Tordon Ákos: Madárszálló

 Havas téli ég alatt,
vendégeim a madarak,
kopognak az ablakon,
jól élnek itt morzsán, magon.

Csipegetnek, eszegetnek,
ha jól laknak elröppennek,
de holnapra visszajönnek,
ablakomon beköszönnek.
 

Így élnek ők a nagy télben,
vendégeim minden délben,
meghálálják majd tavasszal,
madárfüttyel, madárdallal.


 

Gazdag Erzsi: Tél a falun

 

Hófehér most a határ.
Kinn a réten kánya jár.
Nincs az úton semi nyom,
csak amit a kánya von:
finom krikszkraksz a havon

Hósuba van mindenen,
mint fázó emberen.
Mint csőszön zord időn,
kicsi házon, háztetőn,
suba van a temetőn.

Subás házban emberek.
Padkán cica szendereg.
A sarokban a kapanyél.
Nagyanyóka most mesél:
"Jaj, gyerekek, itt a tél!

Itt a tél, s lám itt a a hó;
habfehér, mint a cipó.
S nézzetek csak ide, hej,
olyan habos, mint a tej,
mit az Örzse néni fej."

A kemence sustorog.
Hallgassuk meg, mit morog!
"Én mindenkit szeretek;
adok egy kis meleget,
jertek körém, gyerekek!"

Most a falu kiscsibe,
pihés hó rajt a pihe.
Tél az anyja, takarja;
szárnya alatt altatja.
- Hadd ébredjen tavaszra!

 

Téli domb

 A csacsi-domb
télen hegy,
fel is, le is
meredek.

 Hol tavasszal
szellő száll,
télen csípős
szél dudál.

 Ahol nyáron
fű rezeg,
szánkóznak a gyerekek.

 Így is jó, meg
úgy is jó:
nyáron fű és
télen hó.

Szemlér Ferenc: Tél és nyár

Szerettem a telet,
mint a gyermek szeret,
kabát nélkül, fázás nélkül
tűrtem a hideget.

Mezőket havasan,
fákat havason,
sídeszkákkal ifjú vállam
fárasztottam agyon.

Most, ha bukik a nap,
fáradtan hajlanak
felém az este karjai,
s a fogyó sugarat

úgy visszatartanám,
mint ahogy hajdanán
tartottam volna a havat
a földön és a fán.

December

 December, december –
Nézzétek csak, hóember!

Hóból van a pocakja
hóból van a kobakja,
hóból van a nadrágja,

Hóból van a kabátja,
hóból van a keze, lába,

Hóból van a nyaka, válla,
hóból van a füle, szája,
csak az orra répa,
csak a szeme szén,
s egy nagy lyukas lábas
csücsül a fején!

 

Hóesésben

Szakad a hó nagy csomókban,
veréb mászkál lent a hóban.
Veréb! Elment az eszed?
A hóesés betemet.

Nem is ugrálsz, araszolsz,
hóesésben vacakolsz. 
Fölfújtad a tolladat,
ázott pamutgombolyag.

Mi kell neked? Fatető!
Fatető!
Deszka madáretető.

 

A harmat

 Gyepen mentem, gyepen jöttem,
aranygyűrűm elvesztettem,

Hold meglátta, Napnak adta,
csillag az ujjába dugta.

 

 

Jung Károly: Téli változatok

Füst kígyózik
A fák koronáján,
Gyémánt csillog
A tél koronáján,
Ékköve jég.  

Béka szunnyad
A lenti világban,
Hózivatar kél
A fenti világban,
Zord rianás 

Weöres Sándor: Nől a dér, álom jár

Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.

Én is, ládd én is, ládd,
hóban lépegetnék,
ha a jeges táj fölött
karácsony lehetnék.
 

Hó fölött, ég alatt
nagy könyvből dalolnék
fehér ingben, mezítláb,
ha karácsony volnék.

Viasz-szín, kén-sárga
mennybolt alatt járnék,
körülvenne kék-eres
halvány téli árnyék.

Kis ágat öntöznék
fönn a messze Holdban.
Fagyott cinkék helyébe
lefeküdnék holtan.

