akármikor találkozhatsz az öklömmel!

Luc látszólag belátta fizikai fölényemet, sarkon fordult, és Arcanine-nal az oldalán tovább állt. Még utoljára visszanézett, majd elnyelte az éjszaka.

- Csongor, sajnálom. - mondta Lina - Egyszerűen nem tudom, hogy mi lett velem.

- Semmi baj, de most menjünk, mert fáradtak a Pokemonjaink, és aludniuk kell. - javasoltam - Ma sok minden történt.

Bementünk a PokeCenterbe, és Joy nővér átadta az egyik szoba kulcsait. Egész éjszaka nem tudtam aludni, mert már vártam, hogy újra lássam legjobb barátom.

Reggel későn keltünk, és sietve felöltöztünk. Megreggeliztünk, majd elköszöntünk Joy nővértől.

Linanak beszámoltam Tom leveléről, és javasoltam, hogy a maradék három hetet a gyűlésig, a TSZE kastélyában töltsük. Lina jó ötletnek tartotta, így a 45-ös úton elindultunk dél felé. Bár a kastély hét-nyolc napi útra volt, örömmel vágtunk neki az ismeretlennek. Kipihentek voltunk, és készek minden küzdelemre. Az út erősen lejtett, így Blackthorn hamar eltűnt a távolban. A Nap bal felől sütött le a vidékre, de a hatalmas szirtek árnyékba bujtattak minket. Több mint két hetet töltöttem Linaval. Sok kalandot átéltünk, némelyik kellemes volt, némelyik veszedelmes. Boldog voltam, mert nehéz harcokban összegyűjtöttem a jelvényeket a Pokemonjaim segítségével, és ezzel befejeztem utazásom a Szülőföldemen, Johtoban. Még utoljára visszanéztünk a csodaszép tájra, és bevetettük magunkat a sziklás kanyonba.

Tom's Journey Thru' The Whirl Islands

A Koponyák szigete

A Nap lenyugvó fénye aranyba öltöztette a tengert, ami csendes volt és élettelen. Egyedül egy vitorlás rajzolódott ki a végtelen messzeségben, amin két ifjú edző üldögélt. Egy magas, sötéthajú fiú, és egy alacsonyabb, szőke lány. A fiú felállt, majd elnézett a távolba.

- Vajon mikor találunk valami jelt arra, hogy itt vannak? - kérdezte a lánytól

- Nyugalom Tom. Ez már csak napok kérdése.

Tom visszaült a helyére, és nyugtalanul fészkelődött.

- Csongor miatt aggódsz? - kérdezte a lány

- Igen. Még soha nem váltunk szét ennyi időre önakaratból. Maria, nem lesz semmi baja? Mert a hajó, amin ült, nekem gyanús volt. - szólt Tom

- Igen, nekem is. És nem délnyugatnak, hanem délnek tartott.

- Várjuk ki a végét. - mondta Tom

Este lehorgonyoztak, majd megvacsoráztak. Maria egy Lanturn-t hívott elő, Tom pedig egy Wartortle-t. Mindkét Pokemon boldogan úszkált a hullámzó tengerben.

- Most aludjunk. - vetette fel Tom

Mindkét edző előhívta Pokemonjait, akik a hajó különböző pontjain lefeküdtek. Majd Tom lement a vitorlás hasába, ahol egy nagy ágy várta. Fáradtan rádőlt, és nyomban elnyomta az álom. Maria még kifésülte arany és pink haját, utána lefeküdt Tom mellé, és a fiú még álmában átkarolta.

Reggel Charmeleon ébredt elsőnek, és korgó gyomorral felkeltette Linat. Mikor mindenki ébren volt, megreggeliztek, és ismét útnak indultak. Charmeleon, és Mightyena a vitorlás orrán álltak, és elnéztek a messzeségbe. A szél felborzolta bundájukat, és Charmeleon tüze is meredeken kelet felé nyújtózott. Kisvártatva Mightyena szagot fogott. Elszaladt Marihoz, és jelezte, hogy akar valamit.

