Kr.u. 819-ben Ügyek ( Ügyek fia Előd) volt Szkítia vezére. Feleségétől, Emesétől született Álmos nevű fia. Három hipotézis létezik Álmos nevének eredetére:

• Anyjának álmában látomása volt, melyben őt egy turulmadár teherbe ejtette. Méhéből forrás fakad, és ágyékából királyok származnak, akik nem saját hazájukban sokasodnak el. Mivel fia születését álom jelezte, Álmosnak nevezték el a gyermeket.
• Az álmos szó latinul szentet jelent, mivel az ő utódjai szentek lettek.
• Mások szerint álmos török szó, ami birodalomszerzést, vételt jelent, és Álmos innen kapta a nevét.

Később feleségül vette az egyik nemes vezér lányát, akitől Árpád nevű fia született. Álmos kegyes, bőkezű, derék katona volt. Magas termetével kiemelkedett a többiek közül, barna szemű, nagy kezű volt. Hazájuk (korabeli nyelven Dentumoger) elnépesedett, ezért a magyarok hét vezére úgy döntött, hogy új hazát keresnek. Pannóniát választották, Atilla király földjét. Hadakozásaik során már jártak itt, és tudták, hogy nagyrészt lakatlan vidék. Vezérre volt szükségük, Álmosra esett a választásuk.

Szövetségüket vérszerződéssel pecsételték meg.

Kr.u. 884-ben Álmos vezérlete alatt indultak el. Pusztákon, folyókon mentek keresztül, vadásztak, halásztak. Szusztálban, egy orosz tartományban megtelepedtek egy időre, majd egy másik tartományba mentek. Itt nem maradhattak, mert sasok támadták meg őket, akik minden állatukat elragadták. De van egy másik elképzelés is. Eszerint a magyarok (vagy türkök) Etelközben telepedtek le, a kazárokkal egyesültek. Ekkor Álmos helyett annak fiát, Árpádot választották vezérnek, mert Ő rátermettebb lett, mint apja.

Kr.u. 894-ben Leó, római császár megbízásából a magyarok megtámadták a bolgárokat. Ennek végeredménye az lett, hogy a bolgár Simeon, az uralkodó, kiegyezett Leóval. Azonban ő bosszúból a besenyőket kérte meg, hogy kergessék el a magyarokat. Éppen akkor támadtak, amikor Árpád és fia, Levente vezérlete alatt a magyarok Pannóniába mentek hadjáratra. A besenyők az itt maradt türköket kirabolták és elkergették. Így telepedtek le Pannóniában.

Az öreg Álmos nem léphetett be Pannóniába a besenyő támadás miatt. Feláldozták még azelőtt, hogy elérték volna későbbi hazájukat, Erdőelvében.

Erdőelvében áldozták fel Álmost, itt telepedtek le a magyarok. Árpád, Álmos fia volt a vezérük. Megtudták, hogy Pannónia nagyon jó föld, folyója, a Duna jóízű. Elhatározták, hogy követüket elküldik, ismerje meg a vidéket. Husid, a követ megérkezve látta, hogy a föld termékeny, a folyó vize édes és sok a legelő. El is ment a tartomány urához, Szvatoplukhoz, hogy az ő népe megtelepedne itt. A fejedelem szívesen fogadta őket, azt hitte, földművesek jöttek. A követ visszatérve a magyarokhoz vitt magával vizet, füvet és földet. A hét vezérnek minden nagyon tetszett, ezért küldtek Szvatopluknak egy fehér lovat, aranykantárral és aranynyereggel. A követ füvet, vizet és földet kért az ajándékért cserébe, amit meg is kaptak. Ezután Árpád népével bejött Pannóniába, de nem mint vendég. Ismét követet küldtek a fejedelemhez, hogy az hagyja el népével a földet, amit a magyarok megvettek a lóért, a füvet a kantárért és a vizet a nyeregért.

Szvatopluk erre így rendelkezett:

• A lovat leüssék, kantárszárát a mezőre kivessék, nyergét a Dunába bedobják!

A követ így válaszolt:

• A lóval csak a mi ebeinket táplálod, a kantárt a mi kaszálóink találják meg, és a nyerget is a mi halászaink fogják ki!

Szvatopluk összegyűjtötte a magyarok ellen a seregét, de nem tudta legyőzni őket.

A magyarok vezére mindig a népe előtt ment, ha mentek valahová, visszatérve pedig az utolsó volt. Árpád így először lépett Pannónia földjére, majd vizet merítve a folyóból, népével háromszor esküdött Istenre. Először Nyék környékén telepedett le, ahol később István királyunk megalapította Fehérvárt.

