|
|
|
Debrecen - Elfsborg 0-1 | 2007. július 31. |
Bemutatkozott a magyar bajnok a Bajnokok Ligájának második selejtezőkörében. Az ellenfél a svéd bajnok Elfsborg volt a Loki számára, akinek láthatóan nem jött be a svédek masszív védekezése. Az első félidőben még partiban voltak a debreceniek, lehetőségük is adódott, de az Elfsborg védelmét nem tudták mattolni. A második félidőre kicsúszott a mérkőzés a Loki kezéből és egy védelmi hibát követően Mobaeck büntetett. A visszavágón bravúr kellene, de azt hiszem ezt már megszokhattuk a magyar kupaszereplőktől... Ennek ellenére természetesen továbbjutást kívánunk a magyar bajnoknak, mégha ehhez - valljuk meg - az első mérkőzés alapján nem sok esélyük is van. A mérkőzést megelőzően mindkét szakvezető 50-50%-os továbbjutást tippelt csapatának. Ez most úgy 80-20%-ra módosult és sajnos nem a mi javunkra... |
|
|
|
|
|
|
Nyári átigazolások - Barcelona | 2007. július 31. |
A spanyol bajnokságot drámai körülmények között elbukó katalánok nem bízzák a szerencsére a következő szezonbeli jó eredményüket. Legnagyobb fogásuk kétségkívül az Arsenal-tól átcsábított Thierry Henry, aki Ronaldinhoval, Messivel és Eto'oval igazi álom támadó alakzatot alkothat. A francia gólzsákon kívül érkezett még Abidal, Gabriel Milito és Yaya Touré. Rijkaard így egyáltalán nem panaszkodhat: a tavalyi BL győztes csapatban lesz kikből kiválogatni a kezdő tizenegyet. Csak nehogy zavarba jöjjön a nagy választéktól... (Zárójeles megjegyzés: közel 70 millió eurót kóstált a nyári erősítés Barcelonában...) |
|
|
|
|
|
|
Nyári átigazolások - Real Madrid | 2007. július 28. |
A nagy hajrában a spanyol bajnokságot elhódító fővárosi gárda tovább erősített a nyáron. Annak ellenére, hogy Cassanot már teljesen leírta Capello mester az előző szezon második felében, akadnak azért bőven bevethető játékosok. (Igaz, már nem Capello, hanem Bernd Schuster lesz az, aki a kezdő csapatot összeállítja.) Jött Drehte a Feyenoordtól, valamint Metzelder és Pepe (ők egyébként védők, ez azért jelent valamit), jöhet még Reyes az Arsenaltól, de a legnagyobb dobás mégiscsak Arjen Robben lehet, amennyiben végre pontot tesznek a tárgyalások végére a Chelsea-vel. (Úgy néz ki egyébként, hogy pontot tesznek: Robben a Madridban folytathatja annak ellenére, hogy Mourinho sokáig hallani sem akart róla, hogy elengedjék.) (Reyest közben az Atletico igazolta le, ezzel borsot törve a városi rivális orra alá. A spanyol tehát maradt Madridban, csak nem a királyi gárdánál...) |
|
|
|
|
|
|
Kakáért egyre borsosabb összeget adna a Real | 2007. július 25. |
Továbbra sem adja fel a Real Madrid, folyamatosan bombázzák újabb és újabb (természetesen egyre vaskosabb) ajánlatokkal az AC Milant, hogy megkaparinthassák Kakát. Egyes információk szerint már 100 millió euró (!!!) körül járnak, ami minden idők legnagyobb játékosért fizetett összegét jelentené. Az AC Milan azonban - legalábbis egyelőre - hajthatatlan, eszük ágában sincs megválni a világ (egyik) legjobbjától. Kíváncsian várjuk a végkifejletet... |
|
|
|
|
|
|
Partnereink
|