Csak sírnék, csak rínék,
ha karácsony volnék,
vagy legalább utolsó
fia-lánya volnék.

Móra Ferenc: A kíváncsi hópelyhek

A nap éppen lement, mikor az erdő felett elkezdett esni a hó.  

- No, anyó - mondta varjú apó a feleségének a nyárfahegyben -, azt hiszem, holnap fehér abrosznál esszük az egérpecsenyét.  

Nemsokára a búzamezők fölött kezdtek táncolni a hópihék.  

- Gyertek, gyertek - csalogatták őket a szántóföldek -, jó ám a vetésnek a puha hó. Az tart meleget a búzaszemnek, hogy meg ne fagyjon a földben.  

A falu már rég elcsendesedett, mire a felhők odaértek föléje.  

- No, ezt a falut megtréfáljuk - mondták a hópelyhek. - Reggel maga se ismer magára, olyan fehérre meszeljük még a háztetőket is.  

Voltak kíváncsi hópelyhek is. Messze az ég alján nagy világosság látszott. Ott a város lámpái világítottak, s ezek a kíváncsi hópelyhek a várost akarták látni.  

- Majd meglátjátok, hogy megbecsülnek ott minket - mondták a falura, mezőre hulló testvéreiknek. - Még székkel is megkínálnak, talán hintóba is ültetnek.  

Azzal a kíváncsi hópelyhek elszálltak a város fölé, s ott lehullottak a háztetőkre, az utcákra, a terekre. Alig várták a reggelt, hogy szétnézzenek a városban.  

De mire kireggeledett, akkora a hópelyheknek beesteledett. Jöttek a hóhányó munkások, megkínálták a havat seprűvel és lapáttal. Aztán rakásra rakták, úgy hordták ki a városból.  

Lekotorták a havat a tetőkről is, és elsárosodva vitték a többi után. Mire delet harangoztak, locspocs lett a városi hóból. Így járták meg a kíváncsi hópelyhek!  

Az erdők, mezők hava pedig tavaszig megmaradt ragyogó fehéren.

Csorba Győző: Mióta ugrálnak a verebek?

Azt tudjátok, hogyan kell felelni erre a tréfás kérdésre: "Hányat lép egy veréb egy esztendőben?" Igazatok van, így: "Egyet se, mert ugrál". De azt bizonyára kevesen tudjátok, mióta ugrál a veréb. Mert egyszer régen az is úgy lépegetett, mint a többi madár: bal,jobb, bal, jobb...

  Hát most elmesélem , hallgassátok meg. Nekem egy nagyon öreg veréb mesélte, az a dédapjától hallotta, nyugodtan elhihetitek.

  Úgy volt, hogy egyszer télen sok hó esett. Esett éjjel, esett nappal, s már mindent a világon vastag fehér bunda takart. Nehéz napok jártak a kis madarakra, alig találtak ennivalót. Akkor is akadt ugyan néhány kisgyerek, aki magot szórt az etetőbe, szalonnát lógatott ki az ablakon, de a jó kis gyerek kevés volt, az éhes madár meg sok. Nem is jutott mindegyik madárnak. Hogyan osszák el tehát, ami van: összegyűltek tehát, hogy megtanácskozzák. Ott voltak a cinkék, feketerigók, a harkályok, a vadgalambok meg - hogy el ne felejtsem - a verebek is. Egy öreg diófán tanácskoztak. Akkora csivitelést csaptak, hogy a környék összes macskái, kutyái körbeülték a fát.

  - Cin-cin, én azt tanácsolom, hogy menjünk el a sashoz, a madarak királyához, s döntse el ő - szájalt egy kis cinke.

  Na, lett erre csönd, nem mert feleselni senki, akkora tekintélye volt a királynak. Mindjárt ki is jelöltek egy feketerigót és egy verebet. Öreg volt mind a kettő, sokat tapasztalt, tudta azt is, hol székel a hatalmas sasmadár. A küldöttség elindult, a többiek meg közben pletykálgattak, csiviteltek.

