Olyan történetet írok most le, amely az első igazán meghatározó élmény volt
szexuális életemben. Azt kívánom mindenkinek, hogy hasonló úton fedezhesse fel a
nemiség örömeit!
Alig múltam 16 éves és a lányokkal inkább barátkoztam, mint komolyabb kapcsolat
kialakítására törekedtem. Valószínűleg ennek köszönhetően sok lány kereste a
társaságom. Bizony voltak köztük nagyon szépek. Akkoriban keményen sportoltam és
ennek révén az ország több pontján alakítottan ki baráti kapcsolatot hozzám
hasonló korú lányokkal.
A történet egy meghívással kezdődött, amit két vidéki lánytól kaptam. Látogassam
meg őket a hétvégén, szeretnék nekem megmutatni szép kis városukat. Vonatra
ültem és másfél óra múlva megérkeztem hozzájuk. Az állomáson vártak és egyikük
tolmácsolta szülei meghívását hozzájuk, hogy ne kelljen hotelben aludnom.
Nevezzük a lányokat Andinak és Anikónak. Mivel nyár volt így nem voltak
túlöltözve és bizony barátság ide, barátság oda bizony érdeklődve nézelődtem a
cicijüket és formás feneküket. Észre is vették mert nevetgélve figyelmeztettek,
hogy bizony el fogom hagyni a szememet, ha nem vigyázok.
Ennyiben maradtunk majd a egy gyors ebéd után a közeli folyóhoz mentünk fürödni.
Hát bizony a bikinik sem segítettek elfelejteni formás alakjukat. Persze a
fürdés játékba torkollt, ami közben csapkodtuk egymást és fogócskáztunk. Persze
eközben egymáshoz értünk és nem ritkán bizony a mellüket is megérintettem.
Láthatólag nem zavarta őket, sőt mintha versengeni kezdtek volna, hogy
melyiküket érintem meg többször. Egy idő után indulni kellett volna haza, de
nekem még el kellett mennem egy kört úszni, hogy ne kelljen magam takargatni
mikor kijövök a vízből. Gondolom kitalálták a lányok, mert ugratni kezdtek, hogy
talán nem elég hideg a víz és le kell hűtenem magam. Mondtam, hogy ők az okai és
nevettünk egyet.
Mikor hazaértünk Andiékhoz, lefürödtünk és bementünk Andi szobájába. Igazi lány
szoba volt, a falon és asztalon fényképekkel.
Beszélgetni kezdtünk, én az ágyra heveredtem a lányok pedig egy-egy fotelbe
kuckóztak. Szó szót követett és a fiú-lány kapcsolat került terítékre.
Megbeszéltük, hogy kinek milyen az ideálja. Eddigre a lányok mellém heveredtek,
ami növelte a helyzet meghittségét. Odabújtak hozzám, és nehezen bírtam másra
figyelni mint fiatal mellük kellemes érintésére. Ennek meg is lett az eredménye,
amit szóvá is tettek. Persze megint évődés lett belőle, ebből pedig birkózás. A
nagy kavarodásban persze megint csak a cicijük került a kezem ügyébe. Ott
folytattuk, ahol a vízben abbahagytuk.
Rövid idő múlva éreztem, hogy ez már nem ugyanaz a birkózás, más az érintések
célja. A lányok nem csak velem, hanem egymással is szívesen érintkeztek. Egyre
sűrűbben csúszott kezük az enyéméhez hasonlóan a másikuk pólója alá és
símították végig egymás melleit.
Vegyük le a pólónkat, nehogy elszakadjon - javasolta egyikük. Mondanom sem kell
nem mondtam ellent. Innen kezdve olyan volt számomra a történet, mint egy álom.
Négy gyönyörű, kemény mell símogatott és símult hozzám.
- Nekem le kell vennem a farmerem, mert szűk lett. - A lányok nagy nevetéssel
nyugtázták a helyzetet és ők is vetkőzni kezdtek, de nem álltak meg a
bugyijuknál, hanem azt is levették. Így én sem tehettem mást teljesen
levetkőztem.
- Anyukádék nem jönnek be? - kérdeztem Andit.
- ÁÁÁ! Dehogy elmentek nagyapámékhoz, majd este jönnek. - mondta, és nevetve
birkózni kezdett velem. Anikó is csatlakozott hozzánk, ő hátulról símult hozzám.
Innen kezdve nem bírtam magammal, Andi melleit a kezembe véve csókolgatni
kezdtem azokat. Éreztem, hogy várta már a szám érintését, mert kis mozdulatokkal
tolta bimbóit mélyebbre a számba. Finom kemény melleinek bimbói úgy meredeztek,
mintha két kis cseresznye lett volna, közben a bimbók udvara szépen kifeszült.
Halk nyögdécseléssel adta tudtomra, hogy tetszik neki, amit csinálok. Anikó sem
akart kimaradni, így ő Andi másik mellét vette szájába, kezével pedig kutató
útra indult. Hamar megtalálta, amit keresett, az én merev farkamat. Mikor kezébe
vette húzott rajta párat, majd Andi mellét otthagyva a szájával kezdett
kényeztetni.
