A hüllők mintegy 350 millió évvel ezelőtt alakultak ki az ősi kétéltűekből. Virágkoruk a földtörténet középidejében volt, mintegy 225-65 millió évvel ezelőtt. Ekkor éltek minden idők legnagyobb testű állatai a sárkánygyíkok, más néven dinoszauruszok.
A szárazföld mellett meghódították a tengereket is, sőt számos repülésre képes fajuk is volt. Az óriáshüllők a földtörténet újkorának kezdetén, mintegy 65 millió évvel ezelőtt haltak ki.
A hüllők nagyon fontos szerepet játszottak az állatvilág evolúciójában, mivel ősi típusaikból fejlődtek ki a madarak és az emlősök első képviselői.
A hüllők osztályába valódi szárazföldi állatok tartoznak. Tojásokkal szaporodnak, átalakulás nélkül, közvetlenül fejlődnek. Tojásaikat a szárazföldre rakják, kikelésüket a napsugarak melegére bízzák.
Tüdejük nagy felületű, biztosítja az életműködésekhez szükséges mértékű gázcserét. Bőrüket vastag szaruréteg borítja, ami véd a túlzott párologtatástól, a kiszáradástól. Nevük arra utal, hogy testük könnyen lehűl, vagyis felveszi a környezet hőmérsékletét. Alacsony hőmérsékleten valósággal megdermednek, mozgásuk lelassul. Ennek megfelelően nagyobb fajszámban csak a melegebb éghajlatú területeken élnek.
Változatos testfelépítésű és életmódú állatok. A hüllők osztályának fajait a gyíkok, a kígyók, a kaméleonok, a teknősök és a krokodilok csoportjaiba soroljuk. Többségük ragadozó, kevés növényevő fajuk van. A hazánkban honos hüllők védett állatok.
A gyíkok lábai gyengék, testük kígyózó mozgásával haladnak. Testüket apró szarupikkelyek borítják.
Szemhéjuk mozgatható. A gyíkok különleges tulajdonsága, hogy veszély esetén levetik farkukat. A letört farok eltereli a ragadozó figyelmét, és ezalatt a megtámadott gyík elrejtőzhet. Az elveszett farok helyett hamarosan új fejlődik, ami valamivel rövidebb az eredetinél.
A gyíkok közé tartoznak például a trópusokon honos gekkók, amelyek ujjain tapadókorongok vannak, ezért nagyon ügyesen mozognak a fatörzseken, sziklafalakon.
A zöld gyík hazánk legnagyobb és legszínesebb gyíkja, a kifejlett példányok testhossza elérheti a 40 cm-t is. A hímek toroktájéka a nász idején kékesen csillog. Száraz, bokros, napsütötte helyek lakói. Kövek közé, sziklarepedésekbe húzódnak vissza. Rovarokat zsákmányolnak.
Lágy héjú tojásokkal szaporodnak. Védett állat.
A kígyók lábai visszafejlődtek, állkapcsuk lazán rögzül, ezért nagy testű zsákmányt is képesek egészben lenyelni.
Testüket apró szarupikkelyek és nagyobb szarulemezek borítják. Kétágú, villás nyelvük van. Szemhéjuk átlátszó hártyává nőtt össze, nem mozgatható. Az óriáskígyók testük izomerejével, a mérges kígyók méregfoguk váladékával ölik meg zsákmányukat.
Lágy héjú tojásokkal szaporodnak.
Hazánkban élő mérges kígyó, de a mérge az ember számára ritkán halálos.
Hazánkban élő nem mérges kígyó a vízisikló.
A teknősök között ragadozók és növényevők egyaránt vannak. Fogaik nincsenek, állkapcsukat éles szarukáva borítja.
Teknőst páncélja és csontváza borítja. Háti és hasi pajzsból álló kemény páncéljukba veszély esetén behúzzák fejüket és végtagjaikat.
A mocsári teknős iszapos, vízinövényekkel sűrűn benőtt állóvizekben él.
Mindenevő, a növényi részek mellett sok állati eredetű táplálékot is fogyaszt.
Páncéljának hossza 20-30 cm. A tojásból éppen kibújt állatok mindössze 2 cm-esek. A nőstények lágy héjú tojásaikat maguk ásta part menti gödörbe rakják. Mint minden hazai hüllő, a mocsári teknős is védett állat.
A krokodilok közé tartoznak a legnagyobb ma élő hüllők. Testüket a szarupikkelyek és a szarulemezek mellett kemény szarupajzsok is borítják. Állkapcsukban gyökeres fogak sorakoznak. Ragadozó állatok, kizárólag a trópusokon, folyók, tavak közelében élnek. A szárazföldön ügyetlenül mozognak, a vízben izmos farkuk segítségével haladnak előre. Meszes héjú tojásaikat a nőstények maguk ásta gödörbe rakják, fészküket őrzik.
