Sziasztok! Lillunak hívnak, és bár még elég fiatal vagyok, már
nagyon érdekel a szex. Fiúkkal még nem volt tapasztalatom, de elég sokszor
fantáziálok, és kielégítem magam. Egy olyan történetet szeretnék leírni, ami a
tavalyi tanév utolsó hónapjában történt meg velem. Bejött a meleg idő, és jól
megtréfált, mert még azap feltámadt a szél és lehült a levegő, úgyhogy
megfáztam. Nem volt vészes, de persze el kellett mennem az orvoshoz, főleg hogy
csak egy köpésre van innen, és az orvosnő a család ismerőse. Kiírt egy hétre. Na
nem mintha bántam volna. :) Egy egész hét szabadság suli helyett! Minden nap 8
órától enyém volt a lakás, és csak annyi dolgom volt egész nap, hogy átvegyem a
postástól a szokásos csomagokat, meg hogy hozzak magamnak reggelit.
Első nap reggel, mikor egyedül maradtam a lakásban, elkezdtem
gondolkodni, mit kezdjek magammal? Nem tudtam sokáig az ágyban maradva
lustálkodni, mert mikor egyedül maradok otthon, és lehetőségem van a szex
csatornát nézni, vagy maszturbálni, akkor mindig megmozdul bennem valami, és
utána már nem tudok nyugton maradni. Most is ez történt, de tudtam, hogy most
nem csak egy, vagy másfél órám van otthon egyedül, hanem egy fél napom, úgyhogy
semmit nem kell elsietnem. Először levettem a hálóingemet, ami alá soha nem
veszek fel semmit, és visszafeküdtem az ágyra. Végignéztem a meztelen testemen,
és eléggé tetszett, amit láttam. Nem nagyok a melleim, de nem is kicsik, és
egyáltalán nem vagyok kövér. A hónaljamat mindig leborotválom, a puncim szőrét
pedig van, mikor teljesen, máskor meg úgy, hogy ne legyen túl nagy. Most is
ilyen volt. Nagyon szeretem simogatni magam! Már ösztönösen a puncimhoz nyúltam,
a másik kezemmel pedig az egyik mellbimbómat fogtam meg. Finoman simogatni
kezdtem a csiklómat és a mellemet, hogy megint érezzem azt a kellemes érzést, és
perceken át abba sem tudtam hagyni. Aztán eszembe jutott, hogy most nem kell az
ágyban maszturbálnom, mert sok időm van, úgyhogy felkeltem. Úgy, meztelenül
átmentem a nappaliba, és bekapcsoltam a tv-t. Egyből ráváltottam a szex
csatornára, és leültem a fotelba. Egy olyan szexfilm ment éppen, amiben két nő
egy nagy kádban csókolózott, meg egymást simogatta. Általában érdekelnek ezek a
filmek is, de most valahogy nem nyerte el a tetszésemet. Gondoltam, míg ez a
film megy, átgondolom, mit fogok csinálni ma. Először is át kell venni a
postástól a küldeményeket, aki 9 óra körül jön. Nem is rossz, gondoltam.
Szeretem azt az érzést, amikor az egyik felső szomszéd (Feri) hazajön, és én
mikor egyedül vagyok, egy kicsit feljebbhangosítom a szex csatornát, és úgy
maszturbálok, hátha meghallja, és ez nagyon izgat. Ilyenkor sokkal hamarabb
kielégülök. Szóval eszembe jutott, hogy akkor is ezt fogom csinálni, mikor a
postást várom. (A postás egy kb. 35 éves férfi, aki nem is néz ki olyan
rosszul!) Ezután már nagyon izgatott lettem attól, amit a postás érkezésétől
vártam, és mint mindig, tovább szőttem a gondolatimat. Nagyon beindult a
fantáziám, és már egyre nedvesebb lett a puncim. Egyszeriben elkezdtem csak a
postásra koncentrálni. Hiszen sokkal izgalmasabb, mint egyszerűen szexfilmet
nézve masztizni! Úgy gondoltam, hogy még izgatóbb lenne, ha mikor kinyitom neki
az ajtót, akkor lássa rajtam, hogy éppen masztiztam. De lemondtam erről a
dologról, és az találtam ki, hogy inkább olyan ruhában nyitok neki ajtót, amiben
nagyon izgatóan nézek ki. Egyből mentem a szekrényhez, és megnéztem, hogy milyen
ruhát tudnék felvenni, amiben megmutathatom a testemet. A kezembe akadt egy
farmer rövidnadrág, amit ha felveszek, és egy kicsit feljebb húzok, akkor
kilátszik a fenekem. Egyből felvettem, és siettem a nagy tükörhöz a
fürdőszobába, hogy megnézzem, milyen? Tökéletes volt! Nagyon izgató voltam benn!
