ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY

 

La Tigre e la neve

 

Az élet Irakban is szép.
Benigninek nem kellett messzire nyúlnia, elég volt átlapoznia az egyik napilapot, hogy fáradhatatlan optimizmusát ismét formába önthesse. Szinte minden ugyanolyan, de ami más, az csak hozzáad az életműhöz.

Attilio (Roberto Benigni) álmaiban esetlenül áll az oltár előtt, élete szerelmével, aki hosszú körmondatokban magasztalja vőlegényét de a szertartásnak csaknem érünk a végére. A szellemesen humoros dicséretek később komolyabb színezetet nyernek. Attilio első nézésre egy szerethető szerencsétlen: üldözi a szerelmet, pontosan késik, verssel riogatja a denevéreket, egy per közepén áll és nagy átéléssel meséli a költészet szépségeit diákjainak. De Attilio a cselekvő ember. A tettek mezejére lépve bizonyítja hogy álmai igenis valósak. Nem az izmok teszik hőssé az embert, hanem önzetlen szeretet és jóakarat, a lehetetlen leküzdése. Ha absztrakttok akarunk lenni, olyan ő, mint egy tigris a hóban.

Benigni nagyon ért a szörnyű dolgok humoros tálalásához. A háború nincs elbagatellizálva, az csak úgy van, mint egy díszlet. Nem a háborúról van szó, a háború csak mint szélsőség jelenik meg, ahol csak szeretettel és humorral lehet élni. Az 1001 éjszaka meséi, Bábel felemlegetése és Attilio költői mivolta rámutatnak arra, hogy milyen fontos megértetni magunkat, mert mások nélkül nem létezünk.

Akinek a előzőekkel teljesen egyedül kell szembenézni, sokkal nehezebb. A Jean Reno által alakított arab költő, a mindig komor Fuad Attilioval ellenkező perspektívát jelöl a filmben. Fuad erős kollektivitástudata és Attlio Allahoz intézet Miagyánkja jelzi Benigninek nemcsak a valláshoz, hanem az ellenségeskedéshez, mint olyanhoz való viszonyát.

Persze mindez csak szakszerű spekuláció, a költő egyetlen sora többet mond el.