  Nem sok idő telt el, már jött is vissza az öreg veréb egyedül. Persze mindjárt körülfogták, kérdezgették, hogyan döntött a nagy hatalmú király.

  - Semmit se kérdezzetek - szólalt meg az öreg veréb, és egész testében reszketett. Aztán elmondta, hogy a félelmetes uralkodó nem tanácsot adott, hanem egyszerűen fölfalta a feketerigót tollastul-bőröstül. Ő maga is alig tudott megmenekülni.  

Nagy csend támadt erre. Néhányan már el is röpültek ijedtükben. A kutyák és a macskák a fa alatt nem tudták mire vélni a hirtelen változást.

De kisvártatva megszólalt egy öreg veréb:

  - Én csak azt ajánlom, ne menjünk mi senkihez tanácsért, van elég eszünk nekünk is, állapodjunk meg magunk között.

Tetszett mindenkinek a komoly beszéd, csak azt nem tudták, hogy miben állapodjanak meg.  

- Fussunk versenyt, vijo-vijo! - rikkantott egy ifjú rigó.  

Ez is tetszett, hamarosan meg is egyeztek. Az udvar végében találtak egy helyet, ahol a gazda elsöpörte a havat. Kijelöltek minden madárból egyet: amelyik győz, annak a népe kapja a legtöbb eleséget. A második népe kevesebbet, az utolsó meg már alig valamit.  

A verebek közül egy fiatal, nagy fejű veréb állt ki. Hetyke volt és legénykedő, dölyfösen csiripelt most is:
- Csiri-csiri, nyugalom, én győzők, megmutatom!  

Aztán sorba álltak. Megkérték a kakast, aki éppen arra járt, hogy ő legyen a bíró. A kakas vállalta, hiszen bíráskodott ő már sokszor a tyúkok között is. Felröppent a szemétdomb tetejére, aztán elkukorékolta magát.  

Megkezdődött a verseny. A szárnyát senki sem használhatta, mert az nem lett volna igazságos. A feketerigó került az élre, a hetyke veréb meg utoljára maradt.

De akkor hirtelen az jutott eszébe - mert nagyon okosnak tartotta magát -, hogyha az egyik lábával lép, az egy lépés, ha utána a másikkal, az még egy lépés, összesen tehát két lépés. Mi lenne, ha mind a két lábával egyszerre lépne? Akkor egy lépése kettőt tenne. Megpróbálta. Sikerült. De a nézők úgy elcsodálkoztak rajta, hogy egy kis cinke fölkiáltott:
- Cini-cini, ni a veréb! Odanézzetek, a veréb!  

Csodálkozásában a kakas is kukorékolt egyet, mire a versenyzők összezavarodtak, a hetyke veréb meg nyugodtan beugrált a célba.  

Veszekedhettek, civakodhattak, azt mindenki látta, hogy ő lett az első. Örültek a verebek, hiszen nekik jut ezután a legtöbb falat. A többi madár meg elszomorodott, de hiába: így volt, megvolt.  

A verebek a győzelem örömére ismét felrepültek a diófára, és elhatározták, hogy ezután egyik veréb se lépegessen, hanem ugráljon, mert akkor egy lépéssel kettőt lép. Aki nem hiszi, próbálja utánuk csinálni! 

December


Beköszöntött december,
kopogtat a hóember.
Varjú károg,fúj a szél,
esik eső,itt a tél.
Jaj,de nagyon hideg van,
ropog a hó alattam.
Hahaha,havazik,
hehehe,hetekig.
Huuu,hull a hó,
hihihi,jaj,de jó.
Zúzmarát dermeszt a szél,
reszket,fázik akit ér.

Január 

Etetőben kicsi cinke,
borzas,tollas,oly picinke.
Rögvest szalad hozzá Vince,
evett már vagy reggelizne?
S máris itt az asztal dísze,
lencse,tökmag lett a kincse.
Magocskái finom íze,
barátokat csábít ide

 

Február

Február,február,
a fakanál is bálba jár.
Februárban jó a farsang,
táncba hív a muzsikahang.
Január jégen jár,február a nyomán.