Felhúztam, amennyire csak tudtam, és kb. 5 centi kilógott a fenekemből! Nagyon
izgalomba jöttem, és már alig vártam a postást! Bugyit sem vettem a nadrág alá,
fölülre meg egy szűk topot vettem, amin keresztül egy kicsit látszanak a
mellbimbóim.
Eljött a 9 óra, és láttam, ahogy a postás bejön a házunkba.
Gyorsan bekapcsoltam a tv-t, ráváltottam a szex csatornára, és nagyon izgultam.
Éppen egy olyan szexj elenet ment, ahol két férfi és két nő volt az ágyban
egyszerre. Vártam is a postást, meg izgultam is, hogy hogy fog történni, amit
elterveztem. Várni kellett rá, mert még biztosan beszélgetett valakivel. Addig
elkezdtem nézni a filmet. A két nő volt felül, és csókolóztak egymással, míg a
férfiakon voltak lovagló pózban. Egy kicsit ráhangolódtam a filmre, és elkezdtem
simogatni a puncimat úgy, hogy benyúltam a nadrágomba alulról. Nagyon jól esett,
és ha még egy percig csinálom, és a csiklómra is áttérek, biztos, hogy
kielégülök! Simogattam magam tovább, de egyszer csak csengettek. Nagyot dobbant
a szívem, és gyorsan elkapcsoltam a tv-t. Felálltam, felhúztam a nadrágomat úgy,
mint a tükör előtt, és odamentem az ajtóhoz. Lassan kinyitottam.
A postás volt ott, kezében a papírokkal. Köszöntem neki, ő rám
mosolyogva visszaköszönt, és kinyitottam az ajtót, hogy ne az ajtó előtt írjam
alá a papírokat. A papírokkal volt elfoglalva mikor belépett, közben
megszokásból megköszönte, hogy beengedtük, és láttam, hogy egy pillanatra
ránézett a fenekemre! Egy pillanatra meglepődtem, vagy nem is tudom, de mikor
becsukódott az ajtó, már elmúlt ez, és nagyon jó érzések keringtek bennem.
Odaadta a csomagot, amit hozott, és mutatta, hogy hol kell aláírni a papírját.
Elvettem tőle, és egy pillanat megakadás után azt mondtam neki, hogy beviszem
letenni. Jó kedvű volt, és azt mondta, hogy jó, közben megkeresi a másik papírt
is. Megfogtam a papírköteget, és lassan, hogy legyen ideje észrevenni a
fenekemet, bevittem a szobába a csomagot. Végig láthatott, úgyhogy lassan, egy
kicsit lehajolva tettem le a csomagot. Hirtelen néztem vissza, hogy ha néz,
akkor lássam, és így volt! Gyorsan elfordult, és várt a papírokkal. Odamentem,
elvettem, és letettem egy kicsit arrébb a szekrényre, hogy míg írok, tudjon
nézni. Nagyon izgatott az egész! Visszaadtam neki a papírokat, és elköszönt. Úgy
helyezkedtem el, hogy mikor kinyitom neki az ajtót, egy kicsit hozzá tudjak érni
a testemmel. Sikerült! Nagyon jó volt! Még szinte be sem csuktam az ajtót, és
már a puncimat simogattam. Gyorsan letoltam a rövidnadrágot, és erősen dörzsölni
kezdtem a puncimat. Hallottam, ahogy a postás a szomszéd lakás lakójával
beszélget, én közel hajoltam az ajtóhoz, hogy halljam a hangját, és annyira
dörzsöltem a csiklómat, hogy egyből kielégültem! Nagyon erős érzés volt, és
utána szinte kapkodtam a levegőt. Felhúztam a nadrágot, bementem, és leültem a
fotelba. Nagyon sokáig tartott, mire megnyugodtam.
A nap további részében még kielégítettem magam egyszer egy
szexfilm közben, de le szeretném írni a következő napi kalandomat is a
postással. Másnap mikor egyedül maradtam, egyszerűen szükségem volt megint erre
az érzésre. Sokkal többet akartam, mint előző nap, és alig vártam, hogy egyedül
maradjak, egyből mentem a szekrényhez, és megkerestem a legizgatóbb ruhát!
Megtaláltam, mégpedig egy nagyon rövid miniszoknyát! Felpróbáltam, és pont
megfelelt a célnak. Nem vettem fel alá bugyit, feljebb húztam, mint kellene, de
egy pólóval letakartam a fent kilógó részt, így egyáltalán nem volt feltűnő.
