|
|
Ronaldo az AC Milan játékosa | 2007. január 31. |
Végetért Ronaldo kálváriája, miután megegyezett egymással az AC Milan, valamint a Real Madrid. A 30 éves brazil 7 és fél millió euróért kerül át Milánóba. A várost már igen jól ismeri, hiszen 1997 és 2002 között az Interben focizott. A kétszeres világbajnok és háromszoros év játékosa most megmutathatja: a Realban mutatott gyengébb formája csupán a motiváció hiányából fakadt, nem pedig azért, mert elfelejtett focizni. |
|
|
|
|
|
|
Kölcsönben az ifjú titánok | 2007. január 31. |
A Lille, valamint az Arsenal is kölcsönbe adta egy-egy ifjú tehetségét a szezon végéig. A Lille 22 éves védője, Alexis Zywiecki a másodosztályú Dijont, míg az Arsenal 19 éves középpályása, Alexandre Song pedig a Charltont fogja erősíteni tavasszal. |
|
|
|
|
|
|
Csatárral erősítenek a Portonál | 2007. január 30. |
Miután az FC Porto leigazolta a 24 éves argentín balhátvédet, Lucas Mareque-t, úgy döntöttek, hogy a támadó alakzatra is ráfér az erősítés. A döntés tett követte, így hamarosan Portóba érkezik a 21 éves Wason Rentería, akit nyilvánosságra nem hozott összegért igazoltak le a portugálok a brazil Internacionaltól. A kolumbiai támadó akár már a Chelsea elleni BL meccsen is bizonyíthatja góléhségét. |
|
|
|
|
|
|
Már öt brazil játszik Lyonban | 2007. január 30. |
Újabb brazil érkezett Lyonba, miután a francia bajnok leigazolta a Cruzeirotól Fábio Santost. A 26 éves középpályás 4 millió euróért cserélt gazdát, így jelenleg már ő az ötödik brazil a Lyonban Cris, Cacapa, Juninho és Fred mellett. Fábio Santos három és fél évre szerződött Franciaországba. |
|
|
|
|
|
|
Mancini szívesen menne Londonba | 2007. január 29. |
Úgy látszik, mióta pletyka szinten elkezdődtek a találgatások, hogy Mourinho esetleges távozásával ki lehet majd az új edző a Chelsea-nél, Roberto Mancini komolyan elgondolkozott rajta, hogy milyen lenne neki Angliában (miután az ő neve is felröppent az esélyesek között). "Nos, szívesen dolgoznék a Premierligában. Hogy ha ez a csapat éppen a Chelsea lenne, amelyiknél lehetőséget kapnék? Hát, az már egyenesen fantasztikus lenne" - árulta el nem titkolt álmát az Inter vezetőedzője. Azt azért várjuk meg, hogy Mourinho megy vagy marad. |
|
|
|
|
|
|
Sylvinho nélkül a Barcelona | 2007. január 29. |
Sylvinho nélkül fogja megvívni február 21-én a Liverpool elleni első nyolcaddöntő mérkőzést a Barcelona, miután a 32 éves védő izomhúzódást szenvedett az egyik edzésen. Rijkaard mestert egyedül az vigasztalja, hogy addigra Eto'o és Messi már valószínűleg bevethető lesz. Annyit azért megjegyeznénk, hogy egyikük sem védő... |
|
|
|
|
|
|
Rosszul választott Ballack? | 2007. január 28. |
Franz Beckenbauer szerint nagy hibát követett el Ballack azzal, hogy a Manchester United helyett a magasabb fizetést ígérő Chelsea-t választotta. A Bayern München elnöke szerint Ballacknak láthatóan nincs saját posztja a londoni milliárdos klubnál és emiatt nem is találja önmagát. "Lampard erősebb, mint ő, így elveszi a helyet tőle" - sarkította le a problémát a bajorok elnöke. "Sokkal jobban járt volna a Manchesterrel, ha odaigazol". |
|
|
|
|
|
|
Ronaldinho nem akar elmenni Barcelonából | 2007. január 28. |
Sem a Chelsea-hez, sem pedig az AC Milanhoz nem tervez igazolni Ronaldinho. Erről maga a játékos nyilatkozott a napokban. Kizárja a lehetőségét annak, hogy otthagyja a csapatot - természetesen a Barcelonáról van szó -, amelyben jól érzi magát, ahol még több sikert érhet el. Erre szokták azt mondani, hogy nincs az a pénz. Vagy lenne? |
|
|
|
|
|
|
Van Persie kihagyja a tavaszi szezont? | 2007. január 27. |
