Ausztráliából szingapúri átszállással repültünk Malajziába. Egyáltalán nem bántuk, ugyanis a szingapúri reptér nem az a hely, ahol unatkozna az ember. Az egyes terminálok között mozgójárda és gyorsvasút (Skytrain) könnyítik meg a közlekedést. Minden sarkon ingyenes internet hozzáférést biztosítanak, ez néhol játékautomatákkal egészül ki. Mi is beneveztünk egy autóversenyre, amit a mögöttünk állók kivetítőn élvezhettek. A foci vb-re készülve az üzletek közötti tereken nagyképernyős kivetítőket állítottak fel, előttük műfüvön focilabda alakú üléseket helyeztek el. Nagyon hangulatos légkört teremtettek a szurkolóknak. Mindezek mellett megszámlálhatatlan “duty free shop”, gyorsétterem, tornaterem, imahely, orchideapark és masszázsszalon áll az utazók rendelkezésére. Egy teljes nap is kevés lenne bejárni ezt az akár önálló városnak is beillő hatalmas repteret. Ráadásul ha valakinek több, mint 5 óra szabadideje maradt a következő járatig, az benevezhet az ingyenes buszos városnéző túrára. A mi járatunk azonban 4 óra múlva felszállt és este 11-kor már Kuala Lumpur új repterén landoltunk, amely 75 kilométerre helyezkedik el a fővárostól és 2003-ban a világ 5. legjobb repterének választották. Technikailag biztos ott van a csúcson, a boltok számát tekintve azonban messze lemarad. A gépről leszállva először a vámvizsgálaton estünk át, majd a belső vasúttal átutaztunk a fő terminálba és csak ott vehettük fel csomagjainkat. Kettőnknek már jobban megérte taxival beutazni a városba, mint a szuperexpresszel és pár perccel éjfél előtt még az éjszakai felárat sem kellett megfizetnünk. A taxi hátsó része két egymással szembe fordított üléssor, csomagtartója pedig a sofőr melletti kiszerelt ülés helye. Az Anjung Guesthouse-ba foglaltunk szállást, amely a belvárosi Bukit Bintang negyedben található. A hosszú nap után végül hajnali fél kettőkor tértünk nyugovóra.
Malajzia trópusi ország, hiszen az Egyenlítő és a 10. északi szélességi fok között terül el. Hőmérséklete szinte egész évben állandó, 32 fok körüli. Területe 3-szor nagyobb hazánkénál és 22 millióan lakják. Politikai érdekessége, hogy a királyt 5 évente választják! Tehát nem örökletes a cím. Gazdaságilag fejlett ország, fő bevételi forrásai az olaj és a gumi. Fővárosa Kuala Lumpur, 1,4 millió lakossal. Híres toronyháza a Petronas Towers, amely talán még ma is a világ legmagasabb épülete. 1998-ban készült el és 452 méterrel magasodik a föld fölé. Mindkét tornya 88 emeletet foglal magába, a kettőt összekötő Skybridge pedig a 41.emeleten található. (Az épület és a híd a “Brilliáns csapda” című film főszereplői voltak - Sean Connery és Cathrine Zeta Jones mellett.) Ezzel a rekorddal hívta fel magára a világ figyelmét a folyamatosan fejlődő ország. A főváros másik kiemelkedő épülete a TV torony, amelynek 276 méter magasan található kilátójából körpanoráma élvezhető. Autópályarendszerek, monorail, magasvasút, felhőkarcolók, parkok, modern kormányzati negyed és még sorolhatnánk - méltó vetélytársa bármely amerikai nagyvárosnak. Ennyi bevásárlóközpontot, boltot, plazat azonban még sehol nem láttunk. Ha valaki erős vonzalmat érez a “shopping” szó iránt, az itt biztosan megtalálja számítását. A világhírű márkáktól a kínai bóvliig minden kapható. Az utcák tiszták, rendezettek, a közlekedés baloldali, a forgalmi dugó pedig itt sem ismeretlen fogalom. Saját autójukból látni legtöbbet, amely a Proton márkanevet viseli. A lakosság többnemzetiségű, zöme maláj és kínai, de az indiaiak is kitesznek egy tizedet az egészből. Ennek megfelelően az ételek is változatosak. Mindhárom nemzetnek saját éttermei vannak szerte a városban. A kínálat változó, az utcai kifőzdéktől a gyorséttermeken át az előkelő légkondis helyekig bezárólag. A vallási szabadság garantált. A malájok nagy többsége muzulmán, de nem a szélsőséges fajtából. A nők csador helyett csupán egy fejkendőt viselnek. A kínaiak buddhisták vagy taoisták, az indiaiak pedig hinduk. Szóval az egész ország sokszínű, változatos, érdemes több időt is itt eltölteni, ha jobban meg akarjuk ismerni.
