A kürt a tölcséres fúvókájú, más néven rézfúvós hangszerek családjába  tartozik. Köralakban meghajlított, hosszú, vékony csőből és hirtelen  kiszélesedő tölcsérből áll. A vadászkürtből alakult ki, a modern kürt  szelepekkel van ellátva. A szimfonikus és a fúvószenekarok fontos tagja, a fúvósötösben is szerepet kap. Gyakran kürtök néven nevezik a tölcséres fúvókájú hangszerek családját általában, vagy azon belül a kónikus, kúpszerűen táguló furatú  hangszerek összességét, például a jelzőkürtök hangszercsaládjának  tagjait (szárnykürt, tenorkürt, baritonkürt) Fajtái A kürt egy nagyrészt kör alakban meghajlított, szűk keresztmetszetű, enyhén táguló furatú csőből áll,  melynek egyik végén található a keskeny, tölcsér alakú fúvóka, a másik vége széles tölcsérbe megy át.  Anyaga sárgaréz, vagy más rézötvözet. A modern kürt három forgószeleppel rendelkezik, működtetésükkel a csőrezonátor hosszúsága változtatható oly módon, hogy abba különböző hosszúságú toldalék csődarabokat iktatnak be. A kettőskürt két hangszert egyesít magában, egy mélyebb, lágyabb tónusú F hangolásút, és egy magasabb, fényesebb B alaphangút. A kettő közötti átmenetet egy hüvelykujjal működtethető negyedik  szeleppel lehet megvalósítani. Ez a hangszer összesen közel hat és fél méternyi csövet foglal magában. Megszólaltatása A többi tölcséres fúvókájú hangszerhez hasonlóan a kürt elsődleges hangforrása a játékos fúvókához szorított ajkainak rezgése, amely a cső levegőoszlopának különböző rezgési módjait, rezonanciáit képes  megszólaltatni. A natúrkürtön csak a természetes felhangsor a rendelkezésre álló hangkészlet, de ez a szűk, kúpos furat miatt könnyen, tág hangterjedelemben megszólaltatható. A kürtöt a felhangsor negyedik  oktávjáig lehet átfújni, de még akár a 20. felhang is elérhető. A rezonanciasor alaphangja, a pedálhang nem  használatos. A szelepes kürtön a kromatikus hangok is előállíthatók a hangszer teljes hangterjedelmében oly módon, hogy a többi szelepes rézfúvós hangszerhez hasonlóan az első szelep egy egészhanggal, a második  félhanggal, a harmadik kisterccel mélyíti a hangszer alaphangját és vele együtt teljes rezonanciasorát,  lehetővé téve a felhangsor hangjai közötti űr kitöltését. A kürt megszólaltatásának van egy sajátossága, ami megkülönbözteti a többi rézfúvós hangszertől, ez pedig a kézzel alkalmazott fojtás technikája. A hangszer formája lehetővé teszi, hogy a zenész a jobb kezét  belehelyezze a kürt tölcsérének torkolatába, és ezzel módosítsa a hangmagasságokat. Ez különösen nagy  jelentőségű volt a szelepek feltalálása előtt, de a mai kürtöknél is alkalmazzák. Azonban így nem csak a hang magassága, hanem a hang színe is változtatható, mivel ha a tölcsér(corpus)torkolatát kb 97%-osan lezárjuk, a hangszer hangja rezesebé, ércesebbé válik. Ennek egyik következménye az is, hogy a többi rézfúvós  hangszertől eltérően itt a szelepeket a bal kéz kezeli. A kürt transzponáló hangszer, a leggyakoribb F kürt a kottához viszonyítva egy kvinttel mélyebben szól. Története A mai zenekari kürt ősének tekinthető hangszert a 17. században Franciaországban kezdték építeni cor de  chasse, vadászkürt néven. Ez 55 – 70 cm átmérőjű körben feltekert vékony, enyhén kúpos csőből állt, széles hangtölcsérrel. A hangszer gyorsan elterjedt német nyelvterületen, fejlődésének súlypontja is a továbbiakban oda helyeződött át. A 18. század első felében már a maihoz hasonló arányokkal épült, 2 – 4-szeresen  körbehajlított csöve 24 – 41 cm átmérőjű kört alkotott. Ez natúrkürt, tehát billentyű és szelep nélküli hangszer volt, a natúrtrombitához hasonló ajaktechnikával lehetett rajta játszani természetes felhangsorának  megszólaltatásával. Ekkor már a zenekarokban szólóhangszerként is szerepelt, sokszor igen nehéz  szólamokkal. Nehézséget jelentett a kürt használatában, hogy natúrhangszer jellegéből adódóan csak az alaphangolásának megfelelő hangnemben lehetett rajta játszani, tehát a különböző hangnemekhez különböző hangszerekre volt szükség. Ezen kezdetben úgy segítettek, hogy a hangszer és a fúvóka közé különböző hosszúságú  toldalékcsöveket helyeztek, a szükséges módon megváltoztatva az alaphangolást. Később a hangszert úgy  módosították, hogy ezeket a toldatokat a kürt belsejébe lehetett beilleszteni, így született meg 1753-ban a  talányos nevű Inventionshorn, később az Orchesterhorn. Ugyanebben az időben kezdték a kürt  hangmagasságát kézi fojtással módosítani, lehetővé téve a pontosabb intonációt, több hangot téve elérhetővé. A hangszer fejlődésének egy mellékága a Franciaországban feltalált cor omnitonique volt, egy nagyon  komplikált kürt, melybe az összes lehetséges toldalékcső eleve be volt építve, és a kívánt hangnemnek  megfelelően lehetett a hangszert egy mozdulattal „átváltani”. Ez a megoldás végül feledésbe merült, ma már csak múzeumok látványosságaként találkozhatunk vele. A 19. század elején a kürtöknél a trombitával együtt az elsők között alkalmazták az új találmányt, a  szelepeket, amely végleges megoldást ígért a hangszer egyre kínzóbb hiányosságaira. Használatukkal  lehetővé vált, hogy a kürt egész hangterjedelmében a teljes kromatikus hangsort megszólaltathassa, hogy  minden hangnemben egyformán használható legyen. Ennek ellenére érdekes módon meglehetősen sokáig  tartott, amíg a zeneszerzők is megbarátkoztak az új hangszerváltozattal, többek között Beethoven és Schubert is még ragaszkodtak a hagyományos kürthöz. A szelepes kürt feltalálása után 20 évvel, 1835 körül kezdett  csak helyet kapni a szimfonikus zenekarokban. A duplakürt 1900 körül jelent meg, hamarosan felváltva a  hagyományos F kürtöket. Kürt fúvókák Kürt cserélhető hangolócsövekkel a 18. század végéről  Az ún. cor omnitonique 1820. körül