újra blog?

Posted on January 2nd, 2010 by barburu.
Categories: frissítések.

Nem egészen. De azért mégis. Úgy döntöttem, hogy annyira nem is titkos. :) Inkább nézegetni-, mint olvasnivaló, aztán majd meglátom.

1 comment.

It’s not the end of the world as we know it

Posted on August 8th, 2009 by barburu.
Categories: általános, ego.

Na, azt hiszem, befejezem én ezt itt. Már nem hajt az a lelkesedés, ami régen, a rendszertelen publikálásnak (amikor mégis van kedvem vagy valami mondanivalóm) nem látom sok értelmét. Már vagy 2 hónapja jelentkeztem egy online filmes magazinba, hogy írnék filmkritikát, aztán semmi; a munkahelyemen irigykedve szagolgatom a ponyvákat (ilyet én is tudnék írni - akkor miért nem teszem), érzem magamban az energiákat, a hangulatokat, amelyek írásra sarkallhatnának, mégsem elég erősek. Persze ez jó időbeosztás és akaraterő kérdése is, egyelőre mindkettőből komoly hiányt szenvedek.

Szóval az a terv, hogyha írok valamit, majd kikerül ide, de arra várhatunk még egy darabig, azt hiszem. A verseimet, novelláimat, fotóimat úgyis csak elvétve és kis számban kommentáljátok, szóval ez a külsődleges motiváció mindenképp elvethető. ;) Marad a belső, ha van még egyáltalán.

(A címet a REM-től loptam, csak náluk NOT nélkül szerepel.)

6 comments.

what’s on your mind?

Posted on August 4th, 2009 by barburu.
Categories: általános.

Lehet, hogy túl tág a kérdés, de azért megpróbálkozom vele:

Mi foglalkoztat mostanában a legjobban? Mi az, amin a legtöbbet agyaltál ebben a hónapban, ezen a héten, a mai napon? Ha túl személyes, akkor kommentálhatsz álnéven is. A következő bejegyzésben pedig megpróbálom én összefoglalni, mi foglalkoztat a leginkább. (Ha van egyáltalán egy ilyen dolog, bár inkább a 3-4-5 téma a legvalószínűbb…)

6 comments.

bekerült a fotóm a Schamp Dublin guide-jába

Posted on August 2nd, 2009 by barburu.
Categories: vizuál is, ego.

Íme. Nem papíralapú, de sebaj, a pc-n kívül valamelyik Nokia telefonon és ipod-on is működik. :)

És ilyen fotóim vannak még fent a Flickr-en (itt és itt):

mirror world

i feel like in the 80s

despair

raindrops

what are these?

pillaragacs

creatures

röhög az ördög

lazy

ladybug with 2 dots

cutie

szam2

0 comments.

working woman

Posted on August 1st, 2009 by barburu.
Categories: általános, blabla, ego.