A Manchester United elleni győztes mérkőzésen Robin van Persie olyan súlyos sérülést szerzett, hogy a szezon hátralevő felében már biztosan nem lép pályára. Az Arsenal holland játékosának lábfejében tört el egy csont, ami legalább másfél - két hónapos kihagyást jelent. Bár még nem elképzelhetetlen, hogy április végén, május elején pályára léphet a fiatal támadó. |
|
|
|
|
|
|
Bajban az Inter | 2007. január 27. |
Simone Brunelli átigazolási dokumentumainak meghamisításának vádjával kell az olasz szövetség előtt tisztára mosnia magát az Internek. A 2003-as tranzakciókon állítólag nem Brunelli aláírása szerepel, ami - ha valóban így van - elég kellemetlen lehet az Interre nézve. A vizsgálat kimeneteléről természetesen be fogunk számolni a későbbiekben. |
|
|
|
|
|
|
Platini az UEFA új elnöke | 2007. január 26. |
Michel Platinit választották az UEFA új elnökének Düsseldorfban. Az 51 éves szakemberre 27-23 arányban szavaztak a posztot eddig 16 éven át betöltő, 77 éves svéd Lennart Johansson ellenében. Platini korábban kijelentette, hogy megválasztása esetén el fog gondolkozni azon, hogy három csapatban limitálja a top ligák BL résztvevőinek számát. Alighanem megválasztásának hírére elkezdhetnek izgulni Angliában, Spanyolországban, valamint Olaszországban is. Könnyen lehet, hogy az ottani csapatoknak már nem lesz elég a negyedik hely a BL selejtezőihez. |
|
|
|
|
|
|
Védőt igazolt a skót bajnok | 2007. január 26. |
A francia Rennes-től fél évre kölcsönbe megszerezte a Celtic a kameruni Jean-Joel Perrier-Doumbet. A hosszú nevű játékosról tudni kell, hogy 28 éves és a védelemben bevethető. A Celticnek opciója van a későbbi kivásárlására is, hiszen a kamerunit még két éves szerződés köti csapatához. A skót bajnoknak a kölcsönbe vétel, valamint az ezt kibővítő opció 400,000 fontjába került. |
|
|
|
|
|
|
Del Piero nem akart vörös ördög lenni | 2007. január 26. |
Alessandro Del Piero elárulta: a nyáron valóban megkereste őt szerződés ajánlattal a Manchester United, ő azonban nemet mondott. "13 éve játszom a Juventusnál, itt is szeretném befejezni a pályafutásomat. Biztos vagyok benne, hogy Sir Alex Ferguson megértette a döntésemet" - magyarázta a torinói csatár. |
|
|
|
|
|
|
Egyre közelebb Ronaldo a Milanhoz | 2007. január 25. |
Hivatalos ajánlatot tett Ronaldoért az AC Milan a Realnak. "Még tárgyalunk, majd meglátjuk mi lesz. Az orvosi vizsgálatok után fog csak eldőlni minden" - magyarázta a milánóiak alelnöke, Galliani a sajtónak. A spanyol újságok szerint hat millió eurót ajánlanak a Real Madridnak a brazilért és hétfőn vagy kedden pont kerülhet az ügy végére. Kíváncsian várjuk... |
|
|
|
|
|
|
Ifjú titánt igazolt a Lille | 2007. január 25. |
1 millió euróért leigazolta a Lille Ludovic Obraniakot az FC Metz csapatától (egyes hírek szerint még a svájci válogatott Daniel Gygaxot is átengedik Obraniakért cserébe). A 22 éves bal oldali középpályást nagy tehetségnek tartják hazájában. Mindent elmond róla, hogy fiatal kora ellenére már több mint 100 mérkőzésen szerepelt. Egy hónap múlva a Manchester United ellen pedig akár már a BL-ben is bizonyíthat. Másik hír a Lille háza tájáról: két évvel hosszabbították meg Grégory Malicki szerződését. A játékos jelenleg a második számú kapus a csapatnál. |
|
|
|
|
|
|
Hleb lesérült | 2007. január 25. |
A Tottenham elleni mérkőzésen szerzett sérülése miatt mindkét mérkőzést kénytelen kihagyni Aleksandr Hleb, az Arsenal fehérorosz játékosa a PSV Eindhoven ellen. A középpályás legalább egy hónapot fog pihenni, mielőtt újra edzéseket látogat. |
|
|
|
|
|
|
Baros a Lyonban, de mehetett volna a Chelsea-be is | 2007. január 24. |
Miután úgy tűnik, már mindenben megállapodott a Lyonnal, Milan Barosról kiderült: korábban a Chelsea szerette volna őt leigazolni. A londoniak Shaun Wright-Phillips-t adták volna a cseh támadóért, a kisnövésű angol azonban hallani sem akart róla, hogy az Aston Villához menjen - így egyben meg is akadályozta Baros átigazolását. Milan Baros azonban nem csügged, hiszen úgy véli, hogy a Lyonnal egyáltalán nem került rosszabb csapathoz. A franciák Barosért cserébe Carew-t engedték át a Villának. |