Mi először Bukit Bintang utcáit jártuk be (boltok, éttermek, masszázsszalonok), majd a Rapid KL buszjáratokkal (egész napra érvényes a jegy) a tornyokhoz utaztunk. A Petronas-ba nem egyszerű bejutni, kora reggel sorba kell állni az ingyenes jegyekért, amelyek 9-re általában elfogynak. Így aznap csak kívülről csodáltuk ezt az építészeti remekművet, illetve a hátulról hozzáépült többemeletes plazaval ismerkedtünk. Szép park található a komplexum mögött, külön gyerekjátszótérrel és medencével. A szökőkút vízjátékát sokan csodálták, mi hiányoltuk a zenét (Las Vegasban hozzászoktunk). Másnap kezdődött a hétvége. Felültünk a magasvasútra és a központi pályaudvarra utaztunk, ahol kinéztük, melyik vonattal jutunk majd el a kikötőbe az autónkért. A kínai negyeden keresztül sétáltunk vissza. Márkás órák, ruhák, cipők potom pénzért, persze mind hamisítvány. Kalóz CD-k, DVD-k azonban a normál boltokban is kaphatók. (Az újságban pedig megjelent, hogy sikerült 60%-ra visszaszorítani az illegális szoftverkereskedelmet!) Vasárnap úgy döntöttünk, meglátogatjuk az állatkertet. Vezető nélküli vasúttal indultunk neki az útnak, de kiderült, hogy a vasúti megállótól még 2 kilométeres gyaloglás vár ránk. Hát ez nem igazán hiányzott a nagy melegben. Az állatkert parkolója már megtelt, a maláj családok is ezt a programot választották aznapra. Először a zsiráfokat, elefántokat néztük meg, majd a madarak következtek. Egyszer csak felkaptuk a fejünket, mert mintha valaki magyarul mondta volna, hogy “gólya”. Mégsem csak a törökökkel egyezik meg ez a szavunk? Kíváncsian vártuk a folytatást és kellemesen lepődtünk, két magyar sráccal futottunk össze. Laci, egy magyar terepjárós újság tulajdonosa, Csabi pedig egy két éve kint élő magyar üzletember, aki sikeresen teljesítette a Rainforest Challenge versenyt 2004-ben. Mivel mindkettőjüket érdekelték eddigi kalandjaink, együtt folytattuk az állatkerti túrát. Kiderült, hogy nagyon jól ismerik és szeretik Malajziát és Kuala Lumpurt. Elvittek minket egy kínai kifőzdébe, ahol többfogásos, ízletes ételt vettünk magunkhoz. A délután egy belvárosi bárban folytatódott, ahol a MotoGP aznapi futamát izgulhattuk végig a kivetítőn (természetesen Rossi nyert). Sajnos Talmácsi versenyéről lemaradtunk. Sötétedés után áthelyeződött a székhely a RumJungle bárba, ahol minden vasárnap nagy buli kerekedik, élő zenével. Érdekes eljárás, hogy a megkezdett üveg tömény italokat névvel felcímkézve akár több hónapig is tárolják, majd a boldog tulajdonos és társasága ugyanott folytathatják, ahol utolsó alkalommal abbahagyták. A kísérő ital pedig ingyenes! A hangos zenétől beszélgetni nem nagyon lehet, mégis csak 2-kor értünk vissza a szállásra. Kellemes nap volt, máris jobban megszerettük Kuala Lumpurt!
