HOGYAN ÉLJÜNK TÚL EGY SZAKÍTÁST?
(Jó tanácsok azoknak, akik váltig tagadják, hogy örömmel dagonyáznak a boldogtalanságban.)
Ajánlás:
Tiszta szívemből ajánlom szeretteimnek, barátaimnak, ismerőseimnek ezeket a tanácsokat, mert nem szeretném, ha az a vád érne, hogy hiányzik belőlem a jóakarat, az együttérzés és segítőkészség.
Mi a teendőnk egy kapcsolat megszakítása esetén?
I.Nagyítsuk föl volt partnerünk jó tulajdonságait és idézzük fel a kellemes órákat. A perpatvarokat, sértéseket, fájdalmas napokat azonban bagatellizáljuk el, ha sikerül, dobjuk rá a felejtés fátylát. Ránk nézve ennek többféle boldogító következménye van:
1) Még jobban fáj a szakítás, mert lassanként azt érezzük, hogy egy angyalt hagytunk el – egy angyal hagyott el (nem kívánt rész törlendő!).
2) Az előzőből következik, hogy mi magunkat lassanként egy szemét, tetves alaknak érezzük, és kiderítjük, hogy meg sem érdemeltük Őt.
3) Az előzőből következik, hogy önbecsülésünket saját akaratunkból, előre megfontolt szándékkal sárba tiporhatjuk.
4) Az előzőből következik, hogy a most már nem is létező önbecsülésünkkel egy következő partner után nézhetünk, aki természetesen az előzőnél sokkal rosszabb lesz. De ez így van jól! Ezt érdemeljük!
Az I. pontban jelzett eljárásmódunk rendkívül alkalmas arra, hogy konzerváljuk a bennünk lévő boldogtalanságot, és jó eséllyel életünk végéig fenntarthatjuk. Hajrá!
II. Minél többet gondolkodjunk a volt partnerünkkel töltött időszakon. Ne nézzünk TV-t, ne hallgassunk zenét, ne beszélgessünk senkivel. Aki elég bátor és nem fél az éhhaláltól, kilakoltatástól, az hagyja ott a munkahelyét, ne törődjön a pénzzel. Ennek is több boldogító (bocsi: boldogtalanító) következménye van ránk nézve:
1) Nem fogyasztunk villanyáramot.
2) Nem költünk élelmiszerre.
3) Mivel nem foglalkozunk semmi olyannal, ami elterelhetné figyelmünket fájdalmunk ápolásáról, kellemesen elszigetelődünk.
4)Az előzőekből következik, hogy elég rövid időn belül frappánsan megoldódnak a dolgaink: a feldolgozatlan kapcsolatunkat megoldja helyettünk a mentő, a kényszerzubbony és a zárt osztály.
A II. pontban jelzett ajánlat szintén jó megoldás arra nézve, hogy ne aprózzuk el a dolgainkat, hanem szinte egy csapásra tegyük tönkre saját életünket. Hiszen ezt érdemeljük! Hajrá!
III. Meséljük el mindenkinek, hogy micsoda fájdalmunk van, mennyire lever minket a lábunkról ez a szakítás. Beszéljünk róla minél több embernek, minél többet. Kellemes következmények:
1) Véletlenül sem tudjuk elfelejteni és feldolgozni szakításunkat.
2) Nem tudjuk levonni azokat a tanulságokat, amik nélkül (hál’ Istennek – no és nekünk!) a következő kapcsolatunk legalább olyan boldogtalan lesz, mint az előző, amiből éppen most szabadultunk.
3) Az előzőből következik, hogy szerencsés esetben szintén tönkretehetjük saját magunkat egy életre, a boldogság és örömteli élet esélye nélkül. Hurrá!
4) Az emberek eleinte együtt éreznek velünk, de egy idő után azt vesszük észre, hogy kezdenek kerülni minket – később utálni.
5) Az előzőből következik, hogy pipecül elszigetelődünk, ami – mint tudjuk – nagyszerűen hozzájárul hőn áhított boldogtalanságunkhoz.
A III. pontban jelzett taktika szerencsés választás, mert két oldalról is tönkretehetjük magunkat: magunk által és mások által is. Ennek is rendkívül nagy eredménye, hogy tartós hatása van, szerencsés esetben életünk végéig utálhatnak bennünket az emberek, mi is őket, és magunkat is. Fogjunk hozzá!
IV. Rengeteg időt szánjunk arra, hogy feldolgozzuk az eseményeket a következő módon: vegyük szemügyre volt kapcsolatunkat és gondolkodjunk el azon, hogy mi mindenben hibáztunk. Nagyon hamar jönnek majd a várt eredményeink. Volt partnerünket hibáztatni tilos!
1) Ha eddig esetleg nem rendelkeztünk vele (mert pechünkre sikeresek voltunk és az elmúlt kapcsolatunkig tűrhetően éltünk), elsajátíthatjuk a negatív szemléletmódot. Ha ezt meg tudjuk csinálni, nyert ügyünk van, mert életünk végéig csak a rosszat fogjuk látni magunkban, az emberekben, a politikában, a nőtanácsban, a párkapcsolatban, stb. Lehetőségeink végtelenek.