Blogbejegyzést kér a nép, ezért adunk neki.
Az van, hogy három hetet elég durván végigdolgoztam, ahogy írtam a múltkor is, ilyen horrorisztikus hat órai ébredéssel, amiből egyre inkább fél hét lett és késés, francba. Az 500 forintos órabér már nem is tűnik olyan rossznak a teljesítménybérhez képest, ami a nyári pangás (és a sok diákmunkás) miatt ennek a töredéke. Pedig lehetne sokkal több is. És igazuk is lehetne azoknak, akik azt mondják, milyen jó viszonylag korán kezdeni a munkanapot és korán végezni, mert aztán még nincs vége a napnak, hanem csinálhat az ember egy csomó mindent… aha, persze. Amikor négy-öt-hat óra körül hazaestem a munkából, se tornázni, se franciát tanulni nem tudtam, semmi produktív dologhoz nem volt energiám, csak ettem valamit, aztán vagy lerogytam a gép elé, vagy rögtön aludni mentem. Iszonyúan kimerít. És mielőtt beszólnátok: nem önmagában a koránkelés (bár az 5,5-6 óra alvás kevésnek bizonyul) vagy a nyolc óra munka (van, hogy kevesebb) fáraszt ki, hanem az, hogy egész nap mászkálok és cipekedek. Ez így együtt már sok nekem. Szerencsére azzal a tudattal csinálom, hogy csak ideiglenes, és nem is görcsölök azon, hogy nagyon meg akarjak felelni ésatöbbi, mert abban reménykedem, hogy ősztől tényleg összejön valami az etológia tanszéken (a függőbern lévő diplomám és a nyelvvizsgám miatt még kérdéses, hogy mi; bár a phd felvételim sikerült, gratulálhattok), vagy ha nem, akkor találok valami mást, valami fölnőtt dolgot, amire feljogosít a félkész diplomám és a mindenféle tudásom.
Ejj, elszoktam én már az írogatástól.
Annyi izgalom van még az életemben azon kívül, hogy 7 hónap után (megjegyzem, vicces indokokkal) megint magamra maradtam, hogy a francia szóbelimre most egy francia anyanyelvű leányzóval készülök, aki ráadásul ingyen bevállalt. Ezen a héten kezdtük, a jövő hét kiesik, meg az utána következő is majdnem, a nyelvvizsga meg 25-27-én lesz, igazából nincs sok időnk. Jönnek a siker- és a kudarcélmények vegyesen: franciául többet megértek, mint hittem volna, a tudásom siralmas, ez nem új, viszont angolul is csak úgy tudom magam szóban kifejezni, mint egy óvodás, vagy még annyira sem. És ennyi idő alatt nem tudjuk végigvenni azt a 25 szóbeli témát, hacsak nem 4-5 órát gyakorlunk egy alkalommal az eddigi 2-2,5 helyett. És még a különféle szituációkat is kéne gyakorolni, sok ez. Drága Apám, tényleg előbb is eszedbe juthatott volna ez a lehetőség, bár én meg tanulhatnék elszántabban, szóval nem szóltam semmit. Nem beszélve arról, hogy a fentebb említett munkanapok után már nincs energiám tanulni, szóval néha elég kilátástalannak érzem a sikeres levizsgázást még akkor is, ha legutóbb csak(?) 9 és 11%-kal maradtam le a szóbeliről és az írásbeliről. Basszus.
Ez a bejegyzés most olyan lett, mint egy baráti levél, nem strapáltam magam a szép fogalmazással. Azért remélem, megérte.

0 comments.

helyesírásellenőrző

Posted on July 17th, 2009 by barburu.
Categories: hiszti.

Egyik nap arra vetemedtem nem is tudom, hány hónap után, hogy igazi, papír és toll alapú naplót írtam, és azon kaptam magam, hogy nem tudom, egy bizonyos szót egybe vagy külön kell írni és hiányolom a kis piros aláhúzást, ami megsúgná, hogy jól írtam-e. Súlyos?

Egyébként már jobban vagyok kicsit, de ki tudja, mi lesz holnap vagy holnapután. A lelkiállapotom kicsit jobb, mint pár napja, viszont fizikailag roncs vagyok egyrészt az állómunka, másrészt az újonnan beköszöntött trópusi klíma miatt. Jövő héten meg még fizikaibb munkát fogok végezni, ráadásul hajnali 8-tól, amihez hajnali 6-kor kell majd kelnem. Fizikai képtelenség. Szinte. Engem a koránkelés akkor is megvisel, ha előző nap délután fekszem el, egyszerűen nem tűri a szervezetem a 9 óra előtt való ébredést. Tortúra.

2 comments.

nehéz ügy

Posted on July 12th, 2009 by barburu.
Categories: ideg.

Nehéz ügy, amikor a bloggerina le szeretné írni, ami a szívét nyomja, sőt egyenesen kétségbe ejti, de nem lehet, mert bizonyos illetők elolvassák, aztán lecseszik, hogy ez nem tartozik másra, miért kell kiteregetni stb, pedig ha leírna bizonyos dolgokat, akkor egyrészt megkönnyebbülne, másrészt biztos kapna pár kedves szót, netán jótanácsot, netán önként felajánlott segítséget, esetlegesen vissza nem térítendő pénzösszeget, de ez utóbbi persze már a pofátlanság határa lenne. De hát nem lehet ilyen dolgokat leírni, így hát marad a kétségbeesés, az önemésztés, a rettegés, a várakozás, csúszás a lejtőn, miegymás. És körül is írhatná ennél jobban a helyzetet, de az is túl árulkodó lenne, ezért inkább kussol és szenved. A publicitással járó előny így válik rögtön hátránnyá is.
Mindenesetre ha ezután hónapokig nem fogok írni, sőt eltűnök teljesen a net felszínéről, akkor lehet találgatni és újraolvasni ezt a bejegyzést. Basszameg.