Hétfőn végre sikerült foglalkoznunk a két legfontosabb dologgal: az autó és az indiai vízum megszerzésével. Felhívtuk a hajótársaság, az NYK Line helyi irodáját, ahol közölték velünk, hogy a papírok nincsenek rendben, új rakománylevelet kell kibocsátania a chilei irodának. Még jó, hogy az ottani dokumentációs iroda vezetője foglalkozott ügyünkkel. Az időeltolódás miatt azonban várnunk kellett a hívással. Addig is írtunk nekik levelet, majd elballagtunk az indiai követségre, amely bezárt, mire megérkeztünk. Legalább már tudtuk, hol található pontosan és mikor van nyitva. Szert tettünk egy maláj mobiltelefonszámra is, hogy a hajótársaság könnyebben elérjen bennünket. Este aztán sikerült felhívnunk a chilei partnert, aki biztosított róla, hogy holnapra elküldi a szükséges módosításokat. Valamivel nyugodtabban vettük magunkhoz a kínai vacsorát a szállásunk melletti vendéglősor egyik éttermében. A másnapot az Air Indiai légitársaságnál kezdtük, ahol átfoglaltattuk egy héttel későbbre a repülőjegyünket. Ezután fogtunk egy taxist, aki hajlandó volt minket taxiórával elvinni az indiai követségre. Ott kitöltöttük és leadtuk a vízumigénylő lapot. A folyamat átfutási ideje 3 nap, azaz péntek délelőtt kell beadni az útlevelet, délután pedig átvehetjük a vízummal egyetemben. Közben kaptunk egy hívást a hajótársaságtól, hogy papírok rendben, mehetünk az autóért Port Klangba. Így történt, hogy szerda reggel vonatra szálltunk és meg sem álltunk a kikötőig. Ott egy taxi fuvarozott minket az NYK Line helyi képviseletéhez. Egy fejkendős irodistánál befizettünk egy rakás pénzt, cserébe pedig megkaptuk a konténer kiadatásához szükséges okmányt. Az angolt erőteljesen törték, segítőkészség pedig abszolút nem mutatkozott a helyi bandában. Csupán annyit sikerült kiszedni belőlük, hogy a következő lépés a vám. Szerencsére nem volt messze, könnyedén átsétáltunk. Teljesen hozzászoktunk, hogy a fővárosban minden angolul van feliratozva. Itt ezt elfelejthettük. Színtiszta maláj területre csöppentünk. Szerencsére az ügynökök érdeklődve figyelték, mit keresünk arra, ahol fehér ember nagyon ritkán jár. Megmutatták, melyik sorba álljunk be, majd egyikük megkérdezte, mi járatban vagyunk. Elmeséltük neki küldetésünk célját, ő pedig rögtön munkához látott. Soron kívül elcsípte a vámos grabancát és kierőszakolt belőle egy pecsétet az autó útlevelére. Igazából azonban sem ő, sem a vámos nem volt pontosan tisztában azzal, mi ilyenkor a teendő. Ráadásul elérkezett az ebédszünet ideje, megállt az élet egy órára. Ekkor mi behatoltunk az üvegablakok mögé, a vámosok kiürült irodájába, ahol szert tettünk még egy baráti pecsétre, majd a vámügynök kolléga saját maga fejezte be a munkát az asztalokon hagyott pecsétekkel. Ezt nevezik hamisításnak vagy itt ez a normál munkamenet? Nekünk ez utóbbinak tűnt inkább a dolog. Elegendő pecsét birtokában újdonsült vámügynök barátunk felajánlotta, hogy elfuvaroz minket a kikötő termináljába, ahol a konténerek átvétele történik. Felturbózott hazai, Proton típusú csodajárgánya volt króm kipufogóval, sportülésekkel. Fent is akadt néha az alja a fekvőrendőrökön. Hála Zul kitűnő ismeretségeinek a terminálban az ebédszünet ellenére is velünk foglalkoztak. Kiderült, hogy be kell fizetnünk még a kikötői pótlékot és a konténer tárolási költségét. Jó, hogy nem értesített minket a cég, hogy mikor érkezett a konténer. Ráadásul veszélyes áruként kezelték konténerünket, ami további felárat jelentett. Ismét könnyítettünk pénztárcánkon egy másik épületben, majd a befizetési bizonylattal visszatértünk a konténer kirakodókhoz. Ők végre úgy ítélték, hogy minden papír rendben, kijárhatunk a konténerből az autóval. A helyi munkások segítségével eltávolítottuk a záróplombát és a rögzítő köteleket, majd Joe visszakötötte az aksit és láss csodát, Landika pöccre indult! Ez aztán a megbízható autó. Vagy már 10 hét után elege lett a bezártságból? Zul segítségével sikerült 4 és fél óra alatt visszaszereznünk a járművet. Nem állapodtunk meg vele, hogy