Az időkorúak esését befolyásoló környezeti tényezők
Egy dél-dunántúli megye felmérésének eredménye

Dr. Bényi Mária1 – Kőszegi Erika2
1Országos Közegészségügyi Központ
2PTE- Illyés gyula Pedagógiai Főiskola

Készült az EUNESE program keretében

Fizikai környezet befolyása az esésekre

A 2005. tavaszán, egy dél-dunántúli megyében, az egyedülélő 65 éves és idősebb lakosság körében történt felmérés során feltérképeztük az idős emberek környezetét is.(Előzmény).
A felmérés 314 idős ember házát és ház körüli környezetét rögzítette, amelyek az esések gyakoriságát befolyásolhatják.
Napjainkban Magyarországon ezekre a tényezőkre még igen kevéssé figyelünk – más országokhoz, pl. Ausztria képest. Az adatokat a figyelem ráirányítása céljából tesszük közzé. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a környezetben való változtatás nem mindig anyagi kérdés.

Járnak-e kerékpárok a járdán?

Mint az egyéni kérdőívekből kiderült, az idősebb emberek is gyakran kimennek az utcára. Látásuk, hallásuk hanyatlik, ezért különösen veszélyes, ha a járdán kerékpárok is közlekednek. A tapasztalat azt mutatja, ez egyáltalán nem ritka.

Nem 180
Igen 134

Van-e forgalmas út azon a környéken, ahol rendszeresen közlekedik? 

Nincs 60
Van 254

Van-e a forgalmas úton zebra?

Van 92
Nincs 222

Bár a felmérés kistelepüléseken, zömmel falusi környezetben történt, látható, hogy a forgalom ott is nagy. Mi több, elvétve van csak zebra.

Utca

Miből készült a járda az utcán? 

Öntött beton 186
Betonlapok 90
Kátrány 8
Kavics 6
Egyéb, éspedig 12 (tégla, aszfalt)
Nincs kiépített járda 12

A járófelület egyenetlensége nem csak az idősek szempontjából veszélyes.

Udvar

 Vannak-e kiépített járdák az udvaron?       

Vannak 271
Nincsenek 43

Ha vannak járdák, azok felülete:

Egyenletes 176
Kavicsos 46
Hézagos 78
Csúszós 14

Vannak-e lépcsők az udvar és a ház közötti szinten, ill. az udvar szintjén?

Nincsenek 62
Csak 1-2 lépcső 172
Magasabb lépcső 80

Ha vannak lépcsők, van-e mellette kapaszkodó?

Van 111
Nincs 141

Ha van lépcső, egyenletesek-e a lépcsőfokok?  

Igen 237
Nem 15

Van-e a ház körül kertje, amit művel?

Nincs 72
Van, virágos 186
Van, zöldséges 194
Van, gyümölcsös 88

Pozitívnak tekinthető, hogy a ház körül van lehetőség örömteli fizikai aktivitásra. Csak a kellő biztonságra kell figyelni. Különösen olyan tevékenységek közben, ami leeséssel járhat, pl.: fametszés, létrára mászás.

Milyen munkát végez a kertben?

Kapál 202
Gyomlál 190
Fákat metsz 52
Létrára mászik 38
Permetez 44
Locsol 142
Füvet nyír 50

Kapuk könnyen kezelhetők?

Nem biztonságos, ha a kaput rángatni kell. Ilyen mozdulatok közben az egyensúly könnyen kibillen, és az idős ember eleshet.

Igen 265
Nem 49

A ház általában

A ház fűtése:

Központi fűtés 66
Egyedi gázfűtés 140
Egyedi fafűtés 67
Vegyes 41

Külön fát vágni,  tüzelőt hordani, kivinni a hamut, salakot, stb. – téli, csúszós időben minden egyes alkalommal balesetet okozhat.

Ház megvilágítása:

Az egyenletes megvilágítás a lakáson belül is fontos. Különösen lényeges, hogy jól lássunk, ha szintkülönbség van – akár házon belül, akár házon kívül.

Van-e külön világítás a lépcsőknél?

Van 192
Van, de nem mindenütt 30
Nincs 92

Van-e házhoz pince?

Nincs 136
Van, alatta 102
Van, külön épületben 76

Használja-e a pincét rendszeresen?

Nem 142
Igen, zöldségeket tárol benne 112
Igen, borospincéje van 60


Milyen a konyha burkolata?


Hidegpadló 194
Padló, parketta 9
Beton 11
Linóleum 100
Döngölt föld --

Van-e vízvételi hely a konyhában?

Van, hideg-meleg víz 232
Van, hideg víz 52
Nincs 30

Ha nincs, honnét hozza a vizet?

Az utcáról --
Az udvarról 19
A házon belüli másik helységből 11

Vannak olyan magasságban virágok, hogy székre vagy létrára kell állnia a locsoláshoz?

Vannak 51
Nincsenek 263

Van-e a háznak Ön által használt emeleti szintje és/vagy padlása?

Van 150
Nincs 164

Ha van fürdő, abban melyik van az alábbiak közül?

Kád 238
Zuhanyzó 76
Kapaszkodó a kád mellett 92
Csúszásgátló kilépő 110
Csúszásgátló a kádban 34
Kapaszkodó a WC mellett 28
Mosdókagyló 264
Gázbojler 36
Villanybojler 186
Fafűtésű kályha 16

Vannak-e küszöbök a szobák vagy szoba-konyha között?

Idős embereknek kisebb akadályok is balesetveszélyesek lehetnek. Magasabb küszöbnél az egyik láb felemelése a súlypont jelentős elmozdulásával járhat.

Igen, 0-10mm magas 30
10-20 mm magas 128
20-30 mm magas 78
30-40 mm magas 4
40-50 mm magas 18

Vannak-e kábelek (telefon, hűtő, televízió), amelyekbe meg lehet botlani?

Fontos, hogy azokat a kábeleket, amelyekben a láb megakadhat, vezessük a fal mellett. Alig igényel valamennyi beruházást, legfeljebb egy hosszabbítót.

Nincsenek 276
Van, egy 26
Van, több 12

Apróság, de a kicsi csúszós szőnyeg is balesetveszélyes. A felpöndörödő sarka napjában többször is akadályt képez, balesetveszélyes. Ezeket vagy távolítsuk el, vagy rögzítsük.

Vannak-e szőnyegek?

Nincsenek, csak padló van 26
Padlószőnyeg van 88
Egy nagy szőnyeg van 124
Több kis szőnyeg van 76

Ha vannak szőnyegek, azok sarka fel van-e pöndörödve?

Nem 214
Igen, 1-2 46
Igen, több 28

Van-e telefonja?

A válaszadók több. Mint 10%-a nem rendelkezik telefonnal. Magyarországon nincs kultúrája a jelzőkészülék használatának sem. Úgy tűnik a mobil társaságok nem az idős-barát készülékek fejlesztésében érdekeltek. Pedig a ház körüli esést követően, sokszor nem képes az idős ember a telefonig vonszolni magát, hogy segítséget kérjen.

Nincs 46
Van, vezetékes 240
Van, mobil 30
Van, mindkettő 24
Jelzőkészülék 8

Összefoglalás

A környezeti tényezőknek maghatározó szerepe van abban, hogy az idős ember elesik vagy sem. Erre fokozottan oda kellene figyelni házban és ház körül. Sokszor egyszerű módszerekkel, kisebb beruházással a környezet biztonságossá tehető.
A segédeszközökre, melyek még biztonságosabbá tehetik a környezetet az időseknek szóló brosúrában – a kiadványok között -  találhatnak hasznos tanácsokat.