Balassa; Balassi; Balasi család. (Balassa-Gyarmati gróf † és báró.)

Ősrégi magyar család, melynek neve történelmünk majd minden lapján olvasható. Eredetét Bőngér (Bunger) kun vezér Bors fiától származtatják. Leszármazását a család levéltári adatai szerint kétségtelenül az 1224-ik évig szakadatlan lánczolatban lehet fölvinni, mert alig van családunk, mely régibb és a tatárjárás óta ugy helyben maradt levéltárral dicsekedhetnék, mint a Balassáé Kékkőben. Sőt a tatárjárást megelőző időkből is mutathat föl okleveleket*. Ezek nyomán I. Detrét kell törzsül kiemelnünk, kiről tudniillik már oklevelek szolgáltatnak adatokat. Ettől a leszármazás igy következik:

I. Tábla.

I. Detre. Lásd még őt, és fiait a köv. lapon.; I. Mikó (főisp.) 1247-1254.; I. Bitter. Hont és barsi főisp. 1250-1290.; II. Mikó. s testvérei a köv. lapon.; I. János.; II. Miklós; IV. Péter. 1334.; I. Mihály. N. (Bény Jánosné.); György.; III. Miklós. 1358.; II. György.; II. János. 1341. Anysth. (Anna) 1335.; I. László.; II. László.; I. Balás.; III. János. (Trechlen.); IV. Mikó. 1358. Kata.; IV. János.; V. Péter.; I. Frank.; I. Frank. IV. Miklós.; V. Miklós (L. a II. táblán.);

«»I. Detre. I. Mikó, ki az előbbi lapon.; ugyanaz, ki az előbbi lapon.; I. Péter.; I. Miklós.; II. Detre.; II. Péter Furró nevez. (Wigmandi Erzse).; Ogouch (neje Jolánt.); I. Demeter m r. 1390.; III. Péter.; III. Mikó. I. Elek. III. Detre.; Kata. (Huntfi Demeter özvegye 1290. Anna. (Kázmérfi Lampert neje 1290.);

A táblázaton állókról következőket tudhatni: I. Detre 1229-ben Zymhud földet szerzi Borsodban*, a midőn „Procurator de Zolum“nak iratik: 1233-ról kelt oklevél igen vén embernek mondja már, de egyszersmind főispánnak (Comes) is. Némely történetirók szerint zólyomi főispán, sőt vannak, kik nádornak irják*. 1236-ban Sztraczint, Zahorát (mit a család most is bir) kapja Nógrádban, Csernét pedig Borsodban. Ennek tulajdonitják Detrekő vára épitését is. Fiai következők:

I. Mikó oklevelek szerint előfordul 1247–1254-ig. Szerez több birtokot nagyobbára vétel utján, mint Esztergályt, Busát (az első egészen, a másikban is nagyrész most is a családé), Ludánt, Halászit Nógrádban, Abát Hontban, Tenket, Tykat, Nyergest stb. – Zólyom főispán volt 1250-ben* és 1252-ben*.

I. Péter (I. Detre fia) kihalt «»*.

I. Miklós (I. Detre fia) 1233-ban adományt kap Ujfalura Liptóban, ezt azonban valamint Palugyát elcseréli IV. Bélával, kapván értük 1246. sept. 11-kén Nógrádban Gyarmatot, melynek nagyobb részét most is birja, és előnevét is innen viseli. Ezen I. Miklósnak egyik fia I. Demeter mester (hivatali rangjáról), ki a táblán látható, Furrónak is nevezett II. Péter vejeitől a gyarmati tornyot szolgái által ostrommal beveszi I. Bitter részére,* és Kékkőt kapja. Benne ága megszakadt.

II. Detre (I. Detre fia) 1250-ben mint Pozsony- és szepesmegyei főispán fordúl elő*.

I. Bitter (I. Mikó fia) Bars és Hont megye főispánja 1250-ben. Ez szerzé Ludányt, Hidvéget, Hricsóvár ingóságait, Drégelyt. Birta Solnát is. I. Demeternek adá Gyarmatot, Illésit, Mankót, Kékkőt. III. Mikóval elcseréli Galábocsot sat. Él 1290-ben is. Gyarmatról irta magát*.

II. Péter (I. Mikó fia) 1267-ben honti főispán. Hűtlennek és a pártosokkal czimboráskodónak bélyegeztetik 1290-ben, midőn már nem élt. Neveztetett Furronak is. Neje Erzse Wigmandi András leánya; kitől leányai voltak: Katalin, Demeternek (Hunt fiának) már 1290-ben özvegye, és Anna Lampertnak (Kázmér fiának) neje. E Lamperttől vette el fegyveres erővel Demeter mester a gyarmati tornyot.

Ogucs* (I. Mikó fia) szintén főispán (Comes) 1268-ban. Esztergályt szerzi 1273-ban*. – Már 1277-ben özvegye Jolánt (Ivánka főispán fiának Andrásnak leánya) él. Jolántnak testvére volt János a budai prépost*.

III. Miklós (IV. Péternek fia) irta magát változtatva Esztergályról, majd Kékkőről, majd meg Gyarmatról. Élt 1358-ban.

III. János (III. Miklós fia) oklevelekben Trechlennek is iratik.

II. György (IV. Péter fia) Kékkőről irta magát 1362-ben. – 1374-ben Gyarmatra uj adományt kap.

I. Balás (III. Miklós fia) László oplni herczegnádorral Moldvában járt 1374*. Ez irta magát Gyarmatról, de irta Kékkőről és Szklabonyáról is. Hontmegyei főispán volt. Fia V. Miklós terjeszté tovább a családot, mint a következő táblázat mutatja:

II. Tábla.

V. Miklós. 1418–1424.; I. Kelemen.; I. Zsigm. (Szőllősi Kata.); IV. László (Frusina, Litvai Dömény bán özvegye.); I. Ferencz. szörényi bán (1. Ficsór Margit. 2. Erzse. 3. Perényi Orsolya.) † 1526.; I. Farkas. 1472. II. Ferencz. I. Boldizsár. 1532. II. Zsigmond. (Fáncsy Bora.); VI. János. honti főisp. ajtónálló. (Sulyok Anna.); Magdolna (Forgács Fer.); I. Menyhért (Turzó Anna); IV. László † Kata.†; I. Imre. erdélyi vajda.; Lásd fiait a III-dik táblán.; I. István. †; I. Bálint. † 1594. (Dobo Krisztina); IX. János †; II. Farkas. † V. László. † III. Ferencz † Maria (Böki Paczoth Andrásné.) Anna (Paczoth Ferenczné.); II. Boldizsár. (Erdélyben †); N. Dóczy Lőrinczné.; II. István (1. Zrinyi Ilona. 2. Bebek N. 3. Csoron Anna.; II. Menyh. (Bakith Margit.); Margit.; V. Ferenc †. VI. Péter. (Pálffi Magdol.) Zsuzsanna (Hethesi Pethe György.); Erzse. (Berzeviczi Lorántfia Sándorné.) Bora. (Véglesi Andrásné.) Kata. (Sz. györgyi és Bazini Simonné.) Agata. I. Bernát. VI. Miklós.; VII. János. 1499.; VII. László.; V. János. Szklabonyai (Dóczy Bora.); II. Farkas. (Puchaim Felicitas.) VI. László. VII. Miklós.; VIII. János. † Frusina.;