mennyit fizetünk a segítségért, de úgy gondoltuk, sokat megér nekünk a munkája, ugyanis egyedül több napba telt volna, amíg megtaláljuk a különböző irodákat. Ő azonban nem kért semmit, azt mondta, szívességből tette és neki is újdonság volt az autó import, legalább tanult az esetből. Eddigi tapasztalataink alapján nehéz volt elhinni, hogy egy vámügynök nem kér pénzt, de ez Malajzia, más ország és jól esett a gesztus. Zul különben muzulmán, 2 gyermek édesapja és megszállott “featherball” játékos. Ez egy különleges játék, amit jobbára a világnak csak ezen a részén játszanak. Akrobatikus mozgáselemekkel rúgják át a tollaslabda hálón az öklömnyi méretű pehelykönnyű labdát. Még egy rövid videófelvételt is megnézhettünk róla a mobiltelefonján. Milyen szép lenne a világ, ha minden muzulmán segítő kezet nyújtana a keresztényeknek és fordítva, ahelyett, hogy egymással háborúznak! A lényeg, hogy újra az autóban ülhettünk és megkezdhettük 40463. kilométerünket indulás óta. Az autópályán robogtunk Kuala Lumpur felé és élveztük a csodálkozó tekinteteket, amikor ugyanis elhaladtak mellettünk, csak azt látták, hogy nincs kormány a jobb oldalon. Angol behatásra itt is bal oldali közlekedés van érvényben. Ez persze nem okozott már problémát Új-Zéland és Ausztrália után. A fővárosba vezető bonyolult autópálya rendszer miatt csak többszöri eltévelyedést követően érkeztünk meg szállásunkra. Szerencsére közvetlenül az ablakunk alatt találtunk parkolóhelyet, így nyugodtan hajtottuk álomra fejünket. A pakolást másnapra hagytuk. Utána átsétáltunk a Times Square bevásárlóközpontba, amelynek 5. és 10. emelete között a világ legnagyobb beltéri vidámparkja található. Elsőre kicsit ijesztő volt a kezdésként fejtetőre forduló, majd két teljes fordulatot leíró hullámvasút, de ötödszörre már sikerült az első sorból élveznünk. Péntek reggel először sorban álltunk jegyekért a Petronas tornyokba, majd kijelentkeztünk a szállásról, kiautóztunk az indiai követséghez és leadtuk az útleveleket. A 14:30-as túrára pont visszaértünk a belvárosba és nemsokára már a világ két legmagasabb tornyát összekötő hídról gyönyörködhettünk a szuper kilátásban. A földszinti információs központban egy fél órás bemutató filmet vetítenek és további ismeretekre is szert lehet tenni a magas épületekkel és építészettel kapcsolatban. Mielőtt elhagytuk volna a fővárost, visszatértünk a követségre a vízummal ellátott útlevelekért, majd elindultunk felfedezni Malajzia déli részét.
Az országot észak-déli irányban átszelő autópályán hamar elértük a történelmi Melaka városát. Itt aztán korábban is megfordult mindenki. Kezdték a kínaiak az 1400-as években. 100 évvel később jöttek a portugálok, majd 1641-ben a hollandok vették át az uralmat. Ők 150 évig bírták, majd átadták a stafétabotot az angoloknak, akik az 1957-es függetlenségig uralták a terepet. Persze minden nemzet hagyott lenyomatot saját kultúrájáról, ezért nevezik a várost történelmi jelentőségűnek. Mi az iszlám behatással szembesültünk először (az 1400-as évek közepén vált államvallássá), amikor a szálláson több helyen is olvashattuk, hogy csak “halal” étel hozható be (a szemközti kínaitól pedig semmi). Magyar jelentése messze áll a valóságtól. A “halal” étel nem tartalmazhat disznóhúst, alkoholt és az elkészítése is bizonyos vallási előírásokhoz van kötve. Mivel ez itt az államvallás, szinte minden étteremben és ételen látható a speciális jelzés. Délelőtt sétáltunk egyet a belvárosban. Áthaladtunk a portugál kapun, megmásztunk egy dombot a St. Paul templom romjaihoz, ahol Xaveri Szent Ferenc lelte halálát, aztán leereszkedtünk a