Hol is kezdjem életem legizgalmasabb kalandjának elmesélését? Talán ott, hogy
másodéves koromban kidobtak pesti albérletemből. November elején ott álltam az
utcán kezemben a ruhatáram bőröndje, és tanszereim táskája, enyhén szálingózó
hóban a IX. kerület egyik szebb utcájában. Az életem egyik legnehezebb percét
éltem át nem sokkal ez előtt, és az emléke még mindig fájt. Otthagyott a pasim,
kidobtak az albiből, és a tanulmányaim sem sejtettek semmi jót, ami a jövőt
illeti. Evett az önsajnálat, és a kétségbeesés. Nem tehettem mást, elindultam az
egyetemre, az egyetlen helyre, amit valamilyen szinten még az otthonomnak
tekintettem. Reggel nem volt órám, úgyhogy az utolsó 1000-eim egyikéből vettem
magamnak egy szendvicset, egy pohár narancslevet, és egy adag kávét, és
rosszkedvűen majszoltam őket. Nagyon korán reggel volt. Az első órám délben
kezdődött, úgyhogy addig elhatároztam, hogy elmegyek megnézni a hirdetőtáblát,
hogy esetleg van-e kiadó albi a számomra.
Akármi. Aztán kezdtek beszállingózni a csoporttársaim. Valakinek biccentettem,
valakivel néhány szót váltottam, de senkivel sem akaródzott megosztani a
problémámat, inkább magányra vágytam, és heves önsajnálatra. Úgy tizenegy
lehetett, mikor megjelent a két legjobb barátnőm, az asztalnál.
- Szia Orsi! Csak nem hazamész a hét kellős közepén? � kérdezte Kati, majd
rögtön meglepődve vette észre szánalmas hangulatomat, és javított a kérdésen �
Mi a baj?
- Kirúgtak az albérletemből, és jelenleg nincs hová mennem. � azt hiszem ez volt
az első, hogy fennhangon kimondtam szomorú esetemet, és ezzel a lendülettel el
is bőgtem magamat.
Az asztalra borulva bőgtem tiszta szívemből, kétségbeesésből, és azért mert jól
esett. Éreztem, hogy a keserűségem jön ki a szememből. Halványan éreztem
barátnőim vigasztalását, simogatását a hátamon, és duruzsoló szavaikat a
fülemben.
Mikor kiemelkedtem a sírásból, azt láttam, hogy Kati barátném itt van mellettem,
és vígasztal, de fél szemét rajtatartja Ágin, aki le fel mászkál az egyetem
folyosóján, és folyamatosan telefonál. Látszott rajta, hogy szervez. Meg is
kérdeztem Katit, hogy mit csinál, de ő csak azt mondta, hogy felpattant és
elkezdett telefonálni. Néhány perccel később, Ági ragyogó arccal odaült hozzánk,
és rám mosolygott.
- Van hol laknod. � és kedvesen vigyorgott. � Ha van kedved, odaköltözhetsz
hozzám. Tudod én apáékkal élek egy lakásban, de szeparáltan enyém a tető.
Teljesen külön külső lépcsővel kell felmenni, és teljesen külön lakás. Mondjuk
nem nagy, de világos, és minden van benne. Kivéve két ágy, ha hajlandó vagy
megosztani velem egy kétszemélyes ágyat, akkor minden rendben, és maradhatsz,
amíg akarsz. Megbeszéltem anyuékkal, és ők is szívesen látnak. Csak a rezsit
kell feleznünk.
Valószínűleg ez volt a legjobb ajánlat, amit kaphattam az elkövetkezendő 24
órában, így hát rövid hezitálás után igent mondtam, és este már ott aludtam
nála.
Tehát Ágihoz költöztem, és hogy egyszerű legyek jó volt. Sőt csodálatos. Egy idő
után nem éreztem magam zavarban, hogy egy ágyban kell aludnunk, sőt annyira
megszoktam, hogy mikor hazamentem anyuhoz, furcsa érzésem volt éjszakánként,
szinte hiányzott a másik ember társasága. Nagyon jó barátok lettünk, ezen a
télen és tavaszon, legtöbb dolgot együtt csináltunk. Vásároltunk, főztünk
mosogattunk takarítottunk felváltva, rengeteget buliztunk. Találtam munkát egy
közeli étteremben, ahol a hétvégén nappal dolgoztam, és nem is kerestem rosszul,
persze csak borravalóval együtt. Rengeteget beszélgettünk, persze java részt a
fiúkról, és javarészt Ő mesélt nekem, mert nem volt túl szerencsés a témában.