- Mi az? - kérdezte a lány, mire a Pokemon hevesen noszogatni kezdte az orrával

Elvezette a hajó elejéhez, és végignézett a horizonton.

- Egy sziget. - állapította meg Maria - Tom! Fordulj százhetven fok felé! - kiáltott hátra

- Rendben! - szólt, és elfordította a kormánykereket

A vitorlás a szélnek köszönhetően kora délután elérte a szigetet. A parttól körülbelül húsz méterre lehorgonyoztak, és megebédeltek a maradék konzervekből. Utána egy kis felfújható csónakon kieveztek. Maria Snoruntja és Tom Pupitarja a vitorláson maradtak.

- Mit gondolsz, ez lesz az? - kérdezte Tom

- Bízom benne. - válaszolt a lány

- Mindenesete jól elrejtőztek a Koponyák.

Óvatosan besétáltak a kis sziget szíve felé vezető ösvényhez. Pár percig sétáltak rajta, mígnem távoli emberi hangokra lettek figyelmesek.

- Menjük közelebb! - javasolta Tom

A hangok egyre közeledtek, s pillanatok alatt fényderült a forrásukra is. Két őrködő Koponya beszélgetett egy pálma alatt.

- Akred szerint hamarosan feltűnnek. - szólt az egyik

- És akkor el kell terelnünk őket.

Tom óvatosan hátrálni kezdett, majd intett Marianak is.

- Szerintem ezek rólunk beszélnek. - gondolkodott halkan Tom

- Lehet. Tehát ez a Koponyák rejteke. - mondta Lina

- Most menjünk vissza a vitorláshoz, nehogy meglássák.

Visszaszaladtak a partra, és betolták a gumicsónakot a vízbe. Tom gyorsan beevezett a vitorláshoz, majd sietve felmásztak rá. Tom behúzta a vitorlákat, Maria pedig beindította a hajócsavarokat. Kerestek egy biztonságos turzást, ami mögött elbújhattak. Nem tudták mire, de vártak. Végezetül Maria törte meg a csendet.

- Nem sétálhatunk be csak úgy egy Koponya búvóhelyre. - mondta - Általában százak őrzik, és kiszúrnak mindent, ami a vízen mozog.

- Lehet, hogy éppen elmentek.

- Lehet.

Tom bekapcsolta a rádiót. Egy új dal ment a Rockemon-tól. Maria leült egy székre, és becsukta szemeit. Pár perc múlva elkezdődtek a hírek.

Jó estét kívánok, ez itt a Szerencse-csatorna fél ötös híradója!

Most kaptuk a hírt, hogy egy bizonyos Koponya nevű szervezet

átvette a Cianwoodba tartó S.S. Pearl irányítását. A fedélzeten

számtalan turista és edző fogságba esett…

- Csongor! - kiáltott fel Tom ijedten

Maria is döbbenten nézett.

- Tudtam, hogy valami nincs rendjén azzal a hajóval. - mondta a lány - Írok Linanak egy levelet, aztán mehetünk.

- Rendben. Addig kibontom a vitorlákat. - szólt Tom

Hamarosan belekapott a szél a három hatalmas vörös vitorlába, és a hajó könnyedén elindult. Az égbolt beborult, és nyugaton már a Nap lemenőben volt.

- Az ott mi? - kérdezte Tom, s lemutatott a tengerre, egy fénylő kupolára.

- Egy Koponyák által használt tengeralattjáró típus! - mondta Maria lélegzetvisszafojtva.

Az apró tengeralattjáró lépést tartott a vitorlással. Látszólag követte őket, majd alámerült, és felbukkant előttük. Kinyílt a teteje, majd félrehúzódott. Egy ősz hajú, viharvert arcú férfi feje rajzolódott ki.

