A nap kíváncsian leskelődött a
felhők mögül. Éppen a bogár-
zümmögős rét fölött járt, de
most nem a döngicsélő legyeket,
darazsakat és méhecskéket nézte. Nem. Farókát figyelte és
Kőkereket, meg Bebbót, a fürge
gyíkocskát. A domb tetejéről gurultak le a pipacsok közé. A pipacsok kipirulva nevettek rajtuk, amikor egymásra huppant a három jó barát.
 - Kicsi a rakás! - rikkantotta egy kismadár,de torkán is akadt a szó rögtön, amikor Bebbó mérgesen felnézett.
- Miért szólsz bele a játékunkba? - kérdezte haragosan.
A kismadár ijedten elröppent, csak egy sötétkék toll libegett le a földre. Bebbó felemelte a tollat, nézegette, a nap felé fordult, úgy nézett keresztül rajta, azután a zsebébe süllyesztette a többi kincs közé.
Később a patak partján újra meglátta a kismadarat.
- Megszomjaztál? - kérdezte tőle, majd választ se várva folytatta - Tiéd volt ez a toll?
És mondd, nem adnál még egyet?
- Miért kell az neked? Csak nem repülni szeretnél?

Bebbó úgy gondolta, azért kellene, hogy a másik zsebében is lehessen egy toll, de most hirtelen meggondolta, és csak ennyit mondott:
- De. Repülnék.
- Szívesen adok egy másik tollat neked, de ne próbálj meg repülni, félek, hogy összetörnéd magad.
- Sajnálnál?
- Ó, nagyon!
- Te nem haragszol, amiért goromba voltam hozzád?
- Nem. Úgy gondoltam, sokan megbántottak már, azért vagy ilyen mogorva. De én szeretlek.
- Szeretsz? Azt meg hogy kell?
- Ezt nehéz lenne elmondani, azt hiszem,
csak mutatni érdemes.
- Megmutatod?
- Megpróbálom. Este elmegyek hozzád.

És a kismadár - sutty - elröppent megint.

 Bebbó várta az estét. A kőablakban könyökölt, amikor végre felragyogtak a csillagok. A kismadár - ahogy ígérte - odaröppent mellé. Tolla a holdfényben még szebben fénylett,mint nappal, fekete szemecskéje úgy csillant meg, mint a csillagok az égen. Bebbó kis csengőket hallott csilingelni, de lehet, hogy csak a szíve dobogott egyre jobban az izgalomtól.
- De jó lenne repülni veled! - sóhajtotta - de a gyíkok, sajnálatos módon nem tudnak repülni.
- Gyere, állj ide mellém, és toppants egyet a lábaddal! - bíztatta a kismadár.
Toppantottak, majd egyszerre elrugaszkodtak az ablakpárkányról. Repültek csendben egymás mellett sokáig az integető fenyőfák fölött, a hold udvarában, a csillagok között.

Bebbó másnap elmesélte a barátainak a nagy kalandot.Kőkerek és Faróka ámulva
hallgatták. Hitték is, nem is.Még sosem láttak repülő gyíkot.
- Repülni nemcsak igaziból lehet, hanem szeretetből is.Értitek? .

De ezt aztán már igazán nem értették. Őket még nem szerette így senki.

 

Madár Eszter