Kr.u. 925-ben a Német-Római Birodalomért sokan küzdöttek. A provanszáli Hugó is meg akarta szerezni az itáliai királyságot. Ellenségére, a német királyra küldte a magyarokat, akik meg is támadták a sváb területeket. Kisebb csapatokra oszlottak szét, mert ellenség sehol sem tartóztatta fel őket. A városokat kifosztották és felégették. Eljutottak Szentgallen kolostorához is. Engelbert apát már korábban intézkedett, hogy az ellenséget méltóképpen várják. A várba vitetett minden kincset, értéket, valamint katonáit is itt szállásolta el. Minden szerzetes páncélba bújt, még ő is.

Volt a kolostorban egy szerzetes, Halibald, akit mindenki bolondnak tartott mondásai, tettei miatt. Őt is hívták, hogy menjen a várba, de ő nem ment fájós lába miatt. Még erővel sem tudták rávenni a menekülésre.

A magyarok tehát csak őt találták egyedül a kolostorban, amikor megérkeztek. Már valahol elfogtak ez papot, akit rabként magukkal vittek. Ő fordított számukra, így tudták meg Halibald esetét is a lábával. Ők is rögtön bolondnak tartották a barátot és nem bántották.

Az egész kolostort felforgatták a kincsekért, de semmit sem találtak. Még a templomról is leverték a kakast, mert azt hitték, az a kincs. Miután rájöttek, hogy nincs kincs, kémeket küldtek a környékre, hogy keressék meg az elmenekülteket. Ezalatt ők nagy lakomát csaptak. Ökröt sütöttek, bort ittak, majd megrészegedve énekelni, táncolni kezdtek. A rab pap és a barát is velük mulatott.

A kémek még az éj leszállta előtt megérkeztek, és jelentették, hogy a közeli várban nagy katonaság rejtezik. Azonnal csatasorba álltak, és elindultak. Mivel sötétedett, felgyújtottak néhány falubeli házat. Aztán elmentek a főtáboruk felé.

A várban lévők azt hitték, hogy a kolostort gyújtották fel a magyarok, ezért támadást indítottak. A főtáborba igyekvő magyar sereget megtámadták és elüldözték.

A német és a bizánci császár szövetkezett a magyarok ellen, de nem sok sikerrel, mert a Német Birodalomban belháborúk robbantak ki. Ezt kellett előbb a német császárnak megfékeznie. A támadók nem voltak elég erősek, ezért váraikba menekültek. Hirnököket küldtek a magyarokhoz, hogy támadják meg a német császárt. Így a magyar sereg elindult Kr.u. 955-ben a németek ellen Lehel (Léhl) és Bulcsú vezérlete alatt.

Minden útjukba kerülő várat, falut felgyújtottak. Végül a királyhű Augsburg várához értek. Nem tudták bevenni. Ullrik püspök követeket küldött Konrád császárhoz, hogy védje meg őket. A császár gyorsan közbelépett.Kétoldalról körbevette hadaival a magyarokat, harmadik oldalról pedig a Lech folyó állta el az útjukat. Közelharcra került sor, amiben a magyarok nagyrészét megölték, vagy fogságba ejtették.

A két vezér, Lehel és Bulcsú is fogságba került. Amikor a király elé vitték őket, Konrád császár halálra ítélte őket. Lehel ekkor így szólt:

- Adjátok ide a kürtömet! Ha belefújtam, majd felelek.

A kürtjét meg is kapta Lehel, s amikor készült a fújásra, a császár közelébe lépett és homlokon vágta. Olyan erővel, hogy a kürt eltörött és a császár meghalt.

Így szólt ekkor Lehel a holt Konrádhoz:

• Előttem jársz, és szolgám leszel a másvilágon!

A két vezért eztán Regensburgban felakasztották.

Kr.u. 957-ben a görög császár megtagadta a magyaroknak az adófizetést, a német területeken történt veszteségek miatt. Taksony fejedelem ekkor úgy döntött, hogy Apor vezér irányítása alatt csapatokat küld a görög császár ellen.

Átkeltek Bulgárián, majd elérték a birodalmat. Mindent felgyújtottak, végül elértek Belgrádig. A város azonban bevehetetlen volt. A görög császár kiküldött egy katonát, hogy csak egy párharc döntse el, fizetnek-e adót, vagy sem. Ez a harcos hatalmas volt és erős. De Apor vezér is megtalálta a megfelelő embert. A magyarok részéről Botond, a legkisebb közülük, állt ki. Hogy hatalmas erejét bebizonyítsa, a város érckapuját egy lándzsával kilyukasztotta.

A küzdelem csak rövid ideig tartott, mert Botond úgy hozzávágta a görögöt a földhöz, hogy az nyomban kiadta a lelkét.

A magyarok azonban hiába kérték az adót, a császár csak nevetett rajtuk, hiszen városa bevehetetlen volt. Erre a magyarok kifosztották, felgyújtották az egész országot és hazatértek.

A legszebben Arany János örökítette meg ezt a mondát, a hagyomány alapján. A legjobban tehát az ő műve ismerteti minden magyar örökségét, a csodaszarvasról szóló történetet.

(Részletek)