3 comments.

Utak

Posted on July 9th, 2009 by barburu.
Categories: vers.

Iszaptól lucskos fekete föld,
Nem számít, hogy bemocskolja
Fehér kezét, fiatal arcát,
Nem látja senki, hogy
A föld magja imbolyog.

Jó ez a magány,
Jó ez a senki-érzés,
Csupán egy “vagyok”,
Sehol az “én”.
Kell néha ez is.
A föld és … vagyok.
Az iszap és … vagyok.
A por és … vagyok.

Némán röhög magán.
Iszapot szárít arcára a nap.

Jó itt elnyúlni.
Jó így vízszintesen.
Menni a gravitációval,
Nem pedig ellene.
Bár előbb tudtam volna,
Hogy ezt így is lehet!

Lepöcköli magáról a férgeket,
Gonosznak érzi magát.
Nem adott húsából nekik.
Önző. Fél. Kicsit.
A férgekben pedig bízni kell:
Lopnak, de közben adnak is,
Mérgük nyugtató.

Lustán süpped az iszap.
Utakat lát, ezernyi utat,
Egyik sem övé.
Testéből ki, testébe befelé.

2009.05.28.
2009.07.06.

0 comments.

Mickey 3D

Posted on July 4th, 2009 by barburu.
Categories: zenés, blabla.

Egyre jobban szeretem ezt a francia zenekart, de talán ez az első számuk, amit már dúdolok is magamban.




“Réveille Toi”

Quand mes yeux se ferment, vu qu’j’suis pas la fée clochette
Il m’arrive de faire des cauchemars
Jacadi ma dit va chercher ta trottinette
Et suis moi jusqu’au lavoir
Lŕ-bas, tu verras, les fleures se marrent
Les histoires se dessinent, les regards se déguisent
Mais si l’eau se défile, réveille toi !

Quand mon cœur s’arręte, je regarde par la fenętre
Mais le monde, je ne le vois pas
La pluie se répčte, elle n’en fait plus qu’a sa tęte
Et les gens sont au cinéma

Lŕ-bas, dans le noir, la peur se marre
Les histoires se dessinent, les regards se déguisent
Mais la vie n’est qu’un film, réveille toi !

Már nem is tudom, hogy írtam-e, hogy nem sikerült a francia középfokúm. 10 százalékkal maradtam le a szükséges minimumról. Lehet, hogy megpróbálom augusztus végén, bár jobban örülnék, ha nem kéne vele ennyire sietni.

Lett amúgy fittballom, és ma befestettem és levágtam a hajam. Írok inkább e-maileket. :)

1 comment.

zenei zsenik

Posted on June 16th, 2009 by barburu.
Categories: zenés, blabla.

Nem szeretem az olyan zenéket, amelyek kb. csak arról szólnak, hogy az illető énekesnő jaj, de kimunkálta a hangját és huszonnyolcféleképpen tud sikoltozni, hajlítani vagy nem tudom, mit, nem értek hozzá. A másik, de talán még rosszabb: a gitárművészek. Csűri-csavarja a húrokat, többperces gitárszólókat ad, Bach-feldolgozást ad elő vagy épp úgy játszik, mintha legalább nyolc ujja lenne egy kezén… nem érdekel. Az ilyen zenék csak arról szólnak, hogy az illető hű de ügyes, az élvezeti értékük számomra nulla. Ráadásul a stílusuk olyan, mintha megállt volna az idő a nyolcvanas években, ugyanazok hozzá a zenei alapok, de még a gitárhúr-csűrés is tök ugyanaz, legalábbis az én képzetlen fülemnek biztosan.
Én az olyan zenét szeretem, amit öröm hallgatni, ami érzelmeket ébreszt bennem, álmodozhatok rá, vagy amire csak jól tudok ugrálni. Nem ámulok el a technikai tudáson, az elvont dallamokon. Valószínűleg ezért nem szeretem Björk legtöbb zenéjét sem, csak a slágereit, mert egy idő után hallgathatatlanok lesznek. Olvastam áradozó cikkeket, hogy valamelyik albumán ilyen meg olyan hangszer-ritkaságokon működtek közre, és ettől rettenetesen egyedi a zenéje… nekem meg mintha az idegeimet rángatnák, ha tíz percnél tovább hallgatom.
Ehhez kapcsolódik még az a sztori, amikor egy ismerősünk többek között egy alternatív jazz-noise-rock zenekarban (igen, zajok is voltak benne) játszott, és amikor a Szigetes fellépését hallgattam, nem tudtam eldönteni, hogy mikor ért véget a próba és mikor kezdődött el a koncert. Teljes zenei káosz, amit ők természetesen élveznek, el is hiszem, hogy megvan az együtt kísérletezés öröme, de ez egy kívülállónak nem olyan nagy buli, hacsak nem ő is ahhoz a szűk réteghez tartozik, aki ért a zenéhez.
Persze az is lehet, hogy én vagyok a sötét suttyó nulla zenei műveltséggel. Ez van.

