Az utolsó játéknapon a Fenerbahce és a Lyon csatlakozott a már korábban továbbjutó 14 csapathoz az egyenes kieséses szakaszba. A franciákat az utóbbi hónapokban nagyon lesajnálták, hiszen sem hazájuk bajnokságában, sem a BL-ben nem vitézkedtek a korábban szépen menetelő lyoniak. Most azonban idegenben a Rangersnek bepakoltak egy hármas, amivel jelezték: még mindig lehet velük számolni. Érdekesség, hogy a Manchester Uniteden kívül az angol csapatoknak nem lesz könnyű sorsolása, hiszen mind a Liverpool (az FC Porto mögött), mind pedig az Arsenal (a BL újonc és egyből csoportelső Sevilla mögött) is csak a második helyen jutott tovább, ami azt jelenti, hogy valamelyik csoportelsővel meccselhetnek majd a nyolc közé jutásért. Nézzük is, melyik csapatok jutottak tovább csoportelsőként, illetve -másodikként a legjobb 16 közé:
Csoportelsők: FC Porto, Chelsea, Real Madrid, AC Milan, Barcelona, Manchester United, Inter, Sevilla.
Csoportmásodikak: Liverpool, Schalke 04, Olympiakosz, Celtic, Lyon, AS Roma, Fenerbahce, Arsenal.
UEFA kupába jutottak: Marseille, Rosenborg, Werder Bremen, Benfica, Rangers, Sporting, PSV Eindhoven, Slavia Praha.
Amint látható, csúfosan leszerepelt a Valencia és a Lazio is, pedig belőlük minimum egy UEFA kupát kinézett volna az ember még ősszel. A Valencia oda-vissza kapott ki a Rosenborgtól, a Lazio pedig az Olympiakoszt volt képtelen legyőzni a két egymás elleni csoportmérkőzésén. Ha így nézzük, akkor megérdemelt...
Érdemes még megnézni, mely csapatok gyűjtötték a legtöbb pontot a csoportkörökben (ennek ugyan nem sok jelentősége van már az egyenes kiesésben (hacsak nem a kedvezőbb sorsolás), bizonyos erőviszonyok azonban ezek alapján már leszűrhetők):
1. Manchester United 16 pont, 2-3. Inter és Sevilla 15-15 pont, 4. Barcelona 14 pont, 5-6. AC Milan és Arsenal 13-13 pont.
Eredmények a fenti menüpontban és lehet izgulni a nyolcaddöntők párosításainak sorsolásán. |