Általában nagyon gyorsan szerelmes lett, egy-egy pasiba (és ezek javarészt az
aktuális macho típust képviselték; vékony izmos, és buta) és gyakori volt a szex
utáni bukta (ahogy én szoktam mondani) lefektették, és ejtették. Valahogy mindig
kifogta őket. Kicsit okítottam, idősebb lévén, de mindig belebukott egy másik
kapcsolatba. Nekem is voltak futó szex élményeim, de leginkább egy régebbi
exemmel történt, és leginkább intellektuális alapon (értsd nekem, sincs senkim
neked, sincs senkid legalább jó szex, legyen), de nemsokára beújított egy lányt,
és erről is le kellett, hogy mondjak.
Eljött a nyár, és legnagyobb örömömre, Ági felajánlotta, hogy ha van kedvem,
akkor jövőre is lakjak nála, mert ő is nagyon jól érzi magát velem. Hazautaztam,
és lényegében egész nyáron anyuval voltam. Nem volt rossz, de hiányzott a
társaság, és Ági személye!
Eljött az ősz, és egy heti bulizással ünnepeltük, hogy újra egy fedél alatt
lakunk. Majd már csaknem két hónapja tartottak az előadások. A furcsa az volt,
hogy mintha Ági valamilyen szinten megváltozott volna, mert nem kereste a
pasikat, nem unszolta bele magát rossz kapcsolatokba, és állítólag nyáron sem
nézett pasi után (aztán később kiderült, hogy mégis, csak nekem nem merte
elmondani).
November közepe volt, és párás hideg volt a levegő, a hét közepén. Viszonylag
későn érkeztem haza, mert konzultációm volt, és utána jegyzeteket fénymásoltunk
a csoporttársaimmal. Egyet magamnak, egyet Áginak. Forró teára, és forró
zuhanyra vágytam, mert majd megvett az isten hidege, de előtte jól befűtöttem,
mert tudtam, hogy Ági is fázós típus. Már a teát csináltam mikor megjött Ági.
Nagyon fáradtnak nézett ki, és egy rakás könyvet cipelt a táskájában, ami
jelezte, hogy a könyvtárban volt, és tanult. Ez bevett szokása volt. Már benne
jártunk rendesen az estében, és hálásan fogadta a teát. Csendesen üldögéltünk,
mert mindketten a fáradtsággal küzdöttünk. Végül Ági felállt, és közölte hogy
nem bírja tovább. Elment lezuhanyozni, majd felvette a kedvenc alvós ruháját
(hosszú póló ?Szex istennő vagyok, imádjatok!� felirattal � amit szigorúan pasi
mentes éjszakákon hordott -, bugyi és egy rettenetes piros zokni) és bevágódott
az ágyba. Nekem még volt egy kis erőm, és muszáj voltam analízist gyakorolni,
mert rettenetesen nehezen ment, és várt egy szigorlat. Úgy fél egy lehetett
mikor elaludtam.
Nem tudom miért ébredtem fel. Az agyam hátsó része ébresztett talán, vagy
különleges érzékszerveim, vagy csak egyszerűen a motozás. Felpattantak a
szemeim. Sötét volt a szobában, csak a kinti lámpa fénye világított be
valamennyire, de ebben a derengő sötétségben megláttam Ágit.
Lerúgta magáról a paplant, és szétvetett lábakkal feküdt mellettem. Egyik keze a
bugyijában matatott, a másikkal szorgalmasan tűrte fel éppen a pólóját, hogy a
melléhez férjen. Arca maga volt a kéj, becsukott szeme, visszafojtott lihegéstől
terhes arca és a kényeztetés hatása sugárzott róla. Kicsit elakadt a lélegzetem.