Végignéztem magamon a tükör előtt, és egyből a puncimhoz kellett nyúlnom,
annyira tetszett! Néztem magam hátulról, és nagyon izgató volt, ahogy lépésnél
kivillanik a fenekem. Nem bírtam magammal, és elhatároztam, hogy le is fogok
hajolni, hogy teljesen meglássa a fenekemet! Sokáig próbálgattam a tükör előtt,
hogy hogy lenne a legjobb, és beállítottam a szoknyát olyan magasra, hogy
magában is felkeltse a postás érdeklődését, és amikor majd lehajolok, lássa az
egész fenekemet! Nagyon nagy izgalommal telt el az idő. Míg a postást figyeltem
az ablakból, végig maszturbáltam, és szexfilmet néztem. Mikor megláttam, hogy
jön, megint teljesen bezsongtam. Odasiettem az asztalhoz, ahova le fogom tenni a
csomagot, és azt találtam ki, hogy az asztalra teszek egy tollat, amit le tudok
lökni a csomaggal, és le tudok hajolni érte. Ahogy ezt elintéztem, már
csengettek is. Úgy siettem az ajtóig!
Jött a postás! Kinyitottam neki az ajtót, megint köszöntünk, és
beengedtem. Láttam, hogy egyből megnézte a miniszoknyámat! Megkérdezte, hogyhogy
megint itthon vagyok, én meg elmondtam neki, hogy meg vagyok fázva, és itthon
kellett maradnom. Ráérősen elkezdett sajnálkozni, meg elkezdett beszélni az
időről, én persze örültem neki, mert látszott, hogy nem siet. Odaadta a
csomagot, én pedig mondtam neki, hogy beviszem letenni az asztalra. Nehogy másra
figyeljen, szóval biztos, hogy észrevegye, amikor lehajolok, visszaszóltam neki,
hogy mennyire meleg van. Hátrafordultam, és láttam, hogy néz engem, úgy beszél
hozzám tovább az időjárásról. Odaértem az asztalhoz. Annyira fel voltam izgatva,
hogy már nem volt elég, ha egy kicsit lát a fenekemből. Úgy tettem le a
csomagot, hogy a toll az asztal másik oldalán essen le. A toll leesését ő is
hallhatta. Mintha teljesen természetes lenne, az egyik lábammal rátérdeltem a
székre, lassan megtámaszkodtam az asztalon, és áthajoltam rajt. Éreztem, ahogy
felcsúszik a miniszoknya, és előkerül a fenekem. Beleborzongtam! Nem vettem fel
egyből a tollat, hanem mikor megfogtam, behunytam a szemem, és vártam néhány
másodpercet, amik nagyon hosszúnak tűntek, és közben valami nagyon furcsa dolog
öntötte el az egész testemet! Nagyon halkan nyögtem egyet ettől az érzéstől,
aztán összeszedtem magam. Ezután felvettem a tollat, letettem, és visszaindultam
a postáshoz. Nem felém nézett, de tudtam, hogy azért, nehogy "gyanút fogjak"
rajta. Eközben a puncimban már hatalmas feszültség volt, és nagyon nedves is
lett! Visszamentem, elvettem a papírokat, és letettem, hogy aláírhassam őket. Ez
már teljesen más érzés volt. Biztos voltam benn, hogy néz, és egy kicsit a
papírra hajoltam, hogy megint lássa a fenekem. Hallottam, mikor megmozdult,
mikor egy kicsit arrébb hajolt, hogy jobban lásson. Hirtelen fordultam vissza,
és még láttam, ahogy az utolsó pillanatban elkapja a tekintetét rólam.
Mosolyogtam, visszaadtam a papírokat, és kikísértem. És ha jól láttam,
megkeményedett a férfiassága is! Becsuktam utána az ajtót, visszamentem a
tv-hez, átváltottam a szex csatornára, felhangosítottam, hogy a lépcsőházban még
hallja, ha hallgatózik, széttettem a lábaimat a fotelban, és elkezdtem
maszturbálni. Nem csak a csiklómat izgattam, hanem az ujjamat is bedugtam a
puncimba! A tv-ben egy izmos férfi volt egy nővel, én pedig annyira fel voltam
izgatva az előzőektől, hogy néhány perces nagyon jó maszturbálás után nagyon
erősen és hosszan elégültem ki. Ilyent eddig csak ezekben a napokban éreztem.
Eléggé elment az idő ennek a történetnek a leírásával, úgyhogy a
másik kalandomat majd a következő alkalommal írom le. Remélem, tetszett nektek,
mert én nagyon izgalomba jöttem, miközben írtam.