|
|
|
|
|
|
Ronaldo újra Milánóba költözik? | 2007. január 24. |
Miután Capello nem számít rá, az AC Milan komoly érdeklődést mutatott a brazil Ronaldo iránt. A világ egykori legjobb játékosa a pletykák szerint egyedül az AC Milanban tudja elképzelni további karrierjét, így a két klub hamarosan hosszú tárgyalásra számíthat. Az AC Milan ugyanis nem tervezi, hogy fizetne átigazolási díjat a Madridnak, akik természetesen ragaszkodnak némi "apróhoz" Ronaldoért, akit korábban 45 millióért vásároltak. Valahol érthető... |
|
|
|
|
|
|
Oddot leigazolta az AC Milan | 2007. január 24. |
Massimo Oddo a Laziotól az AC Milanhoz igazolt. A 30 éves védő - aki a nyáron tagja volt a világbajnok olasz válogatottnak - 7,75 millió eurójába került a milánóiaknak, valamint átengedték az eddig kölcsönben szereplő Pasquale Foggia játékjogát a fővárosiaknak. |
|
|
|
|
|
|
Újabb csatár Liverpoolban | 2007. január 24. |
Fiatal holland csatárt igazolt a Liverpool. A 2005-ös BL győztes az Ajax játékos akadémiájáról csábította el Jordy Brouwert, akinek még profi szerződése sem volt nevelő egyesületével. A 18 éves játékos már a harmadik igazolás januárban, hiszen a Liverpool korábban már szerződést kötött Daniele Padellivel, valamint Emiliano Insuaval. |
|
|
|
|
|
|
Baros a Lyonhoz készül | 2007. január 23. |
A hírek szerint közel áll Milan Baros leigazolásához a francia bajnok Lyon. A klub sportigazgató szerint 2-3 napon belül Baros már Lyonban lehet. Az Aston Villa cseh támadója így ismét Gerard Houllier keze alatt focizhat, csakúgy mint korábban a Liverpoolban. |
|
|
|
|
|
|
Nincs igazolás Münchenben | 2007. január 23. |
Nem várható játékosmozgás a Bayern Münchennél a mostani átigazolási szezonban. Ezt Felix Magath, a bajorok edzője jelentette be a csapat hivatalos weboldalán. Ez egyben azt is jelenti, hogy Owen Hargreaves sem igazol a Manchester Unitedhez januárban. |
|
|
|
|
|
|
Nistelrooy felhagy a válogatottsággal | 2007. január 23. |
Ruud van Nistelrooy bejelentette: visszavonul a válogatottságtól. A Real Madrid holland támadója karrierje során 53 mérkőzésen szerepelt hazája válogatottjában és 27 gólt szerzett. |
|
|
|
|
|
|
Készülnek az új szerződések... | 2007. január 22. |
Három kulcsemberével is szerződés hosszabbítást tervez a Chelsea, így Lamparddal, Terry-vel, valamint Essiennel már meg is kezdődtek a tárgyalások ezügyben. Lampard menedzsere azért annyit hozzátett, hogy hosszú út van még előttük az új szerződés aláírásáig. Ez feltételezzük azt jelenti, hogy Lampard már benyújtotta elvárásait a vezetőségnek, így a labda jelenleg a Chelsea-nél. |
|
|
|
|
|
|
Védőt igazolt a Rangers | 2007. január 22. |
A skót Rangers védelmét is sérüléshullám sújtja, így várható volt, hogy igazolnak játékost valamelyik hátsó posztra. A kiválasztott végül a Middlesbrough 34 éves védője, Ugo Ehiogu lett, aki a hírek szerint már Glasgow-ban tárgyal a skótokkal. Rajta kívül a Rangers eddig a veterán David Weirt igazolta le kölcsönbe az Evertontól. |
|
|
|
|
|
|
Ronaldinhora is fáj a foguk az amerikaiaknak | 2007. január 21. |
Feltüzelték magukat az amerikai csapatok Beckham leigazolását követően. Állítólag már Ronaldinhoval szemezgetnek az MLS-ből, amit a Barcelona játékos menedzsere meg is erősített. "Tudunk az érdeklődésről, de még túl korai erről beszélni" - jelentette ki Roberto de Assis. |
|
|
|
|
|
|
Mégsincs dráma a Stamford Bridge-en? | 2007. január 20. |
