Balotai iskolások táborozása Bükkösdön
Táborozni jó
A balotai iskolások nyári táborozásának igen nagy hagyománya van. Bár a rendszerváltás a táborozási szokásokat is átalakította, ettől nem lett tartalmatlanabb, unalmasabb, hanem szerintem ellenkezőleg: érdekesebb. 1993-ig más iskolákkal közösen töltöttünk el -- általában 10-12 napot -- valahol a közös fenntartású táborokban. Minden harmadik évben ugyanoda mentek a gyerekek nyáron: Akalira, Noszvajra. Tehát volt olyan gyerek, aki többször is járt ugyanazon a helyen. Közben a tsz-ek megszűntek, az azoktól kapott hozzájárulás elkopott. Ráadásul az árak meg közben addig soha nem látott mértékben emelkedtek. Így a táborszervezőnek mást kellett kitalálni, hogy a gyerekek nyáron se maradjanak program nélkül.
Tehát 1993-tól a balotai iskolások önállóan szervezték a táboraikat, lehetőleg mindig más helyen. Ez 5 évig tartott, mert az akkori igazgató indítványára a balotaiak újra mással -- Kiskunhalassal -- táboroztak. Ezek a táborok viszont -- talán mert unalmasabbak voltak, mint a saját szervezésűek -- elvesztették a vonzerejüket és így 1-2 év alatt megszűnt.Három évvel ezelőtt felvetették -- azok, akik voltak önálló táborban -- hogy próbáljunk újra tábort szervezni. Csak arra nem számítottunk, hogy az árak 6 év alatt ennyire elszaladtak . Így a tábor ideje felére -- 5-6 napra -- csökkent. De azért belevágtunk.Sárköziné Vágó Rózsa vállalta a szervezéssel járó nem kevés munkát. Ennek eredményeként eljutottunk , Fadd-Domboriba Bükkösdre.
Aki volt már táborban az tudja, hogy rengeteg összetevője van egy jó tábornak. A szállás, a szoba, a település, a kényelem, a látnivaló, a gyerekközösség, a kaja, az időjárás, stb. Hogy ezek a táborok mennyire voltak maradandóak? Nos, azt majd az idő eldönti. Ha 7-8 év múlva a régi (első) táborozók is reklamálnak, hogy a gyerekeiknek is szervezzünk nyári tábort, akkor minden bizonnyal maradandóak voltak, voltunk...
Mindenekelőtt a táborozók, a pedagógusok, a szülők és nem utolsó sorban a gyerekek nevében megköszönöm a legnagyobb munkát végző pedagógus munkáját. Ő Sárköziné Vágó Rózsa. Már harmadik éve, hogy gyakorlatilag szeptembertől - sok minden más mellett - szervezi a táborunkat. Helyet keres, közlekedést fedez fel, kalkulál, toboroz, és ezt teszi minden zökkenő nélkül, illetve minden lényeges kérdésben kikéri mások véleményét, hátha van az övénél jobb megoldás. Mindezt a gyerekekért természetesen. A tábor költségeit a szülőkkel a legoptimálisabban igyekszik elintézni: részletfizetés, megbeszélt dátumok betartása, betartatása, stb..
Neki nyújt mindenben támogatást az iskola igazgatója Földesné Jaksa Gabriella. S nemcsak mint igazgató segít, hanem mint pedagógus, képviselő, tapasztalt táborozó (táborszervező), szülő. Segítsége a férjestől "él". Földes Ferenc 1992-től szervezte a táborokat, az ő javaslatára kezdte Balotaszállás a saját útját járni, már ami a nyári táborozásokat illeti.
Huszta István polgármester, akitől nem igen lehet olyat kérni, amit ne teljesítene, de legalábbis az erőforrásokhoz képest ne próbálná meg. Az idén például a tanyagondnoki szolgálat gépkocsiját adta a csomagok szállításához, hiszen 18 utasnak (3 felnőtt, 5 alsós)elég kényelmetlen lett volna a csomagokkal "tömegközlekedni". Így gyakorlatilag a lehető legkényelmesebben tettük meg az utat (250 Km) Bükkösdre és vissza.
Lajos László gépkocsivezető, aki a legnagyobb rugalmassággal "gyűjtötte be" a csomagokat az indulás napján, és egyik-másik bálna-bőröndöt is segítette terelgetni a piciknek.
Nem utolsó sorban minden szülőnek, hiszen nemcsak anyagilag tették lehetővé gyerekeiknek ezt a szép pár napot, hanem minden egyébbel is: ajándékok, üdítő, kaja, konzerv, gyümölcs,stb.. Ha valaki éhezett a táborban, az nem a kevés ennivaló miatt volt, hiszen rengeteg ilyesmit adtak a szülők.
De megemlíthetném a tábor gondnokát aki mindig ott volt, ha kellett, egyébként észrevehetetlen volt, de minden kérésünket teljesítette. Vagy köszönettel tartozunk Hetvehely két lakosának, akik önzetlenül a segítségünkre voltak, áldozatot hoztak olyan emberekért, akikről csak annyit tudtak, magyar dél-alföldi Bükkösdön táborozó diákok.
Készült:2008.07.20. Készítette"ISLAND"
Elérhetőség:ISLAND