- Szervusz Maria! - köszöntötte fennhangon

- Akred. - intett Maria

- Van egy kis elintézni valónk. - mondta a férfi

- Hát éppenséggel van. Ideje feloszlatni a Koponyákat.

- Mindig is jó humorérzéked volt. - nevetett gúnyosan Akred - De remélem a barátodnak is ugyanilyen jó.

- Miért kíváncsi erre? - kérdezte Tom gyanakodva

- Mert nekem is van egy jó viccem. - fűzte a szót - Van egy kis foglyom, Csongor a neve. - mondta Akred még mindig nevetve.

Akred bosszúja

Tom arca elsápadt, és zavartan nézett Mariara.

- Ideje befejeznünk ezt a beszélgetést! - mondta a lány. - Charmeleon, Lángvető!

A Pokemon előbújt labdájából, és megcélozta a tengeralattjárót. Az a csapás erejétől elmerült, de még Akred időben reagált, és lecsukta a tetőt. Majd beindította a motorokat, amik közül egy meghibásodott.

- Remek. - mondta Maria - Most elvezetnek minket Csongorhoz.

- Csapdát sejtek, de tőlem kövessük őket. Egyébként ki volt ez? - kérdezte a fiú

- Akred. A Koponyák főparancsnoka, és Barboss jobb keze. Veszélyes ember.

- Mit gondolsz, biztonságban van? - kérdezte Tom aggódva

- Hát, Akred nem igazán szokott blöffölni. Ha igaz, amit mondott, Csongor nagy veszélyben van. - mondta Maria

Időközben alkonyodott, és Maria kiküldte Lanturnt, hogy segítsen nyomon követni a tengeralattjárót. A viharos keleti szélnek köszönhetően lépést tudtak tartani a vele. Közel két óra múlva egy sziget alakja kezdett kirajzolódni a sötétben. Akred egy lagúnába vezette járművét, míg Tomék megálltak a nyílt vízen. Tartottak a zátonyoktól. Akred egy barlang bejáratánál eltűnt.

- Írok Lina még egy levelet. Tudnia kell, hol van Csongor. - mondta Maria

- Rendben. Később találjuk ki, hogy mikor megyünk be. - szólt Tom nyugtalanul

Megvárták Lina levelét, ami csak jóval éjfél után jött.

Sziasztok!

Egyszerűen nem is tudom, hogy mit írjak.

Azonnal indulok! A nagyapám kivisz a szigetre.

Ti foglalkozzatok a Kopnyákkal, én

Segítek Csongornak.

Köszi Maria az infókat!

xLINAx

- Hát remélem, Lina sikerrel jár. - mondta Maria

- Én nem igazán tudom. - gondolkodott el Tom - Biztos vagy benne, hogy Lina tud neki segíteni?

- Persze. - legyintett Maria - Csongor biztonságba lesz reggelre. Elég annyi is, ha csak bejut hozzá, Csongor úgyis tudja kezelni a helyzetet. - nyugtatta meg Maria Tomot

- Rendben. Akkor most találjuk ki, hogy miként oszlatjuk fel a Koponyákat. - vetette fel a fiú

- Nincs időnk tervezgetni. - mondta a lány - Meglepetés szerűen csapunk le rájuk!

Az idő szorította őket, így azonnal csónakra szálltak, és beeveztek a lagúnába. Jóval elmúlt már éjfél, és a felhők is továbbkúsztak. A tenger visszatükrözte a csillagok és a Hold fényét, ezzel némi fényt adva az ifjú edzőknek. Időközben megérkeztek a parthoz. Kiszálltak, és megkeresték a bejáratot. Egyszerű szakadt faajtó, amin kilincs sem volt. Tom betörte a vállával, majd mikor hozzászokott a szemük a sötéthez látták, hogy egy barlangrendszerben vannak. Elindultak sietve az egyik járaton. Percek múlva egy elágazáshoz értek.

- Remek. - szólt Tom - Ez egy labirintus!