Peter Kenyon, a Chelsea elnöke cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a klub tulajdonos Abramovics és az edző Mourinho között nézeteltérés lenne. "A klub vezetősége, valamint a tulajdonosa is Mourinho mögött áll. A szerződése 2010-ig szól és szeretné befejezni azt, amiét elkezdett, amiért ide hoztuk őt" - fejtette ki Kenyon. "Amennyiben valóban támogatnak, örömmel maradok a szerződésem lejártáig. Minden edzőnek fontos, hogy tudja: a klubnak szüksége van rá, megbecsülik és támogatják" - reagált Kenyon kijelentésére Mourinho egy későbbi nyilatkozatában a BBC Sport-ban. |
|
|
|
|
|
|
Ez sem jött össze... | 2007. január 19. |
John Terry sérülése miatt hátvédre van szüksége a Chelsea-nek. A londoniak be is jelentkeztek a Bolton izraeli védőjéért, Tal Ben Haimért, de a tárgyalások nem vezettek sikerre. A Bolton annak ellenére sem akar megválni Haimtól, hogy nyáron lejár a szerződése. (A Chelsea 2 millió fontot ajánlott a játékosért.) |
|
|
|
|
|
|
A hetedik | 2007. január 18. |
Három évvel leigazolását követően megkapta az angol munkavállalási engedélyt Dong Fangzhou, aki így visszatérhet a belga másodosztályú Antwerpből (ahol eddig kölcsönben szerepelt) Manchesterbe. Sir Alex Ferguson, a jelenleg listavezető angol klub menedzsere üdvözölte a 21 éves kínai csatár érkezését, aki így Saha, Rooney, Larsson, Solskjaer, Smith, valamint Rossi mellett a hetedik támadó lesz az Old Traffordon. Fangzhou Belgiumban 51 mérkőzésen 29 gólig jutott (ebből hatot az utolsó négy bajnokin rámolt be decemberben), így nem túl meglepő, hogy a Manchester United 2010-ig hosszabbította meg szerződését. Főleg, hogy most már játszhat is a csapatban... |
|
|
|
|
|
|
Hírdömping Milánóból | 2007. január 18. |
Szinte minden órában érkeznek új hírek Milánóból, az AC Milan háza tájáról, így most következzenek a legfontosabbak egy csokorba szedve:
Mivel Dida, valamint az őt rendre helyettesítő Kalac sérülésével komoly gondok akadtak a kapus poszttal kapcsolatban, a milánóiak amolyan "villámigazolásként" megszerezték a Messina 29 éves hálóőrét, Marco Storarit. A kapus 2010-ig kötelezte el magát a csapathoz.
Némileg meglepő, de a rossonerik bejelentkeztek a Real Madridnál Ronaldoért. A milánói vezetők nem titkolt elképzelése, hogy átigazolási díj nélkül kaparintsák meg a brazil világbajnok - bár mostanában némileg túlsúlyos és formán kívül játszó (már hogyha éppen játszó) - klasszist. Ronaldot nem szabad tehát még leírni, akár jól is kijöhet még neki a Madridból való távozás. (Ráadásul nem lesz ismeretlen neki a közeg, hiszen évekkel korábban játszott már a másik milánói elit klubban, az Interben.)
Ariedo Braida sportigazgató légből kapott feltételezésnek minősítette a sajtóban megjelent találgatásokat a vezetőedző Ancelotti Londonba távozásáról. Milánóban tehát ködösítenek arról, hogy a Chelsea-ből a nyáron minden valószínűség szerint távozó Mourinho helyét a jelenlegi AC Milan tréner venné át. Carlo Ancelotti eddig még nem nyilatkozott az ügyben... |
|
|
|
|
|
|
Mégiscsak játszhat Beckham tavasszal? | 2007. január 18. |
Miután kiderült: David Beckham a Realt megkerülve szerződést kötött a Los Angeles Galaxy-val a szezon végétől, Capello mester kijelentette: az angol látogathatja az edzéseket, de a pályán már biztos nem kap szerepet. Ezt meglovagolva Beckham jogászai egyből tervezgetni kezdték, milyen úton-módon tudnának kártérítésképpen milliókat kivenni a klub kasszájából. Talán ennek is köszönhető, hogy Capello némileg módosított álláspontján és legutóbb már azt nyilatkozta, hogy ha a csapat érdekei úgy kívánják, nincs kizárva, hogy Beckham szerepet kapjon még a Real Madrid tavaszi mérkőzésein. Más kérdés, hogy valójában fog-e, mindenesetre a jogi hercehurcát ezzel talán elkerülte a királyi gárda. |
|
|
|
|
|
|
Deisler 27 évesen visszavonul | 2007. január 17. |