holland városházához és végül a kínai negyedbe jutottunk, ahol ugyanabban az utcában található 300 éves hindu templom, pagoda tetejű muszlim mecset és kínai buddhista templom sok füstölővel. Visszaúton, egy patak feletti hídon áthaladva 2 méteres varánuszt fedeztünk fel a vízben, kicsivel lejjebb pedig tüdős halak fickándoztak a parti iszapban. Az állatvilág kiegészült egy sárga mintás fehér pitonnal, amelyet a turistáknak ajánlgattak fotózásra a városka főterén. Délután már Johor Bahru és a szingapúri határ felé haladtunk a tengerparton. 60 km/h volt maximális sebességünk, alig volt némi szünet a lakott települések között. Nem gondoltuk, hogy ennyire zsúfolt ez a rész, visszamenekültünk az autópályára. A városba vezető úton sikerült szállásként egy szép szobát kifognunk. A sarkon a szokásos plaza, ahol egy maláj étteremben vacsoráztunk érdekes nevű ételeket. A menü: tom yam (nagyon csípős leves csirkével, rákkal, gombával, zöldségekkel), mee goreng (csirkés, zöldséges tészta) és nasik paprik (csirkés, zöldséges rizs). Az utcán még éjfélkor is pezsgett az élet. A bárok körül nagy tömeg gyűlt össze a foci világbajnokság első meccsére, amit itt a 6 órás időeltolódás miatt viszonylag későn kezdődött. Vasárnap Szingapúrba kirándultunk. Busszal mentünk, az autót pedig a szállás előtt hagytuk, ahol ígérték, hogy vigyáznak rá. Szingapúr szigetállam és nagy százalékban kínaiak lakják. Természetesen az angolok is jelen voltak valaha, így a koloniális építészet remekművei közül néhány ma is megtekinthető. Gyalog indultunk felfedezni a belvárost. Épp egy krikett meccset kezdtünk el nézni, mikor hirtelen eleredt az eső. A monszunos fajtából volt, jó nagy cseppekkel kezdett. Mikor kicsit alábbhagyott, átkeltünk a belvárost kettészelő folyón a Chinatown irányába. Az eső miatt többnyire fedett üzletekben nézelődtünk, majd a hiper-szuper metróval a Little India negyedbe utaztunk. Nem voltunk elájulva a tisztaságtól és nem vettük észre, hogy bárkit megbüntettek volna szemetelésért. Szóval Szingapúr sem a régi! Lehet, hogy az esővel volt a baj, de nekünk Kuala Lumpur jobban bejön. A visszaútra kétszer annyiba került a buszjegy, mint oda és a határon is többet kellett várni, de sötétedésre újra maláj földön álltunk és még a szálláshoz vivő helyi buszt is megtaláltuk (persze a taxisok állították, hogy ilyen nincs). Hétfő reggel a fánkosnál egy magas, csinos hölgy szolgált ki bennünket, akiről aztán kiderült, hogy fiú. Azért a fánk és a kávé finom volt! Amikor visszatértünk a szállásra, kellemes meglepetésként a kínai tulaj már kitette a parkolócetlit a szélvédőre és nem is engedte kifizetni. Kiderült, hogy ő is terepjárózik néha Malajzia szigetvilágában, Borneón. Ellátott minket egy-két jó tanáccsal, mielőtt szélnek eresztett volna. Utunkat a keleti part felé folytattuk. Erre már nem csak falvak váltották egymást, páfránnyal benőtt törzsű pálmaligetek és gumifa ültetvények sorakoztak az út mentén. Több majom is felbukkant az árokparton, de amint megálltunk, hogy lencsevégre kapjuk őket, természetesen eltűntek a fák sűrűjében. Ebédidőben értük el Mersing halászfalut a Dél-Kínai tenger partján. Innen indulnak a kompok a közeli búvárkodásra és snorkellezésre alkalmas nyaralószigetekre. Mi csak éhségünket csillapítottuk egy kis rákeledellel és folytattuk utunkat az őserdőben megbújó Chini-tó felé. Néha ámulatba estünk, amikor a pálmaligetek között egy-egy vadiúj lakónegyedet vagy iskolát pillantottunk meg. Az itteni pálmák nem adnak sem kókuszt, sem datolyát, ellenben a belőlük kinyert olaj az alapanyaga a mosószereknek és egyéb kozmetikai