Mindenesetre berakok egy slágert az ismerős együttesétől, meg keresek valami idegráncigálós Björköt.


3 comments.

buy, buy, buy!

Posted on June 15th, 2009 by barburu.
Categories: ideg.

Azt hittem, hogy ezek a filmek a nagyvárosokat mutatják be, de csalódnom kellett. A hatperces videó elején elhadarják a helyi nevezetességeket, aztán a maradék öt perc arról szól, hogy melyik dizájn-szállodában szállj meg, melyik dizájn-étteremben egyél, melyik dizájn-bárban vagy -diszkóban töltsd el az éjszakát, és hol vásárolj. A maradék egy perc pedig órareklám, de néha még közben is becsúszik egy nem is kicsi banner.
És persze ezek a csodálatosan megdizájnolt helyek szinte mindenhol egyformák: semmi helyi jellegzetesség; ha nem tudod, hogy épp melyik városról van szó, akkor találgathatnál napestig. Unalmas. Kiábrándító. Ratyi.

4 comments.

hülye

Posted on June 9th, 2009 by barburu.
Categories: ideg, ego.

Tökjó, hogy most a védésem előtti napokban is ezt az önsorsrontó strucc-játékot művelem, mint mindig. Nemszeretem a feladat és félek tőle, én meg addig húzom az időt, hogy tényleg ne tudjak rá felkészülni… áááá.
Azt hiszem, azért csinálom, mert ha mind a 6 napot rászántam volna rendesen (múlt csütörtökön tudtam meg az összes kérdést, amit meg kell válaszolni a védésen), és úgy nem jön össze a dolog, azt valószínűleg nagyobb veszteségként élem meg, mint így, hogy elcsesztem az időt. Bár ez így most leírva nem tűnik olyan logikusnak, mint amikor még csak fejben fogalmaztam meg. Önmagam ellensége attitűd. De miért?!

6 comments.

pénzt vagy ételt?

Posted on June 9th, 2009 by barburu.
Categories: elmélkedős.

Arról talán már meséltem itt, hogy mennyire idegesítenek a budapesti hajléktalanok (ha nagyon ideges vagyok: csövesek) a szórólaposokkal és a bkv-ellenőrökkel egyetemben; tulajdonképpen mindenki idegesít, aki akadályoz abban, hogy A pontból eljussak B-be és ismeretlenül megszólít, netán az utamba áll. Vannak persze kivételek. (more…)

2 comments.

“nagyon plüssök”

Posted on May 26th, 2009 by barburu.
Categories: blabla.

A vizsgáztatók nagyon plüssök voltak a 18 éves, - valószínűleg fölöslegesen - aggódó szőke lány szerint, aki előttem ment be szóbelizni. Szegény alig tudott készülni, mert a héten még oroszból is nekivág a felsőfokúnak. Igazából nem kell semmihez, de jól jöhet.
Azt hittem, hogy csak vele lesznek kedvesek, aki ránézésre egy mintatanuló nyelvzseni, de nem, velem is azok voltak. De érzem, hogy nem ütöttem meg a szintet, és most ne kezdjetek el osztani, hogy azért, mert kishitűen álltam a dologhoz.
Holnap még labor és írásbeli, cirka 4-5 óra, jó móka lesz biztosan. Fura, mert más helyeken az írásbeli jön előbb. De legalább túl vagyok rajta…

Amúgy ez a plüssös duma valami tini-szleng, ami csak nekem új, vagy a leányzó egyedi szókincsének a része?