Váratlan bejelentést tett Sebastian Deisler, akit szakemberek a legjobb német labdarúgók közé sorolnak. A Bayern München és a német válogatott 27 éves középpályása ugyanis a keddi sajtótájékoztatón közölte a jelenlevőkkel: mindörökre felhagy a labdarúgással. Deisler elmondása szerint térdsérülése odáig fajult, hogy nem tudja már élvezni a futballt. A játékos jobb térdét eddig ötször műtötték, amiért csupán 62 mérkőzésre volt képes négy és fél év alatt. Deisler 21-szer játszott a Bajnokok Ligájában és három gólig jutott. Játékostársai, a klub vezetése, valamint a szurkolók egyaránt döbbenten fogadták bejelentését. Mi is csak sok sikert tudunk neki kívánni a pályán kívül is. |
|
|
|
|
|
|
Új szerződést kapott az AS Roma edzője | 2007. január 17. |
Luciano Spalletti gyümölcsöző munkájának jutalmaként új szerződést kapott klubjától, az AS Romától. A 47 éves vezetőedző keze alatt kezd újra igazi csapatot formálni a római gárda a szakértők szerint. Spalletti két évvel ezelőtt tette le igazán névjegyét, amikor az Udinese Calciot a BL indulást érő negyedik helyig vitte a bajnokságban (korábban az Empolinál, a Sampdoriánál, a Veneziánál, valamint az Anconánál is megfoldult). Az új szerződés részleteit nem hozták nyilvánosságra. |
|
|
|
|
|
|
Salihamidzic a Juventushoz szerződött | 2007. január 17. |
Nyáron a Bayern Münchenből a - valószínűleg a Serie A-ba visszajutó - Juventusba igazol Hasan Salihamidzic. A 30 éves bosnyák válogatott négy évre írt alá a jelenleg másodosztályú torinóiakhoz, kilenc év után hagyja ott a Bundesliga bajnokát. Salihamidzic nem titkolta átigazolásának okát, a Bildnek ugyanis elismerte, hogy olyan ajánlatot kapott, amit nem lehetett visszautasítani. Úgy látszik nem fukarkodik a Juventus, már az erősítésen van a hangsúly és hajlandóak ezért továbbra is világszínvonalú béreket kifizetni. (Ami a Bayern Münchenről a hírek szerint nem mondható el.) |
|
|
|
|
|
|
Kérdéses Mancini jövője | 2007. január 16. |
Bombaformában focizik az Inter Mancini irányításával. Magasan vezetik az olasz bajnokságot, és ott vannak a legjobb 16 között a BL-ben. Valahogy mégsem lepődött meg senki, amikor a csapat vezetőedzője, Roberto Mancini a minap azt nyilatkozta, hogy nyáron lejáró szerződésének meghosszabbítása egyáltalán nem formalitás, a mutatott eredmények ellenére sem. A fiatal - csupán 42 éves szakember - ezzel minden bizonnyal arra célzott, hogy az Inter nevét az utóbbi pár hónapban sok nemzetközileg elismert edzővel is szóba hozták már (mint például a Chelsea-től valószínűleg távozó Mourinho, a Madriddal szenvedő Capello, vagy az AC Milannál nem túl stabil padon ülő Ancellotti), így korántsem biztos, hogy ősszel is ő fogja még vezetni a csapatot. Arra azért kíváncsiak leszünk, mit lép az Inter vezetősége, ha Mancini újabb bajnoki címet (vagy esetleg egy BL trófeát is) begyűjt tavasszal. |
|
|
|
|
|
|
Wiltord talán ott lehet a Roma ellen | 2007. január 16. |
Remélhetőleg az AS Roma elleni mérkőzésen már ott lehet a pályán Sylvain Wiltord - orvosai szerint legalábbis. A Lyon támadója ugyanis a hétvégi bajnokin combizom húzódást szenvedett, ami miatt előreláthatóan 4-5 hetet kénytelen lesz kihagyni. Ha kicsit utánaszámolunk, a február 21-i dátum (ekkor rendezik a Roma elleni derbit) nem is elérhetetlen. |
|
|
|
|
|
|
Egyre több a sérült Madridban | 2007. január 16. |
Marcelo, Roberto Carlos és Emerson után Raul is pihenőn van jelenleg sérülés miatt a Real Madridnál. A 29 éves spanyol támadó jobb vádlija húzódott meg legutóbb, így pár hetes kihagyásra biztosan számíthat. A madridiak február második felében a Bayern Münchennel meccselnek a BL-ben a nyolc közé jutásért. |
|
|
|
|
|
|
Robbent akarja a Bayern | 2007. január 15. |