- Ez egy tipikus Koponya csel. - mondta elgondolkodva Maria - Egy csapóajtó fog felvezetni. A kőlabirintus csak arra szolgál, hogy megtévessze a behatolókat.

- Tehát keressük meg az ajtót, és bent vagyunk.

Találomra kiválasztották a járatot, és futva nekiindultak. Órákat keresgéltek, míg végül Maria meglátott egy négyzet alakú fénycsíkot.

- Ez lesz az! - kiáltott

Tom sietve felemelte, majd segített Marianak kimászni az aknából. Utána ő is felkapaszkodott, és felhúzta magát. Egy kivilágított raktárban találták magukat. Sietve elbújtak pár doboz mögött, és feszülten figyeltek. Kisvártatva kinyílt egy hatalmas ajtó, és Koponyák tucatjai özönlöttek be rajta, köztük Akreddel.

- Elfogni őket! - kiáltotta

Tom labdát akar rántani, de három Koponya a földre rántotta. Mariat is lefogták, lány létére nem kímélték őt sem.

- Vigyétek őket a cellájukba! - adta ki a parancsot

Kihurcolták őket az ajtón, amin egy férfiú rohant be egy Electabuzz-al az oldalán.

- Mi történt Doxus? - kérdezte Akred

- Csongor megszökött! - zihálta

- Nem baj. - mondta nyugodtan Akred - Már elkaptuk, akiket akartunk

- De... - ellenkezett Doxus

- Nincs semmi de! Az arcodra van írva, hogy kikaptál tőle. Majd ha elég erős leszel, megmérkőzöl vele tisztességesen. Most pedig, kínozd meg a foglyokat. - vigyorodott el

Tomék hamarosan egy szűk cellában találták magukat. Táskájukat, Pokelabdáikat elvették, de az őrök figyelmetlensége miatt, Tomnál maradt a TSZe-mailere.

- Kérjünk segítséget? - kérdezte Tom

- Nem. - sietett a válasszal Maria - Azzal csak bajba sodornánk bárkit.

Órákig ücsörögtek a földön a szűkös cellában, ahol még szék sem volt. Egyszer csak megcsörrent Tom TSZe-mailere. Gyorsan lehalkították, és Tom kinyitotta.

- Egy levél Wiltontól. - állapította meg

Tom és Maria!

Csongor értesített, hogy bajba jutottatok. Sajnos nem tudok

Segítséget küldeni, de remélem boldogultok. Ne feledjétek, most nektek kell

Bizonyítanotok.

Üdv,

WILTON

- Ezek szerint legalább ők megmenekültek. - mondta Maria megkönnyebbülten

- De Csongor biztos ide akar majd jönni.

- Azt nem engedhetjük! - szólt a lány - Írjunk neki egy levelet!

- Rendben. - egyezett bele Tom

Sietve írt egy e-mailt, majd ismét tovább vártak. A csend elviselhetetlenebb volt, mint tíz koponya. Csak néha hallatszott egy-egy őr lépkedése. A levegő fülledt volt és fojtogató. Újabb kínkeserves percek teltek el, míg végül határozott lépteket hallottak. Majd egy zárkattanást és belépett Doxus.

- Látom, rátok férne egy kis fürdés. - mondta kárörvendően

- Te? - hőkölt hátra Tom

- Hát megismersz? - kérdezte Doxus tettetett meglepettséggel

- Mit keresel itt, Doxus? - kapcsolódott be Maria - Azt hittem belefulladtál a vízbe az Azúr-szigeteknél.

- Ne emlékeztess arra a dologra! - förmedt rá Doxus - Nos, tájékoztatlak benneteket, hogy holnap szembenézhettek az igazi szenvedéssel. - s lassú léptekkel kisétált az ajtón

- Ez meg mit jelenthet? - kérdezte Tom

- Fogalmam sincs, de remélem, nem kerül arra sor, hogy megtudjuk. - felelt a lány

- Van benne valami. Ezt a tagot honnan ismered?

