Váltó Országos Bajnokság 2013

 

Az idei váltóbajnokságon hosszú idő után először újra megrendezésre kerültek a felnőtt középtávfutók váltói, és a női 4x800 méteres váltónk „személyében” ezen a hagyományújjáélesztő versenyen rögtön BEAC-os bajnokot is avathattunk.
Az első méterektől kezdve nagyon meggyőzően futottak a lányok, a kezdőember, Balog Evelin váltotta Perjés Fannit, aki jókora előnnyel adta a váltóbotot Pernesz Zsófinak, a befutóemberünk, Kenesei Zsanett pedig már-már „tétlenül” futotta végig két körét.

A férfi váltó sokkal izgalmasabb küzdelemben vett részt, a Dohoczki Tamás, Gyurcsó Gergő, Sándor Krisztián, Dani Áron alkotta váltó az ország legjobb nyolcszázasaival vette fel a versenyt, és bátor küzdelemben a 4. helyen ért célba.

A junior lányok 4x800-as csapata Németh Nikolett, Ferencz Kata, Kovács Abigél, F. Tóth Anna felállásban stabil futásokkal az előkelő 2. helyen végzett a csabaiak mögött, a mi lányaink közül, meg kell jegyezni, hárman felversenyeztek a juniorok között, így teljesítményük rendkívül figyelemreméltó.

A serdülő 4x800-as váltónk tagjai Kardos Anna, Köteles Kata, Kókai Kata és Jánosi Lilla szintén nagyon jól küzdöttek, sok helyet hoztak fel a váltótagok, s a 6. helyen végeztek a 14-15 évesek közt. Kenesei Zsanett