Arjen Robben után fáj a foga a bajoroknak. Felix Magath, a Bayern München vezetőedzője a Bildnek elismerte: komolyan érdekelné őket a robbanékony, gyors és taktikás Robben. A holland jelenlegi klubja, a Chelsea pedig azzal az Owen Hargreavesszel szemezget, akit már hónapokkal korábban a Manchester United nézett ki magának. Lehet, hogy egy Robben - Hargreaves csere miatt meghiúsulhat a manchesteriek terve. |
|
|
|
|
|
|
Capello: Beckham nem szólt senkinek | 2007. január 15. |
Élesen bírálja Capello mester David Beckhamet, amiért úgy írt alá a Los Angeles Galaxy-hoz, hogy erről sem a Real Madrid, sem pedig ő nem tudott. Az olasz edző hozzátette: ennek ellenére Beckham továbbra is a csapattal edzhet, mérkőzésen azonban már nem fog szerepet kapni. Az angol középpályás hivatalosan júliustól az LA Galaxy játékosa, azonban a jelenlegi helyzetet eltekintve elképzelhető, hogy már korábban elengedi őt a Real. |
|
|
|
|
|
|
Rekordot döntött a bombaformában játszó Inter | 2007. január 14. |
Olaszországban már arra is lehet fogadásokat kötni, hogy melyik csapat lesz az, amelyik megállítja az Intert. A milánóiak ugyanis történelmet írtak: korábban senkinek sem sikerült még 12 mérkőzést nyerni zsinórban a Serie A-ban. A jelenlegi csapatot már-már a hatvanas évekbeli fantasztikus Inter gárdával emlegetik egy lapon, és ha a hazai bajnokság mellett begyűjtik a BL serleget is, biztosan a mennybe mennek Mancini fiai. |
|
|
|
|
|
|
Kínai játékos a BL-ben? | 2007. január 14. |
Xiang Sun lehet az első kínai játékos, aki pályára lép a Bajnokok Ligájában. A 24 éves válogatott védőt ugyanis fél évre kölcsönbe igazolta a holland bajnok PSV Eindhoven és könnyen meglehet, hogy az Arsenal elleni összecsapáson pályára is küldi őt Ronald Koeman. Sun még novemberben járt próbajátékon Eindhovenben és úgy látszik meggyőző teljesítményt mutatott a hollandoknak. Amennyiben a tavaszi szezonban is remekel, nyáron három éves szerződést ajánl fel neki a PSV. |
|
|
|
|
|
|
Elfogytak a balhátvédek Madridban | 2007. január 14. |
Bajban lehet Fabio Capello, amikor majd a Bayern München ellen próbálja meg összerakni a Real Madrid hátvédsorának bal oldalát. Kérdéses ugyanis, hogy a február 20-ára felépül-e Roberto Carlos, aki a hét közben szenvedett - orvosai szerint legalább egy hónapos kihagyással járó - sérülést. A másik balbekk, az ugyancsak brazil Marcelo - hasonlóan honfitársához - szintén sérüléssel bajlódik, ráadásul nála akár másfél-két hónap is lehet a lábadozás. Rájár a rúd mostanában a királyi gárdára... |
|
|
|
|
|
|
Részegen járnak edzésre a madridi sztárok? | 2007. január 13. |
Pedja Mijatovic, a Real Madrid sportigazgatója a héten újabb botrányra lehetőséget adó nyilatkozatot tett a csapat háza tájával kapcsolatban. Az egyik rádiónak ugyanis elárulta: volt már olyan eset, hogy egy játékos ittas állapotban jelent meg az edzésen. (Állítólag Ronaldo volt a vétkes - a Szerk.) A madridiak kapusa, Iker Casillas azonban a csapat védelmére kelt: "Én még soha nem találkoztam edzésen úgy csapattársammal, hogy bűzlött volna az alkoholtól". Valami nagyon nincs rendben Madridban, ha már ilyesmiről kell vitatkozni... |
|
|
|
|
|
|
Ljungberg nem, de Lauren mehet | 2007. január 13. |
A felröppent hírekkel ellentétben mégsem igazol a West Hamhez Freddie Ljungberg, az Arsenal svéd középpályása. Ezt maga Arsene Wenger nyilatkozta, miután leült a játékossal, hogy tisztázzák a helyzetet. "Freddie fontos játékosa a csapatnak, igazi győztes típus" - dicsérte őt a francia edző. A kameruni Laurenhez azonban már nem ragaszkodnak ennyire az Ágyúsok. Sőt, mi több, Wenger ki is jelentette, hogy amennyiben talál magának csapatot a januári átizagolási szezonban, úgy hagyják elmenni őt. "Rajta kívül Hoyte, Eboue és Djourou is ugyanazon a poszton játszik. Négy játékos ugyanabban a szerepben már túl sok egy csapatnál" - magyarázta Wenger, miért engednék el a 29 éves kamerunit. |
