A gerincesek legjellemzőbb tulajdonsága, hogy testüket csontokból és porcokból felépülő belső váz támasztja, amelynek tengelye a gerincoszlop, ehhez csatlakozik a váz többi eleme. A csontok egy része mozgathatóan, ízületekkel kapcsolódik egymáshoz. A vázhoz kívülről tapadó izmok gyors mozgást tesznek lehetővé. A gerincesek mozgási szervrendszerét tehát a csontváz és az ahhoz kapcsolódó vázizmok alkotják.
A gerincesek légzőszerve kopoltyú vagy tüdő. Vérükben a légzési gázokat: az oxigént és a szén-dioxidot a vörösvérsejtek szállítják.
Testüket kívülről bőr fedi, amely véd a fizikai hatásoktól, de fontos érzékszerv is. Látásuk és hallásuk általában fejlett.
A gerincesek változatos testfelépítésű és életmódú élőlények. Az édesvizekben, a tengerekben, a szárazföldön és a levegőben egyaránt megtalálhatók. Képviselőik a halak, a kétéltűek, a hüllők, a madarak vagy az emlősök osztályába tartoznak.
A kezdetlegesebb halak a porcos halak, míg a fejlettebb halak a csontos halak közé tartoznak.
A porcos halak belső vázát csak porcok építik fel, csontjaik nincsenek. Végtagjaik az úszók.
Kopoltyúval lélegeznek, kopoltyúnyílásaik szabadon állnak, kopoltyúfedőjük nincs. A víz áramlását oldalvonalukkal érzékelik.
Kevés kivételtől eltekintve ragadozó állatok, állkapcsukon éles fogak sorakoznak. Közéjük tartoznak a tengerekben elterjedt cápák és ráják.
A csontos halak belső vázának anyaga csont. Kopoltyúnyílásaikat kopoltyúfedő takarja, amelynek ritmikus mozgása elősegíti a víz áramlását a kopoltyúlemezek között.
Testüket rendszerint nyálkás csontpikkelyek fedik. Jellemző szervük az úszóhólyag, amelynek gáztartalmát szabályozva felemelkedhetnek, vagy lesüllyedhetnek a vízben. A víz áramlását oldalvonalukkal érzékelik.
A halak petékkel (ikrákkal) szaporodnak. Ritka kivétel, amikor az útód már a nőstény testén belül kikel (pl. cápák). A halak átalakulás nélkül fejlődnek.
Ponty
Vizeink legismertebb hala a ponty. Vízi növényeket, férgeket, csigákat és rovarlárvákat eszik, vagy is mindenevő. Ázsiából telepítették be hazánkba a középkorban. Testét teljes egészében, vagy csak részben ezüstös pikkelyek borítják. Napközben elrejtőzik, szürkületkor táplálkozik. Testhossza átlagosan 30 cm, de fogtak már 120 cm-es példányt is.
Dévérkeszeg
A dévérkeszeg közeli rokonánál, a pontynál kisebb termetű, testhossza átlagosan 30-50 cm, legfeljebb 75 cm. Testét ezüstösen, aranylóan csillogó pikkelyek borítják. Szürkületkor táplálkozik a sekélyebb vizekben. Növényevő. Húsa sütve jóízű, bár erősen szálkás.
Lesőharcsa
A lesőharcsa nagy termetű, ragadozó hal. Pikkelyei nincsenek. Teste hát-hasi irányban lapított. Napközben a vízfenék közelében tartózkodik, éjszaka vadászik. Halakat, vízimadarakat zsákmányol. Testhossza 100-120 cm, de a legnagyobb példányok 300 cm-esek is lehetnek, tömegük pedig elérheti a 150 kg-ot is!
Bojtosúszós halak
A bojtosúszós halak páros úszóinak szerkezete eltér a többi halétól. Úszóik csontos nyéllel kapcsolódnak a gerincoszlophoz, felépítésük a szárazföldi gerincesek végtagjaira emlékeztet. Valószínűleg az ősi bojtosúszósok lehettek az első szárazföldi gerincesek, a kétéltűek előfutárai. Az osztály egyetlen ma élő képviselője a maradványhal.
Csikóhal
Piraja
A kétéltűek osztályának képviselői már szárazföldi állatok, de életük sok szempontból a vízhez kötött.
Légzőszervük tüdő, végtagjaik a szárazföldön való helyváltoztatásra alkalmas lábak. Tüdejük légzőfelülete azonban meglehetősen kicsi, önmagában nem biztosít elegendő mennyiségű oxigént az életműködésekhez. A tüdőlégzést ezért bőrlégzés egészíti ki, amelynek feltétele a nedves, nyálkás bőr. A kétéltűek ezért párás, nyirkos környezetben élnek.
A kétéltűek petével szaporodnak. Egyedfejlődésük vízhez kötött, átalakulással történik. A kétéltűek ragadozók, legtöbbjük édesvizek közelében él. Közismert fajaik a farkos kétéltűek (gőték, szalamandrák) és a békák rendjeibe tartoznak. Hazai fajaik kivétel nélkül védettek.
A békák nőstényei a vízbe rakják petéiket. A megtermékenyített petékből a kifejlett állattól eltérő testfelépítésű lárvák, más szóval ebihalak fejlődnek ki, amelyek kopoltyúval lélegeznek, úszószegéllyel mozognak. Az egyedfejlődés során fokozatosan megjelennek lábaik, kialakul a tüdejük. Eközben úszószegélyük és kopoltyújuk eltűnik.
Kecskebéka
A kecskebéka vízinövényekkel sűrűn benőtt állóvizekben gyakori. Élőhelyén kitűnően elrejti zöldes színű hátoldala. Testhossza 10-15 cm. Hátsó lába erős, izmos ugróláb. Ujjai között úszóhártya feszül, amivel a vízben is ügyesen mozog. Ragadozó állat, főként repülő rovarokkal táplálkozik. Hazánkban védett. Combjának ízletes húsáért tenyésztik is.
Zöld levelibéka
A zöld levelibéka a vízparti növényzetben gyakori. Ujjai végén tapadókorongok vannak, ennek köszönhetően ügyesen mozog a cserjék, fák lombjában. Kisebb repülő rovarokkal, pókokkal táplálkozik. Védett.
Nyílméregbékák
A nyílméregbékák általában kis termetűek, a bőrükben található mirigyek nagyon erős mérget termelnek. Közép- és Dél-Amerika esőerdeiben honosak. Mérgező voltukra élénk színükkel hívják fel a figyelmet.
A farkos kétéltűekhez tartozó foltos szalamandra árnyas, nyirkos erdőkben él. Lábai gyengék, hosszú farkának kígyózó mozgásával halad előre. Hazánkban is honos, védett állat.
Szintén farkos kétéltű a pettyes gőte a hazai édesvizekben is gyakori kétéltű. Szinte egész életét a vízben tölti. A hímek hasoldala a nászidőben pirosra színeződik. Védett faj.