E táblázaton már nagy embereket találunk. V. Miklós honti főispán 1418–1424-ben. Állandóan kezdi a Gyarmati előnevet használni. Fiaiul a táblázaton kivül tétetnek: István, György és Mihály is*. I. Zsigmondnak neje Szőllősy (de Zewlews) Katalin Szőllősy Istvánnak leánya, és Zobi Istvánnak özvegye volt.

III. Lászlónak (1449–1464) a táblázaton csak egy neje áll a család oklevelei szerint. Mások* ötöt számitanak ily renddel. 1. Julianna Hunyady Mátyás király rokonságából. 2. Frusina (Belnél Rosina) Litvai Dömény horvátországi bánnak özvegye. 3. Zsófia (családneve nem emlittetik). 4. Dorottya. 5-ik Derencsényi Borbála, Derencsényi Imre leánya. Fiai közől

I. Ferenc 1492-ben szörényi bán. 1503-ban Moldvában jár követségben. 1504-ben horvátországi bánnak tétetik, de a kőrös-vásárhelyi gyülés tiltakozik ellene, mivel ott nem birtokos. 1505-ben jelen van a rákosi országgyülésen. 1522-ben Csehországba megy II. Lajos királylyal, de Morvaországban marad az országgyülésen hadi segély adás sürgetése, és annak Magyarországba vezetése miatt. Elesett Mohácsnál 1526-ban. Három neje volt: 1. Ficsór Margit F. László szörényi bán huga, Csicsói Kis (parvus) Mátyás liptói főispán özvegye. 2. Erzsébet*. 3. Perényi Orsolya Ujlaky Miklós bosnyák király unokája.

I. Ferencz nővérei által sógorságba jött több akkori nevesebb családdal. Nővérét Erzsét Berzeviczi Lorántnak fia Sándor; – Borbálát Viglesi Lajosnak fia András; Katát Sz. Györgyi és bazini gróf Simon vette feleségül. Agata még 1460-ban hajadon volt.

I. Bernát, ki 1464-ben Pribelyt (Nógrádban) kapja adományban, ágat ki nem terjesztett.

VI. Miklós (1474–1497.) VII. János nevű fiátóli VI. László unokájában kihal.

V. János (testvére még szintén I. Ferencznek) közönségesen Szklabonyainak (nógrádi falu) neveztetett. Ágazata, mind a mellett hogy három gyermeke volt, II. Farkas Puchaim Felicitástól született VIII. János gyermekében kihalt.

Következnek I. Ferencz gyermekei, kik által a család mindinkább terjedni, emelkedni kezd. Egyszersmind kezd az az izgékony vér mindinkább előtünni, mely a családot annyira jellemzé.

I. Farkas (1472-ben) fiában I. Istvánban kihal.

II. Ferencz, (elesik 1594-ben) I. Boldizsár ki1532-ben a kőszegi ostrom után az Ausztriába tört török ellen harczolt*. II. Zsigmond borsodmegyei főispán, kinek neje Fáncsy Borbála, és ki ellen a tapolczai apátság valamint egri püspökség jövedelmeinek elfoglalása végett 1542–1559-ben panaszok tétettek. Mhalt 1559-ben. IV. László ki trencsini házát Forgács Imrének 625 m. ftért adta el 1582-ben*, és végre Kata utódok nélkül halnak el. Magdolnát Forgács Ferencz viszi oltárhoz. Ezeknek testvére

VI. János, ki fiatal korában I. Ferdinand király udvarában tartózkodott, 1550-ben Zay Ferencz mellé Szolnok vára kapitánya lett. 1552-ben Miksa király és arája elé megy Genuáig. 1555-ben az árva, turócz, zólyom, hont, bars és nógrádmegyei felkelő nemesség, és a bányavárosok kapitánya. 1562-ben Szécsén várát vívja, de megveretik, maga is bal kezén sebet kap*. 1569-ben Dobó Istvánnal együtt vád alá kerül, mintha Szapolyay Zsigmond Jánost Miksa elleni támadásra hítta volna föl. Ezért mindketten Pozsonyba börtönbe kerültek, honnan János megvesztegetve őreit, börtönét megásva 1570. mart. 8-kán haza illant Kékkő várába*. 1572-ben azután az országgyülés közbevetésére kegyelmet kapott. Ezen évben Pozsonyban már Rudolf koronázásán jelen volt, valamint az 1574-kin is, hol a fölebbezési ügyek megvizsgálására kiküldetett. 1575-ben a török elfoglalja Kékkő várát, és utána döl Divény is. Még fiatal korában volt párbaja Don Francesco Lasso spanyollal*. Viselt hivatalai közt végre kir. főajtonálló mester lett. Neje Sulyok Balás leánya Anna volt, kitől született gyermekei által ágazata csak unokáig tartott.

I. Bálint fiatalabb éveit Szapolyay Zsigm. János udvarában tölté. 1572-ben Pozsonyban Rudolf koronázásakor huszonkét éves korában – hol atyjával jelenvolt – juhásztánczával mindenkinek megtetszett*. 1575-ben Békesi Gáspár pártján harczol Báthori ellen, a midőn véletlenül csapata megrohantatván, Hagymásai lovasaitól maga is sebet kap, és foglyul esik. Innen kiszabadulván, Rudolf részén harczolt nem egyszer a török ellen. Házassága miatt több baja volt. Közeli rokonsága miatt hitvesével vérbűnnel vádoltatott. 1588. jul. 10. elzálogitá Ozdint Majthény Lászlónak. 1589-ben a hazán kivül bujdosott. 1594-ben Esztergam ostromában mindkét czombján sebet kapva meghalt a táborban május 20-kán*. Végrendeletet még 1585-ki octoberben tett. Mint jeles költő irodalmunk azon kori müvelőinek első sorában áll. Énekeinek egy része többször látott sajtót*. Nejétől Dobó Krisztinától a hős Dobó István leányától egy fia maradt János, ki 1601. dec. 16-kán halt meg*. Leánya Mérey alnádor neje lett

I. Bálintnak fivérei II. Farkas, V. László, III. Ferencz magnélkül haltak el. Nővérei a böki Paczoth családba mentek férjhez: Mária Paczoth Andráshoz, Anna Paczoth Ferenczhez.