|
|
|
|
|
|
Ronaldo nem kell a Milannak | 2007. január 13. |
Adriano Galliani, az AC Milan igazgatója cáfolta, hogy terveznék a Real Madridot otthagyni készülő Ronaldo leigazolását. "Csatárra egyáltalán nincs szükségünk. Jelenleg egyetlen tárgyalást folytatunk, méghozzá a Lazioban futballozó hátvéd, Massimo Oddo leigazolása ügyében" - nyomatékosította Galliani. Nos, könnyen megeshet, hogy az egykori világklasszis Ronaldo egyik elit klub figyelmét sem kelti fel, így kénytelen lesz még a tavaszt is a madridi padon eltölteni. |
|
|
|
|
|
|
A HÓNAP HÍRE: Otthagyja a Chelsea-t Mourinho | 2007. január 12. |
Angol források szerint Mourinho egy barátjának elárulta: a szezon végével elhagyja a Chelsea-t, bár még nem tudja hová megy. Nem voltak tehát alaptalanok az elmúlt hetekben felröppent pletykák, miszerint Mourinhonak megromlott a viszonya a Chelsea vezetőivel. A portugálnak nem kell aggódnia a jövőjét illetően, hiszen több európai élcsapat - köztük az Inter és a Real Madrid - is szívesen látná őt a saját kispadján. Egy másik forrás szerint Mourinho egyik korábbi labdarúgója nemrégiben azt nyilatkozta, hogy biztosan tudja: a portugál edző Milánóban keres házat magának. |
|
|
|
|
|
|
Argentín védővel erősít a Liverpool | 2007. január 12. |
Másfél éves kölcsönszerződést kötött a Liverpool a 18 éves argentín Emiliano Insuaval. A bal hátvéd posztján játszó ifjú játékos a Boca Juniorstól igazol Európába, és 2008-ban lejáró kölcsönszerződését követően a liverpooliaknak opciójuk van a megvásárlására. Insua tagja az argentín 20 év alatti válogatottnak. |
|
|
|
|
|
|
Beckham Amerikában | 2007. január 11. |
Az utóbbi időben talán David Beckham madridi sorsáról pletykált legtöbbet a sportsajtó. Egyesek arra tippeltek, hogy visszatér Manchesterbe, míg mások egy könnyed levezetést jósoltak neki valamelyik távol-keleti, esetleg amerikai ligában. Nos, az utóbbi tipp bizonyult helyesnek, David Beckham nyáron az LA Galaxy együtteséhez igazol, méghozzá nem kevés pénzért. A 31 éves angol öt éves szerződést kötött az amerikaiakkal, a hírek szerint 128 millió font értékben (tessék utánaszámolni!). Beckham 2003 nyarán igazolt Madridba a Manchester Unitedtől, de érkezését követően egyetlen trófeát sem nyert új csapatával, ahová soha nem is tudott beilleszkedni igazán. Talán Los Angelesben újra sztár lehet... |
|
|
|
|
|
|
Bezárták a pénzes zsákot Mourinho előtt | 2007. január 11. |
Elképzelhető, hogy már a nyári eltávolításának előszele, mindenesetre klubja nem szponzorálja az átigazolási szezonban José Mourinhot. A Chelsea vezetői úgy döntöttek, hogy egyszerűen nem adnak már több pénzt Mourinhonak, így a portugál mester nem tudja teljesíteni előzetes célkitűzését, miszerint egy csatárt és egy hátvédet hozna januárban a klubhoz. Az eset kapcsán megkérdezték Mourinhotól, hogy látja jövőjét a Stamford Bridge-en. A portugál kitért a válasz elől, ami sokat sejtet. |
|
|
|
|
|
|
Kahn másfél év múlva visszavonul | 2007. január 10. |
2008-ban lejáró szerződésével végleg visszavonul a 86-szoros német válogatott hálóőr, Oliver Kahn. A Bayern München kapusa jövőre már a 39. életévét tapossa, így senkit nem lepett meg különösképpen, hogy bejelentette visszavonulását. Kahn eddigi pályafutása során nyert többek között hét bajnoki címet, öt német kupát, 1996-ban UEFA kupát, 2001-ben pedig Bajnokok Ligáját. Felsorolt sikerein kívül védett már világbajnoki döntőben is (ahol kapott is kettőt az akkor még jó formában focizó Ronaldotól). Másfél év alatt vb-t már biztosan nem, de újabb BL trófeát még nyerhet... |
|
|
|
|
|
|
Két új játékost szeretne Ferguson | 2007. január 10. |