4 comments.

nem vagy egyedül!

Posted on May 26th, 2009 by barburu.
Categories: blabla, hasznos, hiszti.

Ez volt a címe annak a pszichológia könyvnek, amit anno megvetettek velünk a felvételi előkészítőn, utólag belegondolva tök fölöslegesen. Azóta sem olvastam…
De nem erről akarok írni, hanem arról, hogy mindenféle nyüfögésem ellenére (nincs pénzem francia tanfolyamra, tanárra, így nem lehet jól megtanulni franciául stb.) nem vagyok teljesen magamra hagyva. Pár hónapja regisztráltam két nyelvtanulós honlapra, eleinte szkeptikus voltam, pedig nem volt miért: a francia userek szorgosan javítgatják a kis béna pötyögéseimet, tiszteletre méltó türelemmel és gyors reagálással. Szóval le a kalappal!
Ráadásul ők olyan szófordulatokat is tudnak, amit esetleg a nyelvkönyvek nem, és nem csak pontoznak, hanem némelyik még pár jó szót is odavet a magamfajta (újra)kezdőnek.
Az első nagyobb meglepetés akkor ért, miután végre rászántam magam, hogy merjek felolvasni, majd a nyökögésemet feltölteni a honlapra, és aztán egy 50 körüli nő reagált, kijavítva egy-két hibát, de nem csak írásban válaszolt, hanem ő is feltöltött egy hangfile-t. A hangos kommentjében meg direkt lassan és artikuláltan beszélt, hogy megértsem. Tiszta jó, bár először azt hittem, hogy egy robot. :))
A másik segítőm egy közel 80 éves francia férfi, aki a fejébe vette, hogy megtanul magyarul. :))) Ráadásul ehhez már nem állnak a rendelkezésére nyelvleckék és neki sincs tanára, szóval egyedül próbál boldogulni egy ideje, ezért megkért, hogy segítsek neki. Mivel azt mondta, hogy a magyarról franciára fordítás már egész jól megy neki, pár napja magyarul válaszoltam az előző levelére. Szegény állítólag 2 órán át fordította, jájj, nem irigylem, biztos nem ismeri a google translate-t, az azért segít egy kicsit, hiába szidják, hogy gagyi.
Szóval ilyen pozitív élményeim is vannak szerencsére. Viszont hogy hogy fog menni a holnapi, vagyis a mai szóbeli és másnap az írásbeli, azzal kapcsolatban nincsenek illúzióim. Így verjen el az ember 21000 forintot. Máskor jobban megfontolom, nem olyan sürgős az a diploma…

3 comments.

A Facebook teret enged az ego kiteljesedésének

Posted on May 25th, 2009 by barburu.
Categories: ego.

Sőt mi több, egészségtelen burjánzásának. Már majdnem olyan rossz, mint egy blog.

Ha fent vagy, katt ide.

4 comments.

turbó

Posted on May 17th, 2009 by barburu.
Categories: zenés, vizuál is, ideg, ego.