I. Menyhért (I. Ferencznek fia.) Eleinte Szapolyai János pártján áll. Hont megyét kétfelé osztja Nyáry Ferenczczel, és az egyik résznek ő a főispánja. Cseh Gábor özvegyét Thurzó Annát vévén nőül, kapja vele Léva várát, hol többnyire lakott is. Csábrág várát és Szitnyát is az erősbek jogán megszerezvén, innen féktelenkedni kezd, és várkatonái a közbátorság háborgatóivá válnak a vidéken. Ezekért számüzetés éri* Salm Miklós hadvezér küldetik megfékezésére 1549-ben. Menyhért a nógrádi bégtől kért segélyt. Azonban Csábrág föladta magát. A szitnyai várkastély szintén elesik. Menyhért eleinte Lévába fut, de ott is szorulván ügye, bemegy Erdélybe. Később Ferdinand részére visszatér, és 1552-ben Magyarország hadai főkapitányává lesz. Azonban nemsokára ismét az erdélyiek részén áll, és azokkal csatázik künn Magyarországon. 1561-dik év végén még egyszer visszatért I. Ferdinandhoz, és mindvégig ott maradt. Ekkor igérte meg neki I. Ferdinand hogy a Fugger családnál zálogban lévő Detrekő várát visszaváltja számára, addig pedig mig Munkácsot Szapolyaytól visszafoglalhatná, Tasnádot, Szatmárt, és Nagy-Bányát* is birtokában hagyta kárpótlásul az Erdélyben elvesztett Diod és Létháért. Számtalan ostromban és csatában mind a török mind az erdélyiek ellen kitünteté vitézségét, és Svendi Lázár hadi működéseiben annak jobb keze volt. 1564-ben midőn Menyhért a Hegyalja ellen készűlt, Bátori István a váradi kapitány Szatmár várát véletlenül megtámadván, nejét Thurzó Annát, István és Boldizsár fiával, és leányával együtt foglyokul Erdélybe küldötte, hol neje és leánya a bánat miatt nemsokára elhaltak. Menyhért* meghalt Bécsben 1568-ik febr. 9-kén kora 57-dik évében*. Eltemettetett a széleskuti (Pozson vmben) templomban vörös márvány sirkő alá. 1561-ben báróságra is emeltetett*.

I. Menyhértnek fiai: II. Boldizsár jelen volt 1562-ben a hadadi ütközetben, hol kopjáját az ellenség mellében törte el, és vitézül harczolt. Mhalt anyjával Erdélyben*. Leánya Dóczy Lőrincznél volt férjnél*.

II. István 1570-ben szabadult meg fogságából Erdélyből. Birta Nagy-Tapolcsán és Detrekővárát mit 1575-ben Miksa kir. a vár uradalmával együtt neki adományozott, és ez utóbbiban nyomdát is állított, a hol 1584-ben kezdettek nyomatni Bornemisza Péternek predikácziói, ki e könyvét neki mint pártfogójának ajánlá. Neje három volt: 1. Zrinyi Ilona a szigeti hős Miklósnak leánya*, 2. a Bebek családból Bebek István leánya, 3. Devecseri Csoron Anna. Az elsőtől lett fia II. Menyhért, és leánya Margit. II. Menyhértnek nejétől laki Bakith Margittól gyermekei: VI. Péter, ki Pálffy Miklós hadvezér leányát Magdolnát veszi nőül, ennek kedveért – mert eddig ágazata protestans volt, – a kath. vallásra tér 1615-ben*. Meghalt 1621-ben öcscsével V. Ferenczczel együtt magnélkül*. Nővére Zsuzsanna hethesi Pethe Györgyné volt.

Eddig tartott I. Ferencznek a szőrényi bánnak ága, fiai VI. János, és I. Menyhért által terjesztve. Azonban I. Imre fia által, kinek utódait a III. tábla mutatandja, fönnmaradt a család mostanig. Mielőtt ezt látnók, szükséges megjegyeznem, miszerint már az e táblázaton látható családtagok is a főbb nemes osztályhoz vagyis tekintetes nagyságosok rendébe – mely a későbbi bárói czimmé alakult át – tartozott.

I. Imre ivadéka igy jő le:

III. Tábla.

I. Imre. Erdélyi vajda (Somi Anna) † 1550.; IV. Ferencz. Kata. Margit. Zsófia. (1. Némethy Fer.) (2. Csáky Lász.); I. András. főkomorn. mest. 1566. (1. Mindszenti Kata. (2. Mérey Anna) kitől; III. Zsigmond † 1623. (Zborovszky Erzse.); III. Boldizsár. † X. János. † Anna. II. Imre. (Bosnyák Judit.); II. András. (1. Bakos Maria. kitől (2. Szunyogh Ilona.); VIII. László † (Ujfalussy Zsuzsa.); Frusina † (Révay István.); V. Ferencz. †; XI. János. (Zay Erzse.); Lásd IV. táblán; I. Simon. (1. Géczy Magd.) (2. Windisgräcz Maria Magd.); III. Imre. 1. Lippay Borbála 2. Barcsay Judit. Emerentia. (Eszterházy Zsigmond.); Judit. (Koháry Istv. orsz. biró.) II. Bálint. gróf. 1664. (1. Szunyogh Kata. 2. Eszterházy Ilona. 3. B. Tillherin N.); I. Ádám. † (1. Szelényi Judit. Bori Judit); 1. Gábor. (Perényi Maria.) † 1700.; I. Pál püspök. Éva † apácza. Erzse † apácza.; IV. Zsigmond. (Lengyel Kriszt.); Sidonia. (Dennai Fáncsy Pálné.); III. Bálint † 2 éves.; Gróf II. Pál. VIII. Miklós.; XV. János (Illésházy Julia.) Ignácz. I. József. (Wildenstein Teréz.); (1. Zichy Kata. 2. Batthány Júlia.); József † XIII. János † Krisztina (1. Andrássy Pál.) (2. Serédy Farkas.) Teréz (Szapáry Péter.) Zsófia apácza. Ludovika (Perényi Farkas. Erzse (Andrássy Józs.) Ilona †; III. András. † 1640. (Majthényi Éva) Zsófia. (Révay Zsigm.) Zsuzsa. (Hölgyi Gáspár.); Kristóf (a szép.) VII. Péter. (Eszterházy Kata.) Margit. pozsonyi apácza. Erzse (Illésházy Miklós kancz.) Zsófia. (Motesiczky Pál.);