Két új igazolást tervez januárra Sir Alex Ferguson. A Manchester United kiszemeltjei között szerepel Owen Hargreaves (Bayern München), Gareth Bale (Southampton), valamint Darren Bent (Charlton). Bár Hargreaves megszerzése nem lesz olcsó. A napokban jelentették ki Münchenben, hogy 30 millió eurós ajánlatra várnak az angol válogatott középpályásért. |
|
|
|
|
|
|
Tovább erősít az AS Roma | 2007. január 10. |
A valenciai csatár Francesco Tavano után a svéd válogatott Christian Wilhelmsson lehet az AS Roma januári második igazolása. A Nantes 27 éves középpályása a hírek szerint már meg is egyezett a római klubbal és hamarosan átesik az orvosi vizsgálatokon is. Az AS Roma jelenleg hét ponttal van lemaradva az olasz bajnokságban a vezető Inter mögött. A BL nyolcaddöntőjében a fővárosi együttes a francia nagyágyú Lyon csapatát kapta, így teljesen érthető a folyamatos erősítés a Stadio Olympicoban. |
|
|
|
|
|
|
Mourinho távozásáról pletykálnak Angliában | 2007. január 9. |
Könnyen lehet, hogy egy BL fiaskó José Mourinho állásába kerülhet. Roman Abramovicsnak idén már kevés lesz a bajnoki cím (amibe leginkább a most is tabella első Manchester United szólhat bele), ő mindenképpen a májusi athéni BL döntő megnyerésén gondolkozik. Azt is tudja mindenki, hogy a látszattal ellentétben korántsem baráti a viszony az orosz milliárdos klubtulajdonos, valamint a portugál edző között. Már a lehetséges utódot is megszellőztették, méghozzá Guus Hiddink személyében, aki - minő véletlen! - jelenleg éppen az orosz nemzeti válogatott kapitánya... |
|
|
|
|
|
|
Cassanot kinézte az Inter | 2007. január 8. |
Nincs túl jó viszonyban Antonio Cassano és Fabio Capello, sőt talán finoman fogalmaztunk. Nyílt titokként tudjuk, hogy Capello szívesen túladna Cassanon, akár már most januárban. A Real Madrid olasz csatára iránt hazájából akadt eddig a legkomolyabb érdeklődő, méghozzá az Inter. Roberto Mancini azonban kijelentette: Cassanot csak a szezon végeztével igazolná le a milánói bajnokcsapat. |
|
|
|
|
|
|
Larsson maradhat Manchesterben? | 2007. január 8. |
A hétvégi FA kupa fordulóban bemutatkozott a három hónapra kölcsönbe vett Henrik Larsson a Manchester Unitedben. Az egykori Celtic, valamint Barcelona játékos jelenleg a Helsingborg alkalmazásában áll, de a svédek a hírek szerint nem zárkóznak el attól sem, ha Larssonra a szezon végéig szüksége lenne a manchesterieknek. Sir Alex Fergusonnak mindenképpen szüksége van a 35 éves veterán támadóra, hiszen a jelenlegi sérüléshullám leginkább a csatárait tizedelte meg. Larsson tehát sokadik virágzását kezdheti meg, ezúttal a Premier Ligában. |
|
|
|
|
|
|
Hargreaves ára 30 millió euró | 2007. január 7. |
30 millió euróért hajlandó megválni Owen Hargreavestől a Bayern München. A kérő a Manchester United, akik korábban már többször próbálták - sikertelenül - leigazolni az angol középpályást. Valószínűleg azért a 30 millió euró még nekik is sok lesz... |
|
|
|
|
|
|
Figo a Közel-Keletre szerződik | 2007. január 7. |
Nyáron - szerződésének lejártával - otthagyja az Inter együttesét Luis Figo. A portugál középpályás júliustól már a szaudi Al Ittihad csapatában játszik, akikkel egy éves szerződést kötött. Az Európában nem túl ismert klub elnöke, Mansour al Balwi Figo leszerződtetésének bejelentését követően hozzátette: a Közel-Kelet valaha született egyik legnagyobb szerződéséről van szó. Ezen nem is csodálkozunk, hiszen a hírek szerint 4,5 millió eurós összeg szerepelt a papírokon. |
|
|
|
|
|
|
Eto'o hamarosan újra játszik | 2007. január 7. |
Hamarosan visszatérhet a pályára Samuel Eto'o. A Barcelona kameruni csatára szeptember óta nem játszott térdsérülése miatt (a Werder Bremen elleni BL mérkőzés volt az utolsó, amelyen pályára lépett), orvosai szerint azonban egy-két héten belül ismét bevethető lesz. |
|
|
|
|