termékeknek. Háziállatokat elszórva láttunk, a tejet és tejtermékeket Új-Zélandról és Ausztráliából importálják. Még világosban elértük a Lake Chini üdülőhelyet, ahol egy 10 személyes faházat bocsátottak rendelkezésünkre, hideg vizes zuhannyal, óriási és ennek megfelelően zajos ventillátorral, valamint megszámlálhatatlan zümmögő rovarral. A környék azonban nagyon szép volt. Távol a civilizációtól az őserdő mélyén 12 tó rejtőzik, amelyeket természetes csatornák kötnek össze. A nyári hónapokban virágzik a lótusz, így másnap kajakot béreltünk és egy órát lapátoltunk az előttünk található tavon. Sás és nád helyett yukka szerű növény borítja a partot és néhány kis öbölben sikerült is virágzó lótuszokra bukkannunk. A helyi legenda szerint egy sárkány is lakozik a tóban, de mi óvatosan eveztünk, nehogy megzavarjuk. Nem is borított minket a vízbe! Búcsút intettünk ennek a szép helynek és egy elefánt rezervátum felé vettük az irányt. A fürdetést sajnos lekéstük, de a gondozók megengedték, hogy megetessünk két állatot. Még hatalmas, lebegő fülüket és ormányukat is megfoghattuk. Hát egyedül nem mertem volna közel menni hozzájuk! Ha nem is akkorák, mint afrikai társaik, még így is félelmet ébresztenek méretükkel. A három egy évesnél fiatalabb bébi azonban nagyon aranyos volt. Még mindenhol szőr borította őket és cumiból kapták a táplálékot. Összesen 8 elefántot tanítottak ebben a rezervátumban az emberekkel való együttélésre. Sajnos annyira lecsökkent az életterük, hogy bemerészkednek az ültetvényekre és falvakba, ahol komoly pusztítást visznek véghez. Ilyenkor fogják be őket és próbálják az emberek számára hasznos dolgokra tanítani őket - többnyire sikerrel. A látnivalók sora azonban még nem ért véget. Kuala Lumpur északi felén található a Batu Caves, egy hindu szentély, amelynek barlangjaihoz 272 lépcsőn kell felkapaszkodni. A bejáratot egy 40 méteres hindu isten, Lord Murugan arany szobra őrzi. Február elején millió zarándok érkezik, akik önsanyargatásal adóznak Thaipusam ünnepének. Az év többi napján pedig adományokkal érkeznek áldásért a hívők. Hamarosan ránksötétedett, mi pedig beautóztunk a belvárosba, ahol ismerősként köszöntöttek minket korábbi szállásunkon. Másnap Csabival találkoztunk, aki felajánlotta, hogy a háza előtt hagyhatjuk az autót, amíg Indiában leszünk. Ez volt az egyik legfőbb problémánk, így nagyon jól jött a segítsége. Az Ikea áruháznál találkoztunk, amiből itt csak egy van, ezért elvileg könnyen megtalálható. Hát mi simán eltévedtünk, de szerencsére mindig találtunk valakit, aki útba igazított. Egy indiai étteremben ebédeltünk, majd elvittük az autót Csabi ismerőséhez, aki szerint légszűrőt kell cserélnünk és akkor megszűnik a kormozás, szóval nincs komolyabb baj. Ezután visszatértünk a szállásra, megpakoltuk a két hátizsákot Indiára, majd hajnali 3-ig írtuk a naplót és válogattuk a képeket, mivel a laptopot nem akartuk magunkkal vinni, az ausztrál részt azonban USB-n keresztül fel akartuk tölteni (ekkor még nem sejtettük, hogy ez Indiában nem lesz könnyű feladat). 4 óra alvás után már talpon voltunk, kijelentkeztünk a szállásról és fél 9-kor már Csabi háza előtt búcsúztunk ismét szeretett terepjárónktól. Csabi nagyon rendes volt, még a reptérre is kivitt bennünket. Örülhetünk, hogy a “Segítsük egymást magyarok” klub oszlopos tagja. A reptér ismerős volt, az Air India pultját könnyen megtaláltuk. 12:30-kor pedig már felülről néztük, ahogy elsuhanunk a pálmaligetek felett, átszeljük a Melakai-szorost, majd Jáva szigetén túljutva már csak az Indiai-óceán választ el minket Indiától. Viszlát Malajzia, 4 hét múlva visszatérünk!