Bebbó hajnalban ébredt, amikor még mindenki aludt. Szerette volna, ha játszik vele valaki.
- Biztosan csak ásítoznának, ha felébreszteném őket - gondolta - elmegyek inkább, és megnézem a napfelkeltét. Lehuppant a kedvenc sziklájára, ami magasan az erdő fölé emelkedett és várt. Lassan derengett a fény az égbolt alján, először csak halványan, majd égő narancssárgává változott, Előbukkant a nap sipkája és a távoli hegyeket meg a fák tetejét bíbor fény borította el. Bebbónak tátva maradt a szája.
 Az árnyék azonban pontosan olyan fürge volt, mint ő,és nem tágított mellőle. Teltek az órák, a nap egyre magasabban járt, és az árnyék egyre rövidebb lett. Mind jobban hasonlított Bebbóra. Délben aztán egészen eltűnt.
- Hová lettél? - csodálkozott Bebbó.
- Itt vagyok - hallatszott a talpa alól egy nagyon vékony hangocska - elrejtőztem a nap elől.
- Te a nappal bújócskázol? - kérdezte a gyíkocska.
- Bizony. Majd, ha nem pont fölöttünk lesz, megint előbújok.
- Haragszik rád valamiért?
 - Réges régen - suttogta az árnyék - még az öregapám öregapja azt mondta a napnak, hogy szerinte túl melegen süt. A nap megsértődött, és szikrákat szórt haragjában. Azóta minden árnyék bujkál előle és titokban hűvöset adunk.
Nem hiszed? Próbáld csak ki!
- Nézd azt a kis bogarat! Egészen kitikkadt a melegtől. Bebbó a bogárka fölé tartotta a tenyerét, eltakarta a nap elől. A kisbogár megtörölte izzadt homlokát, szusszant egyet a hűvös árnyékban, majd tovább sietett.

Délután megint hosszabbá vált az árnyék . Olyan lett, mint reggel, csak épp Bebbó másik oldalára rejtőzött. Alkonyatkor aztán halványodni kezdett. Bebbó aggódva figyelte.
- Beteg vagy? - kérdezte tőle.
- Dehogy. Eltűnök, amikor közeledik az este. Visszatérek árnyékországba.
- Hát az meg hol van? - kérdezte Bebbó, de az árnyék ezt már nem hallotta. Amikor a nap lebukott a hegyek mögé újra vörösre festve az eget, egy pillanatra az egész világ mélyen elhallgatott.

Horváth Zsófi

 

 "Milyen gyönyörű a világ!" - gondolta, de nyomban el is szomorodott, mert nem volt ott senki, akivel megoszthatta volna az élményt. Ám ekkor hangot hallott a háta mögül.
- Jó reggelt, kedves Bebbó! - szólította meg valaki. Bebbó felpattant, megfordult, és körülnézett. Senkit sem látott.
- Itt vagyok - mondta a hang - nézz a lábad elé! A földön hosszú fekete folt heverészett, némiképp hasonlított a gyíkocskára, csak éppen nyúlánkabb volt és átlátszó. Ott ahol feküdt, sötétebbnek látszott a szikla. Bebbó elgondolkodva félre fordította a fejét. Ez a valaki is pontosan ezt tette.
- Utánozol? - kérdezte Bebbó.
- Mi mást tehetnék? Az árnyékod vagyok - felelte a sötét folt - egyszerre kell mozognom veled.
- Úgy érted eljössz velem csatangolni? - Persze, hogy megyek - nevetett az árnyék - nincs is más választásom.
- Akkor kapj el, ha tudsz! - kiáltotta Bebbó és futásnak eredt. Szeretett fogócskázni, mert senki sem járt még errefelé, aki utolérte volna.