Bebbó gyönyörködött a lepkék táncában. Repülésük könnyed volt, gyönyörű színeik elkápráztatták a nézelődőt, most éppen a gyíkocskát. Hétágra sütött a nap, így a legfényesebb megvilágításban libbenhettek a pillangók. Felvidult, aki arra járt. Mások is meg-megálltak Bebbó mellett, mindenki mondott néhány elismerő szót a látvány szépségéről. Volt ott egy bogár, aki nem élvezte a nyüzsgő
vidámkodást.Dünnyögött, mérgelődött:
- Mire jó ez a hancúrozás? A dolgozó már nem is
alhat... Bebbó meglepődött:
- Te Dünnyögi bogár! Miért akarsz nappal aludni?
Aludni éjjel kell, amikor úgysem látnánk dolgozni.
- Ó, te oktondi! Azt hiszed, senkinek nem akad dolga éjjel?
Bebbó azt hitte. Éjjel aludni szokott, mint minden gyík-gyerek. Legfeljebb álmában csatangol el olykor valahová messzire, titokzatos tájakra. Bebbó haragudott egy kicsit a hangulatrontó, csúnya,ráncos, öreg bogárra, de azért figyelte
egy ideig. Óvta,nehogy felzavarja valaki. Csak akkor feledkezett meg róla,amikor a pillék
fogócskázni hívták. De akkor mindenről megfeledkezett. Nem vette észre a nap színének változását sem, pedig az vörösre váltott, majd eltűnt a domb mögött. Később lila lett az ég alja, aztán sárgás-zöld, de Bebbó ebből sem látott semmit. Csak az tűnt fel neki, hogy már nem tudja megkülönböztetni a lepkék színeit. Sötétkékre változtak, később feketén egybeolvadtak a virágokkal,füvekkel. A felhők sötéten borultak össze a fákkal.
Csillagtalan éjszaka telepedett a rétre. A gyíkocska nem találta a hazafelé vezető utat. Ijedten álldogált, azután leült, és sírva fakadt.
- Már megint egy bőgőmasina! Bebbó jóleső érzéssel ismerte fel Dünnyögi bogár hangját.
- Jó napot! - motyogta félénken.
- Jó napot? Éjszaka! Ezek a gyerekek semmit nem akarnak megtanulni - mormogta a bogár.
- Kedves Dünnyögi bogár! Én szeretnék tanulni, kérlek, mondd meg,miért változott minden feketére!
- Semmi sem változott feketére - mondta enyhülve Dünnyögi - most is zöld a fű,csak nem látod, mert lement a nap. Bizonyítékul, hogy igaz, amit mondott, felvillantotta a lámpását, megvilágította a füvet, ami valóban ismét zöld színű lett. Dünnyögi örült, hogy megmutathatta a tudományát.Jobb kedvre derült.

- No, ne pityeregj, hazavezetlek! Gyere utánam, világítom az utat! Tudod, a szentjánosbogarak közé tartozom, ezért tudok világítani.- Értem már. Olyat tudsz, amit senki más. Ezért dolgozol éjjel. Nagyon kedves vagy, hogy segítesz, kedves Dünnyögi szentjánosbogár.

Bebbó nem félt már. Biztonságban érezte magát. Majdnem vidám volt. Azért nem egészen,mert bántotta az a buta ötlet, hogy összetaposhatta volna Dünnyögi bogarat. Szeretett volna bocsánatot kérni, de nem találta hozzá a megfelelő szavakat. Így hát csendben kullogott Dünnyögi után.

 

Madár Eszter

 Dünnyögi bogár tovább méltatlankodott:
- Csak nem akar kioktatni egy ilyen tudatlan kis gyíkocska? Méghogy tudatlan? Bebbó megharagudott:
- Nem félsz, hogy rád taposok?
- Miért taposnál rám?
- Mert undok vagy és ronda, nem hasonlítasz a gyíkokra!
- Nocsak. Miért ne lehetnék más, mint a gyíkok? Buta vagy.Ezt már elmenőben mondta, arrébb költözött zsörtölődve.
Elhelyezkedett egy fűcsomóban, kicsit még morgolódott, azután elaludt mélyen. Dünnyögi bogár