- Hosszú történet. És nincs most erre időnk. - mondta Maria - De ahogy láttam, neked sem idegen.

- Ja, igen, egyszer megpróbált minket átverni.

Több szó nem hangzott el. Csak vártak a fülledt, sötét cellában. Este bedobtak nekik egy kenyeret, és két pohár vizet. Éjszaka alig aludtak valamennyit. A kimerültségtől a kevéske reggelit is nehezükre esett elfogyasztani. A másnap ugyanilyen csendben telt el. Néha az őrök adtak nekik egy kis vizet, de ezen kívül nem történt semmi. Csak ültek csendben, és szenvedtek. A cellában egyre melegebb lett. Éjszaka már valamivel többet aludtak, mint azelőtt.

Délelőtt Tom zárkattanásra lett figyelmes.

- Újabb remek reggeli? - gúnyolódott

- Ezúttal nem. - jött a válasz, s belépett egy alak

Csak egy fényes árnynak tűnt Tom sötéthez szokott szemének. De hamarosan észrevette, hogy Akred áll előtte.

- Nos, eljött az idő. - mondta

- Minek az ideje? - kérdezte Maria óvatosan

- A Bosszú ideje! Azt hitted, hogy büntetlenül tönkreteheted a Koponyák anyahajóját, és utána feloszlatsz minket? Hát tévedtél! - dühöngött Akred

- És mit akar tenni? - kérdezte a lány - Talán megöl?

- Nem is rossz ötlet, nem is rossz ötlet. - gondolkodott el Akred eszelősen, látva Maria kétségbeesett arcát, majd kisétált az ajtón

Viszlát örökre!

- Ennek nem lesz jó vége. - jegyezte meg Tom

- Szerinted komolyan gondolta?

- Amennyire csak lehet. - mondta a fiú őszintén

- Akkor nincs vesztegetni való időnk. - szólt a lány

- Maria, van egy ötletem. Csak ehhez idő kell.

- De nincs időnk, meg fogunk halni! - fakadt ki a lány

- Nem lesz semmi baj. - nyugtatta Tom, és átölelte a lány - Remélem.

Ismét benyitottak, ezúttal a reggelit hozták.

- Maria, figyelj rám egy percre! - mondta Tom

A lány könnyes szemmel felnézett a fiúra.

- Ideje cselekednünk. Ugyebár Akred saját kezűleg akar végezni velünk. És nem tudná elviselni, ha valami történne velünk

- Mi történhetne egy börtönben? - kérdezte a lány

- Esetleg fulladást színlelhetnél. - vetette fel a fiú - Akkor a zűrzavarban meg tudnám szerezni a Pokelabdákat.

- Rendben. - egyezett bele Maria - Bár nem hiszem, hogy sikerrel fogunk járni.

A lány a kezébe vette a kenyeret majd beleharapott. Lenyelte a falatot, majd erőltetetten köhögni kezdett, és vergődött.

- Segítsenek! - kiáltotta Tom

Egy őr benézett az ablakon, majd sietve kinyitotta az ajtót.

- Mi történik itt? - kérdezte

- Fulladozik! Segítsen!

- Szólj Akrednek! - üvöltött ki az ajtón a Koponya az egyik társának, majd a lányhoz rohant.

Erre várt Tom. Kirohant az ajtón, és szétnézett. Egy asztalon meglátta a holmijaikat. Sietve előhívta az összes Pokemont.

- Eljött a ti időtök! - harsogta Tom - Harcra fel!

Charmeleon nekirontott az őrnek, aki Marianál állt. Snorunt, Quilava és Wartortle az ajtókat biztosították. Egyedül Lanturn nem tudott segíteni a csapatnak, de ő már bizonyított a tengeralattjáró üldözésében. Egy másik őrön Quilava Lángkereke szántott végig.

- Ideje indulni! - kiáltotta el magát Tom

Mindenki elindult az ajtók felé. A sort Wartortle zárta, aki rövid cölöp lábaival nehezen tudta tartani az iramot. Úgy látszott senki nem tudott a szökésükről.