A madarak osztályába tartozó állatok meszes héjú tojásokkal szaporodnak. Tojásaikat testük melegével költik ki, fiókáikat gondozzák.
Szájnyílásukat szarukáva, csőr határolja, amelynek alakja az életmódtól, a táplálék minőségétől függően változik. Mellső végtagjaik a szárnyak. Testüket jellegzetes szaruképződmények, a tollak borítják. A tollruha jó hőszigetelő, a madarak állandó testhőmérsékletű állatok. Nagyrészt ennek a tulajdonságuknak köszönhető, hogy minden éghajlati övben, a leghidegebb területeken is élnek képviselőik.
A madarak többségére a repülő életmód ellemző. A szárnyak mozgatása nagy erőkifejtést igényel, a jól fejlett repülőizmok a mellcsonton húzódó csonttarajon rögzülnek. A csontozat könnyű, szivacsos szerkezetű. A tüdőkhöz kapcsolódó légzsákok is csökkentik a test átlagos sűrűségét. A madarak légzése és keringése jól fejlett, ami biztosítja a fokozott izommunka nagy tápanyag- és oxigénigényét. A madarak testalakjából, csőrük és lábuk felépítéséből következtetni lehet életmódjukra.
A madarak osztályának képviselőit számos rendbe és családba sorolják a kutatók (pl. énekesmadarak, baglyok, harkályok, sólyomalakúak, gólyaalakúak, lúdalakúak stb.)
A gólyaalakú madarak változatos megjelenésűek. Az ide tartozó gázlómadarak (gólyák, kócsagok, gémek) hosszú lába és megnyúlt csőre a sekély vizekből való táplálkozásra alkalmas.
p>
A legújabb rendszerekben a tudósok az örökítőanyag hasonlóságai miatt a gólyaalakúak közé sorolják a pingvineket. A pingvinek szárnyukat úszásra használják, repülni nem tudnak. A vízben lábukkal kormányoznak és fékeznek, ujjaik között ezért úszóhártya feszül. A lábuk egészen hátratolódott, törzsüket a szárazföldön csak függőlegesen tudják tartani. Kizárólag a déli félgömbön élnek. A pingvinek jellegzetes "frakkja" rejtőszín és -minta: sötét hátukat a ragadozó madarak nehezebben veszik észre a levegőből, a vízben alattuk úszó zsákmányállat pedig a fehér hasoldalt nem látja jól az ég világos háttere miatt.
A lúdalakúak úszó madarak. Testük csónak alakú, lábuk rövid, evezésre szolgáló úszóláb. Ujjaik között úszóhártya van. Széles csőrük szélén szűrőlemezkék sorakoznak. Ezek segítségével szűrik ki a vízből, iszapból a táplálékukat. Vadmadaraink közül ide tartozik például a közismert nyári lúd és a tőkés réce.
A sólyomalakú madarak kampós csőre a húsevő életmódra utal. Izmos, erős fogólábukon éles karmokat viselnek. Vannak közöttük ragadozók, mint például az egerészölyv, a nálunk csak ritka vendégnek számító keselyűk pedig dögevők.
A bagolyalakúak éjszakai ragadozók. Laza tollazatuk nesztelen repülést tesz lehetővé. Csőrük kampós. Erős lábujjaik a zsákmány megfogására alkalmasak. Lenyelt zsákmányuk emészthetetlen csontjait és szőrzetét fészkük környékén kiköpik.
A tyúkalakúak rossz repülők. Többnyire növényevők, de apróbb gerinctelen állatokat is fogyasztanak. Erős, kúp alakú csőrük és kapirgáló lábuk van. Ide tartozik a házityúkon kívül a fogoly, és a hazánk területére egykor vadászati célból betelepített fácán is.
A papagájok trópusi, szubtrópusi elterjedésű madarak, Dél-Amerikában és Ausztráliában honosak. Tollazatuk gyakran feltűnően tarka. Kúszólábukkal jól másznak a fákon és a bokrokon. Többnyire magvakkal, gyümölcsökkel táplálkoznak. Erősen görbül felső csőrkávájukkal is segítenek a kapaszkodásban.
Az énekesmadarak közé tartozik a napjainkban élő madárfajoknak több mint fele. Az énekesmadarakon kívül számos más madárfaj is képes a hangadásra, de az énekesmadarak hangadó szerve különösen fejlett. A hangadó szerv a légcső végén, a két főhörgő elágazásánál található, ún. alsó gégefő. Legismertebb énekesmadarak a cinegék, a rigók, a pacsirták, a fecskék, a varjak, a verebek és a pintyek. Legtöbbjük hasznos rovarpusztító.
Néhány madár hangját meghallgathatod itt.