Jung Károly: Téli
változatok
Füst kígyózik
A fák koronáján,
Gyémánt csillog
A tél koronáján,
Ékköve jég.
Béka szunnyad
A lenti világban,
Hózivatar kél
A fenti világban,
Zord rianás
Weöres Sándor: Nől a
dér, álom jár
Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.
Én is, ládd én is, ládd,
hóban lépegetnék,
ha a jeges táj fölött
karácsony lehetnék.
Hó fölött, ég alatt
nagy könyvből dalolnék
fehér ingben, mezítláb,
ha karácsony volnék.
Viasz-szín, kén-sárga
mennybolt alatt járnék,
körülvenne kék-eres
halvány téli árnyék.
Kis ágat öntöznék
fönn a messze Holdban.
Fagyott cinkék helyébe
lefeküdnék holtan.
Csak sírnék, csak rínék,
ha karácsony volnék,
vagy legalább utolsó
fia-lánya volnék.
Móra Ferenc: A
kíváncsi hópelyhek
A nap éppen lement, mikor az erdő felett elkezdett esni a hó.
- No, anyó - mondta varjú apó a feleségének a nyárfahegyben -, azt
hiszem, holnap fehér abrosznál esszük az egérpecsenyét.
Nemsokára a búzamezők fölött kezdtek táncolni a hópihék.
- Gyertek, gyertek - csalogatták őket a szántóföldek -, jó ám a
vetésnek a puha hó. Az tart meleget a búzaszemnek, hogy meg ne fagyjon a
földben.
A falu már rég elcsendesedett, mire a felhők odaértek föléje.
- No, ezt a falut megtréfáljuk - mondták a hópelyhek. - Reggel maga
se ismer magára, olyan fehérre meszeljük még a háztetőket is.
Voltak kíváncsi hópelyhek is. Messze az ég alján nagy világosság
látszott. Ott a város lámpái világítottak, s ezek a kíváncsi hópelyhek a
várost akarták látni.
- Majd meglátjátok, hogy megbecsülnek ott minket - mondták a
falura, mezőre hulló testvéreiknek. - Még székkel is megkínálnak, talán
hintóba is ültetnek.
Azzal a kíváncsi hópelyhek elszálltak a város fölé, s ott
lehullottak a háztetőkre, az utcákra, a terekre. Alig várták a reggelt,
hogy szétnézzenek a városban.
De mire kireggeledett, akkora a hópelyheknek beesteledett. Jöttek a
hóhányó munkások, megkínálták a havat seprűvel és lapáttal. Aztán
rakásra rakták, úgy hordták ki a városból.
Lekotorták a havat a tetőkről is, és elsárosodva vitték a többi
után. Mire delet harangoztak, locspocs lett a városi hóból. Így járták
meg a kíváncsi hópelyhek!
Az erdők, mezők hava pedig tavaszig megmaradt ragyogó fehéren.
Csorba Győző: Mióta
ugrálnak a verebek?
Azt tudjátok, hogyan kell felelni erre a tréfás kérdésre: "Hányat
lép egy veréb egy esztendőben?" Igazatok van, így: "Egyet se, mert
ugrál". De azt bizonyára kevesen tudjátok, mióta ugrál a veréb. Mert
egyszer régen az is úgy lépegetett, mint a többi madár: bal,jobb, bal,
jobb...
Hát most elmesélem , hallgassátok meg. Nekem egy nagyon öreg veréb
mesélte, az a dédapjától hallotta, nyugodtan elhihetitek.
Úgy volt, hogy egyszer télen sok hó esett. Esett éjjel, esett
nappal, s már mindent a világon vastag fehér bunda takart. Nehéz napok
jártak a kis madarakra, alig találtak ennivalót. Akkor is akadt ugyan
néhány kisgyerek, aki magot szórt az etetőbe, szalonnát lógatott ki az
ablakon, de a jó kis gyerek kevés volt, az éhes madár meg sok. Nem is
jutott mindegyik madárnak. Hogyan osszák el tehát, ami van: összegyűltek
tehát, hogy megtanácskozzák. Ott voltak a cinkék, feketerigók, a
harkályok, a vadgalambok meg - hogy el ne felejtsem - a verebek is. Egy
öreg diófán tanácskoztak. Akkora csivitelést csaptak, hogy a környék
összes macskái, kutyái körbeülték a fát.