Nem volt szabad, hogy észrevegyen. Néha talán csak érzéki csalódás volt, de
kinyitotta résnyire a szemét, hogy meggyőződjön nem ébredtem-e fel, de ez
felületes volt, mert ha igazán óvatos egyből kiszúrja.
Ebben a percben felült, nekem, muszáj volt becsuknom a szemem, és visszafojtani
előtörő lihegésemet, ami a szexuális izgalom miatt jött elő. Kis puhatolózó
csend, éreztem, hogy figyeli, hogy fent vagyok-e, úgyhogy mivel nem akartam hogy
észrevegye, erőltetett szuszogásba fogtam. Apró neszelést hallottam, majd újból
fokozódott a lihegés. Ismét kinyitottam a szemem. Láttam, hogy letolta a
bugyiját, és nyakig felhúzta a pólót, szinte görcsösen maszturbál ismét.
Kapkodva szedi a levegőt, és valami nagyon furcsát művelt, a bal kezével most
nem a mellbimbóját simogatja, mint az előbb, hanem a fülét simogatja. Nem
kellett sok neki, nemsokára eljött az orgazmusa. Halk nyikkanásokkal ment el,
miközben minkét kezével a punciját simogatta.
Aztán szépen lassan elhalkult, majd néhány perc múlva kábán de gyorsan és
főképpen óvatosan visszaöltözött, és bebújt az ágyba. Vártam. Alvó szuszogás
hallottam immár felőle. Hihetetlenül felizgultam az elmúlt néhány percben.
Éreztem, hogy nedvesedek odalent és égnek állnak a mellbimbóim. Próbálkoztam az
alvással, de nem jött be, éreztem, hogy nekem is kell egy kis szex ma éjszaka,
és olyan perverznek éreztem, hogy rettenetesen felizgatott a dolog. A dolog
akkor lett izgalmas, mikor Ági felém fordult álmában. Most már biztosra vettem,
hogy maszturbálni fogok. Lassan végigsimogattam magamat. A nyakamat, melleimet,
a mellbimbómat, a hasamat, a köldökömet szépen cirógattam, ahogy azt régen
otthon esténként.
Még a paplan alatt levettem a pizsi nacimat, és kigomboltam a felső részt majd
kitakaróztam. Én nem óvatoskodtam, szétvetettem a lábaimat, és kicsit felhúztam,
hogy a kedvenc pozitúrámba helyezkedjek. Lassan megnyaltam a középső ujjamat, és
végigvezettem a puncim vágatán. Éreztem, hogy nedves vagyok, lassan körbe-körbe
mozgattam a csiklómat az újammal, mire még több nedv jött ki a résen. Legyek még
perverzebb. Fogtam, és lenyaltam az ujjamról. Nem néztem oldalra. Azt képzeltem,
hogy Ági felébredt, és néz engem, mint ahogy az előbb én néztem végig az ő
masztizását. Ezzel a gondolattal tértem vissza a puncimhoz. Most mélyen
belenyúltam a sötét nedves odúba, és a tenyérpárnámmal körkörösen mozgattam a
csiklómat, miközben egy, majd mindkét újamat ki és behúzogattam a nyílásban. Oh
milyen rég volt, mikor utoljára így maszturbáltam. Ez is erőt adott nekem, és
elkezdtem a csípőmet le fel mozgatni, miközben folyamatosan köröztem a kezemmel
odalent és egyre hangosabb lettem. Persze azért meg akartam őrizni a látszatot
de tudatomban volt, hogy ezt már lehet hallani, sőt fel is lehet ébredni rá. A
bal kezemmel mellbimbómat, kezdtem izgatni, hirtelen ötlettől lenyúltam a
puncimhoz, és egy kevés nedvet vettem az ujjaimra, és azzal bekentem a
mellbimbómat. Éreztem, hogy nem kell sok, és el fogok menni, nem is akartam
tovább húzni a dolgot. Vadabb tempóra váltottam.
Elképzeltem a testhelyzetet, ahogy Ági elment az előbb és már jött is az
orgazmus. Ostorszerűen csapott meg. Éreztem, ahogy megfeszül a testem, és a
hangok jönnek ki a számon. Persze visszafojtottam a hangomat, de nem annyira.