E nemzéktábla törzse I. Imre (I. Ferencznek fia) Szapolyai részén állt. Ez tette őt Czibak Imre halála után 1534-ben Majláth Istvánnal erdélyi vajdává. 1538-ban jelenlévén a kolosvári gyülésen, ő is elindult Szoliman hirlelt betörése ellen táborozni. A következő évben társával együtt elpártolt Szapolyai Jánostól, és 1540-dikre Maros-Vásárhelyre pártos gyülést hirdet a három nemzetnek. I. János király sereggel megy ellene Budáról, lerontatja Diód és Almás várait, miket Balassa nejével kapott, őt magát pedig Fogarasban ostromoltatja. Ezenközben Szapolyay meghalván, Imre és Majláth a segesvári gyülésben magukat Erdély főkapitányainak választatják. Majd Majláttal esik egyenetlenségbe, és Isabella részére áll, azonban ujra kezet fog Majláttal nemsokára, és ismét uralkodnak Erdélyen, végre Isabella kérelmére a sok panasz folytán Szoliman hadat küld ellenük. Ekkor Majláth elfogatik. Balassa pedig számüzetvén, Magyarországba visszajő, és itt hal meg 1550-dik évben. Nejétől Somi Annától (Somi Józsa bán unokájától) két fia, három leánya maradt. Ezekből:

IV. Ferencz magnélkül hal el. Leányai közől Zsófia 1-ször Némethy Ferenczné, 2-szor Csáky Lászlóné lett.

I. András. (Szintén I. Imre fia) Nógrád megye főispánja és fő komornokmester volt. Nejével Mérey Mihály alnádor leányával Annával, mint a dús Szeredy Gáspár özvegyével kapta: Makoviczát, Vág-Beszterczét és Budamért 1571-ben, Miksa királytól megerősítve*. 1566-ban részt vett Miksa alatt a győri táborozásban, és Sziget felé is elindult csapatával, de a töröktől megveretett. Élt még 1576-ban. Első neje Mindszenti Kata, (előbb Zay Ferenczné, annakutána alsólindvai Bánffy Lászlóné) második Mérey Anna volt. Ezektől lettek gyermekei, kik következnek:

III. Zsigmond sokat egyenetlenkedik Imre testvérével, és mostohaanyjával 1604–1606-dikban, míg végre az országgyülés békélteti*. 1609-ben Szileziába küldetik az országgyülés által. 1612-ben ujra fölépiti Kékkő várát. Utazott Német, Olasz- és Francziaországban, volt Romában is. 1620-ban sajtót láttak törvényes értekezései latin nyelven*. Feleségül lengyel hölgyet vett, Zborovszky Sámuel herczeg leányát Erzsét, kivel 1595-ben Krakkóban tartott menyegzőjén a lengyel király is nejével együtt részt vett. Mhalt 1623-ban. Nejétől (mint a táblázaton láthatni)* több gyermeke lett, kikről alább.

III. Boldizsár. (I. András fia), X. János (szintén III. András fia, és Anna) (ezek nővére) nyom nélkül tűnnek le.

II. Imre (I. András fia.) Zsigmond testvérével egyenetlenkedik sokáig. Mhalt 1633-ik év körül. Özvegye magyarbeli Bosnyák Judit, (B. Tamásnak leánya) élt még 1654-ben is. Ettől gyermekei: III. Imre Pest Pilis és Solt megyék főispánja,* kinek szilaj vére gyakran féktelenségre ragadtatott. Több kihágása után, mikhez tartozott, hogy Vesselényi nádortól félni nem akart, és ezt többször boszantá*, mint Tökölyi párthive hűtlenségen javait veszti el*. 1674-ben bemenekül Erdélybe, honnan azonban Kapy György, kinek kezeiben voltak erdélyi birtokai, cselszövénynyel kiijeszti*. Végre sok hánykodás után Tállyán halt meg 1683-ban. Ő volt az, ki Divényben hat hónap alatt négy bástyával megerősitett és erős magas falakkal körzött kastélyt építtetett. Ennek homlokzatára iratá jelszavát: „Homo proponit, Deus disponit.“ Első neje Lippay Borbála, 2-ik Barcsay Judit* volt. Ezektőli gyermekeit a tábla mutatja; két fia volt, de mindkettő utód nélkül halván meg ágazatát sirba vitte. Testvérei és leányai neves családbeliek által vétettek nőkül.

II. András (III. Zsigmond fia) nemzé II. Bálintot a szintén költőt, ki mint a királyi ház hive, kamarás, kir. komornok Hont vármegye főispánja, és Korpona vára kapitánya volt. Kellemetlen egyenetlenkedésben élt Ádám testvérével. Több versei maradtak fel kéziratban. 1664 dec. 19-kén maradékaival együtt grófi rangra emeltetett azonban egyetlen fia III. Balás két éves korában kimúlt.

I. Ádám (II. András fia) cs. kir. kam. Kékkő vára kapitánya és ezredes (1670–1709.) testvérén kivül izetlenkedék a megyével is Nejei 1. Szelényi Judit, és 2. Bori Judit, maradék nélkül hagyták.

I. Pál, (II. András fia), 1677-ben esztergami kanonok, sz. györgyi prépost, és végre bosoni vál. püspök lett. Mhalt 1705-ben.

I. Gábor, (II. András fia) Kékkő és Divény várnak örökös kapitánya, kir. táblai ülnök, és tanácsos. Részt vett Buda és Eger bevételében. Mhalt 1700-ban. Özvegyen hagyta Perényi Máriát, kitől egy csoport gyermeke maradt. Közőlük:

II. Pál (I. Gábor fia) a helytartóságnál tanácsos, 1740-diktől Gömör megye főispánja*, később kir. főpohárnokmester is és bel. titk. tan. Meghalt 1770-ben. Ágának grófságot kap 1721-ben. Nejeitől Zichy Katától, és Batthyány Zsigmond leányától Juliannától szintén több gyermeke maradt, de azokban ága kihalt. Ezek közől XV. János atyja halála után 1770-től szintén gömöri főispán*, azonban 1772-ben már meghalálozott, és igy II. András ága is elenyészett.

II. Andrásnak fivére VIII. László 1652-ben már nem élt. Özvegye Ujfalusy Zsuzsa gyermek nélkül maradt.

I. Simon. (III. Zsigmond fia) 1654-ben már szintén nem élt. Özvegye Windischgraecz Magdolnának süvével Jánossal volt baja, miről az országgyülés rendelkezett*. Fiától IV. Zsigmondtól unokája III. András, hadi pályán szerzett érdemeket. Ennek testvére Zsuzsanna Hölgyi Gáspár személynök neje volt, kinek adakozásából a kassai convictus állittatott* 1659-ben. Itt kihalt ez ág is.

De még egy fia volt III. Zsigmondnak, névszerint XI. János, (1652-ben). Ennek utódait a mai napig mutatja

a IV. Tábla.