- Cin-cin, én azt tanácsolom, hogy menjünk el a sashoz, a madarak
királyához, s döntse el ő - szájalt egy kis cinke.
Na, lett erre csönd, nem mert feleselni senki, akkora tekintélye
volt a királynak. Mindjárt ki is jelöltek egy feketerigót és egy
verebet. Öreg volt mind a kettő, sokat tapasztalt, tudta azt is, hol
székel a hatalmas sasmadár. A küldöttség elindult, a többiek meg közben
pletykálgattak, csiviteltek.
Nem sok idő telt el, már jött is vissza az öreg veréb egyedül.
Persze mindjárt körülfogták, kérdezgették, hogyan döntött a nagy hatalmú
király.
- Semmit se kérdezzetek - szólalt meg az öreg veréb, és egész
testében reszketett. Aztán elmondta, hogy a félelmetes uralkodó nem
tanácsot adott, hanem egyszerűen fölfalta a feketerigót
tollastul-bőröstül. Ő maga is alig tudott megmenekülni.
Nagy csend támadt erre. Néhányan már el is röpültek ijedtükben. A
kutyák és a macskák a fa alatt nem tudták mire vélni a hirtelen
változást.
De kisvártatva megszólalt egy öreg veréb:
- Én csak azt ajánlom, ne menjünk mi senkihez tanácsért, van elég
eszünk nekünk is, állapodjunk meg magunk között.
Tetszett mindenkinek a komoly beszéd, csak azt nem tudták, hogy
miben állapodjanak meg.
- Fussunk versenyt, vijo-vijo! - rikkantott egy ifjú rigó.
Ez is tetszett, hamarosan meg is egyeztek. Az udvar végében
találtak egy helyet, ahol a gazda elsöpörte a havat. Kijelöltek minden
madárból egyet: amelyik győz, annak a népe kapja a legtöbb eleséget. A
második népe kevesebbet, az utolsó meg már alig valamit.
A verebek közül egy fiatal, nagy fejű veréb állt ki. Hetyke volt és
legénykedő, dölyfösen csiripelt most is:
- Csiri-csiri, nyugalom, én győzők, megmutatom!
Aztán sorba álltak. Megkérték a kakast, aki éppen arra járt, hogy ő
legyen a bíró. A kakas vállalta, hiszen bíráskodott ő már sokszor a
tyúkok között is. Felröppent a szemétdomb tetejére, aztán elkukorékolta
magát.
Megkezdődött a verseny. A szárnyát senki sem használhatta, mert az
nem lett volna igazságos. A feketerigó került az élre, a hetyke veréb
meg utoljára maradt.
De akkor hirtelen az jutott eszébe - mert nagyon okosnak tartotta
magát -, hogyha az egyik lábával lép, az egy lépés, ha utána a másikkal,
az még egy lépés, összesen tehát két lépés. Mi lenne, ha mind a két
lábával egyszerre lépne? Akkor egy lépése kettőt tenne. Megpróbálta.
Sikerült. De a nézők úgy elcsodálkoztak rajta, hogy egy kis cinke
fölkiáltott:
- Cini-cini, ni a veréb! Odanézzetek, a veréb!
Csodálkozásában a kakas is kukorékolt egyet, mire a versenyzők
összezavarodtak, a hetyke veréb meg nyugodtan beugrált a célba.
Veszekedhettek, civakodhattak, azt mindenki látta, hogy ő lett az
első. Örültek a verebek, hiszen nekik jut ezután a legtöbb falat. A
többi madár meg elszomorodott, de hiába: így volt, megvolt.
A verebek a győzelem örömére ismét felrepültek a diófára, és
elhatározták, hogy ezután egyik veréb se lépegessen, hanem ugráljon,
mert akkor egy lépéssel kettőt lép. Aki nem hiszi, próbálja utánuk
csinálni!