web development by International House of Graphics (iHOG)

Puyol ismét a szélre kerülhet

A pénteki edzéseken szokásos edzőmeccs általában jó alapot jelent a hétvégi kezdőcsapat megtippelésekor, s ezúttal is le lehet vonni egy igen fontos következtetést a gárdák összeállításából.

A kezdőjátékosokból kiállított csapat a következőképpen festett: Valdés, Puyol, Thuram, Milito, Abidal, Touré, Xavi, Iniesta, Henry és Giovani, míg a túloldalon a Jorquera, Sylvinho, Márquez, Oleguer, Zambrotta, Crosas, Gudjohnsen, Ronaldinho, Ezquerro és Bojan gárda játszott együtt. Ebből kitűnik, hogy Carles Puyol ismét jobbhátvédet játszott, s így várhatóan a hétvégén is marad ezen a poszton, míg a két középső védő Thuram és Milito lesz. Zambrotta és Márquez ennek tükrében még nem lesz kezdő az Almería ellen, miután a védekező középpályás már ma is Touré volt, aki alaphelyzetben is uralja a posztot.

A támadósorból ez alkalommal hiányzott - a külön dolgozó - Leo Messi, az erősebb tízfős csapat két csatárral állt föl, bár érdekes módon Ronaldinho a tartalékoknál kapott lehetőséget, Xaviék előtt Henry és Giovani játszott. Ezzel együtt Ronaldinho aligha lesz kimaradó az Almería ellen, ahogy ez nem várható sem Henry, sem Messi esetében.
Csaby 27 Oct 2007 Hsz: 6582


Fatal error: Allowed memory size of 25165824 bytes exhausted (tried to allocate 1098 bytes) in /cutenews/inc/shows.inc.php on line 447