- Ez nekem gyanús. - zihálta Tom a rohanás közben

- Talán csak hamis biztonságérzetet akarnak kelteni bennünk.

Futottak, ahogy csak bírtak, bár nem tudták, merre a kijárat. Maria, aki jól ismerte a Koponya rejtekeket, azt javasolta, hogy minél feljebb menjenek. Sietve kerestek egy lépcsősort, ahol el is indultak. Maria oldala szúrt, Tom pedig alig bírta tartani Pupitar-t. Két emeletet mentek, mikor elfogytak a lépcsők. Csak egy ajtót láttak maguk előtt. Tom tétovázás nélkül kinyitotta. A Nap fénye belehasított mindnyájuk sötéthez szokott szemébe. Maria a kezével próbálta óvni látását. Szétnézett, s egy tisztást látott a sziget tetején. Ekkor észrevette, hogy nincsenek egyedül.

- Nocsak, nocsak. Hova készültök? - kérdezte egy hang

- Hát ez nem igaz. - mondta Tom - Sejtettem, hogy nem fog simán menni.

- Akred! - fanyalodott el Maria

A Koponyák vezére ott állt előttük szemtől szemben. De nem egyedül. Mögötte több tucat kalóz állt készen, parancsra várva.

- Igen, én vagyok. Nem kellett volna megszöknötök, de így még a Pokemonjaitok helyzetét is megnehezítettétek. Mint látjátok, egy hajó tart a sziget felé - és elmutatott dél-keletnek

Egy hatalmasnak tűnő tengeri óriás kezdett kirajzolódni a messzeségben. Gigászi vitorlái megszámlálhatatlanul feketéllettek a napsütésben. A hajó lomhának tűnt, de mégis a Glóbusz leggyorsabb vízi járműve volt.

- A Sötétség Anyja! - fehéredett el Maria

- Hogy mi? - kérdezte értetlenül Tom

- A Koponyák anyahajója, és Barboss otthona. Hát mégis újjáépítették.

- Ez azt jelenti….

- Igen! - vágta rá Akred vigyorogva - De előtte velem kell megmérkőzni valamelyikőtöknek!

Tom erőt vett félelmén majd kijelentette:

- Akkor majd én leszek az.

- Nem! - állt ellen Maria - Ez az én meccsem

S mielőtt még Tom vitába tudott volna szállni, Maria mellől elő is lépett Charmeleon

- Te jössz, Crawdaunt! - s Akred előhívta egyetlen, de hihetetlenül erős Pokemonját.

- Charmeleon, Tűzroham!

- Crawdaunt, Hidropumpa!

A két csapás félúton találkozott, majd visszapattant Charmeleon felé, aki időben félreugrott.

Charmeleon egy Vágással próbálkozott. Crawdaunt tűrte a támadást, és fürgén elkapta Charmeleon karját, majd a földre terítette. Ezután egy Buboréksugárral támadt. Maria Pokemonja fáradtan felállt, majd ismét egy Vágással próbálkozott. Crawdaunt hátraugrott, válaszképpen Charmeleon egy Tűzrohamra készült. Akred Pokemonja megvetette mindkét lábát, jelezvén, hogy nem mozdul. Charmeleon rendkívül dühös lett, lángja méteresre lobbant, majd elindította a vártnál is nagyobb Tűzrohamot. Crawdaunt még bizonytalanul pislogott egyet, de nem volt ideje kitérni. A támadás beterítette egész testét, majd felkapta a levegőbe, és magával ragadta, végül egy sziklának vágta. Crawdaunt nem tudott felkelni.

- Mi? - pislogott Akred értetlenül - Ez lehetetlen!