A fogyasztásom az utóbbi napokban annyi, mint egy kiképzés alatt lévő katonáé, vagy én nem is tudom, mindezt megspékelve egy vizsgaidőszakos jogászhallgatóval, jaj, ez erőltetett, bocs. Szóval napi 4-5 étkezés, ebbe mondjuk beleszámítanak a tejeskávék, és emellett annyit alszom, mint egy kisbaba. Ehhez képest a teljesítményem a béka segge alatt, bár tegnap este 5 óra alatt végigküszködtem magam egy angol nyelvű ötoldalas (apróbetűs!) cikken, erre legalább büszke vagyok. De nem haladok úgy, ahogy szeretnék és tudom, hogy csak egy óriási önáltatás az egész.
Mert a phd-felvételi miatt olvasom a cikkeket. Pedig a diploma az egyik feltétele a beiratkozásnak, ha a felvételinek magának még nem is. Beiratkozás augusztus vége felé vagy szeptemberben, lássuk, meglesz-e addigra a diplomám. Gondol-gondol. Ha most május 26-27-én abszolválom a középfokú francia nyelvvizsgát, akkor mindenképp. Ha ennél későbbi időpontban sikerül, legyen az akár június vagy július, akkor már csak az őszi félév végén kaphatom meg a diplomámat, ami bárhogy is szeretném, nem augusztus és nem szeptember. De most lássuk az esélyeket!
Ha azt nézem, hogy angolból középfokú a nyelvtudásom, és ahhoz képest franciából mennyit tudok, akkor a józan eszem azt mondja, hogy nem fog menni ez a nyelvvizsga, most semmiképp. Esetleg fél vagy egy év intenzív tanulás után, de most csoda kéne hozzá. De azért nézzük meg profibb eszközökkel. Az adott nyelvvizsga mintafeladatai, amit kivettem könyvtárból. Már kétszer futottam neki az első feladatsornak, mindkét alkalommal siralmas eredménnyel zártam: kb. 30%-os sikeres feladatmegoldás, pedig részfeladatonként 40-nek kéne lennie, sírok mindjárt. De már a “megoldás” közben is érzem, hogy ez nekem túl magas, csókolom. 21ezer kidobott forint az ablakon, pedig lenne más helye bőven. Fákk, fákk, fákk.
Mennyi az esélye, kedves olvasók, hogy 10 nap alatt középfokú szintre tornázom magam? (Nem, a beszéd, és a hallás utáni szövegértés sem megy sokkal jobban.)
Tulajdonképpen mondhatnám is a kedves phd-s bácsinak, hogy hagyjuk ezt, úgysem lesz meg időre a diplomám. Esetleg bemennék havonta egyszer kutyákat vagy robotokat simogatni. (Ez lenne a nagy kutatási téma. Kutyák és robotok, igen.)

***

Ők pedig az új magyar(!) kedvenceim:



6 comments.

Protected: üzenet a múltból

Posted on May 16th, 2009 by barburu.
Categories: magán, elmélkedős, ideg.

This post is password protected. To view it please enter your password below:

Enter your password to view comments

szakdoga gyorshírek

Posted on May 14th, 2009 by barburu.
Categories: általános.

Ma jött a mail, hogy a konzulensem csak nemrég tudott belekezdeni a nagy mű olvasásába, és rögtön el is kért egy hivatkozott cikket, nem tudom, hogy ez rossz jelnek tekinthető-e. Viszont azt is megírta, hogy az opponensemnek nagyon tetszett a doga, ami azért jó dolog, mert az én egyik témám (a kötődés, csak nem a felnőtt-, hanem a gyerekkori) a szakterülete. Egy ismerős ismerősének meg van jópár kritikus megjegyzése, őt meg fel kéne hívni, hogy mik ezek, hátha hasonlóak fognak felvetődni a védésen is.
Szóval még van némi para-faktor, de van félsiker is, juhú. De a leginkább annak örülnék, ha túl lennék végre az összes nyári procedúrán, úgy mint nyelvvizsga, phd-felvételi és szakdoga-védés, lehetőleg mindegyiken sikeresen. Kár, hogy a nyelvvizsga függvénye a másik kettő, ami pedig vészesen közel van, én meg még mindig az alapfok alatt vergődök. Legalábbis a ma reggel félbehagyott középfokú feladatsor részeredményeit nézve nem remélek sokat. Hüpp.

2 comments.

6:30

Posted on May 14th, 2009 by barburu.
Categories: blabla, ego.

Újabb meglepő fordulat az életemben: miután tegnap kifejtettem a kolléganőmnek, hogy én képtelen vagyok 8 óra előtt kelni, ma reggel fél hétkor kivet az ágy. Persze csak déltől lesz órám, szóval aludhatnék akár tízig is. Jé.
Amúgy meg el kéne tüntetni innen a vázlataimat, amik hónapok, évek óta itt sorakoznak és sosem fogom őket megírni. Vagy gyorsan meg kéne írni őket. Témák: a hitelcsapda, kutyafürdetés, Kundera és Szerb Antal összehasonlítása (jaj), produktivitás, pár szó a Persepolis című filmről, aztán a nyári fóbiákról, Philip K. Dick Előszemélyek című novellájáról, ágyban alvó kutyákról, és a helyek “megszentségtelenítéséről”. Annak idején jó témáknak tartottam őket, mégsem írtam meg valamiért. Érdekel ez még valakit rajtam kívül? :))

6 comments.