Még jó ideig simogattam magam levezetés képen, de nem vettem vissza a pizsama
nacimat inkább csak betakaróztam, és mint tini koromban oldalra fordultam, és a
puncimban a kezemmel aludtam el.
Másnap korán keltünk mind a ketten. Olyan volt, mint máskor, legalábbis semmit
nem vettem észre, nem nyilvánított véleményt tehát én sem tettem. Nem bántam meg
az éjszakai hancúrt, mert rettenetesen felizgatott a dolog, bővebben kifejtem
később hogy miért, és csábított az ismétlés gondolata. Más viszont
foglalkoztatott; Ágira izgultam fel, ezt biztosan éreztem, de nem éreztem magam
rosszul tőle, pedig eddig nem nagyon voltak ilyen irányú gondolataim. De gyorsan
lerendeztem magamban a kérdést, mert tetszett ez a fajta titokzatosság, és
izgalom.
Titokban néztem Ágit, ahogy készülődik, és igen furi gondolataim támadtak vele
kapcsolatban, és kezdett felderengeni, hogy nem hagy hidegen a nőiessége! Sőt
nagyon tetszettek a mozdulatai, tetszett a teste (mert azért én is, megnéztem a
lányokat már csak irigylésből is) ezen kívül barátok voltunk, úgyhogy gyorsan
leráztam magamról ezt a furcsa érzést, és csak az erotikával járó izgalom
maradt.
Ezután nem történt semmi érdekes, egy darabig. Nem beszéltünk róla, és én
elkönyveltem, hogy Ági számára rejtve maradt az én ténykedésem azon az estén.
Eltelt 4 nap és minden éjjel vártam hogy ismét megtörténjen. A negyedik napon én
elég hamar lefeküdtem, és néztem egy darabig, ahogy Ági az ágyban tanul, majd
jóéjszakát kívántam, és becsuktam a szemem. Nemsokára vad szuszogásba kezdtem,
mint aki jó mélyen alszik.
Tíz perc múlva hallottam, hogy leteszi a könyveit, és amúgy a lámpafénynél ismét
furcsán motoz. Nem mertem kinyitni a szemem, de éreztem, hogy azonnal reagálok a
most már ismerős hangokra. Résnyire nyitottam a szemem, és elakadt a lélegzetem.
Ági most levette a bugyiját, és felhajtotta a pólóját, de a lábát most úgy húzta
fel, mint én az előző estén, és kezével ugyanazokat a mozdulatokat teszi. Mikor
belemerítette a puncijába az ujját, felvett egy kevés nedvet, és a szájához
emelte. Kicsit hezitált, úgy láttam, hogy most teszi először, és kicsit
megszagolja, mielőtt lenyalná. Így is tett, de ezt olyan kéjes mozdulatokkal,
mintha csokit evett volna, majd ismét belemerítette a kezét a puncijába, és
elkent egy keveset a mellén, úgy cirógatta. Ezután olyat tett, amit én nem
tudnék megtenni, viszont iszonyatosan jól nézett ki. Lassú mozdulattal felemelte
a mellét a szájához, és lenyalta róla a puncija örömnedveit. Legszívesebben
azonnal én is elkezdtem volna, de nem volt mit tenni. Vagy mégis? Lehetetlen
lassúsággal így oldalt fekve a puncimhoz csúsztattam a kezemet. Forrón égetett a
vágy, hogy jó alaposan meggyötörjem, de nem akartam megzavarni lakótársnőm
kielégülésének az útját. Csak úgy próbából kinyitottam a szemem. Nem járhatott
messze az orgazmustól. A csípőjét megemelte, és a szemét lehunyva hörgött egy
kicsit. Majd hirtelen vége lett, megfeszült, és felém az oldalára gördülve
cseppet sem tartózkodóan nyögdécselt, és a szeme zárva.
Gyorsan becsuktam én is a szemem, és megpróbáltam mozdulatlanná dermedni az
ágyékom táján is. Ági nemsokára eszmélt. Hallottam, ahogy moccan, aztán megállt
valamiért. Elég sokáig tartott, és nem bírtam magammal a kíváncsiságtól, úgyhogy
résnyire nyitottam a szemem, és szinte azonnal be is zártam. Engem figyelt.