- Szép volt Charmeleon! - ujjongott Maria meglepetten

- Hm. Nos, ismerjétek meg Barboss-t! - kiáltotta Akred, majd eltűnt a Koponyák sokaságában

Észre sem vették, hogy a hajó időközben lehorgonyzott, és egy helikopter indult el a sziget felé. Pár perc múlva leszállt, majd kilépett az ajtaján egy idős, hosszú ősz hajú ember. Karján hatalmas tetoválás díszelgett.

- Lám-lám, a hírhedt bajkeverők! - mondta fennhangon - Nem is pazarlom az időt, most és azonnal leszámolok veletek!

Tekintélye hatalmas volt; mindegyes lépésénél Koponyák százai rezzentek össze. Kék köpenyt viselt, mely kopott volt és viharvert. Pár lépésre megállt Tomék előtt, és labdát rántott.

- Eljött a Te időd, Salamence!

A hatalmas Sárkány Pokémon üvöltve tört elő Pokelabdájából. Maria levegőt is alig mert venni. Charmeleonnak volt annyi lélekjelenléte, hogy előlépjen. Kezét kitárta, és bátran meredt Salamence-re.

- Én is segítek! - tért magához Tom - Gyerünk Quilava!

A Pokemon előlépett edzője árnyékából.

- Ó, szóval így. Kettő egy ellen. - mosolygott gonoszan Barboss - Na, nem bánom, legyen! Salamence, Sárkánykarom!

Salamence nekilendült, és szétcsapott a két Pokemon között. Charmeleon sietve felállt, de Salamence gyorsabb volt, és feléjük küldött egy Szárnytámadást. Quilava válaszul egy Lángkerékkel támadt. Barboss Pokemonja egyszerűen kivédte a csapást, és gúnyosan üvöltött egyet.

- Ez nem lesz jó. - mondta Tom - Nem győzhetünk!

- Én is tudom. - szólt elkeseredetten Maria

- Mást kell kitalálnunk.

- De sietnünk kell. - mondta Maria - A Pokemonjaink ereje fogytán.

Eközben Quilava egy Tűzrohamtól szenvedve fetrengett. Charmeleon egy Vágással próbálkozott, ami elől Salamence egy könnyed szárnycsapással kitért. Tom nem tudott mit kitalálni. Gondolatmenete újra és újra csődbe futott, amint látta Quilava szenvedését.

- Ebből elég! - kiáltotta Tom, majd Wartortle felé fordult - Most neked kell beállnod Quilava helyére.

Wartortle bólintott, majd sietve beugrott a harctérre. Quilava fáradtan félrekullogott.

- Van egy feladat számodra. - szólt Tom

A Pokemon kérdő tekintettel nézett edzőjére. Bundája poros volt, tekintete megviselt, de elszánt volt mindenre, ami megmentheti őket.

- Tudom, hogy kimerültél, de nincs más esélyünk. Muszáj megzavarnunk Barboss-t, és a többi Koponyát.

Majd a fiú ismertette tervét Marival és a Pokemonokkal.

Már késő délutánra járt. Charmeleon és Wartortle elkeseredett harcot vívott Salamence ellen. Csapást csapás után szenvedtek. A Nap bíborba öltöztette a harcteret. Tom arcán látszott a félelem és a teher. Maria sápadtan állt, mint egy szobor, és üveges tekintettel a három harcoló Pokemon felé nézett. Wartortle és Charmeleon kitartásán múlott, milyen sors vár rájuk. Segítséget nem kaphattak, és minden reményük szertefoszlott; egy kivételével. Tom terve talán megmentheti őket. Túl sok reményt nem fűztek hozzá, de a két ifjú edzőnek erőt adott, még egy, utolsó megpróbáltatásra. Tom végig nézet saját Pokemonjain, majd megakadt a szeme Marian. Zavartan rámosolygott, s elnézte egy darabig a lány Pokemonjait. Hirtelen magához tért, és még egyszer utoljára rápillantott Quilavara, majd elkiáltotta magát.

- Akkor kezdjük!

---------->>>>> TO BE CONTINUED <<<<<----------