Claudio Ranierinek, a Roma egykori hátvédjének edzõi pályafutása egy kis amatõr csapatnál indult 1985-ben. A Vigor Lamezia nevû társasággal veretlenül végzett a tabella élén. Aztán 1985 decemberében a Campania profi, Serie B-s csapatához került. Az õszinte és egyenes nyilatkozatairól ismert olasz mester 1951. október 20-án született, tehát alig volt 34 éves, amikor már szakvezetõként tevékenykedett. Alig néhány év múlva már egész Olaszország (el)ismerte nevét a szakmában, hiszen az akkoriban erõsen gyengélkedõ Cagliari együttesét gyakorlatilag két év alatt az olasz harmadosztályból egészen a Serie A-ig repítette 1989 és 1991 között. Ekkor már lehetett sejteni, hogy a szimpatikus olasz úriember nagyobb edzõi sikerek elérésére hivatott.

Pályafutásának következõ állomása azonban mégsem sikerült úgy, ahogy szerette volna. Otthagyta a Cagliari-t egy akkor igazi olasz sztárcsapatért, ahol Maradona is sokáig kergette a labdát, és engedve a csábításnak a Napoli edzõje lett. A Nápolyban eltöltött két év alatt azonban nem sikerült nagyobb sikereket elérnie, viszont együtt dolgozhatott egy akkor még nagyon ígéretes labdarúgó-karrier elõtt álló nem éppen magas növésû fiatalemberrel, akit történetesen Gianfranco Zola-nak hívtak. Akkor valószínûleg még egyikük sem sejtette, hogy késõbb egy angol élcsapatnál újra együtt dolgoznak majd.

1993-ban Ranieri az akkor Serie B ligás firenzei alakulathoz került, a Fiorentina szakvezetõje lett. A violákkal azon nyomban fel is jutott a legfelsõ osztályba és munkáját megkoronázva Firenzében 1996-ban fantasztikus szezont produkált: a Coppa Italia mellett az olasz Szuperkupát is sikerült elhódítania. Onnantól aztán nem volt megállás: Claudio visszavonhatatlanul a legjobb edzõk közé küzdötte be magát és egyre jobban csengett a neve szülõhazájának határain túl is.

Nem is volt tehát oly' meglepõ, amikor késõbb Spanyolországba ment, hogy elvállalja a Valencia irányítását. Ha meg már ott volt, akkor 1999-ben újabb serleggel bizonyított: a Valencia ugyanis spanyol kupát nyert abban az évben, Ranieri pedig immár Európa szerte ismert jónevû edzõvé vált, és nagyszerû csapatot épített. Mielõtt azonban munkájának gyümölcse beért volna, a rivális Atletico Madridhoz szerzõdött még azon a nyáron. A Valencia pedig utódjával, Hector Cuperrel kétszer is bejutott a Bajnokok Ligája döntõjébe, ami legalább annyira az õ érdemének köszönhetõ, mint az argentin edzõ munkájának - aki a sors fintora által azóta az olasz Internél is megfordult, inkább kevesebb, mint több sikerrel...

Annak ellenére, hogy sikerült megszereznie az akkor élete legjobbját nyújtó Jimmy Floyd Hasseilbaink-et a Leeds-tõl 12 millió fontért (és aki Ranieri keze alatt a spanyol gólkirályi címért harcolt abban a szezonban), a madridi csapatot nem sikerült felráznia. A csapat csak vergõdött a spanyol elsõ ligában. Ez, valamint a klub komoly pénzügyi nehézségei miatt a következõ évben - mielõtt az Atletico elbúcsúzott volna a spanyol elsõ osztálytól - benyújtotta lemondását. A Stamford Bridge-n 2000. nyarán éppen edzõt kerestek Gianluca Vialli helyének megüresedése miatt...

Ranieri alig beszélt valamit angolul, amikor 2000. szeptemberében megérkezett Londonba, hogy a Chelsea edzõje legyen, mégis nagy lelkesedéssel kezdett a munkának. A Chelsea éppen akkoriban veszítette el legjobb játékosait. Elsõ szezonjában az olasz két új csatárral - Gudjohnsennel és a vele tartó Hasselbainkkel - elcsípte a hatodik, UEFA kupa indulást jelentõ helyezést a Premiershipben. A távozó Leboeuf, Lambourde, Harley, Wise és Poyet helyére leigazolta Zendent, Lampardot, Petit-et, Gallast. A Chelsea pedig nemhogy gyengült, hanem még erõsebbé vált alapemberei távozása ellenére is.

2002-ben bejutott az FA kupa döntõjébe, ahol azonban alulmaradt az Arsene Wenger vezette Arsenallal szemben. A következõ évben már Bajnokok Ligáját érõ hellyel ajándékozta meg a londoni szurkolókat, a fejlõdés tehát mondhatni töretlenül haladt elõre.

Miután 2003 júliusában egy orosz milliárdos üzletemben - Roman Abramovics - megvásárolta a csapatot, Ranieri jövõje kérdésessé vált a Chelsea-nél. A londoniak új tulajdonosa több, mint 200 millió dollárt költött új játékosokra és még szezon közben kijelentette: nem Ranierivel képzeli el az egyesület jövõjét. Az olasz szakvezetõn már az sem segített, hogy a Chelsea-vel elõdöntõig menetelt a BL-ben, valamint második helyen végzett a bajnokságban. Annak ellenére, hogy a londoni csapatnak már majd' fél évszázada (49 éve) nem volt ilyen jó éve, a 2003-2004-es szezont követõen fel kellett állnia a kispadról.

Ranieri rettenetes csalódott volt, de ugyanakkor rendkívül büszke a csapat elért eredményeire, így végül emelt fõvel hagyta ott a Stamford Bridge-t. A római születésû szakember Valenciában folytatja a munkát, visszatér tehát korábbi egyesületéhez, ahol tárt karokkal várják egykori mesterüket.