XI. János. (Zay Erzse 1652.; III. György. † XII. János. † II. Simon †; I. Sándor. (1. Lengyel Zsófia. 2. Beniczky Ilona.); Konstanczia Zsuzs. (Révay Fark.); az elsőtől IV. György † (1. Nuszdorfer Zsófia. 2. Révay Frusina).; XIV. János. †; 2-diktól: IX. László. (Stüszel Agnes.); II. Gábor. győri parancsnok (Schwannenberg Bor.) Maria Anna. † Sándor Ferencz † Ilona. †; VI. Ferencz. (1. Tolvay N.) (2. Vécsey Jul.); II. Sándor. (1. Maify Maria. 2. Dióssy N.) 3. Kiss Anna. kitől; VII. Ferencz. 1780. gróf-bán.; XVI. János. † Magdolna. (Andrássy L.) Antal. †. I. Antal. (Szerencsy Anna †); Alojsia. †.; István. III. Sándor. György †.; Pál. †;

Ez ágon IX. László 1721-ben báróságot kap.* II. Gábor győri parancsnok. Legfölebb emelkedik azonban VII. Ferencz, ki 1756-ban kamarás, 1757-ben helyt. tanácsos, 1762-ben Szerém megye főispánja, 1769-ben tartományi biztosság főigazgatója, és bel. titk. tan. 1780-ban Sz. István k. r. közép keresztese, és ugyanez évben gróf*, 1783-ban kamara-elnök, koronaőr, 1785-ben Zala, Kőrös, Varasd, Szerém és Zágráb főispánja, horvát és dalm. orsz. bánja, és főkap. stb. meghalt 1807-ben kora 76. évében. Eltemettetett a nagy-zellői egyház alá. Benne a másik grófi ág is kihalt, de a bárói még él.

Báró II. Sándor kir. kamarás született 1745-ki aug. 1-jén. Meghalt 1832-dik jul. 2-kán kora 87. évében. Lakott Kékkőben. Ennek fia a most élő I. Antal, ki mint a tudományoknak barátja, két költő elődjének munkáik kiadásával készül irodalmunkat megajándékozni. Nemrég kimult nejétől Szigethi Szerencsy István főpohárnok leányától Annától a táblázaton álló két élő gyermeke van.

A család ezen a két ágon halad tovább. II. Imre 1900-ban született, a család Kecskemétre menekül és az egykori Koháry birtokon él. Jelenleg 2004-ben büszkén tekintünk a családi multunkra, és emlékezünk őseinkre köztük Balassi Bálintra aki 450 évvel ezelőt halt meg. Emlékét nemcsak a család, de az egész nemzet is megőrizte. Aki szeretne bővebb felvilágosítást kérni az E-mailben:   balassi_i@freemail.hu címen megteheti.

Czimere a családnak mint itt láthatni. A paizs vörös mezejében egy bölényfej, alatta félhold, szarvai közt pedig csillag, ezeket körülveszi egy farkát szájában tartó sárkány. A sisak koronáján balra forditott fekete egyfejű sas kiterjesztett szárnyakkal, jobbról körmei közt pallost, balról királyi pálczát tart. A foszladék mindkét oldalról aranyfekete. – A grófsági czimernél a vért fölötti korona, melyen a sisak áll, kilencz ezüst gombos. – VII. Ferencz 1780-ban kelt grófi diplomájában a bölény fölötti ezüst csillagban M. Terézia királyné neve két első betűje is látható. Bár hányszor nyert czimeréről a család uj oklevelet, az lényegében sohasem változott.

 

 

Kiegészítés: Ősrégi magyar család, melyet a mult század óta a kunkabar Bunger vezér fiától Borstól származtatnak. A rendelkezésünkre álló adatokban azonban semmi nyoma sincs ennek. Anonymus szerint Bors vezér a Miskolc nemzetségnek volt az őse, ámde az oklevelek sehol sem mondják a B.-k őseiről, hogy ezen nemzetséghez tartoztak volna s még csak közvetett adataink sincsenek, amelyek igazolnák e föltevést, sőt a B.-k ősi cimere, a bölényfej, határozottan ellene mond a Miskolc nemzetséggel való kapcsolatnak, amelynek címere, amint számos Árpádkori tagjának fenmaradt pecsétjeiből kitünik, sas volt. Ugy látszik, e föltevés onnan eredt, hogy a B.-k első ismert ősei Zólyom, Bars s Hont megyék főispánjai voltak, már pedig Anonymus szerint e vidéket Bors vezér szállta meg, ő építtette Bars várát, valamint a zólyomi erdőségben azt a nagy erődöt, melyet Anonymus korában «Borsod Zouolun» várnak neveztek. (Cap. 34.) Az ismeretes adatokból nem is lehet eldönteni, hogy a B.-k melyik Árpádkori nemzetségből származtak, bár 1222-től kezdve szakadatlan sorozatban ismerjük ezen előkelő család őseit és számos oklevél emlegeti őket. Van ugyan egy okmány 1301-ből (Anj. Okl. I. 11), mely Fulkus fia Mihály és fiai: Simon, Tamás és Pető bizonyos nógrádmegyei birtokának határjárásáról szól s megbizottjai közt megemlíti Ditricus fia Mykou ispánt, a B. család ősének, idősb Detriknek az unokáját, Folkus fia Farkas mesterrel, a Zéchéni család ősével, továbbá Koplen ispánnal és János fiával Márkkal együtt, akikről azt mondja, hogy mindannyian Mihály ispán nemzetségéből valók. Mihály ispánról, valamint testvéréről, Farkas mesterről, több izben említik az oklevelek, hogy a Kathyz vagy Kachuch nemzetségből valók s mivel a rokonságra egyéb oklevelek is céloznak: Wertner (A magyar nemzetségek. II. 142, 143. l.) a B. családot a Kathyz nembeliek közé iktatta. Az oklevelek közül az egyik a váci káptalan 1297-iki bizonyságlevele (Árp. Uj Okl. X. 284.), amely szerint Detrik fia, Mikó, két nógrádmegyei birtokát rokonainak: Folkos fia Mihály fiainak, Simon mesternek és Tamásnak elörökítette. A másik oklevél 1299. kelt (Árp. Uj Okl. X. 326.) s arról szól, hogy a losonci öt birtokrész fölött perlekedő Kathyz nembeliek, kiknek ősei Losoncot II. Endre nejének Gertrudnak meggyilkolásában való részvétük miatt vesztették el, a nekik örökségi jogon megitélt öt részt Biter ispán fiainak, Miklós és Jánosnak, az öreg Detrik kisunokáinak engedik át. Ugy látszik tehát, hogy a B.-k csakugyan Kathyz nembeliek. Mindamellett a cimerbeli különbség ez esetben annál jelentősebb és különösen számbaveendő körülményt képez, mert egy 1281-i oklevél (Árp. Uj Okl. X. 303.), mely szerint Mihály ispán fia Simon anyjának leánynegyedát ifjabb Detrik ispán fiaitól Mikó, Ochuz és Detriktől követeli, a Kathyz nembeliek (vagy szorosabban véve a Folkus fiak) és a B.-k közti rokonságot beházasodással előállt sógorságnak tünteti föl. Annyi bizonyos, hogy ezen rokonságnak az 1281. előtti időben nincsen nyoma, ámbár ugy a B.-kat, mint a Kathyz nembelieket már a XIII. század huszas éveitől kezdve említik az oklevelek s a többi érv mellett az is figyelmet érdemel, hogy más nevek voltak elterjedve a B.-knál (Detrik, Mikó, Ogouch, Biter, Donch) s megint más nevek (Simon, Mihály, Leustach, Elias, Folkus, Farkas, Zoloch, Tamás) a Kathyz nembelíeknél holott minden Árpádkori nemzetségnél azt tapasztaljuk, hogy a legkiterjedtebb elágazás mellett is használtak bizonyos jellemző közös neveket. Mindezen okoknál fogva a B. család közelebbi vérsége ez idő szerint el nem dönthető.

