Kenesei Zsanett elnyerte az Újbuda Kiváló Sportolója kitűntetést

 

 

Kenesei Zsanett a XI. kerület március 15-ei ünnepségén különleges díjat vehetett át a Petőfi Sándor Általános Iskolában. Zsanettet „Újbuda kiváló sportolója” díjjal tüntették ki – utánpótlás kategóriában (a felnőttek közt ugyanezt a díjat Csipes Tamara Európa- és világbajnok kajakozó érdemelte ki).

– Imre bácsiék tavaly év végén titokban adták be a pályázatokat, és csak az ünnepség előtt néhány héttel tudtam meg, hogy díjat kaptam – hatalmas meglepetés volt. Különös egybeesés – épp idén márciusban vagyok 10. éve BEAC-os, így ez külön öröm számomra. Ezúton is köszönetet szeretnék mondani Imre bácsiéknak, a családomnak, az edzőtársaimnak és az egész szakosztálynak, mert mostoha időket él meg mostanság a magyar sport, de itt egy olyan közösségben lehetek, ahol maximálisan támogatnak, és idén is a lehető legtöbbet szeretném kihozni magamból.

A díjat Hoffman Tamás, a XI. kerület polgármestere adta át.