Nagyszerű érzés volt a számban felváltva két kemény mellel, és a farkam pedig
egy gyönyörű szájban. Kezem közben mégigbarangolt Andi testén és hamarosan
megállapodott annál a kis nyílásnál, amely minden gondolatomat betöltötte. Andi
puncija olyan volt mint a melle, kívánatos. Mikor megéreztem nedvét a kezemen,
tudtam, hogy ezt az élményt nem szabad elrontani siettséggel. Először óvatosan
megkerestem a csiklóját és azt kezdtem izgatni apró mozdulatokkal. Mikor
nedvétől síkos kezemmel kezdtem bimbóját morzsolni, halk jajszóval megfeszült
teste és élvezni kezdett. Ezt látva én is egyre közelebb kerültem a kéj
kapujához, Anikó érezve ezt egyre mélyebben nyelte be farkamat, és telljes
hosszában járt rajta a szája. Én sem bírtam tovább és élvezni kezdtem. Anikó
érezve az első löketet, rám nézett és szemeivel bíztatott, hogy nyugodtam a
szájába élvezhetek. Egyszerre élveztünk el Andival.
Mikor megnyugodtunk Anikó közénk feküdt és közölte, hogy most már vele is
foglalkoznunk kellene.
Andi rám nézett és Anikó melleit kezelésbe véve intet, hogy nekem a csinos
puncival kell foglalkoznom. Anikó ekkorra már széttárta térdeit, így engedve
belátást a gyönyör kapujához. Puszilgatni kezdtem bokájánál és lassan haladtam
felfele a combja felé, miközben melleit folyamatosan izgatta Andi az előzőleg
általam átélt módon. Az egyiket a szájába vette és szopta, a másik bimbóját
pedig a két újja között morzsolta finomat, az ujjait néha a saját pinusa
nedveivel síkossá téve. Ez a látvány egyből üzemkész állapotba hozott engem is.
Andi ezt észlelve jelezte, hogy nem bánná, ha egyik kezével a farkamat is
elérné.
Miközben kényeztettük Anikót, úgy helyezkedtünk, hogy mindegyikünknek a kedvére
tehessünk. Anikó kettőnk munkájának hatására egyre mélyebben sóhajtozott,
kezével Andi melleit megkeresve játszani kezdett azokkal. A két gyönyörű lány,
ahogy egymással és velem foglalkozik ismét próbára tett. Megint majdnem
elélveztem, de sikerült vágyaimnak határt szabni és inkább a lányok kéjének
fokozására terelni figyelmemet. Közben felértem Anikó pinusához és csiklóját
számba véve óvatosan szopni kezdtem azt, miközben két újjammal hüvelyének belső
falát masszíroztam. Pár perc múlva Anikó hosszú mély nyögéssel élvezett el. Két
térdével csapdába ejtve engem, amit persze nem bántam, hiszen duzzadt csiklója
még mindig a számban volt, és így tovább fokozhattam élvezetét, annak idejét
elnyújtva.
Látva ezt Andi elém térdelt és csinos fenekét felém fordítva adta tudomásomra,
hogy most ő következik. Boldogan engedtem kérésének és Merev farkamat nyilásához
igazítottam. Nedves barlangjának nyílása hívogatott, de türtőztetve magam, csak
a makkomat dugtam be a gyönyör nyílásába. Aprókat tolva rajta, lassan-lassan
teljes hosszában benne voltam. Andi ezt a gyönyör sóhajaival nyugtázta és a
kezdeti szemrehányó pillantásait feledve, szamai becsukva élvezte farkam
mozgását finom puncijában. A farkamon éreztem minden rezdülését pinusának.
Ekkorra már Anikó is érdeklődve figyelte tevékenységünket. közelebb csúszva
közelről nézte barátnőjébe ki-bejárkáló farkamat. Egyszer csak odanyúlt és
mielőtt visszatolhattam volna a fakam, a szájába irányított a és szopni kezdte,
kezével pedig pótolva a farkamat újazzni kezte Andit. A vátozást észlelve Andi
hátranézett és mosolyogva szólt hátra:
- Ne tedd ezt velem, tedd vissza ezt a farkat, inkább gyere, hadd nyaljalak egy
kicsit! - Anikónak sem kellett több. Farkamtól egy utolsó puszival elbúcsúzva
visszetette Andi pinusába, és Andi elé feküdt, hogy az nyalni tudja punciját. Ez
a felállás nem tartott sokáig, mert Anikó megirigyelve Anditól a farkamat
hasonló pózban helyezkedett el az ágyon és felszólított, hogy osszam meg
farkamat kettőjük között. Így felváltva dugtam két finom puncit. Nem bírtam
sokáig és mondtam, hogy el kell dönteniük melyikükkel élvezzek el. ők is közel
jártak a csúcshoz, mert a kérésemet hallva Andi Anikó elé feküdt széttárt
lábbal, így mindhárman egyszerre élvezhettünk el. Én Anikóba eresztettem nedvem,
Anikó pedig ezt ézerve aprókat sikongatva élvezett, mire Andi is sóhajtozni
kezdett és a gyönyör kapuját átlépve kielégült. Ezt követően végigfeküdtünk az
ágyon, én középen a két lány kétoldalról hozzámsímulva, és finoman símogattuk,
cirógattuk egymást. Halkan, szinte suttogva beszéltük meg a történteket.
Ilyen, vagy ehhez hasonló formáját kívánom a szex megismerésének minden fiatal
számára.