A XIV. század közepén a család már-már kihalóban volt, mikor Balás ujra megalapította. Róla neveztetett Ipoly-Gyarmat, Balás-, utóbb Balassa-Gyarmatnak. B. László királyi udvarnok volt, állítólag ötször nősült, de gyermekei csak Littvai Fruzinától maradtak. B. Ferenc 1492. szörényi, 1504. horvátországi bán. Utobbi méltóságot azonban nem sokáig viselhette, mert az országgyülés, azzal az indokolással, hogy Horvátországban birtokai nem lévén, annak bánja sem lehet, megfosztotta őt méltóságától. Mohácsnál II. Lajos király mellett vitézül harcolva esett el. B. Zsigmond, elfoglalván a tapolcai apátság és az egri püspökség birtokait, haláláig zaklatásoknak volt kitéve. B. Imre, Szapolyai János híve, ki őt 1534. Majláth Istvánnal együtt erdélyi vajdává nevezte ki, kapzsisággal vádoltatván, 1540., Majláthtal együtt fellázadt Szapolyai ellen; ezért a tordai országgyülésen felségsértőnek mondták ki, halálra itélték, Almás, Léta és Diód várait pedig elkobozták. Minthogy azonban Szapolyai még ugyanazon évben meghalt, Balassa elkerülte a büntetést és folytatta garázdálkodásait. Jóllehet Izabellának esküdött hűséget, mégis Ferdinánd pártjához csatlakozott, ki 1544. erdélyi főkapitánnyá tette. Megh. 1550. Testvére Menyhért előbb Szapolyai pártján állott s Hont vmegye főispánja volt, később Ferdinánd híve s 1552. a kir. hadak kapitánya lett. Féktelen, rakoncátlankodó természetű főur, ki mind Ferdinánd, mind Izabella pártjának sok dolgot adott. Alig esküdött ugyanis hűséget Ferdinándnak, már is Izabellához szegődött, majd ismét Ferdinánd pártjához állott, kinek végre 1661-től állandó híve lőn. Hűségéért Ferdinánd bárói rangra emelte és Tasnád, Szatmár és Nagybánya várával ajándékozta meg. Ettől fogva Ferdinánd vezérének, Svendi Lázárnak, jobbkeze volt s ennek oldalán többször tüntette ki magát a törökök és erdélyiek elleni hadjáratokban. Mikor 1564. B. Hegyalja ellen ment, Szatmáron hagyott nejét, Thurzó Annát, István és Boldizsár fiaival és leányával együtt Báthori István váradi kapitány foglyul ejtette. E fölötti bánatában neje és leánya nemsokára meghaltak. B. meghalt Bécsben 1568 febr. 9. Róla szól a Balassi Mennihárt árultatásáról, melliel el szakada az Magyar orszagi masodic valasztot Janos kiraltul. (Abrudbánya 1569, kiadta Karádi Pál, alföldi szuperintendens.) (L. o.) Második fia, István, 1570. kiszabadulván Báthori fogságából, Miksa király híve lett, kitől több birtokot kapott. Detrekőn nyomdát állíttatott s itt kezdék nyomatni 1584. Bornemissza Péter egyházi beszédeit. B. János már fiatal korában hiressé lett Francesco de Lasso spanyol vitézzel vivott párbajáról, melyben hatalmas és kérkedő ellenfelét legyőzte. 1550. Szolnok várának kapitánya, 1555. pedig a fölkelő nemesség vezére és a bányavárosok kapitánya lett: 1562. már Hont és Zólyom megyék főispánja s mint ilyen Szécsény várát vette ostrom alá, de kezén sebet kapván, az ostrommal felhagyott. 1869. rokonával Dobó Istvánnal együtt pörbe fogták, amiért Szapolyai János Zsigmondot Miksa ellen támadásra hivta fel. Börtönbe vetették, ahonnan kiszabadult. 1572. az országgyülés közbenjárására kegyelmet kapván, 1574. királyi főajtonálló és a felebbezési ügyek vizsgálója lett. 1575. Kékkő várát elfoglalták a törökök. Egy éwel rá meghalt. I. B. Bálint, gyarmati és kékkői báró, kiváló lirai költő, szül. Kékkő várában, 1551., megh. Esztergom ostrománál kapott sebében 1594-ben. Élete kalandokkal és szenvedésekkel teljes volt, melyeknek legfőbb okait végtelen érzékeny és szenvedélyes természetében, hirtelen lobbanó és hamar változó indulatai mellett korának viszonyaiban, körülményeiben s családi összeköttetéseiben kell keresnünk. Iskoláztatásáról nem sok bizonyosat tudunk, csupán annyit, hogy Bornemissza Péter hirneves reformátor, mint a család udvari papja, néhány évig vezette nevelését, s hihetőleg ő buzdította irodalmi munkálkodásra is. De a későbbi munkálkodásából, költeményeiben megnyilatkozó világnézetéből, a klasszikus irodalomban tanusított jártasságából egész biztosan következtethetjük, hogy kora szinvonalának megfelelő tudományos kiképzést nyert, anyjának, a nagyműveltségü és buzgó református Sulyok Annának vezetése alatt. Irodalmi működését 1572. 21 éves korában kezdte egy német munkának fordításával mire atyjának 1570-72. tartó fogsága adott alkalmat. A mély érzésü ifjunak fájt szülei szomorusága, s vigasztalásukul fordította Bock Mihály munkácskáját: Betegh léleknek való fives kertecske cim alatt. - Atyja még ezen évben kiszabadult fogságából, az udvarnál kitüntetésben részesült s fiát is elvitte oda magával. Szintén ez évben történt a pozsonyi koronázó országgyülés alkalmával egy udvari lakomán, hogy a deli ifju egy magánjuhásztáncával az egész udvar tetszését megnyerte. Élete ettől kezdve a hadak között, táborozásban folyt le. Már 1573. Egerben találjuk, hol katona társaival vig életet él. Itt ismerkedett meg Losonczi Annával, a temesvári hős leányával, a későbbi Ungnad Kristófnéval. A fogékony lelkü ifju szerelemre gyuladt a leányka iránt, s amint későbbi verseiben elejtett szavaiból gyaníthato, érzelme nem maradt viszonzatlan. Csapodár természete azonban valamely más, uj ismeretség következtében elvonta Losonczi Annától ki szerelmében mélyen megsértődve fordult el tőle, s nőül ment Ungnad Kristófhoz.