Jólesően, enyhe mosollyal az arcán, már amennyire ki tudtam venni így egy
másodperc alatt, de határozottam engem. Aztán hallottam az öltözködés hangját,
lekapcsolta a villanyt és felém fordulva lefeküdt.
Alig bírtam magammal. Szóval látott a múltkor. Nem csak magammal játszottam,
hanem elértem a célomat és neki is műsoroztam, sőt olyan jól sikerült, hogy még
utánzott is. Na megállj csak gondoltam magamban, majd most olyan műsort adok
neked, hogy csak, na. Biztos voltam benne, hogy nem aludt el, mikor elkezdtem
vetkőzni, és határozott neszeket adtam, hogy szó nélkül de értésére adjam, hogy
készül valami. Miközben vettem le a pizsamámat már ki is eszeltem a következő
?témát�. Elég sok tapasztalattal rendelkeztem masztizás terén, de úgyis le fogok
írni mindent, úgyhogy nem szaladok előre.
Tiszta volt az éjszaka, úgyhogy a telihold ezüstben fürdette a szobát, és az
ágyat is. Lerúgtam magamról a paplant, és amúgy meztelenül felé fordultam. Jobb
kezemmel elkezdtem, vagyis leginkább folytattam az elkezdett munkát a puncimnál,
de most, mint a múltkor vettem egy adaggal és jóízűen lenyalogattam az ujjamról,
majd visszadugtam a puncimba. A bal kezem középső ujját bevettem a számba, és jó
alaposan megnyálaztam, és szűkebb bejáratom felé toltam. Kicsit kényelmetlen
volt, de a célért mindent. Mindkét nyílásomban behatolva folyamatosan ujjaztam
magam, váltogatva hol elöl, hol hátul, és kicsit sajnáltam, hogy csak a kezeim
azok, amikkel örömet szerezhetek magamnak. Hirtelen eszembe jutott Gábor
ujjainak érintése az ánuszomnál, és nyelvének csapkodása a puncimon, majd
kiugrott a szívem. Nagyon akartam egy érintést, de hirtelen az éjszaka élménye
is beugrott, és ezzel a gondolattal, hogy Ági úgy masztizott ahogy én a múltkor
el is jutottam a csúcsra. Nem ájultam be, mint a múltkor. Kicsit olyan érzésem
volt, hogy szeretkezek, nem, pedig maszturbálok.
Kívántam még a szexet, és éreztem, hogy most gyorsan sokszor el tudnék menni, ha
lenne kivel. De csak magam voltam, és ez nagyon strapás ebben a helyzetben,
úgyhogy szép finoman kihúztam az ujjamat a fenekemből, és néhány simítással
megnyugtattam a puncimat, és a melleimet. Nem éreztem magam annyira kimerültnek,
mint a múltkor. Amikor öltöztem, és az ingemért hátrafordultam láttam egy
pillanatra, hogy Ági szeme nyitva van, de gyorsan összecsukta. Nem mutattam hogy
észrevettem. Elég sokára aludtam el, mert muszáj voltam elgondolkodni, hogy most
mi is a helyzet velem. Nagyon vágytam szexre, és nem érdekelt, hogy kitől is
kapom meg, csak legyen, és elhatároztam magamban, az hogy Ágira gerjedek nem fog
hátráltatni. Aztán lassan elaludtam.
Másnap megismétlődött az előző incidens ?másnap reggele� tehát úgy tettünk
mintha nem történt volna semmi. Jót beszélgettünk fiúkról, és az iskoláról, mint
máskor. Nem láttam rajta semmi különöset, tehát én sem csináltam semmit.
Most leírhatnám az összes többi hasonló esetet is, de minek. Rendszeressé váltak
az éjszakai maszti partik, és mindig utánozott engem. Azt csinálta amit én előző
alkalommal. Ő is levetkőzött meztelenre, és többet nem adott az illemre, hanem
mintha magában lenne úgy csinálta. Néha észrevettem, hogy határozottan néz
miközben masztizok, de nem vettem fel, és folytattam, úgy ahogy én gondoltam.
Heti 3-4 alkalommal csináltuk. Aztán karácsony előtt kb. 2 héttel történt
valami.