2) Az előzőből következik, hogy önértékelésünk a skálán fagypontra esik.
|
3) Aktivitásunk lecsökken, nem lesz kedvünk semmihez.
4) Elveszítjük a bizalmunkat, önbizalmunkat.
5) A jövőtől nem várunk semmi jót, csak rosszat.
6) Önálló életvezetésünk – ha eddig volt – ezután garantáltan nem lesz.
7) Az előzőekből következik, hogy a kétéves gyermek állapotába kerülünk, teljesen kiszolgáltatva boldog-boldogtalan kényére-kedvére.
A IV. pontban szereplő ötlet kidolgozása némi időt vesz igénybe, de megéri! Az életünk átfogó területét módszeresen tönkretehetjük – ha ügyesek vagyunk még mások életét is. Ha sikerül elsajátítanunk a negatív szemléletmódot, nyert ügyünk van! Ebből megszabadulni – pláne megszabadítani minket! – nagyon nehéz, szinte lehetetlen.
V. Dolgozzunk ki egy módszert, melynek lényege, célja az előző pontnak épp’ az ellentéte: mindenki hibás, csak mi nem! Ha eddig az volt a szokásunk, hogy észrevettük, miszerint mi sem vagyunk tökéletesek, felejtsük el! Igenis tökéletesek vagyunk, de mindenki más tökéletlen rajtunk kívül! Ehhez minden egyes konfliktust idézzünk fel emlékezetünkben, gondoljuk át és vonjuk le a tanulságot: semmiben nem hibáztunk, mindenért partnerünk, anyósunk, apósunk, a mi szüleink, sógoraink, sógornőink, testvéreink, barátaink, kollégáink – és a római pápa, felelős. Mi azonban semmiképpen! Ennek a módszernek elképesztően nagyszerű következményei lesznek:
1) Kézenfekvő, hogy egy idő után el is hisszük magunkról, hogy mi nem hibázunk.
2) Az előzőből következik, hogy tévedhetetlenek vagyunk és elkezdjük istenként tisztelni magunkat.
3) Az előzőből következik, hogy ezt természetesen megköveteljük embertársainktól is.
4) Az előzőből – attól függően, hogy milyen a társadalmi pozíciónk – két dolog következik:
A/Ha magas pozíciót töltünk be, nagyszerűen megfélemlíthetjük beosztottainkat, akik ezért gyűlölni fognak minket és szerencsés esetben megölnek egy éjszakán, egy sötét sikátorban.
 |
B/Ha nem töltünk be magas pozíciót, akkor ismerőseink, kollégáink eleinte furcsán néznek ránk, ám amikor besétálunk hadseregünk élén, Napóleon gúnyájában, vagy megjelenünk munkahelyünkön, egy kerekeken gördülő keresztre feszítve, valószínűleg megoldottuk összes gondunkat egy zárt intézetben.
Összefoglalva az V. pont lényegét, azt mondhatom, hogy ha megfogadjuk ezen tanácsokat, esélyünk sem lesz arra, hogy boldog, kiegyensúlyozott és sikeres életet éljünk!
Fentebb felsorolt ötleteim közül, ki - ki ízlése szerint választhat, van egy-kettő, amit azonban együtt is érdemes alkalmazni, így növelvén hatásfokát.
Végül engedjétek meg, hogy felhívjam figyelmeteket a boldogtalanság TÍZPARANCSOLATára.
1. Tilos jókat nevetni!
2. Tilos szórakoztató filmeket nézni!
3. Tilos a jövőt tervezgetni!
4. Tilos objektíven – érzelmileg eltávolodva az eseményektől – szemlélni a problémát!
5. Tilos arra a következtetésre jutni, hogy az alapvető hiba az volt, hogy nem illettünk össze. Ez azért tilos, mert így nem lehet igazán ráverni a balhét senkire!
6. Tilos arra a következtetésre jutni, hogy ugyan mi is hibáztunk, meg Ő is, de a körülményeink sem voltak igazán kedvezőek!
7. Tilos valódi önismeretre szert tenni, valódi értékeinket, érzéseinket megismerni. Ez azért tilos, mert az önismeret már fél siker, és nekünk tilos sikeresnek lenni!
8. Tilos megérteni másokat és jól bánni az emberekkel, ugyanakkor megtanulni, hogyan kell érvényesíteni saját akaratunkat is.
9. Tilos megtanulni az alkalmazkodást az eseményekhez, helyzetekhez és emberekhez! Ez azért tilos, mert akkor szeretni fognak minket és mi is magunkat.
10. Végül tilos az érzelmi problémákat feldolgozva, az új tapasztalatok birtokában levonni a pozitív tanulságot. Ez azért tilos, mert ha nem úgy gondolkodunk és tevékenykedünk, mint eddig, akkor esélyünk lesz egy boldog, kiegyensúlyozott, sikeres és derűs életre.
Márpedig nekünk tilos boldognak lennünk!
Vagy mégse?
(2000) |