Balassa csak akkor tudta meg, mennyire szereti Losonczi Annát, mikor már elvesztette. Fölkereste sokszor személyesen és levélben, ajándékokkal és versekkel; de az egyszer visszautasított kedvest a büszkeségén ejtett sérelem mellett most már házassági eskü is elválasztotta tőle. A visszautasítás mostmég erősebben élesztette B. szerelmét. 1574. azonban Erdélybe kellett mennie Báthori István ellen Békesi Gáspár táborába. Mielőtt oda érhetett volna utközben Kornis Gábor huszti kapitány megtámada, csapatát szétverte, őt magát pedig megsebesítve elfogta. Fogsága két évig tartott, de nem volt nagyon szigorú, mert B. szabadon járhatott sőt, mint ezidőbeli versei tanusítják, többrendbeli szerelmi viszonya is volt, a nélkül azonban, hogy egyetlen állandó szerelmét (Losonczi Anna iránt) felejteni birta volna. Kiszabadulván, visszatért Magyarországba s részt vett a török elleni táborozásokban. Magán életéről ez időből nem sokat tudunk. Hét év mulva, 1584., házasságra lépett unokahugával, Dobó Krisztinával, Eger hős védőjének, Dobó Istvánnak leányával, Várdai Mihály ifju özvegyével. Mi vitte e lépésre, nem tudjuk; hogy nem az igaz szerelem, de nem is puszta számítás, az a későbbi fejleményekből kitünik. Talán Losonczi Anna iránt érzett reménytelen szerelme elől a családi élet csendes oltárához akart menekülni. De akármi is vezette e házasság rá nézve a szerencsétlenségek élte fogytáig tartó forrása lett. Vagyonára vágyó rokonai, különösen sógora,.a fukar és kegyetlen Dobó Ferenc vérbűnnel vádolták, pörbe bonyolították, s mikor ezek üldözése elől menekülendő 1586. a katolikus vallásra tért át, azt hiresztelték róla, hogy fiával együtt törökké lett. Ehhez járult, valószinüleg csélcsap természetének következményeképen, hogy felesége is elhagyta. Igy, vagyonának egy részétől megfosztva, a családi életből számüzve, kibujdosott az országból, 1589. Lengyelországban tartozkodott, öt évig ide-oda utazva. Végre 1594-ben a török ellen intézett nemesi felkelés alkalmával hazajött: Pálffy ezredéhez csatlakozott s Esztergom ostrománál megsebesülvén, meghalt. Kalandos életének, sok és nagy megérdemelt és meg nem érdemelt szenvedésének, mindig igaz örömének és bujának, mély vallásos, de mégis örökös hullámzásban levő kedélyvilágának hű tükrét nyujtják ránk maradt versei. Ezek négyfélék: vallásos énekek, vitézi és hazafias dalok, eredeti szerelmi költemények, és átdolgozások. Vallásos énekeiben ő is korának gyermeke: mindeniket az a csüggedés, az emberi romlottság feletti mély fájdalom, az isten büntető igazságosságának, de egyszersmind végtelen könyörületességének eleven érzése hatja át, amely az ő korának többi iróit is legjobban jellemzi. De e közös vonás mellett B. egyéni is. Énekei nem erkölcsi célzatuak, nem tanításra vannak szánva; megrendült lelkének, hánykolódó kedélyének, önmagával tusakodó belső vllágának igazi, önkénytelen megnyilatkozásai. Énekel, nem azért, hogy vigasztaljon, hanem azért, hogy vigasztalódjék. És ez a közvetlenség hatott is. Istenes énekei a Rimay és más szerzőkéivel együtt 1806-ig 31 kiadásban jelentek meg. Ugyanez a közvetlenség jellemzi hazafias dalait is, melyek között legszebb A végek dicséreti. Átdolgozásaiban is mindenütt érvényesíti egyéniségét. Ezeknek tárgyát nagyrészt Marullus és Angerianus középkori latin költőkből, néha török forrásból meríti, Euryalos és Lucretia cimü erotikus elbeszélését pedig Aeneas Sylvius hasonló cimü latin prózai elbeszéléséből dolgozta át. (Őt ez átdolgozásokra is saját megfelelő érzései ösztönözték, ugy, hogy ezek is egyéniségéből látszanak fakadni.

Legnagyobb azonban B. eredeti szerelmi költeményeiben, melyek soha ki nem nyomatva, századokig lappangtak s másolatukat csak 1874. fedezte fel Deák Farkas a br. Radvánszkyak radványi levéltárában. E költemények szivének történetét tárják fel; s ingatagságát bizonyítják, mert a lengyel citerás leánytól kezdve a legfőbb rangu nőkig nagyon sok ideáljáról adnak számot. Mindenikben erős érzés ellenállhatatlan szenvedély lüktet,. akár a reményt és ebből fakadó örömet, akár a kétségbeesést és ebből származott fájdalmat énekli meg. De mégis legszenvedélyesebbek, legszebbek azok, melyek Losonczi Annához előbb Anna, később Julia név alatt vannak intézve. A reménykedő és viszonzott, majd a visszautasítás miatt kétségbeesett szerelem valóban megható nyilatkozásai ezek, melyekhez hasonlót Csokonaiig és Petőfiig hasztalan keresnénk. S ami B.-nak mint költőnek legnagyobb érdeme: az a formának, melyben érzései kifejezésre jutottak, valóban művészi kezelése volt. Nyelve tiszta, mintha a magyaron kivül mást nem is tudott volna; változatos, eleven, tárgyhoz illő, mintha nem is Tinódinak, Ilosvainak és a többieknek lett volna kortársa; őszintesége, közvetetlensége mindig megtalálja a megfelelő szót és kifejezést. A belső formában nem mindenütt erős; érzelme, szenvedélye sokszor magával ragadja, terjengősségre viszi; de lapossá, unalmassá még igy sem lesz. Mint legelső magyar műdalköltő saját versnemet is teremtett, az u. n. Balassai strófát. Áll 9 sorból a következő rímelhelyezéssel: aabccbddb: a párosan rímelők hat szótaguak, az egymással rímelő 3-ik, 6-ik és 9-ik sorok pedig, hét szótaguak. Összes müveit kiadta Szilády Áron: Balassai B. költeményei. V. ö. bevezetéssel és jegyzetekkel., Budapest, 1879. L még Thaly Kálmán: Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok. Toldy, Költészettörténet, Toldy, Beöthy, Bodnár Irodalomtörténet és Gyulai Pál egyetemi előadásai, kőnyomatos ivek, stb.

2. B. Bálint gróf, királyi tanácsos, honti főispán, majd a kir. tábla birája. szül. 1626. v. 1631., megh. 1684. Részt vett a törökök ellen több ütközetben. Több lírai költeménye, egy színműve s Átok c. nagyobb költeménye maradt ránk, melyekben azonban nem árul el valami különösebb költői tehetséget. A színműben ifjukorát allegorizálja, az Átokban pedig hevesen s éppen nem választékos nyelven fakad ki rokonai ellen, kikkel folytonos viszálkodásban élt.

3. B. Ferenc, 1756. kir. kamarás, majd többféle tisztség viselése után 1785. Horvát- és Dalmátország bánja és főkapitánya. Kiváló készültségü férfiu, ki tanulmányait a bécsi Teréziánumban végezte s kit ugy Mária Terézia, mint II. József kegyének számos jelével kitüntetett. Mint József híve Horvátországban  uralkodott s úgy megsértette az ország jogait és konstitucióját, hogy egyformán magára vonta a magyarok és a horvátok gyülöletét. Meghalt 1807-ben, s vele kihalt a család grófi ága. Még mint a Teréziánum növendéke adta ki munkáját. Casulae, St. Stephani regis Hungariae vera imago et expositio. Bécs, 1754. Egy kézirati munkáját is őrzi a nemzeti muzeum kézirattára: Cime: Elaboratum de insurrectione Hungariae Josepho II. imp. anno 1789.

4. B. Imre, Pest, Pilis és Solt vmegyék főispánja s mint magát egy 1669-ben kelt levélben nevezi, szentelt vitéz (éques auratus). Nyugtalan vére folytonos kihágásokra serkenté. Kihágásainak következménye az lett, hogy jószágaitól, melyeket a király azután Zichy Istvánnak adott, megfosztatott. B. ekkor Erdélybe menekült s elveszett birtokainak visszafoglalását kisérlette meg, de hasztalanul. Sok hányattatás után 1863. Tállyán meghalt. Róla irják, hogy Dévényben 6 hónap alatt 4 bástyával megerősített s magas falakkal körülvett házat építtetett, melynek egyik ablakából. állítólag feleségét letaszította. Naplót hagyott hátra, mely 84 ívrét oldalon többnyire jószágai kormányzására vonatkozó jegyzeteket, panaszleveleket és folyamodványokat tartalmaz. Vége hiányzik. E naplót sajátkezüleg irta s a nemzeti Muzeum irattárában őriztetik.

5. B. Zsigmond, kir. kamarás, Nógrád vm. főispánja. Tanult, világlátott ember, kinek három szónoki munkája maradt ránk. 1609. az országgyülés mint követet Sziléziába küldte. 1619. a megrongált Kékkővárát építteté ujra; 1620. fent említett szónoklatait adta ki. Neje Zborovszky Samu lengyel herczeg leánya volt. 1585. Krakóban tartott fényes menyegzőjén a lengyel király is részt vett. Megh. 1623.

 

 

Dancs-mester, a XIV. sz. elsőfelében egyik leghatalmasabb főura hazánknak,

megh. 1334-1339 közt. Atya volt Domokos, őse I. Detre zólyomi ispán (a

Gyarmati Balassa család őse). Dancs előb Vencel király híve, az általános

fejetlenségben lefoglalta magának a zólyomi, lipcsei, dobronyai (Zólyom

vm.) és palajtai (Hont vm.) királyi varakat. De ezeket elveszítven, I.

Károly király pártjára állot, s azontúl leghívebb emberei közé tartozott.

1312-ben részt vett a rozgonyi csatában, 1317. segíté királyát Adorján

várának (Bihar vm.), utóbb Komáromnak megvívásában. 1330-ban ő tanácsolta

királyanak, hogy fogadja el Bazarab havaselvi vajdának ajánlatát s kössön

vele békét. Noha I. Károly elvetette tanácsát, vele ment a havaselvi

hadjáratra és saját testével védte veszedelembe jutott királyát. 1333-ban

a királyt s Endre fiát Nápolyba kisérte. 1317--37-ig a régi (a mai Liptó,

Turócz, és Árva területét is magába foglaló) Zólyom s közben néha Zemplén

(Patak) vm. főispánságát viselte. Óriási birtokait alkották: Szucsán,

Blatnicza, Szklabinya várak a mai Turócz vmegyében, Óvár a varini

uradalommal Trencsén vmegyében és Árva vára. Ezt az utolsót odaadta a

királynak cserében Csáktornya és Stridó muraközi várakért. 1334-ben ezeket

is elcserélte ismét a királlyal Révkorárom váráért. Övé volt a valkóvári

uradalom is Kraszna vmegyében. V. ö. Századok 1876, 112--124. l.

ref.: Révai Nagy Lexikona, Budapest, 1912. V. Köt. 273 o.

 

Dancs (1275-1345 júl. 20. után): 1317-től 1338-ig zólyomi ispán. Csák Máté

híveként Sáros várát védte Károly kir.-lyal szemben, és azt csak a

rozgonyi csata után adta fel. Ekkor a királyhoz pártolt át. Visszaszerezte

Csák Mátétól Zólyom vm.-t és részt vett a Visegrád visszavívásában is

(1316). Csák Máté halála után hatalmas birtokokat és címert (1327) kapott

jutalmul. A kir. egyik bizalmas tanácsadója, 1323-ban és 1328-ban

Avignonban kővete. 1333-ban András hg.-el kísérte Nápolyba; kitüntette

magát a havasalföldi hadjáratban, tagja volt a Zách Feliciánt elítélő

törvényszéknek. Nagy szerepet játszott Zólyom és az akkor még hozzá

tartozó Túróc, Liptó és Árva vm. kiépitésében. Rózsahegyet és

Túrócszentmártont ő alapította, több várat emeltetett és templomokat

építtetett valószinűleg olasz mesterekkel. -- Irod. Zolnay László: Donch

mester és a Ballassák ősei (Turul, 1937.)

ref.: Magyar Életrajzi Lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967. I. köt.

344 o.

--end--